Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-03 / 127. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. június 3., csütörtök Körös-vidéki Zsaru Ikerpár számítógépes ikerbetörése Bántalmazta, (cs) Oros­házán, a bónumi téglagyárnál bérelt csirkeólban egy vil­lanymotor ékszíjtárcsájával B. A. bántalmazta K. A. oros­házi lakost. A sértett az orvo­si látleletet megcsináltatta a történtek után, a vélemény szerint a bántalmazás követ­keztében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Kiürítették, (r) A nyit­vatartási idő alatt fosztották ki az egyik szarvasi söröző já­tékgépét. A négytagú társaság egyike az italrendeléssel elte­relte a felszolgáló figyelmét. Három társa ezalatt kinyitotta a szomszéd helyiségben álló gépet és ellopott belőle 95 ezer forintot. Besurrant, (cs) Feltehe­tően álkulcsot használt az az elkövető, aki bejutott egy gádorosi ingatlanba és onnan eltulajdonított egy arany kari­kagyűrűt, egy csavart arany­gyűrűt, egy sima szemes, női, körülbelül 50 centiméter hosszú aranyláncot, egy darab négylevelű lóherét ábrázoló arany medált. A kár 85 ezer forint. Leakasztotta, (cs) Egy orosházi lakás elé leállított kerékpár kormányáról le­akasztott valaki egy táskát, amiben 10 ezer forint kész­pénz volt két darab bankkár­tyával együtt. A bevezetett rendőri intézkedés eredmé­nyeként kiderült, hogy a cse­lekmény elkövetésével alapo­san gyanúsítható F. K. oros­házi hajléktalan, akit a járóke­lők észrevették, majd mene­külésre késztettek. Az elköve­tő a lopott holmit a helyszín közelében hátrahagyta, így az okozott kár megtérült. Tagadnak, (r) A közel­múltban hárman próbáltak ki­fosztani egy lakást Dévavá- nyán. Már összekészítették az értéktárgyakat, amikor várat­lanul hazaértek a háziak. A menekülő betörők egyikét a házgazda tartotta vissza, két társát a rendőrjárőr és járóke­lők fogták el. A veszélyezte­tett kár 150 ezer forint. Mind­hárman tagadják a betörést. Az utóbbi időben szinte telje­sen megcsappant a békéscsabai Tevan Andor Gimnázium szá­mítógépes készlete. Május 16- án tizenhárom régebbi típusú számítógépet, három monitort és egy billentyűzetet loptak el ismeretlen személyek 450 ezer forint értékben. A rendőrség már akkor sejtette, hogy a betö­rők valamiképpen kapcsolód­hatnak az intézményhez, mert a jelek arra utaltak: kiváló hely­ismerettel rendelkeztek. Május 29-ére virradóan egy másik számítógépes teremből ismételten értékes gépek, esz­közök tűntek el, akkor 1,6 mil­lió forintos értékben. A nyo­Június 1-jén, a hajnali órákban a Mezőberényi Rendőrőrs jár­őrei Köröstarcsa belterületén közúti ellenőrzést tartottak. Ar­ra lettek figyelmesek, hogy egy Lada-kombi kivilágítatlanul közeledik feléjük, jelzésükre nem áll meg. Az autót követni kezdték, rövid üldözés után megállásra kényszerítették, a Lada vezetője és utasa azonban elfutott. A gépkocsi sofőrjét si­került elfogni, az utasnak vi­szont nyoma veszett. A jármű ellenőrzése során egy rotációs mozók más megyékkel is fel­vették a kapcsolatot, és ottani számítógépes szaküzleteket is szemügyre vettek. Az ered­mény nem maradt el, ugyanis május 31-én, Szeged belváro­sának egyik használt számító­gépeket, alkatrészeket forgal­mazó üzletébe békéscsabai il­letőségű személy adott be fik­tív névvel eszközöket. Kide­rült: a gépek nyomdai progra­mot is tartalmaznak. A rend­őrök ezért másnap figyelték a boltot, és kora este meg is je­lent itt három békéscsabai fia­talember, hogy az előző nap bevitt gépek értékesítéséről ér­deklődjenek, illetve ha ez sike­kapagépet, valamint egy fűnyí­rót találtak a rendőrök, melyek származásáról az autó vezetője nem tudott számot adni. Az in­tézkedés során derült fény arra is, hogy Sz. Gy. 26 éves, ka- muti lakos erősen ittas állapot­ban van, és vezetői engedéllyel sem rendelkezik, ezért őt előál­lították az őrsön. Tekintettel ar­ra, hogy az éjszaka során a rendőrök nem tudták felderíte­ni, honnan tulajdonították el a Ladában talált tárgyakat, más­nap kibővített létszámmal át­rült, felvegyék az értük járó pénzt. Ehelyett a rendőrök ke­zére jutott J. Péter és J. Béla, 19 éves, békéscsabai ikerpár társukkal, a szintén hasonló ko­rú, megyeszékhelyi F. János­sal. A házkutatások során olyan számítógépeket, alkatré­szeket is lefoglaltak a nyomo­zók, melyek az említett betöré­sekből származnak. Az a felté­telezés is bejött, hogy a tettesek köthetők a Tevanhoz, hiszen a gyanúsítottak egyike ebbe az intézménybe járt. A rendőrség a triót őrizetbe vette, ma pedig kezdeményezik előzetes letar­tóztatásukat. Ny. L. vizsgálták a környék víkendhá- zait. A Paprév-kertekben talál­tak is egy bekerített telkű nya­ralót, melynek ajtaján feszítési nyomok látszottak. A békés­csabai tuladonos felkutatását követően megállapítást nyert, hogy a rotációs kapát és a fű­nyírót innen lopták el. Még ezen a napon elfogta a rendőr­ség a fiatalkorú V. V.-t, vala­mint P. Z. 26 éves, mezőbe­rényi lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy a be­töréses lopást elkövették, (c) Rajtavesztek a lopott kapán Június 4-én 4 GVGS az orosházi városi szerkesztőségünk! Kedves Olvasó! Ünnepeljen velünk, jöjjön el egy kávéra hozzánk! A születésnap alkalmából a Kossuth utcai szerkesz­tőségben június 4-én délelőtt 10 órától 16 óráig Csete Ili és Kmetykóné Molnár Márta várja az érdek­lődőket. Születésnapi nyereményjátékot ajánlunk azoknak is, akik személyesen nem tudják felkeresni az orosházi irodánkat. A mellékelt fotórészleteket vágják ki, rakják helyes sorrendbe és ragasszák fel egy levelezőlapra! A levelezőlapot adják fel postán a következő címre: Békés Megyei Hírlap Városi Szerkesztősége, 5900 Orosháza, Kossuth u. 6-8! A szerencsések között 1 kávéskészletet és 5 csomag (fél ki­ló) kávét sorsolunk ki. Születésnapi játék a holnap nyereményeivel! Kedden a Prakticomp 10 éves jubileumi saj­tótájékoztatóján megtartották a Békés Me­gyei Hírlap és meghirdetett születésnapi já­ték sorsolását. A 251 HELYES MEGFEJTŐ KÖZÜL AZ ALÁBBI­AKNAK KEDVEZETT A SZERENCSE: DataPack 15-ös díjcsomagot + telefonmode­met nyert: Pete Gáborné, Gyula, Kisfaludy u. 52. Datapack 6-os díjcsomagot + telefonmode­met nyert: Tóth Zoltán, 5525 Gerendás, Liszt u. 8. DataPack 20-as díjcsomagot nyertek: 1. Szabó Lajosné, Gyomaendrőd, Árpád 3/1. 5500 2. Zsótér Mihályné, Csorvás, Jókai u. 1.5920 3. Botyánszki Mária, Békéscsaba, Lenkey u. 14. 5600 4. Gubucz Béláné, Gyomaendrőd, Zrínyi u. 35/1. 5500 5. Sülé Katalin, Orosháza, Dózsa Gy. 18. 5900 6. Bálint Györgyné, Gyula, Dobay u. 18/A. 5700 7. Kiss Béla, Kevermes, Petőfi u. 14. 5744 8. Erősné Egri Katalin, Okány, Rákóczi u. 38. 5534 9. Ifj. Rétlaki Pál, Békéscsaba, Földvári u. 14. 5600 10. Sipiczki Mátyás, Kamut, Rákóczi u. 5. 5675 A nyeremények a Prakticomp békéscsabai ügyfélszolgálati irodájában (Békéscsaba, Kinizsi u. 4—6.) vehetők át. (336,91 Június 20-án derül ki, hogy... Tótkomlós vagy Kaszaper? Ez a kérdés foglalkoztatja és osztja meg az alig több, mint 170 fős — közigazgatásilag Tótkomlóshoz tartozó — Pusz­taszőlős lakosságát. A faluban élők egy része — mint ahogy erről már korábban beszámol­tunk — kezdeményezte a tele­pülésrész Tótkomlóstól való le­válását és a szomszédos köz­séghez — az egyébként foga­dókész — Kaszaperhez csatla­kozását. A helyi népszavazást június 20-ára írta ki a komlósi képviselő-testület. A népszava­zás volt a témája annak a lakos­sági fórumnak is, amit a közel­múltban tartottak Pusztaszőlő­sön. — Jól gondolják meg, hogy június 20-án hová teszik az ik- szet — mondta Juhász Pál, Tót­komlós polgármestere. — Ez a döntés ugyanis hosszú időre szól. Bár nem szeretnék senkit sem befolyásolni a döntésében, néhány dolgot fontosnak vélek közölni. Ha Kaszaper mellett döntenek, Orosháza vonzáskör­zetéből átkerülnek Mezőko- vácsháza körzetébe, ami nem kevés változást jelent az önök életében. A kórházi ellátás ki­vételével minden másban — rendőrség, tűzoltóság, gyám­ügy, bíróság, munkaügyi köz­pont — az új körzethez tartoz­nak. Hogy a falu lakóinak egy része miért akar kiválni, ennek a valós okát még ma sem tud­juk. Óvni szeretnék azonban mindenkit a csalódástól, a túl­zott várakozástól. — Hogy miért akar Kasza­perhez csatlakozni a Szőlősiek egy része? Mert megunták az utóbbi negyven évet, amikor csak elvittek innen, és soha nem hoztak semmit — mondta a há­rom éve Pusztaszőlősön lakó Fábián József. Elvitték a kultúr- házat, elbontották a malmot! Nincs kövesút, és nincs vezeté­kes gáz. ígéretekkel pedig már tele van az ittélők padlása! Vesztenivalónk nincs. Ha nem kapunk Kaszapertől semmit, na bumm! Tótkomlóstól sem kap­tunk az elmúlt negyven évben! — Aki csak három éve él itt, az ne tegyen ilyen nyilatkozatot — szólalt meg a másik oldalt, a maradást képviselő Patyi Jó­zsef. — Vagyunk mi itt jó pá­ran, akik nem akarunk kikerülni az orosházi körzetből! A Tótkomlós vagy Kaszaper kérdést a pusztaszőlősiek júni­us 20-án a 6 és 19 óra közötti népszavazáson válaszolhatják meg. Kovács Erika Még takarékosabb az új Peugeot A vásárlónak éppen négyszáz­hat jó oka lehet, hogy az új Pe­ugeot 406 mellett döntsön — hangzott el a jármű, Szarvason, a Bolza kastély kertjében na­pokban tartott hivatalos bemu­tatóján. Bár valamennyi ok nem so­roltatott fel, arra mindenképpen felhívták a vendégek figyelmét: a Peugeot 406 1995-ben bemu­tatott első változatának mostani felfrissítésével született modell igazi Peugeot, amely a márkára jellemző valamennyi értéket egyesíti: a szépséget, az elegan­ciát, a minőséget, a dinamiz­must és a csúcstechnológiát. Mindez megbízhatósággal és gazdag felszereltséggel párosul. Megváltozott a motorháztető és a lökhárító alakja, továbbá na­gyobb lett a csomagtartó térfo­gata. Nem látható módosítás az új fékrendszer, amely a bizton­ságot erősíti tovább. Az új 406 motorválasztéka a korábbi eré­nyeket — a kiváló gyorsulási képességet, a vezetés kényel­mét — most még erőteljeseb­ben érvényesíti. A legújabb ku­tatási eredményeken alapuló fejlesztés két fokozott szem­pontja volt a gazdaságosság és a környezetvédelem. Az új moto­rokkal jelentősen csökkent a fo­gyasztás, a károsanyag kibocsá­tás és a motorzaj. (r) Kaszát kér a kubikos? Júliustól szűkítik a kft. feladatait A kubikos ember, a város jel­képe alig látszik ki a nagy gazból. Lehet, hogy az emlék­mű készítésekor kaszát is kel­lett volna adni a kezébe — ve­tette fel ironikusan Tar Ferenc képviselő, a szeghalmi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Szintén ennél a témánál (a Vá­rosgazdálkodási Kft. tevékeny­ségének a felülvizsgálatának tárgyalásakor) Csák Gyula kép­viselő úgy fogalmazott: az újte­lepi óvodában nem merik kien­gedni a gyerekeket az udvarra, mert utána hosszan kereshetik őket, akkora ott a gaz. Farkas Anna, az önkormányzat főtaná­csosa cáfolta a Csák képőviselő által mondottakat. A főtanácsos asszony reagálásában elmond­ta: az újtelepi óvoda udvara rendben van, s érte dicséret jár a segítő szülőknek, nagyszülők­nek. Gajda Mihály képviselő megjegyezte: el kell dönteni, hogy piaci, vagy szociális ala­pon működtetik-e a szemétszál­lítást. Ha szociálisan, akkor a városnak állnia kell a különbö- zetet. Hidi Sándor képviselő hangoztatta: a kft. gépeinek fej­lesztéséhez pénz kellene, ám a mostani korszerűtlen eszközök­kel is lehet lelkiismeretes mun­kát végezni. Kosaras Béla polgármester kijelentette: a szegénység nem ok arra, hogy lusták is legyünk. Ha háromnaponta ki kell cserél­ni a közmunkásokat, akkor ki­cserélik. Ám a település gondját nem a közmunkások oldják meg, hanem azok az emberek, akik ott élnek. A képviselő-testület olyan határozatot hozott, mely szerint július elsejétől a Városgazdál­kodási Kft. szűkített feladatok­kal működik. Magyari Barna Ki mit tudott Nagyszénáson? Az idén tizenhatodik alkalom­mal került sor az immár 16 éves múltra visszatekintő megyei nyugdíjas Ki mit tud?-ra május utolsó napjaiban. Ez alkalom­mal a vártnál sajnos kevesebben jelentkeztek és jelentek meg a nagyszénási művelődési ház­ban, ahol a rendezvényt a ha­gyományok szerint megtartot­ták. De jó hangulatban így sem volt hiány, a több, mint ötszáz fellépő kórus, szólóének, próza, szavalat, színpadi jelenet, vala­mint képzőművészet kategóri­ákban mérte össze erejét. A ké­ső délutáni eredményhirdetés után most is rögtönzött gálamű­sor vette kezdetét, s akinek bír­ta még a torka, élt a ráadás lehe­tőségével. Az „igazi” gálaműsor a nyer­tesek részvételével a tervek sze­rint Békésen, a késő nyár folya­mán kerül megrendezésre. J. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom