Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-22-24 / 118. szám
Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója kérésünkre felidézett néhányat fiatalkori élményeiből Hosszú hajú liberalizmus — Nagyon szerettem a középiskolás éveket, mintha csak tegnap lett volna, pedig a jövő héten rendezzük meg a huszonötéves érettségi találkozónkat. Békéscsabára, a „Vízműbe” jártam, mivel gyerekként elhatároztam, hogy mérnök leszek. Szenzációs volt az osztályközösség és a tanári kar. A harmincöt diákból huszonöt szerzett diplomát, ami utal a színvonalra is. Itt szerettem meg az irodalmat annyira, hogy később magyartanárként diplomáztam. Az irodalmi színpad lelkes tagjaként a Kis herceggel, amelyben a repülős tisztet alakítottam országos döntőbe jutottunk. Nemcsak a színpadon, hanem a mindennapokban is játszottam, én voltam az osztály mókamestere. Negyedikben Világnézetünk alapjai címmel új tantárgy került az órarendünkbe. Egy olyan ideológiát próbáltak belénksúlykolni, amelyben egyáltalán nem hittünk. Április elsején — a fordított napon —,k amikor belépett a mi szigorú, szocializmust oktató tanárunk, jelentés helyett, összekulcsolt kézzel imára hajtottam a fejemet. Szerencsére értette a tréfát. A kollégiumban katonás fegyelem uralkodott, legalábbis kezdetben. Kettes sorokban vonultunk reggelizni és vacsorázni, sőt gyakran énekelni is kellett. Az utolsó évre minden megváltozott, még a vállig érő hosszú hajunkat is megszokták. Átkelés a vasfüggönyön — Az egyik nagy szenvedélyem az utazás, ^lejártam egész Európát, kétszer kaptam ösztöndíjat Angliába. A kijevi építőtáborozás emlékét sem lehet elfelejteni. Egy víztározó alapozásánál segédkeztünk. Az orosz betont nem sóderrel, hanem zúzott kővel készítik, ami önmagában még nem nagy különlegesség, az viszont, hogy lapát helyett vasvillával kellett a viszonylag híg elegyet a megfelelő Gedeon „bácsi”, a Gyulai Várszínház bálványa FOTÓ: SUCH TAMÁS helyre juttatni, minden erőnket felülmúlta. Nem szorul különösebb magyarázatra, mennyire nyilvánvaló volt tevékenységünk feleslegessége. Egy másik emlékezetes eset a német határon történt, 1982-ben. Nyugat- Berlinbe akartunk átkelni, természetesen vízummal, de az NDK határőrök minden magyarázat nélkül bezártak minket egy kétszer két méteres helyiségbe. Órákat töltöttünk teljes kétségbeesésben, mire közölték, hogy az engedélyünk az NSZK területére szól, nem pedig Nyugat-Berlinbe. Nem adtuk fel. Felkerestük a magyar nagykövetséget, és beszereztük a szükséges iratokat. Fantasztikus látvány fogadott a „kapitalista” városrészben. A 1999. május 23. Közelről * Harmadik oldal * tisztaság, a gondozott parkok, a színpompás, pazar kirakatok olyannak tűntek, mint egy mese. Csillogó szemek — A főiskola után tizenöt éven át tanítottam irodalmat és nyelvtant Gyulán, a mai Implom általános iskolában, ahol egykoron és is tanultam. Nagyon szerettem a munkámat. Soha nem felejtem el azokat a csillogó szemeket, amelyekkel az ötödik és hatodik osztályosok fogadták az elbeszélő költeményeket, mint például a János vitézt vagy a Toldit. A jelenlegi munkámnál is a szemeket figyelem. Minden előadásra beülök és nézem a vendégek arcát. Ha csillogó szemeket látok, érzem, hogy nem feleslegesen ténykedtem. Sok élményt köszönhetek a zenének, színháznak, képzőművészeteknek és ezeket szeretném másokkal is megosztani. Ezért próbálom a meglehetősen fővárosközpontú kulturális, művészeti életet Gyulán is kibontakoztatni. Új pók Hat évig trombitáltam, és négy évig zongoráztam. Az általános iskolában, a nyolcadik osztályban.öten alapítottunk egy zenekart — három gitáros, egy dobos és egy zongorista, ez utóbbi voltam én —, a New Spidert, ami annyit jelent: Új pók. A saját szerzemények mellett az Illés együttes számait adtuk elő a városi rendezvényeken. A zene nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Ha szomorú vagyok, megvigasztal, ha jó a kedvem, fokozza a hangulatomat. Lemez- és kazettagyűjteményem darabszáma meghaladja az ezret. A jazz és a blues áll hozzám legközelebb, de a rock- és a progresszív zenét is szívesen hallgatom. Az utóbbi időben a népzene vonz igazán — a világ minden tájáról. B. G. 1981 augusztusában nagyobb lábon élt FALUSI CÉLTÁBLÁK Mibe hatoltak be a doktor úr lövései? t A kis faluban még ma is sokat beszélnek — a szó mindkét értelemében — a doktor úr fegyveréről. Az orvos már évek óta elköltözött a településről (de a megyéből is ám!), életvitele miatt viszont még hosszú ideig emlékeznek rá a helybeliek. Milyen csodálatos nyelv is a magyar! Hiszen a doktor úr szenvedélyének grammatikai- lag csupán egyetlen tárgya volt: a lövöldözés. Ám a tartalmi jelentés már kétfelé ágazott... Anyagi megerősödését követően az orvos kocsmát üzemeltetett az észak-békési településen. Ez a „becsületsüllyesztő” az állítólag nem egészen legális szórakozási lehetőségeiről híresült el. Aztán egy idő után éles lövedékek csapódtak a kocsma falába. A fegyver markolatát nem cowboyok tartották kézben: azt bizony minden esetben a doktor úr és cimborái fogták. A környéken lakók a nyitott ablakon át hallgathatták a boszniai háború szinkronhangját. A céllövőverseny n^m éppen csendes szórakozás... A doktor úr gyakran más „céltáblákra” is tüzelt. A „csőre töltött” férfi előszeretettel tett ajánlatot a szebbik nemnek — nem éppen krumplipucolásra. Személy szerint jobban örült annak, ha az áhított hölgy saját magát hámozta ki a ruhájából. Állítólag nem volt válogatós. Az egyik lap munkatársának elmesélte, hogy volt, amikor odaszólt egy hatéves gyerekhez: „Mondd meg anyádnak, menjen haza megmosdani, utána szívesen meg...” (Az újszülötteknek: a három pont egy nyomdafestékét nem tűrő igét helyettesít — a szerk.) A „céltáblák” sűrű cseréje nem mindenkinek tetszett a faluban. Annak ellenére sem, hogy ennek a tüzelésnek volt egy nagy előnye: sokkal csendesebben esett meg, mint a másik. (A történet hitelességéről csak annyit: ahogy mondani szokás, a település neve és címe a szerkesztőségben.) — i —
