Békés Megyei Hírlap, 1999. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-10 / 133. szám
\ 1999. június 10., csütörtök KÖRKÉP 9 Barométer Jusztról, Selmecziről Lapunk vasárnapi kiadásának munkatársai az elmúlt hetekhez hasonlóan ismét felhívtak száz olvasót telefonon. A válaszadók jelentős része hiszi, hogy Juszt Lászlónak nem lehet komolyabb kellemetlensége, és más csatornán hamarosan találkozhatunk vele. Második kérdésünk az MTK Bajnokok Ligája-esélyeit taglalta. Női olvasóinkat nem igazán érdekelte a téma, míg a foci iránt érdeklődők közel fele-fele arányban voksoltak a továbbjutás és a kiesés mellett. Selmeczi Gabriella hivatali fürdőszobájának kilencmilliós ára többségükben azt a gyanút keltette, ezt az összeget másra költötték el, de csak így tudták elkönyvelni. Olvasóink közel kétharmada látott már szexfilmet, de mindössze 4 százalékuk nézeget ilyet gyakrabban. A női szövetség kezdeményezte A Független Női Szövetség békéscsabai szervezetének kezdeményezésére gyermeknapot tartottak tegnap a mezőmegyeri általános iskolában. A jó hangulatú rendezvényen a szövetség tagjai lehetőségeikhez mérten ajándékokkal is meglepték a nebulókat, valamint díjazták az erre az alkalomra meghirdetett rajzpályázat legjobbjait. Kazár Mátyásné, a szövetség csabai szervezetének elnöke érdeklődésünkre tájékoztatott: elhatározták, ahogyan csak tudják, segítik a rászoruló gyermekintézményeket, de például tervezik a mozgássérültek támogatását is, a maguk szerény eszközeivel. A békéscsabai ön- kormányzattól pályázat útján kaptak 50 ezer forintot, ahhoz viszont, hogy jótékonysági céljaikat is elláthassák, programokat szervezzenek, bonyolítsanak le, más támogatókra is szükségük lenne. Magáról a Független Női Szövetségről Kazár Mátyásné elmondta: szervezetük nyitott civil szervezet, és tagjaik között gazdasszonyoktól orvosokig széles a skála. Havonkénti összejöveteleiket a kisgazda- párt csabai szervezetének Andrássy úti irodájában tartják, és itt, illetve Kazár Mátyásné levélcímén (Békéscsaba, Jósika utca 17.) várják az érdeklődőket. Ny. L. Forradalmi tettek megyénkben A Darvas Társaság tagjai találkoznak Orosházán Az Orosházi Darvas Társaságnak jelenleg nincs elnöke, ezért minden hónapban a tagság közül valaki felvállalja az éppen soros rendezvény megszervezését. Ezúttal Koszorús Oszkár hívta meg egy baráti beszélgetésre — egy klubest keretében — dr. Jároli József történészt, aki 1848/49-es szabadságharc Békés megyében címmel tartotta meg előadását. Bevezetőjében a vendég elmondta, orosházi kötődése a hetvenes évekhez kapcsolódik, akkor pedagógusként ténykedett a városban, majd levéltárosként alkalma nyílt arra, hogy a szabadságharc dokumentumaiban elmélyüljön, az orosházi és a megyei vonatkozásait feldolgozza. Szerencsésnek ítélte meg a Békésben született dokumentumokat, mert a történelem akkori iratai sértetlenül fellelhetőek, nem anonimizálták a papírokat, nem semmisültek meg a forrásanyagok. Cs. I. „Mi szem-szájnak ingere” A Független. Női Szövetség csabai szervezete díjazta a gyermeknapra kiírt rajzpályázat leg- > jobbjait FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Keresse % hírlapárusoknál! KALÁSZOSOKAT TERMEL? — lisztharmat? — fuzárium? — helmintosporium? — septoria? — rozsda? Ne legyen gondja a 1,2 liter/ha dózisban megoldja! FeMigoa&is, szaktanácsadás: Gulyás István 30/999-7931 Cymwld Hunjey Klum Bu*swt Wd úl lit áü «»«« // / Fődíjak: 50 ooo Ft, 30 000 Ft, 20 OOO FI ÜJ ARUHfZ BÉKÉSCSABA és még 32 értékes nyeremény értékű vásárlási lehetőség AZ UNIVERZÁL ÁRUHÁZBAN! / / ALAPÍTVA: l«í-8ö< A HAZA MBíDKN ELŐTT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Lapunkat megrendelheti a (66) 453*710-es telefonon is! Előfizetőink figyelmébe! Folytatódik a Békés Megyei Hírlap több százezer forintos nyereményakciója. A HŰSÉG KAMATOZIK! 11 Szeptemberig tart következő nyereményakciónk, melyen (I részt vesz minden előfizetőnk, aki július, augusztus és szep- j tember hónapokban folyamatosan előfizetője a Hírlapnak. 1 Ha még nem fizette elő, most érdemes! mm FHb/ör b húzd te! Tk " lt,u.lnun.',l.b f . V,. cutroottrf a tzúleb \ rlpr Ha peiluj ah * OHIO nhnthrlk. nl’l-itt fiuftihi el nuHpui ■ yV It'll) lllrt/l ff III I hunt Oil J '-3? Nipuiirtn II,HU kantmtM y iesi! ni ÓfÜietVh -a “ X *■' -"*'1 ifc/K/t 11/ilil« m.lHlk ul,ni li A PmfM»l Mi Ultit kóll 1,10 ,1111,111,111 lllflll- kinil fl I fun ,i <'«/•«//.!•» IllPlhlll. bh tinit hinti ért /if*Kiíii hinti, niiiHiit #.**. m,iünntii i'i/ijiii tt’Hi‘1, i ,iiii.,h Imi/y Ilii 1 </*».#// #•// illlll / ,n ,11 fl f.II f: Vlf*, ti.itllj Hintttrm, FAJT, HntnUn, Hm/ A Allém, t iiitit ifihii tj Hm inti és nun/ solutn inénak. A/ iiinnijif in kiml ili,ii ui tu ini/iiliil ni j ■—PEPSI -/áttikok ilnh/.ilt tol. httill) he rt nyereményekért jjiI agy —PEPSI veil I / a hull uhui huiji/ liiih/liHn. fl Hlnynl álltul es #*//.«/.«/ M , AtU! nuiif in.ii/,iillii,il,/f ^ A Pepsi Music Huh Információs vonala: ___________^ 06 90 943 777 . (a hívás díja 120 Ft+Afa/perc CFMIIX KFT I niitv.binartmedid.hu/PHpslMusicClub "ITtnS Ware Szarvas, Fortuna Disco és Bár 1393. június lé!.