Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-17-18 / 165. szám

A sportrepülés nem magánpasszió 12 ★ SPORT ★ 1999. Július 18. ________________________ A 66 esztendős dr. Hegedűs Dezső vegyészmérnök tíz éve a repülő társadalmat tö­mörítő, 89 éve alakult Ma­gyar Repülő Szövetség főtit­kára. A Párizsból nemrég Lausanne-ba költözött világ- szövetség egyik alelnöke. Ha nem Is fogalmazott drá­maian, de beszélgetésünk során érződött szavain, ta­lán még sohasem volt ilyen sanyarú helyzetben a nem­zeti szövetség. Az idén 4,6 millió forint támogatást kaptak az államtól, a tizedé­nél is kevesebbet, mint az utóbbi hat évben.Tegyük hozzá: az 50 millió is kevés volt, amíg volt. — Hol helyezi el az Ifjúsági és Sportminisztérium az Ónok szervezetét? — Erre én nem tudok pontos választ adni, csak azt mondha­tom, hogy már az előző kor­mányzat utolsó időszakában is egyértelműen kiderült, mosto­hagyermeknek tekintenek ben­nünket — válaszolta dr. Hege­dűs Dezső. — De a jelek szerint a jelenlegi sportirányítás sem törődik igazán velünk. Úgy há­rom éve Budaörsön tartotta ki­helyezett ülését az országgyű­lés szakbizottsága. Akkor fel­vállalták a gesztor szerepét, de ennek sajnos máig nincs konk­rét hozadéka. Át is világítottak bennünket, leíródott az is, hogy a szokásos dotáció kétszerese mellett, 120 millió forintos egy­szeri támogatásra is szükség lenne, hogy egyenesbe kerül­jünk. Lényegében azonban ta­valy is állandóan attól kellett tartanunk, másnapra kikap­csolják a telefont. Odáig fajult a helyzet, hogy „szerzett” géppa­pírt használtunk... A tény: 1999-ben 4 millió 611 ezer fo­rinttal gazdálkodhatunk, ha ezt egyáltalán nevezhetem gazdál­kodásnak. — Szinte minden sportszer­vezet a padlón van ,,működé- sileg”. Mivel érvelnek, amikor az illetékesek asztalára kerül a levelük, javaslatuk? — Azzal, hogy a repülés egy­általán nem „civil” sport. Az itt kiképzett pilóták, szakszolgála­tot szerzett fiatalok segítik a hadsereget, a pilóták utánpót­lást jelentenek a katonai és a ci­vil repülésnek, nem is beszélve a szintén nálunk kiképzett mű­szaki szakemberekről. Svájc­ban és Franciaországban az ál­lam jól felismerte ennek az elő­nyeit, és ennek megfelelően nyújt segítséget a szövetség­nek, a kluboknak. — Amelyeken nagyon sokat segítene, ha a repülőbenzin adóját visszaadnák, mint rég­óta kérik. — Képzelje csak el, évente fél­millió liter benzint fogyasztunk el. Egyetlen liter üzemanyag adóvonzata nyolcvan forint! Mit jelentene ez nekünk, ha visszakapnánk?! Még választ sem kaptunk a beadványunk­ra... — Hamarosan három jelen­tős világesemény következik, a vitorlázók, a motoros sár­kányrepülők és a műrepülők is világbajnokságra készülnek. Miből? — Az ilyenre szokták monda­ni: jó kérdés. Szeretném kiáb­rándítani az olvasókat, nálunk csak a hőlégballon igazán ko­moly reklámhordozó, nem vé­letlen, hogy a 15 szakág közül ők állnak a legjobban. Megfele­lőnek mondható a siklóernyő- sök helyzete is, igaz, ők vég­képp szinte saját zsebből létez­nek. A klubokra általában nem igaz, hogy tőkeerős támogatók ölelnék fel őket, de mint látja, a csabai reptér is tele van felirat­okkal, ábrákkal, mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Persze a repterek külön megérnének egy beszélgetést. Pedig a műrepülő vébén bőven az első tízbe tarto­zó Besenyei Péter, Szász Alajos, Veress Zoltán összetételű csa­pat akár világbajnok is lehet, és ott van mögöttük Vörösmarty Zsolt, Keserű Béla is, akik szin­tén tehetséges pilóták. Vala­hogy összeszedjük, szedik a pénzt a vitorlázók is. Bolla Má­ria most van az EB-n — ezért is hiányzik az nemzeti bajnokság­ról — Gulyás György, Halász László, Kubitsch György és a két békéscsabai, Halasi Gábor és Laurinyecz Sándor készül, reméljük tudásuk javát adják, ha nem is ők lesznek a legjob­ban ellátott válogatottak Bay- reuthban. — Visszakanyarodva a szö­vetség egészéhez, mivel bíztat­ná önmagát és a repülős társa­dalmat? — Hogy az állam, mint már mondtam, előbb-utóbb felisme­ri: csak nagyon kicsinyke sze­letre fogható rá a mi sportága­inkban, hogy magánpasszió, azaz boldoguljon, ahogy tud. A repülés igenis fontos, támoga­tandó, társadalmilag is nélkü­lözhetetlen tevékenység. Éppen most készít pontos felmérést a 14 tagú apparátusunk. Ha elké­szül, újból megírjuk levelün­ket... Fábián István Közönségsikert aratott a strandröplabda Rekordmezőny indult tegnap a békéscsabai strandröplab­da viadalon, melyet az Békéscsabán, az Árpád fürdőben meg szombaton, egész nap nagy érdeklődés mellett a Békés megyei strandröplabda-bajnokság első fordulójának küzdelmeit. A folytatás ban még négy megyei fordulóra kerül sor Gyomaendrődön, Szanazugban, Gyulán, Dévaványán, majd augusztus végén rendezik a döntőt. A kora délelőttől késő es tig tartó, nagy sikert arató békéscsabai viadalon huszonnégy férfi páros küz­dött a helyezésekért. Kormos Mihály, a bajnokság egyik szervezője a következőket mondta: — Nagyon boldogok vagyunk, hiszen huszonnégy páros jelentke­zett, ami csúcsnak számít a megyei strandröplabda történetében. A mérkőzések tizenöt percig vagy huszonegy pontig tartanak. Ör­vendetes, hogy jöttek Szegedről, Csongrádról, Mezőhegyesről és Gyuláról is a rendezvényre. Érdekesség, hogy más sport­ágak kiválóságai is indulnak, így itt van az előrés tenisze ző Mihály Pista és a vízilabdázó Lukácsi Sanyi. Az első nap során egyenes ágon a békéscsabai Aj­tony, Oroszi (a Békéscsabai Főiskola DSE NB I-es női röplabda csapatának edzője — a szerk.), a szintén csabai Békési, Weinrich duó, a gyulai Magyar, Szilágyi kettős és a békéscsabai Mihály, Luk­ácsi páros került a döntőbe. V. L. Szvitén Krisztina nagyon jól kezdett A csehországi Frydek-Místekben a 42. if­júsági és serdülő asztalitenisz Európa- bajnokságon a csapatversenyben győze­lemmel mutatkoztak be a magyar lá­nyok. A mieink az ifjúságiaknál a cso­portmérkőzések során az első forduló­ban 3:l-re győzték le Belgium csapatát. A győzelemből alaposan kivette a részét Szvitán Krisztina, az OMTK-Hungarotel tehetséges védőjátékosa, aki egyéniben mindkét ellenfelét legyőzte. A folytatás­ban Csehország válogatottja várt a ma­gyarokra. A Szvitán, Kurimay összeállítá­sú együttes magabiztos, 3:0-ás győzelmet aratott a csehek ellen. Ezen a találkozón Szvitán egyéniben és párosban, a Staüsz- tikás Kurimayval az oldalán is nyert. Csipkar gólja döntött Szombaton Gyulán, a városi sport­telep remek talajú pályáján előké­születi mérkőzést játszott az NB li­es Gyulai Termál FC együttese az NB I-es Előre FC Békéscsaba gár­dájával. A találkozó előtt Silviu Iorgulescu, a fürdővárosiak újdon­sült szakvezetője elmondta: Ko­vács Péterre sérülés miatt nem számíthat, Lévai és Kulcsár (a Gyomaendrődi Barátságból) min­den bizonnyal Gyulán folytatja az új idényben, s több fiatalt (Karakas, Oláh, Pap L.) is kipró­bálnak. A napokban várják Hajdú­szoboszlóról Kocsis Miklóst, akit a védelembe szeretnének beépíteni. A lila-fehérek felkészüléséről Pásztor József vezetőedző a követ­kezőket mondta: — Kemény edzéseken vannak túl a fiúk. Kétegyházán egy héten át napi két foglalkozással készültünk az új szezonra. Sajnos Valentényi és Raducu sérült, bemutatkozik vi­szont a Nagykállóból érkezett vé­dő, Balázs és Majchrovics, a tótkomlósi Czirbus kapus, a mezőhegyesi Berki és a nagyvára­di Borbély. Az első negyedórában mezőny­játék folyt a pályán, enyhe gyulai fölénnyel, majd kiegyenlítetté vált a küzdelem. A félidő utolsó ne­gyedórájában fölénybe kerültek a csabaiak, ezt jelezte Csipkar kapu­fája és több szöglet is, majd a 45. percben Majchrovics visszagurítá- sát Csipkar 9 méterről helyezte a bal sarokba, 0—1. A második félidő ötödik percé­ben a reklamáló Ulrichot a játékve­zető kiállította. A folytatásban ki­egyenlített mezőnyjátékot láthat­tak a szurkolók, ám a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. Gyulai Termál FC—Előre FC Bé­késcsaba 0—1 (0—1). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Gyula, 200 néző. V.: Csonka. Gyula: Such (Steigerwald) — Pápa — Botyánsz- ki, Resetár — Papp Cs. (Vágner), Kiss (Gajdács), Kulcsár (Pap L.), Tamási (Karakas), Lévai (Oláh) — Ekker (Biró), Abrudán (Boruzs). Békéscsaba: Fülöp (Czirbus) — Ulrich — Futaki, Balázs (Kovács K.) — Balog Zs., Sándor (Szeverényi), Czipó Z. (Borbély), Csipkar (Negrau), Kasik (Czipó P.) — Szabó Cs. (Berki), Majchrovics (Borbola). Verasztó Lajos Panca C. Teodor az élen Az országos díjugrató bajnokságon a Pilismarót melletti ba­saharci pályán az utánpótlás lovak számára rendezett Basa­harci Kupa elődöntőjében remekül szerepelt Panca C. Teo­dor, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. lovasa, aki Nissan- Olimpia nevű lovával az első helyet szerezte meg hibátlan lovaglással, míg Nissan Igazán nevű lovával szintén hibát­lanul teljesített, és harmadik lett. Szász Attila, a Mezőko­vácsházi LK lovasa Perseoval szintén hibátlan pályát lova­golt, s csak rosszabb ideje miatt került az ötödik helyre eb­ben a számban. A felnőttek elődöntőjét Túri József (Epona LK) nyerte a Káint lovagló Szász Attila előtt. (verasztó) Laurinyecz ezüstérmes Békéscsabán szombaton tartották meg a 44. Nemzeti Vitor­lázó Bajnokság ünnepélyes eredményhirdetését. Dr. Hege­dűs Dezső, a Magyar Repülő Szövetség főtitkára, verseny- igazgató értékelte a két hetes viadalt. Kiemelte: Békéscsaba ezúttal is jó házigazdának bizonyult, s összességében az időjárásra sem lehetett panasz, hiszen hét versenynap alap­ján hirdettek bajnokot. A szabadosztályban a Malév pilótája, Gulyás György szer­zett aranyérmet, a békéscsabai Laurinyecz Sándor a Német­országból bérelt ASH 25-ös géppel második lett, míg a szin­tén csabai Halasi Gábor Jantar 2-es gépével az ötödik helyet szerezte meg. A vegyes műanyag osztályban a malévos Ha­lász László végzett az élen, a békéscsabaiak közül Szegedi Já­nos a kilencedik, Szendrői Mihály a tizenhetedik lett. (v. 1.) Az évezred és az_évszázad magyarja ígértük, hogy Olvasóinkat folyamatosan tájékoztatjuk a legértékesebb szavazatokról. Néhányan például nem tudták véka alá rejteni elfogultságukat, mivel az évtized legszebb asszonyának saját feleségüket jelölték. A vé­lemények megosztottságára jellemző, hogy az év­század csalódásának, illetve sikerének egyaránt a NATO-tagságunkat jelölték. Akadnak olyanok, akik bizony félreértették a kérdéseket. Az évtized focistájára összesen 18 név érkezett, köz­tük olyanoké, mint Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Al­bert Flórián és Mészöly Kálmán, Péter Zoltán, Disztl Péter. Vagy nem is félreértés ez, pusztán egyszerű véle­ménynyilvánítás? E heti nyerteseink: Magony Áron (Besenyőszög), Deák Andrea (Mezőkovácsháza), Liszkainé Vas Lídia (Bogyiszló), Fekecs Vilmos (Budapest), Sila Jó­zsef (Cegléd). FŐJÁTÉK: 1 I I I Továbbra is várjuk olvasóink szavazatait, esetleges javaslatait, észrevételeit, amelyeket szer kesztősógünk címére (5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4.) küldjenek. A borítékra kéijük ráírni: Vasárnap Reggel. Az évezred magyarja...................................................................... Az évszázad magyarja ........................................................*........ ^ HETI KÉRDÉSÜNK: Az évtized citromdíjas magyarja Az évszázad legvidámabb hazai eseménye i FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom