Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-07 / 105. szám

1999. május 7„ péntek VILÁGTÜKÖR Clinton üdvözölné az orosz részvételt a nemzetközi erők soraiban Elvi megállapodás Bonnban A „nyolcak” elvi megállapodásra jutottak, hogy Koszovóban hatékony polgári és biztonsági nemzetközi erőket kell felállí­tani az ENSZ égisze alatt. -Az orosz külügyminiszter szóvivője bejelentette: „Megegyeztünk egy közös stratégiában.” A hét ipari hatalom és Oroszor­szág külügyminisztereinek, va­lamint az Európai Unió külügyi biztosának tanácskozásán az volt a cél, hogy lerakják egy ENSZ-határozatra támaszkodó koszovói béketerv alapjait. Igor Ivanov orosz és Madeleine Alb­right amerikai külügyminiszter külön is megbeszélést folytatott a koszovói konfliktus politikai megoldásáról. A Németországban tartóz­kodó amerikai elnök csütörtö­kön úgy nyilatkozott: üdvö­zölné az orosz részvételt a Ko­szovóba küldendő nemzetközi erőben. Bili Clinton, aki az Európában állomásozó, a jugo­szláviai bevetésekben részt vevő amerikai csapatokat szem­léli meg, Gerhard Schröder kancellárral folytatott megbe­széléseit követően Frankfurtba érkezett. A gépből kiszállva az ameri­kai elnök azt hangoztatta, hogy a nemzetközi erőknek az észak­atlanti szövetségre kell épül­niük. „Ha azonban ez olyan nemzetközi erő, amelynek mag­ját a NATO adja, de más orszá­gok is részt vesznek benne, ak­kor üdvözölném abban Orosz­ország jelenlétét" -jelentette ki az elnök a nagy rádió- és tévé- társaságok tudósítói előtt. A külügyminiszterek és a brüsszeli biztos TOTÓ: FEB/REUTERS A B2-es hadászati bombázók bevetéseinek mérlege A NATO-légitámadásokban bevetett hat B2-es „Lopakodó” hudászati bombázó mintegy 500 tonna műholdvezérlésű bom­bát dobott le jugoszláv célpontokra, példátlan pontossággal. A denevérszámyú B2-esek, amelyek a jugoszláviai hadmű­veletben estek át a tűzkereszt­ségen, szinte naponta indulnak bevetésre a Missouri államban fekvő Whiteman légi támasz­pontról, és jnár több mint öt­száz 907 kilogrammos bombát dobtak le, elenyésző hibaszáza­lékkal. A Lopakodók mind­egyike 16 pontosan célba ta­láló, úgynevezett JDAM (Joint Direct Attack Munitions) bom­bát visz, amely egy műholdas navigációs rendszer jelzései se­gítségével éjjel-nappal, bármi­lyen időjárási viszonyok között célra vezethető, akkor is, ami­kor a lézervezérlésű bombák már nem használhatók. A B2-es egyesíti az észrevét­len suhanást, a nagy hatótávol­ságot, a nagy hasznosteher­szállítást és a lövedékek pontos célba találását. A 2,2 milliárd dolláros gépek az amerikai hadsereg legdrágább „fegyve­rei", amelyekből csak 21-et vá­sároltak, és eddig mindössze ki­lencet állított rendszerbe. A ju­goszláviai bevetésekben részt vevő Lopakodók összesen 33 órát repülnek oda-vissza, üzemanyag-feltöltésüket a le­vegőben végzik. A Pentagon bejelentette: B52-es nehézbombázók szer­dára virradóra jugoszláv csapa­tokat támadtak Koszovóban. A gépek már a második egymást követő napon vettek részt beve­tésben, előző éjszaka egy repü­lőteret bombáztak. Washing­tonban a támadások részleteit nem hozták nyilvánosságra. Tegnapra virradóra több mint hétszáz légi támadást irányoz­tak elő, de a rossz időjárás miatt számukat csökkenteni kellett. Európa Budapesten ünnepel Ötvenesztendős földrészünk legrégibb integrációs szervezete Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése irodájának zárt ülésével csütörtök délután megkezdődött a szervezet fenn­állásának 50. évfordulója alkalmából megrendezett kétnapos budapesti rendezvénysorozat. A zárt ülést követően Göncz Árpád köztársasági elnök fo­gadta a delegációvezetőket, majd ünnepi ülésre került sor a Parlament Kongresszusi ter­mében. Az ünnepi ülés meg­nyitóbeszédét Áder János ház­elnök tartotta. Az Európa Tanács soros el­nöki tisztét adó Magyarország nevében Orbán Viktor minisz­terelnök köszöntötte az ün­nepség résztvevőit, majd fel­szólalt Lord Russell-Johnston, a földrész legrégebbi integrá­ciós szervezete parlamenti közgyűlésének elnöke, Knut Vollebaek norvég külügymi­niszter, az EBESZ soros el­nöke, valamint Dániel Tarschys, a nemrégiben föl­vett Grúziával együtt immár 41 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára. * Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának budapesti ülése előtt Knut Vollebaek norvég külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke nyilatkozatban üdvözölte az ötvenedik évfor­dulóját ünneplő Európa Taná­csot - közölte Horváth Gábor külügyi szóvivő. Nyilatkozatában Knut Vol­lebaek hangsúlyozza, hogy a szervezet a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jo­gok tiszteletben tartása terén tett erőfeszítéseivel komoly mértékben járult hozzá a ma Európájának létrejöttéhez. A szervezet tíz éve megkezdő­dött keleti bővítése pedig, amelynek nyitányaként ha­zánkat vették fel először új tagnak, elősegítette a konti­nens megosztottságának fel­számolását.- Az EBESZ által is elsőd­legesnek tartott alapértékek Koszovóban bekövetkezett durva megsértése még fonto­sabbá teszi a két szervezet kö­zös fellépését - áll a nyilatko­zatban, amely külön hangsú­lyozza annak fontosságát, hogy létrejön az emberi jogok biztosának intézménye. Hor­váth Gábor ehhez hozzáfűzte, hogy a most záruló soros ma­gyar elnökség eredményesnek és fontosnak tartja a két szer­vezet együttműködését. A parlamenti közgyűlés irodájának vezérkara FOTÓ: FEB/DIÓ8I IMRE Délkelet-Ázsia ékköve, Thaiföld — 5. rész Háborús emlékek, háborús hírek Vajon épségben leteszi? Néhány lenyűgö­ző bang­koki ne­vezetes­ség (a Nagy Palota, a nagyobb templo­mok, Jim Tompson háza) meg­tekintése után számos kirándu­lást tettünk a környéken. Jártunk nemzeti parkban, kígyófarmon, rózsakertben, hajóztunk csator­nákon és folyókon, megtekintet­tünk több, turistáknak szóló kul­turális bemutatót és elefánt- show-t, megcsodálhattuk a khmer és thai építészet monu­mentális alkotásait. (Az előbbi­ek esetében, Lop Buriban in­kább csak azok romokban is im­pozáns maradványait.) Élményeim közül hadd idéz­zek föl egy olyat, amely talán emlékeket ébreszt az olvasóban is. Ez Kanchanaburihoz kötő­dik. A várost I. Ráma király ala­pította a Három Pagoda-hágón keresztül várható burmai betö­rés megfékezésére. A II. világ­háború idején a japánok Kanchanaburin keresztül igye­keztek ellátni a Burmában lévő csapataikat. Pierre Boulle regé­nyéből és a belőle készült film­ből (Híd a Kwai folyón) ismert, hogy a 250 mérföldes halálvas­út építésén 61 ezer hadifogoly és sok ezer „napszámos" dolgo­zott, embertelen körülmények között. Az angol, ausztrál, új- zélandi, amerikai, holland és in­diai foglyokat a szingapúri tá­borokból szállították ide. De dolgoztak itt maláj, tamil, bur­mai és kínai építömunkások is. A kegyetlen munka, a trópusi éghajlat, az orvosi ellátás hiá­nya és az éhezés következtében ötödük sohasem térhetett haza. A háború végéig 16 ezer hadi­fogoly és föltehetően ötször annyi munkára kényszerített külföldi „napszámos” életét kö­vetelte a ma is működő vasút. Tizenkétezren ismert sírokban nyugszanak a környék három, csodálatosan rendben tartott ka­tonai temetőjében, A halálvasút építését a japá­nok 1942 nyarán határozták el. Burmában és Thaiföldön egy­szerre kezdték el a munkát. A sínpárok 1943. október 25-én értek össze. Ezt követően sok hadifoglyot visszaszállítottak Szingapúrba, de hat tábor to­vábbra is a vasutat, pontosabban annak fenntartását szolgálta. A híres-hírhedtté vált híd a városközponttól 5 km-re találha­tó, mi a JEATH Múzeum megte­kintése után, onnan elindulva, bérelt motorcsónakkal közelítet­tük meg. (A JEATH Japánt és a szövetségeseket reprezentáló be­tűszó.) A háború és a munkatá­bor borzalmait felidéző tárgyi emlékeket egy olyan bambusz­kunyhóban helyezték el, amely hasonlít az egykori hadifogoly- tábor kunyhóihoz. A katonai eszközök mellett számos eredeti fénykép, festmény és újságcikk dokumentálja a japánok kegyet­lenkedéseit, a táborlakók szen­vedéseit. Ezek közül kiemelke­dik Leo Rawlings 105 db-ból ál­ló festménysorozata. De beszéljünk vidámabb dol­gokról! Az ember egy ilyen kül­földi útról természetesen ezernyi élménnyel tér haza. Talán kitet­szik az eddigiekből, hogy szá­momra a thai emberek jelentet­ték a legtöbbet. Hát hogyne, amikor az elhagyott útlevelem is megkerült! Az eset úgy történt, hogy egy fotólaborban előhívat­tam a képeimet, a pénztárcaként használt útlevélből fizettem, a visszajáró pénzt gondosan meg­számoltam, zsebre tettem. Innen a piacra indultam, bolyongtam vagy két órát az egzotikus vásá­ri forgatagban. Visszafelé a Fuji- labor előtt a szívemhez kaptam: ott kellett volna lenni az útlevél­nek, az ingem zsebében. De nem volt ott! Mielőtt azonban infark­tust kaphattam volna, kinyílt az ajtó, és egy tündéri thai nő, szé­les mosollyal átnyújtotta az ok­mányomat. Mint kiderült, fize­téskor a pulton felejtettem. A nagy izgalom után — megvallom — már nem volt sok kedvem a sétára. Másnap indult a repülőm, ezért elhatá­roztam, utánanézek, miről írnak a helyi újságok, miről tudósíta­nak a televíziós csatornák. Thaiföldön az utazó elsősor­ban angol nyelvű hírforrásokból tájékozódhat. Az egyik szenzá­ciót az jelentette, hogy lebukott egy csempészbanda, amely 1994-től 1996-ig összesen kö­rülbelül 60 thai nőt juttatott Ja­pánba egy ottani „prostitúciós szindikátus”, (magyarul: egy stricihálózat) megrendelésére. Az érintettek 3,8 millió jent fi­zettek az útért. A banda embe­rei bőröndökbe bújtatták a lá­nyokat, mindegyiknek adtak egy-egy oxigénpalackot, majd csomagként repülőre rakták őket. A japánokból és thaiokból álló tíztagú banda főnökét és a banda öt tagját április 10-én vették őrizetbe. A főnök koráb­ban szexboltot üzemeltetett Ja­pánban, 1994-ben tette át a székhelyét Thaiföldre. A The Nation április 13-ai, keddi száma a dél-ázsiai tenge­rek sötét színeit ecseteli egész ol­dalas cikkében. Az írás arról szól, hogy az indonéz hatóságok kalózkodásért letartóztattak egy feltételezhetően kínai nemzetisé­gű Wong nevű, szingapúri ál­lampolgárságú urat. Egy másik maláj vonatkozású híradás a ser­tések által terjesztett vírusos agy- velőgyulladással összefüggésben cáfolja, hogy a maláj hatóságok kevesebb halálesetet vallanának be, mint amennyi valójában be­következett. Hivatalosan 91, ké­sőbb pedig 96 elhunytról és több mint 600 ezer kiirtott sertésről beszéltek, ugyanakkor az ameri­kai járványügyi szakemberek 116 elhunyt és 236 megbetege­dett személyről tudtak. Tudósítottak az újságok a kelet-timori fölkelésről, és lehe­tett olvasni az indiai rakétakí­sérletekről, a maláj főváros re­pülőterének működését megza­varó számítógéphibáról, kom­munista vezető letartóztatásáról a Fülöp-szigeteken, továbbá a dalai láma javaslatáról, mely­ben azt tanácsolja a chileiek­nek, hogy bocsássanak meg az egykori diktátornak. A sok ko­moly írás között üdítően hatott az a kishír, mely szerint Peking- ben egy tanár leharapta egyik diákjának a fülét. Az egyetlen bennünket is érintő összeállítás a koszovói helyzetet taglalta. Ennek szer­zői megemlítették az orosz-fe­hérorosz humanitárius konvoj körüli magyarországi bonyo­dalmakat, valamint Szabadka bombázását. Szorongva ültem fel a gépre, nem tudván, milyen „meglepe­tésekben” lesz részem itthon. Ménesi György (Vége) A szerző köszönetét mond vendéglátóinak és a bangkoki magyar nagykövetség ideig­lenes ügyvivőjének, Kuti Lászlónak a sorozat elkészí­téséhez nyújtott segítségért. Híd a Kwai folyón

Next

/
Oldalképek
Tartalom