Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-26-27 / 147. szám

1999. június 26-27., szombat-vasárnap

Hétvégi magazin

9

Varga János képei a bajor herceg kaltenbergi várában

A LOVAGGÁ ÜTÖTT CSABAI FESTŐ

A csabai festő tizenegy képet készített a kaltenbergi vár éttermébe

e valamilyen formában a lovagfestményeivel?

— A képekről Martin Gábor fotóművész barátom készített diákat, melyek poszterek formájában elérhetők lesznek a közeljövőben az érdeklődők számára.

Nyemcsok László

szik, hogy mindennek megadja a módját, ruházatára

— amit én láttam

— talán a szolid elegancia a legtalálóbb kifejezés.

— Kaltenberg nevéről Sisi mellett a sörrel szimpatizálóknak más is eszükbe jut.

— Valóban, és a várban működik a kaltenbergi sörgyár is, mégpedig a herceg rezidenciája és az étterem mellett.

— Ha már újra szóba került az étterem, úgy hallottam, hogy a békéscsabai Javipa Nyomdának is köze van ehhez a vendéglőhöz.

— így van, hiszen a Javipa Nyomda készítette az étlapokat, valamint felajánlották azt is, hogy posztereket nyomnak a lovagfestményeimből. Ezenkívül van még további magyarországi részvétel is, ugyanis a lovagi torna díszletét a budapesti Csíkos Attila tervezte.

— Az ön képeit hogyan fogadta a közönség?

— A kiállítás megnyitása után nem sokkal közölték velem, hogy minden olajfestményemre benyújtottak vásárlási szándékot. Ez azt is jelenti, hogy újabb középkori témájú festménysorozat válthatja fel majd ezeket, mégpedig a boszorkányok és a sárkányok témakörében kaptam megrendelést.

— Úgy tudom, a Kaltenberghez közeli Landsberg város lakói is láthatnak Varga János- alkotásokat.

— Az ottani galériaétteremben a tűzzománcaimból nyílt állandó kiállítás. Csak örülni tudok annak, hogy mindkét helyen várakozáson felüli érdeklődésben, fogadtatásban részesültek képeim, és bízom a hasonló folytatásban.

— A békéscsabaiak találkozhatnak- János ritter, lovagöltözetben

A gyulai Höfler Péter évek óta főszakácsként dolgozik a bajor herceg kaltenbergi várának éttermében. A közelmúltban középkori hangulatú, korhű „étkezdévé” alakították át az egyébként nyilvános vendéglőt, és ehhez a falakra képeket is rendeltek a békéscsabai Varga Jánostól.

Höfler Péter ismerte a békéscsabai Varga János festőművész-rajztanár eddigi munkásságát, és őt ajánlotta az említett feladatra. A megbízást megkapván, a csabai festőművész hozzálátott a lovagkori olajfestmények elkészítéséhez, majd a közelmúltban ki is került a tizenegy kép alkotójával együtt a kaltenbergi várba. Varga János a minap — már lovaggá ütve — nyilatkozott lapunknak élményeiről.

— Kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy lovag úrnak vagy udvarifestőnek szólítsam-e.

— Mindkettőben van valami, hiszen a lovaggá ütési ceremónia megtörtént, János ritter, azaz János lovag lettem. Az udvari festő elnevezés pedig azért ül, mert festményeim kikerültek a vár éttermének falaira.

— Kezdjük a lovaggá ütéssel.

— Marcus von Langen középkori

ételsor csúcsát számomra az őzhús jelentette áfonyalekvárral. Bevallom, ha nem meghívottként veszek részt a vacsorán, akkor ez egy kicsit drága mulatság lett volna, hiszen egy főre 50 ezer forintnak megfelelő márkát kértek.

— Nem szóltunk még arról, miért most jött az ötlet, hogy átalakítsák és lovagfestményekkel díszítsék az éttermet.

— A világ legnagyobb lovagi tornáját immáron huszadik alkalommal rendezik meg a kaltenbergi várban, valamint a mellette lévő 14 ezer férőhelyes arénában. A jubileumi esemény méltó megünnepléséhez tartozik az étterem átalakítása és díszítése is.

— A bajor herceggel is találkozott ottléte idején?

— Sikerült találkoznom Prinz Luitpold von Bayern herceggel, és így

zenespecialista — akinek már hat CD-lemeze jelent meg Németországban — ütött lovaggá. Az ilyen szertartásokon szokásos „kardoskodás” után azt mondta: most kapok egy olyan pofont, amit nem lehet visszaadni. így is történt. Tehát mondhatom, a pofonok völgyének lovagja lettem.

— Gondolom, a lovagi vacsora feledtette kínjait.

— Itt is vigyáznom kellett, hiszen a szabálykönyv szerint, aki például nem töri a kenyeret, hanem harapja, az kalodába kerül, és reszelheti a sárgarépát. Egy másik fontos tudnivaló: aki nem két marokra fogva a korsót issza a sört, annak a fejére helyeznek egy almát és — szerencsére csak képletesen — karddal szétvágják. Való igaz azonban, hogy lehetett mihez tömi a kenyeret, és inni a sört, ugyanis ínyencségekből nem volt hiány. Az

átadhattam neki a békéscsabai polgár- mesteri hivatal által összeállított ajándékcsomagot, benne egy Békéscsaba- könyvet, megyéről szóló prospektusokat, valamint egy aranyozott nyakkendőtűt. A rövid beszélgetés során a herceg elmondta: édesapja nagyon jól beszélt magyarul, ugyanis hajdanán Sárváron kastéllyal és földdel is bírt. A fenség „magyar kötődése” az is, hogy családja, a Wittelsbach família szülöttje volt Sisi, a magyarok királynéja is.

— Az átlagembert nem mindennap hozza össze a sors egy herceggel, így kíváncsi arra, hogy mennyire ad a méltóságra, milyen a. viselkedése, ruházata.

— Külsőleg intelligens üzletember benyomását keltette számomra, akihez ugyan nehéz „odafémi”, megközelíteni, de ha ez sikerül, közvetlen, kedves az ismeretlennel is. Viselkedésén látVarga János (balról) Höfler^ Péter (középen) társaságéi- ' ’ ban á tadja ji Békéscsabáról \ vitt ajánaektncat a bajor hercegnek

Ajánló

CD-slágerlista

1. Ganxta Zolee és a Kartell: Helldoraldo

2. Dopeman: Magyarország rémálma

3. Ámokfutók: Ezüst eső

4. Back Street Boys: Millennium

5. Boyzone: ...by sequest

6. Mr. President: Space gate

7. Mercyful Fate: Metal blade

8. Britney Spears: ...baby one more time

9. Geri Halliwell: Schizo-phonic

10. Fat Boy Slim: You've come a long way, baby

(Musicland Hanglemezbolt)

Filmajánló

A múmia

1925-ben a Szahara perzselő homokját néhány elszánt kincsvadász rója. A meggazdagodás reményében kutatnak ősi sírok után. Akaratukon kívül felszabadítják a borzalmak 3000 éves szellemét, egy egyiptomi papot, akit az élőhalottak büntetésből szörnyű öröklétre kárhoztattak.

Könyv

Évek...

A mögöttünk hagyott könyvhét kétségtelenül egyik legnagyobb könyvsikere volt a magyar származású amerikai történész, John Lukács munkája. A kötet nem regény, nem történelmi esszé — amit eddig megszoktunk Lukácstól —, hanem tűnődés (ebben azért nem hazudtolta meg történészi mivoltát a szerző). Ezzel rendhagyó, az irodalom- ban-történelemben szokatlan műfajt teremtett az író. A könyv lapjain számba veszi a századot, 1901-től 1969-ig végighalad rajta, minden esztendőről van mondanivalója. Egy pillanatképben, egy karcolatban ragadja meg az adott év történelmi valóságát, majd egy párbeszédben az író megindokolja, miért épp az a jelenet tükrözi a szóban forgó időszak érzékenységét, szellemi légkörét, társadalmi vagy politikai folyamatait, filozófiai vagy művészeti eszméit. A kis történetekben a történelem nagy hullámverése tükröződik. A történelemé, amelynek eseményeit a könyvben három — 1914-15, 1945-46 közé és 1969 után beillesztett — „szalag” szedi időrendi sorrendbe.

A KÉPZŐMŰVÉSZET NEGATÍV HANGSÚLYAI A MUNKÁCSY MÚZEUMBAN

Ha valaki sokszor mondogatja önmagának, hogy művész, akkor előbb- utóbb biztosan el is hiszi, ha pedig az őt körülvevő közegnek mondogatja, akkor a közeg is elhiszi, és úgy viszonyul hozzá! Ha valaki olyan igénnyel lép fel, hogy művésznek tartsák, legalább egy szűk körnek értékelnie kell abbéli tevékenységét, akik ebben őt meg is erősítik.

Nos, ez a — mintha művész volnék — effektus egyre több alkalommal jelenik meg a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítási gyakorlatában. Legutóbb: Beghdadi Badreddine ,,Badri” találta meg a „megfelelő” közeget, amelyben láthatóan otthonosan érzi magát. A közeg felelőssége itt hangsúlyozott, hiszen aki a Tiszántúl legpatinásabb, legjobb adottságokkal rendelkező kiállítótermében bemutatkozhat, az intézményesen is „meg- dicsőül”.

A művészet az emberi létezés személyes élményét hivatott közvetíteni, így a képzőművészetben is azt kellene vizsgálni, hogy ami bennünk történik, az valóban egy művészi cél érdekében történik-e? így mérlegelésünk középpontjában az kellene álljon, hogy megvan-e az a művészi többlet vagy hoza- dék, ami az egészet (a műegyüttest) legitimizálja! Ehhez tartozóan: „a legnagyobb békési algériainak” nevezett festő — „Badri” (aki egyébként kedves személyiség) — még csupán a képző- művészeti mesterség alapjainak a lerakásánál tart, „SZEMMEL” láthatóan lépték- és arányvesztésben van a lehetőség kihívásától. Ekképp olyan mérgezett tarka egyveleget láthatunk, amelynek egzotikuma nem takarja el a képkompozíciók rendszerén belüli zavart, az utánérzések halmozott képi kliséit. Sajnálatos, hogy a kultúrpolitikai reprezentáció a művek bemutatásával, valamint fogyasztói árral való ellátásával (megjelölésével) áruházi eladótérré tette a múzeumi teret, ami méltánytalan.

Az itt élők talán joggal várhatják el, hogy egy múzeumi intézmény legalább minimális szinten oszlassa a vizuális szellemi ködöt, és „fogódzót” adjon, ne közvetítsen olyan „szinteket”, ami ezen kívül van.

Az ideológiai legitimációt szolgáló képzőművészet „szentháromságából” —- TÁMOGATÁS-TŰRÉS-TILTÁS — való felszabadulás rendszere nem hozta el a remélt és várt fordulatot! Az elmúlt tíz esztendő szomorú szabadsága a JALÁN-TÜRELMESEN-TENGO- DŐ képzőművészet időszakát teremtette meg. A „TALANT” erősítette a helyi sajtóból lassan véglegesen eltűnő elemző műkritika hiánya, amit színesített — az esetlegesen megjelenő — képzőművészeti tárgyú írásokban eluralkodott lépték- és arányvesztés torz méretei. A „TÜRELMET” táplálta a tudatosan manipulált, hatásvadászattal szembeni kiemelő, méltató magatartás. Ennek hangsúlyos példája: a Scholtz Endre múzeumi tárlatán felvonultatott MŰILLÚZIÓK sora, ami a kommercionális képzőművészet menedzselésének csúcsa volt. A „TENGŐDÉST” fenntartotta a szakmai alapú képzőművészeti értékkel szembeni közömbösség.

Sajnálatos, szégyenletes példája Eyas Kovács József hagyatékának kezelése, amiért még gesztusértékű (nagyságú) összeget sem voltak hajlandók áldozni az „illetékesek”. így nem maradhatott itthon, hanem Kecskemétre került végérvényesen.

Ki figyel itt már intézményesen az értékek gyűjtésére, vásárlására? Bármilyen furcsa, a képzőművészeti szakmának mégiscsak van önkontrollja, még ha nem is veszik figyelembe.

Ónálló, hiteles esztétikai kritériumokat szem előtt tartó — nem formalizálható — képzőművészeti szakmai területre lenne szükség.

Végezetül: lehetünk „provinciálisak” (is), de meghatározható eredetünk provinciája, etnikai sokfélesége ne emelje művészetté a nyilvánvalóan nem esztétikai szempontokat, s ne engedje, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítóterében a KONTRASZE- LEKTÍV HANGSÚLYOK ELURALKODJANAK.

Szilágyi András művészeti (ró