Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-27 / 173. szám

1999. július 27., kedd SPORT Fedélzeten a Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabdázói Roxana lehet az ász a pakliban Hétfőn megkezdte a felkészülést az őszi idényre a Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabda csapata. Felvételünkön Farkas Józsefet (balról) a csapat edzőjét hallgatják a lányok FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ Érmek az ifjúsági úszó ob-ról Hétfőn délelőtt első alkalom­mal gyülekeztek a békéscsabai sportcsarnokban az őszi idényre készülő Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabda­csapatának tagjai. Az együttes tagjai Farkas József — akivel újabb egyéves szerződést kö­tött a klub — edző vezetésével a bemelegítés után két csapa­tot alakítottak, és egy másik sportágban, a labdarúgásban mutatták be tudásukat. A mérkőzés közben Varga László ügyvezető elnököt kér­deztük a változásokról, tervek­ről: — Jelentős mozgás történt a nyáron a keretben. Eltávozott Martfűre a fiatal Klembucz ka­pus, Félix Debrecenben folytat­ja pályafutását, Orosházára az újonchoz igazolt Kovácsáé Bar- ta Anikó, Baboly, Gyuska G. és Ancsin T., Buda németországi próbajátékon járt, most egy kör­nyékbeli NB I B-s csapattal tár­gyal. Krista is a távozás gondo­latával foglalkozik, ha nem jön össze neki a külföldi szerződés, akkor valószínűleg itthon köl­csönadjuk. Mezőségi kölcsön­adási ideje lejárt a Dunaferrtől, mivel magas az ára, így nem tudjuk megvásárolni, de ahhoz természetesen hozzájárultunk, hogy nálunk kezdje meg a fel­készülést. — Az látható, hogy a nyáron sokan távoztak. Kik érkeztek Békéscsabára, s milyen keret kezdi meg a munkát? A Mezőberényi FC NB III Al­föld csoportjában szereplő labdarúgócsapata hét ponttal a tizenhatodik helyen végzett a tabellán. A mezőberényiek mindössze két győzelmet sze­reztek a harminc forduló so­rán és egy döntetlen mellett huszonhétszer vesztesen hagyták el a pályát. A tavaszi idényben a télen alaposan megfiatalított, 19,7 év átlag­életkorú gárda mindössze egy pontot szerzett. Az együttes gólkülönbsége: 19—93. A csa­pat szerepléséről Balogh Dá­niellel, a klub ügyvezető elnö­kével beszélgettünk. — Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak, mi valósult meg a tervekből? — A tél folyamán tizenket- ten távoztak Berényből, s mind­össze hárman jöttek, így a me­gyei III. osztályban szereplő tartalékcsapatunkból fiatalok­— Leigazoltuk Barkasziné Szász Mária kapust Kisvár- dáról, Sarkadiné Halcsik Ildikó irányítót Debrecenből, Szabó Tünde átlövőt Miskolcról és az NB Il-es gólkirály Valaczkai Il­dikót Csorvásról. Romániából hárman érkeztek, közülük a leg­nagyobb név a 245-szörös fel­nőtt válogatott, balátlövő, Ge­orgina Roxana Stanisor, aki ko­rábban éveken át játszott a baj­nok Vilceában, s a legutóbbi fél évet Ploestiben töltötte. Ő mű­tét után lábadozik, kisebb sérü­léssel érkezett, mindent megte­szünk a mielőbbi gyógyulásá­ért. Jobbátlövőként vesszük számításba a 23 éves román ju­nior válogatott Nanica Geor- gettát, aki az Ursus Kolozsvár­ból jött. Próbajátékon teszteljük a 18 éves Székelyudvarhelyről érkezett Thomo Katalint, aki if­júsági válogatott. Szeretnénk még igazolni egy jobbszélsőt, jelenleg két NB I-es játékossal tárgyalunk, de elképzelhető, hogy helyben oldjuk meg ezt a gondot, s erről Bodzás Edinával is tárgyalunk. Az elmúlt évi keretből maradt Kurucz, Ko­vács, Kulcsár, Vass, Valyuch, valamint Szrnka Hortenzia, aki jelenleg a junior válogatottal készül a junior vb-re. Az ifjúsá­giaktól a felnőttekkel készül Gyuska Brigitta, Bacsa Edina, Hrabovszki Regina, Madar Szilvia és Sarkadi Katalin ka­pus. kai töltöttük fel a keretet. Az együttest a tavasszal Vrbovszki János edző irányította a télen távozott Emil Raducu után. A tavaszi idényben a becsületes helytállást tűztük ki célul. A fi­atalok számára azonban ma még magas volt a léc, így csak egy döntetlent értünk el, a többi találkozón a lényegesen rutino­sabb és jobb anyagi feltételek mellett dolgozó vetélytársak nyertek. — Kik nyújtottak jó teljesít­ményt a tavaszi idényben? — Egyedül Nagy Krisztiánt emelném ki tavaszi teljesítmé­nye alapján, ő igazi vezéregyé­nisége volt a csapatnak. A fiata­lok között vannak tehetségek, de nekik még sokat kell dolgoz­niuk, ha jó játékosokká szeret­nének válni. — A kiesés után milyen ter­vekkel vágnak neki a megyei I. osztálynak? — Biztosítottak lesznek-e a feltételek az új idényre? — Az újonnan megválasztott elnökség nagy lendülettel kez­dett munkához. Biztató tárgya­lást folytattunk több szponzor­ral is, néhány helyen már közel a megegyezés, így várható, hogy az őszi szezonra rendelke­zésre áll a szükséges összeg. Az önkormányzat is mellettünk áll és támogatja a város egyetlen élvonalbeli csapatát, amely a legutóbbi idényben a hatodik helyen végzett. Szeptemberben nyújtjuk be a kibontakozási programunkat a testületnek — fejezte be az ügyvezető. Farkas József edző a felké­szülés menetéről adott tájékoz­tatást: — Ezen a héten napi két edzéssel készülnek a lányok. A tervek szerint a jövő héten Ro­mániába, Székelyudvarhelyre utazunk tíznapos edzőtábor­ozásra, ahol napi három foglal­kozást tartunk, majd újra itthon folytatjuk a munkát. A leg­fontosabb feladat a felkészülés során a régi és új játékosok összekovácsolása, a csapat ki­alakítása. Augusztus közepén a Debrecennel vívjuk az első elő­készületi mérkőzést, de találko­zunk a bajnok Dunaferr-rel is. Szeptemberben a tervek szerint részt veszünk Kiskunhalason a Pikó Kupán, amelyen nyolc csapat, köztük négy NB I-es in­dul. (verasztó) — Új stáb irányítja a jövőben Mezőberényben a labdarúgó szakosztály szakmai munkáját Kajlik Péter szakmai igazgató vezetésével, akinek feladata a klub valamennyi csapatának szakmai felügyelete, s emellett a felnőtt megyei I. osztályú együttes edzője is lesz. A me­gyei I. osztályban és a megyei III. osztályban indítunk csapatot. Az utóbbiak teljesen saját erőből indulnak a bajnokságban, mivel a szűkös anyagiak nem teszik le­hetővé, hogy támogatást kapja­nak. Anyagilag nehéz helyzet­ben vagyunk, az önkormányzati támogatás mellett szeretnénk szponzorokat találni. A felké­szülést július 12-én kezdtük az új idényre és a saját nevelésű fi­atalokból álló együttes számára az első tízbe jutást tűztük ki cé­lul a megyei I. osztályban — fe­jezte be az ügyvezető elnök. (v. 1.) Elhunyt Bay Béla Hosszú, súlyos betegség után elhunyt Bay Béla, a magyar vívósport legen­dás, kiemelkedő szemé­lyisége. Vasárnapról hét­főre virradóra, 93. élet­évében érte a halál. Ta­nítványai közül Elek Ilona, Rejtő Ildikó, Men- delényi Tamás, Mendelé- nyiné Ágoston Judit, Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor olimpiai bajnok lett. Az olimpiai- és világbajnokokat nevelő mestert az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Magyar Olimpiai Bi­zottság, a Magyar Vívó Szövetség és a BVSC saját halottjának tekinti. Egész élete során si­keres, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő sportdiplomataként is te­vékenykedett. Temetésé­ről később intézkednek. LABDARÚGÁS Orosházi MTK—Kaszaper 5-2 (3-0). Előkészületi lab­darúgó-mérkőzés, Orosháza, 50 néző. V.: Kotolák. A hazaiak megérdemelten nyertek a lelkes vendégek ellen. G.: Lövei 3, Pardi, Lovas T., ill. Szabó, Babar. Medgyesbodzás—Kunágo­ta 4—3 (2—2). Medgyes­bodzás, 100 néző. V.: Sebes­tyén. A csúszós pályán nem ala­kulhatott ki folyamatos játék. A lelkes vendégek jól helytálltak a tartalékos hazaiakkal szemben. G.: Szatmári 2, Szivák, Ekker, ill. Bíró T. 2, Jeszenszki. RÖVIDEN Röplabda. Úgy tűnik, hosz- szú évek „kihagyása után” is­mét erősít a Békéscsabai FDSE NB I-es női röplabdacsapata. A tervek szerint Csabára igazol három debreceni és egy miskol­ci röplabdás, természetesen, ha sikeresnek bizonyul a felvételi vizsgájuk, ami hamarosan kide­rül. Úszás. Míg a felnőttek Tö­rökországban viaskodnak az Eb-n az érmekért, a hét végén Dunaújvárosban rendezik meg az idei hazai utolsó országos úszóbajnokságot, a serdülők vi­adalát, amelyre a békéscsabai és gyulai úszók is elutaznak. Mi több, a Belvárosi DSK verseny­zői aranyérmes reményekkel. Kerékpár. Mázán Tamás, az Orosházi Eötvös DPSE BMX-kerékpár Szakosztályá­nak tagja a nyolcadik helyet szerezte meg a madridi világ- bajnokságon. A talajon induló orosházi versenyző sikerének értékét növeli, hogy ezúttal a sportág történetében először együtt indultak a profik és ama­tőrök. TOTÓNYEREMÉNYEK A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 29. heti totónyeremé­nyek a jövedelemadó levonása után a következők 13 plusz egy találatos és 13 találatos szel­vény nem volt. 12 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 971 ezer 908 forint. A 11 találatos szelvényekre egyenként 46 ezer 281 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 6479 forintot fizet­nek. ' A Góltotón 4 találatos nem volt. 3 találatos 5 darab, nyere­ményük egyenként 20 ezer 504 forint. A helyes tippsor: 1,2, 2, 2, x, 1, 2, 2, 2, 2, 1, x, 2 és x. Szegeden rendezték meg a hét végén az országos ifjúsági úszó­bajnokságot, amelyen a Békés­csabai Előre Úszó Klub és a Gyulai SE fiataljai is rajtkőre léptek. A békéscsabaiak közül Pauló Zita az 50 méteres mell­úszásban ezüst-, a 100 méteres mellúszásban bronzérmet nyert, míg a fiúknál Kovács Gábor a 200 méteres mellúszás után áll­hatott fel a dobogó harmadik fo­kára. A fürdővárosi fiatalok kö­zül Liszkai Klára a 200 méteres hátúszásban bronzérmes lett. A Bcs. Előre UK versenyzőinek eredményei. Pauló Zita: 50 m mell: Budapesten rendezték meg a serdülő A és ifjúsági atléták or­szágos bajnokságát. A viadalon a Békéscsabai AC gyaloglója, Tóth Agnes hatodik alkalommal nyerte meg az országos bajnoki címet, akit Germán Tibor edző készített fel. A serdülő lányok­nál a Békési DAC távolugrója, Szabó Adrienn 585 cm-es re­mek eredménnyel lett első. Fel­készítő edzője Veres Zsolt és Medovarszki János. A csabai klub versenyzői még több érmet is szereztek, a versenyzők felkészítői: Erdős Péter, Adorján László, Kiss Fe­renc, Medovarszki János és Cemann Ferenc. A Gyulai SE versenyzői közül Fűfa Péter bronzérmet nyert, edzője: Vin- cze Zoltán. Eredmények. Serdülő A kcs. Lá­nyok. Magas: 5. Baji A. (Békési DAC) 155 cm, 11. Lukoviczki E. Fadd-Domboriban rendezték meg a kajak-kenu országos vi­dékbajnokságot a hét végén. A háromnapos versenyen jól sze­repeltek a békésiek. Mint Izsó Gábor klubelnöktől megtudtuk, négy ezüst- és három bronzér­met nyertek fiataljaik. Két számban is közel voltak az aranyéremhez, csak hosszú ta­nácskozás után hirdette ki a zsű­ri az eredményt, amely kedve­zőtlen volt a békésiek számára. A békésiek eredményei. Felnőt­Hagyománnyá vált már, hogy a hazai kick-box klubok edzői, valamint a sportoktatói és a középfokú edzői tanfolyam végzős hallgatói közös táborban mélyítik el tudásukat. Ezt a kö­zös táborozást az idén Békés­csabán szervezték meg. A tábor vezetője Zrínyi Miklós 5 dános mester, a Magyar Kick-box Szövetség light-contact váloga­tottjának szövetségi kapitánya volt, de részt vett a munkában Galambos Péter 5 dános mes­ter, a magyar szövetség elnök- helyettese is. Az elmúlt hét végén Szolno­kon rendezték meg harmadíz­ben a Gösser Kupa teniszvia­dalt, amelyen a békéscsabaiak is számosán képviseltették ma­gukat. A háromnapos erőpróba vasárnapi fináléjában Hankó Bálint, a Békéscsabai Előre TK versenyzője a felnőtt II. osz­tályban az egri Bozsik ellen lé­pett pályára, s csak szoros küz­delemben maradt alul (7:6,6:3), s lett ezüstérmes. A nők másodosztályú kategó­riájában Garai Ágnes Szonja, a 2., 34,35. 100 m mell: 3., 1:15,58.200 m mell: 6., 2:45,26. Kovács Gábor: 50 m mell: 7., 33,38. 100 m mell: 6., 1:11,86. 200 m mell: 3., 2:34,59. 200 m vegyes: 6., 2:24,00. 400 m vegyes: 8., 5:04,12. Zilling Mathias: 100 m gyors: 4., 56,87. 400 m gyors: 5., 4:22,50. 1500 m gyors: 7., 18:08,00. 4x100 m leány gyorsváltó: 8. Bcs. EUK (Pauló Z., Jankulár P., Lendvai B., Szemenyei D.) 4:27,15. 4x100 m vegyesváltó: 8. Bcs. EUK (Pauló Z., Jankulár P., Lendvai B., Szemenyei D.) 4:43,52. A Gyulai SE versenyzőinek ered­ményei. Liszkai Klára: 50 m hát: 8., 33,51. 100 m hát: 6., 1:09,66. 200 m hát: 3., 2:24,21. Domokos Balázs: 50 m mell: 4., 32,24. (V. 1.) (Bcs. AC) 150 cm. Távol: 1. Szabó Adrienn (Békési DAC) 585 cm. Hár­mas: 2. Szabó A. 12,04 m. Súly: 2. Laurinyecz Gy. 12,50 m. (Bcs. AC). 5 km gyaloglás: 9. Tóth C. (Gyulai SE) 32:22,2. Fiúk Bcs. AC versenyzői­nek eredményei. 100 m: 6. Skorka Cs. 11,68. 110 m gát: 11. Filyó T. 15,96. 200 m: 6. Skorka Cs. 23,27. 10 km gyaloglás: 4. Csont A. 52,58. Ma­gas: 4. Filyó T. 184 cm. Hármas: 10. Szabó L. 12,16 m. Súly: 4. Herczegfalvi Cs. 15,08 m. Diszkosz: 2. Herczegfalvi Cs. 49,08 m. A Gyu­lai SE versenyzőinek eredményei. 1500 m: 3. Fűfa P. 4:09,8. 3000 m: 8. Fűfa P. 9:24,5. Ifjúságiak. Lányok. 400 m: 5. Laczó R. 60,29, 11. Gajda A. 64,75. 400 m gát: 8. Szűcs N. 72,69. Súly: 5. Plavecz V. 10,37 m. 5 km gyaloglás: 1. Tóth Ágnes 26,41. Fiúk. 800 m: 9. Balogh I. 2:01,13, 11. Korcsok P. 2:02,68. 1500 m: 7. Korcsok P. 4:08,1, 8. Balogh I. 4:09,3. Magas: 8. Nyíri Zs. 185 cm. Hármas: 10. Nyíri Zs. 12,60 m. Gerely: 2. Laduver R. 58,79 m (valamennyi Bcs. AC). Y. L. tek. K-l 200 m: 2. Kovács G., 4. Sza­bó L. K-2 200 m: 2. Kovács G., Sza­bó L. K-4 200 m: 2. Békés (Kovács G., Vég G., Szabó L., Kmotricza I.). K-l 500 m: 3. Kovács G. K-2 500 m: 4. Kovács G., Szabó L. Juniorok. K-2 500 m: 3. Kmot­ricza I., Bereczki D. Ifjúságiak. K-l 500 m: 3. Vég G. K-l 5000 m: 5. Vég G. Serdülők. K-l leány 500 m: 6. Bak N. K-l 2000 m: 8. Bak N. K-2 le­ány II. kcs. 2000 m: 2. Korcsog E., Tarkovács T. K-2 leány III. kcs. 2000 m: 4. Kovács D., Szatmári K. MK-1 fiú II. kcs. 2000 m: 8. Bak Á. (V. 1) A tábort a jó hangulat mellett a komoly szakmai munka jelle­mezte. Ä szakanyagokon kívül ismét ötletbörzére került sor, hi­szen a szakmai beszélgetéseken új ötletek, bevált elemek is sor­ra kerültek. A jelenlévők köré­ben mind a vizsgaanyag módo­sítása, mind a versenyszabá­lyokban bekövetkezett változá­sok nagy érdeklődést keltettek. A karatés tábor elérte célját, ugyanolyan eredményesnek bi­zonyult, mint a két évvel ezelőt­ti esztergomi és a tavalyi szek­szárdi tábor. Békéscsabai Globe TC tenisze­zője egykori klubtársával, Sztan- kó Judittal (ő pillanatnyilag szentendrei színekben verse­nyez) mérkőzött a végső győze­lemért, de rutinosabb ellenfelé­vel szemben alulmaradt. Sztankó ezenkívül még bronzérmet is szerzett a 16 évesek között. A 12 éves korcsoportban Gyurkó Anita, a Békéscsabai Előre TK sportolója hetedma­gával körmérkőzéseket vívott, amelyeknek végén győzelmei­vel bronzérmet harcolt ki. Mérlegen a Mezőberényi FC labdarúgói A fiataloknak még sokat kell tanulni Serdülő A és ifjúsági országos atlétikai bajnokság Tóth Ágnes hatodik aranya Négy békési ezüst a vidékbajnokságról Békéscsabán járt a szövetségi kapitány Karatés edzők táborozása Békéscsabai teniszezők a Tisza-partján Gösseres érmek Szolnokról

Next

/
Oldalképek
Tartalom