Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-03-04 / 153. szám
1999. július 3-4., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 9 Farkas Bertalan akár hatvankilenc évesen is újrarepülne HÚSZ ÉV UTÁN IS HŐS MARADT Magyarország egyetlen űrhajósa, Farkas Bertalan űrrepülése után majd' két évtizeddel is igazi hős. Nem valószínű, hogy még egyszer megismételheti teljesítményét, ám arról a nyolc napról még most is tud újdonságokkal szolgálni. 1980. május 26-án, budapesti idő szerint 20 óra 20 perckor, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor a Szojuz—36 fedélzetén Farkas Bertalan elindult a világűrbe. Fantasztikus élmény volt ez mindenkinek, aki részese lehetett, ám a korabeli tájékoztatás — szokás szerint — csak az örömhíreket tette közzé, miközben az utazás számos izgató, már-már kritikus pillanattal szolgált. Ma már természetesen ezekről is mosolyogva beszél a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntető cím egyetlen birtokosa. — Valóban, ma már minden olyan momentum, ami akkor titkosítottnak számított, publikus. Ennek kapcsán azt is szeretném előrebocsátani, hogy az űrrepülés során semmilyen katonai programot nem hajtottunk végre. Az egy dolog, hogy a Magyar Néphadsereg egyenruháját viseltük, de az egész világon bevett dolog, hogy az űrhajósokat a szuperszonikus pilóták közül válogatják ki. Ami a repülést illeti: nem hiszem, hogy van olyan űrrepülés, ahol minden „csont nélkül", simán lemegy egy ilyen hosszú út során. Velünk is megesett néhány dolog, ami nem volt előre betervezve, és kicsit bonyolította az életünket. Rögtön az indítás pillanatában megszűnt az a speciális kapcsolat köztem, Kubaszov és az irányító központ között, amelyen keresztül minden fontos információ áramlott. Képzeljék el, amikor a 340 tonna elindul a világűrbe, néhány másodperc múlva átlépi a hangsebességet — és megszűnik a rádiókapcsolat! Egymásra alig tudtunk nézni, mert a szkafanderben elfordíthatod a fejed, de a szkafander marad, ahogy letetted, szóval nem látod a társadat. A kezünkkel megérintettük egymást, hogy vajon mi történt, de Kubaszov se tudta megmondani. O harmadszor repült, de ilyen még nem fordult elő. Több mint két percen át nem volt semmilyen kapcsolat — félelmetes érzés volt. Aztán a világűrben összekapcsolódtunk a Szaljut—6 űrállomással. Mindenki láthatta már azt a pillanatot, mikor az űrhajósok átúsz- nakégyik űrhajóból a másikba. No, mi nerrf'tÜdtuk kinyitni az ajtót. Dörörh- böltünk egymásnak, ők is odabentről. Azt gondoltam, nem létezik, hogy így menjünk vissza, hiszen előttünk, 1979- ben a szovjet—bolgár űrrepüléskor nem tudtak összekapcsolódni az űrállomással, csak 4 kilométerre közelítették meg, vissza kellett fordulniuk. Mi ott voltunk, összekapcsolódtunk, kiegyenlítettük a nyomást, és nem tudtuk kinyitni az ajtót. Itt lent, a Földön borzasztó egyszerű, az ember nekifeszül, mert súrlódás létezik, de odafent ez másképp működik. Hiába feszülsz neki, csak pörögsz körben a súlytalanság miatt. Még pájszer is volt nálunk, de nem mertük használni, nehogy a her- metikusság megsérüljön, mert az is létkérdés. De végül sikerült, és a felnőttek emlékezhetnek rá, milyen szeretettel fogadtak bennünket az űrállomáson. Mindenki boldog volt. A visszatérés volt a legnehezebb. Tudni kell, hogy óránkénti 28 000 km-es (másodpercenkénti 8 km-es) sebességről kell lecsökkenteni az űrhajó sebességét. A leszállókabin hangsebesség alá csökken, kinyílik a fékemyő, vagyis működésbe lép a hármas fékrendszer, ami a földre teszi az űrhajót. Van még egy speciális berendezés, a reaktív hajtómű, amely két méternél bekapcsol és segítségével lassan és biztonságosan értünk volna talajt — na, ez nem működött. Körülbelül a testsúlyunk 40-szeresé- vel (esetemben ez 3200 kilót jelentett) csapódtunk be. Szerencsére az űrhajósok olyan kipámázott ülésbetétben ülnek, amely sok mindentől megóvja őket, ám így is azonnal kórházi felülvizsgálatra vittek bennünket. — Nyolc nap odafönt az „égen". Milyen érdekességet lehet még elmesélni róla? — Például azt, hogy a szokásos napi 8 órához képest rendkívül keveset aludtam, csupán 2-4 órát. Egyszerűen sajnáltam alvásra az időt, hiszen ki akartam használni a lehetőséget, hogy a súlytalanság állapotában, Föld körüli pályán repülhetek 350 kilométer magasan. Az első kozmikus sebességgel az űrhajó, illetve az űrállomás másfél óra alatt megkerüli a Földet. Ez azt jelenti, hogy kinézek az ablakon, látom, hogy a Kárpát-medence felett repülünk. Dolgozom tíz percet, aztán megint kinézek ugyanazon az ablakon, és már a Közel-Keletet látom. Megint dolgozom tíz percet, és máris feltűnik az Indiai-félsziget. Megint eltelik egy kis idő, és máris Japán és a Koreai-félsziget úszik ki a képből, már az óceán felett repülök, és a másik ablakon már megjelenik Amerika! — Milyen lehetősége volt a földet érés után? — A becsapódás után...! — Szóval az űrrepülés után miképp tudott részt venni továbbra is az űrkutatásban? — Bevallom nagyon őszintén, hogy 1980-ban azt gondoltam, hogy kikerülök még egyill szer a világűrbe, vagy ha nem egyszer, akkor kétszer! De sajnos a politikai rendszerváltással ez a dolog elhalt, senki nem foglalkozott vele. Ma igazság szerint minden további nélkül lehetne második, harmadik magyar űrhajós, de ez borzasztó sokba kerülne. Az Interkozmosz programban a volt Szovjetunió sokat segített, már csak azzal is, hogy megteremtette a feltételeket. Ma erről szó sincs; se Oroszországban, se az Egyesült Államokban. Egy, az enyémhez hasonló űrrepülés 15-25 millió dollárba kerülne. Ez az összeg a magyar űrkutatás 10 éves költségvetése. — Szóval legbelül lemondott már az újabb út lehetőségéről? — Elvben és gyakorlatban is le kellett mondjak, hiszen az űrhajósok is öregszenek. Bár John Glenn kolléga idei, 77 éves korában végrehajtott repülése szakmai és emberi szempontból mindenképpen nagyszerű siker, és azért ad némi reményt. Én most 49 éves vagyok, és biztos vagyok benne, ha mondjuk 20 év múlva lesz megint magyar űrrepülés, nem engem fognak választani. De ha mégis úgy alakul, örömmel állok rendelkezésre. — Magán a repülésen túl mit kapott az élettől űrhajósként? — Százötvenezer forintot kaptunk — ennyit az anyagiakról. A nyugati javadalmazást nem mondom, mindenki tudja a különbségeket. Jelenleg nyugdíjas vagyok, de ebből három gyereket nem lehet felnevelni. Ehhez pénz kell és a pénz üzlet. Egyébként ha kimegyek Oroszországba, a Szovjetunió Hőseként és a Lenin-rend birtokosaként még a mai napig is kényeztetnek. — Hogyan szemléli majd a nyári napfogyatkozást? — Nagyon várom, kíváncsi vagyok rá, és csak azt tudom mondani, hogy (megfelelő védőszemüveg használatával) ne hagyják ki, mert életünkben ez az egyetlen alkalom, hogy ilyen égi jelenséget élvezhetünk! Méhes Károly Ajánló Videofilm sikerlista 1. Nincs alku 2. Z, a hangya 3. Az utolsó dobás 4. Tökéletes gyilkosság 5. Rémségek könyve 6. Keresd a nőt 7. Julio DeMaoro 8. Buli az élet 9. Mint a kámfor 10. A Suttogó +1. Rajtaütés (Fanfár Videotéka) Filmajánló A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső Négy kis halacska úgy dönt, hogy felfalják, a helyi cápát (értsd: maffiafőnök), ám a hihetetlenül szerencsétlen lapjárás következtében mindössze hét napot kapnak, hogy mentsék, ami menthető. Ennyi idő alatt kell összeszedniük szép kerek összegre rúgó tartozásukat. Könyv In memóriám Sinka István In memóriám SINKA ISTVÁN Anyám balladát táncol Régen várt könyvet vehettünk kézbe az ünnepi könyvhét napjaiban: Anyám balladát táncol címmel a juhászbojtárból lett parasztköltőről, Sinka Istvánról készített összeállítást. A kötetet nem Sinka írta, ellenkezőleg — néhány Sinka- mű(részlet) mellett — róla vallanak benne a kortársak, s a mi kortársaink. Az Anyám balladát táncol írásai, versei, levelei felérnek egy hatalmas tanulmánynyal a Nagyszalontán született, Vésztőn bojtárkodó, majd sodró életének ezernyi szálával e vidékhez kötődő költőről. Régi adósságot törlesztett a hazai könyvkiadás az összeállítás megjelentetésével. Külön öröm számunkra, hogy a szerzők között több Békés megyei névvel találkoztunk: Féja Gézáéval, Hegyesi Jánoséval, Püski Sándoréval, Simonyi Imréével és Szabó Páléval. A Nap Kiadó által megjelentetett kötet az In memóriám sorozat kilencedik darabja, s — nyilván nincs jelentősége, de jólesik lejegyezni — olyan mesterekről szóló összeállításokat előz meg, mint Kassák Lajos, Kodolányi János, Nagy László, Németh László, Pilinszky János, Szabó Lőrinc és Vas István. Értékeink végre egyszer nem utolsók a sorban! Minden további nélkül lehetne második, harmadik magyar űrhajós, de ez borzasztó sokba kerülne. X GENERÁCIÓ, A 20. SZÁZAD GENERÁCIÓJA? Az X kultúra tele van ellentmondással és cinizmussal. Egy alapvető igazság elviselhetetlen, kényszer. A társadalmi összefogás, érzékelés nem ismerős, a technika felváltotta az emberek összetartozásának szükségét. Az igazságtalanság és az erőszak hőseinek képével bombázva az emberek érzelmei megbénultak. De az elkerülhetetlen bekövetkezett, és előállt egy még újabb generáció — az Y generáció. Ez már az 1980-as évektől létezik. Egy magabiztos, feltörő generáció. Olyan optimisták, akik a technika kényelmébe nőttek bele, gombnyomogató nagymesterek és mobil telefonjaikkal nagy valakik, akik többet lógnak az interneten, mint szüleik. Bár ők a lenyűgöző generáció, de egyben kiakasztóak is és mégis bennük mutatkozik meg a pénzszerzés nagy képessége. Tudják, mit akarnak, és attól kevesebbel nem érik be. Az iparosok, gyártók őket célozzák meg és fantasztikus eredményeket értek el, míg a szülők próbálják az Y generáció igényeit kielégíteni. Ezek a jelenségek gyorsan változnak. A hosszú ideig ismert szólásmondás, „az leszel, aki voltál”, már elkopott kulturális nézet. Az Y generáció fogyasztói áradat irányt képvisel, „az leszel, amit megvásárolsz”. Ez a gyártók hajtókereke és utópiája is egyben, mert látják, hogy a „gyermektársadalom piaca” bővül és a tizenévesek nagy igényűek. Megdöbbentő, hogy milyen termékeket gyártanak már a „bébiknek”. Hová tűntek el az igazi értékek? A szeretet himnuszát ismerik-e? A. W. Tozer írja le az igazi keresztényt és állapotát: „...egy igazi keresztény bugyuta is... Legjobban szereti azt, akit soha nem látott; annak beszél naponta, és úgy, mint ismerősnek, akit soha nem látott; várja, hogy a mennybe megy be másnak érdemei miatt; kitesz mindent magából, azért, hogy beteljen; elismeri, hogy rossz, azért, hogy jónak minősítsék; megy lefelé, azért, hogy felkerüljön; akkor legerősebb, amikor a leggyengébb; leggazdagabb, amikor a legszegényebb; legboldogabb, amikor a legrosszabbul érzi magát; azért „hal meg”, hogy élhessen; elhagy dolgokat, azért, hogy felvegyen valamit; azért ad, hogy legyen mit megtartania; nézi a láthatatlant; hallja a hallhatatlant; tudja, ami a tudáson túl van...” Túl sok, ha azt reméljük, hogy az Y generáció tanult az X generációtól. Vajon az Y generációt jobban izgatja majd az erkölcs, mint a tőzsdén az árak, és nem engedik, hogy a reklámok és divatházak váljanak hajcsáraikká? Vajon megtörik-e majd az Y generáció, hogy reménykedjünk, jön majd a Z generáció, és ők jobbak lesznek majd? Kellene, hogy a múlt kijózanítson és tanítson. De nem. Az igazságtalanság marad és a gyűlölet is, a kizsákmányolással egyben, de lesz új áru. Divat lesz a régi —• de átöltöztetve. Az átöltöztetett kelta szellemiséget keresik, benne látják eredetük gyökerét, amit meg kell keresni. Fő irányba hozta a kelták hitét és szellemiségét a ma áradatában. Miért lett az ŐS ismét új? Azért, mert az ezredfordulók előtt az emberek elkezdenek a múltra gondolni. A posztmodemisták kihívnak mindent, ami elfogadott, és igaz, bölcsen megfogalmazott állítás, mely szerint a posztmodernizmus nem teljesen friss ötletekkel jön elő, és ez is inkább a mában élő társadalmat írja le. A sámánok életvitelét, gondolkodását, vagy régi, ősi szokások új köntösbe burkolását látják érdekesnek. Minden, ami rejtélyes, előrelátható, számon nem kérő művelt, múló, meg nem magyarázható analizálható, hihető, kihívó, befolyásolható, új, nosztalgikus, elferdített, teljesen kiakasztó, biztonságos, piacorientált, pénzcsináló, elragadó, történelmet alkotó, életet megváltoztató, erőteljes, élvezetes, kiszámítható, kényelmes, az életet alkotó érdekek és érdekeltségek az irányadók, melyek diktálnak az X generációban, az Y generációban és a következő generációban is?! Andelic János lelkipásztor
