Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-01 / 125. szám
Csíksomlyó: a világmagyarság zarándokhelye Tankó Attila: „...most ezért van egy kicsi szabadalmunk” Az évszázadok alatt a szoborral kapcsolatos legendák százai születtek P. Márk Albert: „Csíksomlyó, Erdély magyarságának, mint vándormadárnak az ősz...” Talán segít rajtuk az ima, ezért morzsolják a rózsafüzért a ráncosra dolgozott kezek „Elveszett magyarok vagyunk mi...” FOTÓK: SUCH TAMÁS Tíz-egynéhány esztendővel ezelőtt még bújkálva lehetett csak eljutni Csíksomlyóra. Az államhatalom nem ismert pardont. Többen állásuk, nem ritkán személyi szabadságuk kockáztatásával vallottak hitet abban az időben. A kisebbségi sorban elfogyasztott keserű kenyér hatására az Istenbe vetett hit azonban erősebbnek bizonyult mindenféle diktatúránál. Erdély magyarajkú lakossága Pünkösdkor évszázadok óta elzarándokol a csíksomlyói Szűzanyához. A tiltott időszakban erdei ösvényeken, vadállatok csapásain templomi lobogó nélkül érkezett a búcsú járó magyarság, hogy hitet, erőt, kitartást merítsen újebb egy esztendőre megmártózva a kegyhely, Csíksomlyó szellemében. Erdély szívében idén tizedszer ünepelt szabadon a Kárpát-medence magyarsága. Alcsíkí keresztút Az élet ismét átírta a forgató- könyvet — morfondíroztam magamban a Korona-expresszen zötykölődve, hisz vizsgáim miatt nem utazhattam az Apor Emlék- bizottság gyulai csoportjának elnöke, dr. Mánya Tibor által kalauzolt fürdővárosi csoporttal. Búslakodásra nem nagyon volt idő, mert a fülkéből kiszűrődő ízes csíki beszéd mindenért kárpótolt. —Tizenegy esztendeje élek Szolnokon, de minden Pünkösdre hazajövök. Nem vagyok éppen olyan szent, de a templomba szerettem, szeretek eljárni. Sajnos, a vejem miatt elszorultam otthonról. A lányomat két évvel ezelőtt megfojtotta, a fiam is miatta vesztette el a fél karját, az unokáim most árvaházban vannak — jegyezhetem egy nem hétköznapi élet tragédiáit. — Nehéz az öreg fát ütelteni, de mit volt mit tennem — panaszolja a csíkszentsimoni Sándor Ida, majd rózsafűzért halász elő táskájából. — Csak az unokáim épségben legyenek. A Mária-tisztele- tet még gyermekkoromban plántálták belém. Tudja, van egy mondás, miszerint: „A székelyt a jóisten mindig két kézzel veri, de a boldogságos szűzanya védelmezi” — magyarázza a Mária-kultusz gyökereit, majd feleleveníti a régmúltat. — Annak idején, gyermekkoromban még többen jártunk Somlyóra. Akkor a falu apraja—nagyja beállt a kereszt alá és elindult. Gyalog mentünk, közben mondtuk az olvasót és imádkoztunk. Lelki felüdülést jelent számomra a búcsújárás, erőt merítek a szűzanyával találkozva. A két Somlyó közötti nyereg tele van zarándokkal. Többen megtekintik a Salvator kápolna mellett éldegélő remetét is, aki a szóbeszéd szerint apja meggyilkolása után tért meg. Állítólag azóta él önsanyargató életet — osztja meg a történetet. Beszélgetésünknek a szeredai állomás vet véget. A Hargita peremén feltűnik a Nap izzó korongja. Igazgyöngyként csillog a fűszálakon remegő harmat. Friss tavaszi illat duzzasztja a pacsirta énekét, s a völgyben elterülő falu apró házait szemem elől elfedi a tejfehér köd. Csak a torony tetején lévő kereszt és a zengő harang hirdeti fennhangon az életet. Pásztor, j uhuival A Szék útján hömpölygő tömegben harisnyás, csizmás atyafiak közé keveredem. Méltóságteljesen énekelnek, ájtato- san mormolják a Miatyánkot. — Kispapként ’49-ben még vezettem a híveket az utolsó megengedett körmenetben. Aztán hosszú évtizedekig — a ’70- es évek végéig — még kiejteni sem lett volna szabad Csík- somlyót — idézi fel a múltat a nyolcadik X-en is túl járó gyergyóremetei plébános, Orbán László. — Máig élnek bennem boldog emlékű Márton Áron püspök úr pünkösdi prédikációi — mondja a kétszáz hívével érkezett, fél évszázada papként szolgáló remetei lelkipásztor. — Sajnos, a fiatalok buzgóbbak lehetnének, de hát a tévé meg a rohanó világ, a pénzszerzés utáni hajsza erősebbnek bizonyul a hitnél... Ameddig a szem ellát „keresztalják” vonulnak a kegytemplom felé vezető úton. A Csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit! — akad meg tekintetem a templom előtt kifeszített transzparensen. A Kis- Somlyó oldalában hatalmas színes kígyóként tekergőzik a felkaptató tömeg. Harangzengés, csengettyűszó, fúvósmuzsika. Az út mellett hangos szóval ba- zárosok kínálják a portékát. Szalmakalaptól a gyapjú ágyte- rítőig minden akad. Odébb lacikonyha. Lelki harmat A Hármashalom Oltár főpásztori, papi omátusban tündököl. Jean Claude Perisset pápai nun- cius magyarul is köszönti az egybegyűlteket. Dr. Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek, Tamás József segédpüspök, P. Benedek Domokos, a Szent István nevét viselő Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke is az úr asztala körül tűnik fel. — A Somlyó hegye lángba borult. A szentlélek gyújtotta, az egész keresztény magyar nemzetet felvilágosító pünkösdi láng ég lelkeinkben — fogalmazott prédikációjában dr. Czirják A kegytemplom története A hagyomány szerint a Somlyó hegyén már a kereszténység előtti korban szentély álott. (Erra utalnak a templom bal hátsó szentélyében található pogány-kori kőemlékek — a szerk.) Ugyancsak a történelem szerint a Kis-Somlyón Szent István idejében 1002- ben templom állott; a Nagy- Somlyón pedig szerzetesi, valószínűség szerint bencés kolostor. A mai templom helyén álló Isten házát a ferencesek 1442- ben újjáépítették Hunyadi János támogatásával. Bizonyság erre ÍV. Jenő pápának 1444- ben kiadott bullája, amelyben arra buzdítja az itteni híveket, hogy segítsék a ferenceseket a templom újjáépítésében. A templom és az építésével egyidejűleg felemelkedő kolostor csúcsíves stílusban készült. Az új épülettömböt erős fal övezte. Ide menekültek a környék lakói a sorozatos betörések és pusztítások idején. A századok folyamán a templomot és a kolostort sokszor feldúlták. Különösen nagy volt a 1661-es török, tatár pusztítás, amikor minden elégett. 1664-ben építették újra DoAz éppen áldozó dr. Dávid Ibolya igazságyügyminiszter asszony apai felmenői székelyek voltak előtt is. Édesapám felmenői székelyek voltak, ilyenkor meglátogatom a rokonságot, s ha csak tehetem hazajövök — ismerteti a gyökereket Dávid Ibolya. — Erdély magyarságának olyan Csíksomlyó, mint vándormadárnak az ősz. Ahogy közeledik a Pünkösd, úgy érzi szükségességét a falvak népe, hogy elvándoroljon égi anyjához lelki üdvösséget nyerve tőle — burkolja lírai köntösbe az ünnep lényegét P. Márk Albert, a csíksomlyói ferences kolostor házfőnöke. mokos Kázmér ferences püspök idejében. A kolostor mai alakjában 1733—1759 között épült barokk stílusban. A régi templomot, amely a többszöri bővítés és javítás dacára már omladozott — és kicsinynek bizonyúlt a búcsúsok befogadására is — 1802-ben lebontották. A jelenlegi —58 méter hosszú, 18 méter magas 22 méter széles — templom 1804—1838 között épült barokk stílusban kőből, s ami figyelemre méltó faboltozattal. A torony magassága a keresztig 55 méter. A templom alatt húzódó nagyméretű kriptában a legrégibb temetkezést 1686- ból jegyzik, a legutóbbit 1941- ből. A berendezéseket Pap Miklós oltárkészítő fából készítette az 1830 —50-es években. A templom legnagyobb értéke — az 1400-as években ismeretlen mester által faragott, az egész világon nyilvántartott kegyszobrok között legnagyobb méretű, 2,27 méter magas — a Szűz Anya kegyszobra. Az évszázadok alatt a szoborral kapcsolatos legendák százai születtek. A csíkiak szerint, ha hazájukat vész fenyegette a Mária bús, fájdalmas arcot öltött és könnyezett. A kegyszobor arcán látható sérülések állítólag az 1661-es tatárjárás emlékét őrzik. A hagyomány szerint a tatárfővezér el akarta vitetni. Szekérre tették, de olyan nehézzé vált, hogy több pár ökör sem bírta megmozdítani. Erre a haragra lobbanó vezér kardjával akarta szétzúzni, de karja megbénult. Kiadta a parancsot, hogy égessék el, de láng nem fogta. Bármi is történt tény viszont, hogy amikor mindent felperzselt a tatár, s a régi templom berendezéséből semmi sem menekült meg a kegyszobor épen maradt. Csíksomlyó az erdélyi magyarság zarándokhelye. A csíki és a gyergyói nép 1567-ben Pünkösd-szombatján fegyverrel védte meg hitét János Zsig- mond hadaival szemben. Ennek emlékét őrzi a búcsújárás. A krónika szerint a jeles kultúrközpontban tanult mások mellett Gábor Áron is. 1676-tól kezdődően a XVII. század sokoldalú tudós szerzetesének, Kajoni Jánosnak (1629—1687) nyomdája működött ugyanitt. (b) Ferenc Árpád érseki helynök, a Kolozs-Dobokai kerület főesperese, a kolozsvári Szent Mihály egyházközség kanonokplébánosa. — Márton Áron püspök beszédeiben az erdélyi élet valóságában lüktetett. A politikát rendre az evangélium ítélőszéke elé citálta prédikációiban. Ennek ma is így kell lennie — emlékezett a főpásztorra. A keresztalják a számukra — tájegységenként — kijelölt helyen hallgatják az evangéliumot. Csíkszereda testvérvárosainak — Makó, Cegléd, Budakeszi, Kaposvár, Beregszász, Tisza- újváros, Gödöllő, Heves, valamint a zuglói örmény kisebbség — képviselői zászlóval, táblával jelzik jelenlétüket. Az RMDSZ- vezetők között tekintetem megakad dr. Dávid Ibolya igazság- ügyminiszterasszonyon. — Hívő, katolikus család sarja vagyok — világosítja meg szentáldozása hátterét. — Magánemberként, még a hegyek között bújdokolva is jártam a búcsún. Az utóbbi tíz évben kétszer hiányoztam mindössze. Nekem a csíksomlyói búcsú egyfajta tisztelgés őseim emléke Elveszett magyarok Ebédre nem lévén idő, úgy döntünk, ha utólag is, csak megkóstoljuk a folyékony csíki árpakenyeret. Megfáradt, szomjas zarándokokkal futunk össze Szék útján a „barátok temploma” előtt. — „Isten tartsa meg magikat es!” — köszön ránk a gyimes- felsőloki Tankó Attila. — Hát, hallja, elveszett magyar emberek vagyunk mi. Most azért egy kicsi szabadalmunk (szabadságunk — a szerk.) csak van, de úgy el voltunk hallgattatva, hogy az isten tudja mi lenne, ha tartott volna pár esztendőt, még a Ceausecu-rendszer. Mellettünk nem fogott senki — buzog a panasz belőle. — A kommunizmusban nem jöhettünk nyilvánosan, mert meglőttek volna. A rendszer- váltás óta minden esztendőben gyalog tesszük meg ezt a 36 kilométert. Hajnalban, fél ötkor indulunk, s fél délre itt van a keresztalja. Kilenc esztendeje hozom a zászlót, és hálálkodom a csíksomlyói szűzanyának, hogy megérhettük azt, ami hosszú ideig csak dédelgetett álom volt. Szabadon ünnepelhetünk. — Isten áldja! — búcsúznak elérzékenyülten. Both Imre RIPORT
