Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-27 / 121. szám

1999. május 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR ­Obstrukció: először és utoljára? Áder János, az Országgyűlés elnöke fölöslegesnek, a két el­lenzéki alelnök viszont elengedhetetlennek tartja a Tisztelt Ház, a parlamenti demokrácia tekintélyének visszaállítását célzó hatpárti egyeztetést - derült ki a külön-külön megtar­tott tegnapi sajtótájékoztatókon. A két alelnök és a három kormánypárti frakció egyaránt kérte a Ház elnökét, hogy hét­főre hívja össze a plenáris ülést. Egyelőre bizonytalan a kime­netele annak a meccsnek, ame­lyet a kormánypártiak és az el­lenzékiek vívnak egymással. Áder János házelnök (Fidesz) tegnap világossá tette, hogy az MSZP-SZDSZ obstrukció nemcsak a törvényalkotás me­netét zavarta meg, hanem a közterhekről az ellenzék által kezdeményezett vitanapot is elsöpörte. Megjegyezte: a kormánypártoknak az ellenzék nélkül is biztosítaniuk kell az ülés határozatképességét. „Ami kedden történt, az most fordult elő először és utoljára” - szögezte le, majd közölte, hogy nem ért egyet a hatpárti egyeztetés ötletével, és a házbizottság rendkívüli ösz- szehívását sem tervezi. Sze­rinte egyébként az e héten kie­sett munka az ülésszak egy­hetes meghosszabbításával pó­tolható.- Az elmúlt egy évben nem feszegettük, miért nem tartja fontosnak az egyeztetést ve­lünk Áder János - nyilatkozta lapunknak Wekler Ferenc, a Ház (SZDSZ-es) alelnöke -, de most szólnunk kell, mert igen nagy a baj. Az SZDSZ szerint változtatni kell azon a kormánypárti gyakorlaton, amelynek lényege az ellenzék elhallgattatása. Isépy Tamástól, a Fidesz frakcióvezető-helyettesétől megtudtuk, hogy az ellenzéki alelnökök mellett a kormány- párti frakciók is kérték a ház­elnöktől a plenáris ülés jövő hétfői összehívását. Isépy sze­rint a munkát egy héttel később ott kell folytatni, ahol az ked­den megszakadt. Maradnak az eredeti napirendek és marad a pénteki vitanap is, de a képvi­selőknek illenék a polgároktól elnézést kérni - tette hozzá a politikus. (tm) Nincs alkotmányos válság Alkotmányos válság nincs, de mindenképpen árt a parlament tekintélyének a pártok további marakodása - vélekedik Takács Albert alkotmányjogász. Az Államigazgatási Főiskola tanára szerint a képviselőknek joguk van nem szavazni, joguk van tá­vol maradni az üléstől, más kérdés, hogy nem lenne szerencsés, ha a parlamentben kedden történt eset gyakorlattá válna. A kormánykoalíció obstrukcióval vádolja az ellenzéket, azt pedig nem is tagadja, hogy a tiltakozásnak ehhez az eszközéhez folyamodott. A mostani eset - hónapokkal korábbra vissza­nyúló előzményeivel együtt - még a politikai játszma része, a demokratikus játékszabályok keretein belül zajló hatalmi harc - vélekedik Takács Albert, aki szerint a parlamenti működés stí­lus és ízlés dolga. A magyar parlamentáris demokrácia még nem annyira bejáratott, hogy a képviselők önmérsékletet tanú­sítsanak. Valamelyik félnek pedig engednie kellene, hiszen je­lenleg nemcsak a képviselői jogok csorbulnak, hanem a parla­ment sem tölti be hivatását. Noha a mindenkori kormányoldalnak van lehetősége arra, hogy biztosítsa a Ház működését, és ez a frakciófegyelem szi­gorúbb betartatásával a keddi ülésnapon is megoldható lett volna, ne feledkezzünk meg arról, hogy a képviselők jogai és kötelességei azonosak, bárhol ülnek is a patkóban. - horváth­Nemzeti családpolitikai koncepció készül A gyermekek védelmében A házasság intézményének megerősítésére és a családok védelmére van szükség ahhoz, hogy a gyermekek a mostani­nál egészségesebben fejlődje­nek. Épp ezért a készülő csa­ládpolitikai koncepció az anyagi helyzet javítása mel­lett megkülönböztetett fi­gyelmet fordít a gyermek- nevelés egyéb feltételeire. Mindezt Harrach Péter szociá­lis és családügyi miniszter hangsúlyozta a fővárosban teg­nap kezdődött VI. országos gyermekvédelmi konferencián. Kiemelte: a családi életre neve­lés igen összetett feladat. Meg­oldása érdekében az oktatási in­tézmények, a médiumok, a tár­sadalmi és az egyházi szerveze­tek egyaránt sokat tehetnek. Magyarországon csaknem 21 ezer gyermek nevelkedik ál­lami gondozásban, közülük mintegy 9 ezren nevelőszülők­nél élnek. Schiffer János budapesti fő­polgármester-helyettes el­mondta, hogy a Fővárosi Ön- kormányzat már 30 lakásott­hont működtet, amelyekben 270 gyermek él. Aggályosnak nevezte, hogy a települések la­kói nehezen fogadják be a la­kásotthonokat. Figyelmeztetett arra, hogy az intézményrend­szert nem szabad a jelenleginél gyorsabban átalakítani, mert az működési zavarokhoz vezethet. A háromnapos rendezvényen beszámoló hangzik el az om­budsman által a gyermekvéde­lemben végzett vizsgálatokról. csbj Csak a speciális szemüveg véd a káros sugaraktól A napfogyatkozás veszélyei Az augusztus 11-ei napfo­gyatkozás akár néhány má­sodperc alatt is visszafordít­hatatlan szemkárosodást okozhat, ha nem megfelelő védőszemüvegen keresztül szemléljük a jelenséget - tud­tuk meg dr. Süveges Ildikótól, a budapesti I. Szemklinika igazgatónőjétől. Az évezred utolsó látványos csillagászati eseménye koránt­sem veszélytelen. Ä „Napba nézés” a központi éleslátás ká­rosodását eredményezheti, amely egyáltalán nem gyógyít­ható - nyilatkozta Süveges Il­dikó. Mint mondta, a bekövet­kezett látásromlással a homá­lyos, úgynevezett perifériás lá­tás nem szűnik ugyan meg, de a szemmel olvasni utána már nem lehet. Csupán annyi látásé­lessége marad a betegnek a ká­rosodás után, hogy csak a szemvizsgáló tábla legfelső számait képes leolvasni. A jelenséget csak speciális, hivatalosan bevizsgált (a KERMI, illetve az Országos Sugárbiológiai Kutatóintézet tanúsítványával ellátott) védő- szemüvegen keresztül szabad majd nézni. Tehát nem alkal­masak a házilag barkácsolt, kormozott üvegek vagy a he­gesztőszemüvegek, még ke­vésbé az egyszerű napszem­üvegek, mert ezek a káros ultra­ibolya és infravörös sugarakat átengedik. (h. gy.) Támogatás a régiók felkészüléséhez Magyarország Európai Uniós csatlakozása az egyes régiók­ban jóval több képzett szakembert igényel. Ennek elősegíté­sére a területfejlesztésben dolgozók részére az idén projekt­menedzser-képzés indul - jelentette be szerdán Boros Imre tárca nélküli miniszter. A politikus szerint az európai uniós előkészületek azért sem haladtak eddig megfelelő ütemben a régiókban, mert nem állt rendelkezésre kellő számú és képzettségű szak­ember. A PHARE-program keretében júniusban induló tanfolyam a korábbi hiányos­ságokat pótolja. A regionális alapon szerve­zett. programra az Európai Unió 450 ezer eurót (100 mil­lió forintot) ajánlott fel, ez az összeg régiónként 25-30, or­szágosan mintegy 250-300 szakember, projektmenedzser képzésére nyújt lehetőséget. A tanfolyamon a területfej­lesztési intézmények, önkor­mányzatok, munkaügyi szer­vezetek, kamarák munkatár­sai, valamint vállalkozók ve­hetnek részt. Az oktatás kísér­leti jelleggel a Dél-Alföldön kezdődik, majd az észak-ma­gyarországi és a dél-dunántúli régiókban folytatódik. Alain Bothorel a PHARE programvezetője elmondta: az EU azért támogatja kiemelten a szakemberképzést, mert ezek a projektek segítik a kormányokat az unió kihívása­ira való felkészülésben. A speciális tanfolyamon megta­nulják a szakemberek, hogyan kell egy-egy koncepciót ki­dolgozni, elfogadtatni, milyen feltételeket kell teljesíteni ah­hoz, hogy a régió megszerezze a szükséges támogatást. A pénzek felhasználását ellenőr­zik, s ahol nem megfelelően gazdálkodtak, ott csökkentik a támogatást. Alain Bothorel bejelentette: az Európai Unió 2000-től a PHARE-program keretében 100 millió eurós támogatást nyújt hazánknak, és további 150 millió eurót juttat az ISPA-, illetve a SAPARD- program keretében, (újvári) Az önkormányzatok gazdálkodásának segítésére Bevezetik a kincstárrendszert Eddig legfeljebb a termelésben, vagy a kereskedelemben be­széltünk minőségről - az önkormányzatokkal kapcsolatban aligha. A Felkészülés a minőség évszázadára című konferen­cián viszont erről is sok szó esett A polgármesteri hivatalokhoz sokféle szervezet vagy gazda­sági társaság, így például okta­tási, szociális, egészségügyi intézmény, vagy köztisztasági feladatokat ellátó vállalat tar­tozik - mutatott rá Kálnási Anna, a Helyi Irányítási Rend­szer (HÍR) konzorcium rend­szerfejlesztő igazgatója. Köztudott, hogy ezek mind az önkormányzat szűkös kere­téből, önálló költségvetéssel gazdálkodnak. így az önkor­mányzati „nagy kalapból” sok pénz folyik el fölöslegesen, de tevékenységük, gazdálkodá­suk minősége nem javul. A HÍR konzorcium kidol­gozott egy szoftverrendszert, amelyet a cég minden önkor­mányzatnál a helyi viszo­nyokra alkalmazva szerel fel. így jön létre a rendszer végle­ges változata, amellyel a pol­gármesteri hivatal, az intéz­mények és a gazdasági társa­ságok egyaránt dolgoznak. Ez a program lehetővé teszi, hogy úgynevezett kincstár­rendszerben kezdjenek el gaz­dálkodni. Az intézmények és vállalkozások önállósága per­sze megmarad, csak a folya­matok válnak szervezettebbé. A gazdálkodási adatok bármi­kor lekérhetők, értékelhetők lesznek - hangsúlyozta Kál­nási Anna. A főváros 250 költségvetési intézménye, több fővárosi ke­rület, Dunaújváros, Miskolc, Tokaj és még sok város, il­letve település alkalmazza már a szoftvert - tette hozzá -, de az érdeklődők listája is hosz- szú. Számukra egynapos kon­ferenciákat tartunk. A cél: naprakész tájékoztatásuk a ve­lük szemben támasztott foko­zódó követelményekről és a rendeletekben megfogalma­zott eljárásokról. Koós Tamás Alap nélkül. Orbán Viktor miniszterelnök nem gyanít kor­rupciót a Lockheed levélbot­rány hátterében, ugyanis a kormány már tavaly döntött: Magyarország az elkövetkező négy évben nem vásárol harci repülőgépeket - derült ki a Ma­gyar Rádiónak tegnap adott kormányfői interjúból. Belügyi bérek. A Belügymi­nisztérium vezetése júliustól átlagosan 5 százalékos bér­emelést javasol a tárca köz- tisztviselőinek és közalkalma- zottainak - a Belügyi Érdek­egyeztető Tanács tagjai ma vi­tatják meg az erről szóló ter­vezetet. A fejlesztés szemé­lyenként évente 15 ezer forin­tot jelentene. Kényszerleszállás. Technikai okok miatt kényszerleszállást hajtott végre a Ferihegyi repü­lőtéren egy amerikai KC-135- ös tankergép szerdán, nem sok­kal déli egy óra előtt - közölte Péterfi Gábor, a Malév szó­vivője. Konferencia Koszovóiról. A magyarországi egyházak fon­tosnak tartják, hogy a jugoszlá­viai háború mielőbb befejeződ­jön, és Magyarország ne keve­redjen bele a harcokba - kö­zölte Tamás Bertalan, a Ma­gyarországi Református Egy­ház külügyi osztályvezetője a koszovói helyzetről szóló két­napos nemzetközi egyházi kon­ferencia nyitónapján. Emlékplakett. Szabó János honvédelmi miniszter Minisz­teri Emlékplakettet adományo­zott annak a három katonának, aki vasárnap sérült meg a Bu­dapesti Katonai Szakképző Is­kola és Kollégium területén végrehajtott támadásban. Rend és rendetlenség. Ma­gyarország berendezkedése a rendszerváltás óta egyre inkább egy rendőrállam irányába ha­lad, mindemellett a jogállam jellemzői is jelen vannak - mondta Szikinger István al­kotmányjogász tegnap a Rend és rendetlenség a mai magyar társadalomban című konferen­cián, amelyet a Magyar Tudo­mányos Akadémia három inté­zete szervezett. Zárt tárgyalás. Szolgálati ti­tokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a bíró a hivatali visz- szaéléssel vádolt Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség meg­bízott parancsnoka és Kovács Gyula ezredes büntetőperében. Drogdealerek. Több száz ki­logramm speedet és több száz­ezer darab extasy tablettát ho­zott be Hollandiából az a 27 vádlott, aki kábítószerrel való visszaélés miatt áll ma bíróság elé. Ha a vád beigazolódik, 15-20 év börtön vár rájuk. Fúzió után: Szent István Egyetem Ha a parlament szentesíti az egyetemek és főiskolák integráció­ját, akkor 2000. január elsejétől a Gödöllői Agrártudományi Egyetem a vele szövetségre lépő négy felsőoktatási intézmény­nyel együtt Szent István Egyetem néven folytatja munkáját. — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE), a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, az Állatorvos-tudo­mányi Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola már korábban elhatározta, hogy szövetséget hoz létre, elképze­lésünk így találkozott a kor­mányzati szándékkal: integrált egyetemmé válunk - nyilat­kozta lapunknak Székely Csaba. A GATE rektora elmondta: a szövetség létrehozásában első­sorban az vezérelte az intéz­mény vezetőit, hogy a jövőben ne csak közvetlenül a mező- gazdasági szakmával, hanem egy-egy tudományterülettel komplex módon foglalkozza­nak. Példaként említette az élelmiszergazdaságot: jelenleg a kertészeti egyetemen élelmi- szeripari képzés, Gödöllőn élelmiszertermelés, marketing, az állatorvosi egyetemen élel­miszerkémia oktatása folyik. Az új rendszerben az oktatás integrálása - új szakok és karok beindításával - lehetővé teszi majd, hogy egy komplex élel­miszertudományi kutatói-kép­zési forma alakuljon ki. Ennek révén - mutatott rá a rektor ­hozzájárulhatunk a világszerte egyre fontosabbá váló élelmi­szerminőség javításához, és az Európai Unióhoz való csatla­kozás feltételeinek megterem­téséhez. Hasonlóképpen komp­lex módon gondolkodnak a környezetgazdálkodás, a vidék- és településfejlesztés terén is. Elképzeléseihez világbanki támogatást is igénybe vehet az új intézmény. Elfogadott pályá­zatuk révén az új integrált egye­tem 2-3 milliárd forint fejlesz­tési forráshoz jut. Ebből a többi között a jászberényi főiskolán új könyvtárat szeretnének léte­síteni, beindítanák a doktoran- duszképzést, bővítenék a kollé­giumi férőhelyeket. A Szent István Egyetem a tervek szerint évente 2500 szakembert bocsát útjára. Újvári Gizella Nemzeti ILO Tanács. Tegnap megalakult a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) hazai Nemzeti Tanácsa. Képünkön Oscar de Vries, az ILO budapesti irodájának vezetője (balra) és Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. fotó: feb/kallus györgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom