Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-22-24 / 118. szám

1999. május 22-24., szombat-hétfő SPORT Hét forduló óta veretlen az Előre FC Az erősebbik Sopron, a Matáv támogatta NB I-es lab­darúgócsapat érkezik a hét végén Békéscsabára az Előre FC vendégeként (Kórház ut­ca, 17 óra; jv.: Tóth V., segítői Ring, Tóth S.). A Matáv Sop­ron jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán 15 győzelemmel, 10 döntetlennel és 8 vereség­gel. A Békéscsaba ugyanilyen mérlege: 15. hely, 10 győze­lem, 11 döntetlen, 13 vereség. A csabaiak szempontjából mindenképpen jó előjel, hogy az utolsó hét mérkőzésen nem szen­vedtek vereséget, sőt, két idegen­beli bravúrt is végrehajtottak, legutóbb az ugyancsak feljutásra esélyes Szegedet fektették két- vállra a Tisza-parti stadionban. — Éppen ezt mondtam az öl­tözőben a játékosoknak, ha nem kapunk ki a Soprontól, akkor már kitarthat a szezon végéig a veretlenségi sorozat, hiszen ez az egy lesz igazán nehéz mér­kőzésünk a hátralévő négy kö­zül — mondta Pásztor Jószef, a békéscsabaiak vezető edzője. — Utána már könnyebb meccsek jönnek, mégha idegen­ben is kell pályára lépnünk. — Ezek szerint döntetlenre játszik a csapat a hét végén? — Nem. Célunk az, hogy le­győzzük a soproniakat hazai pá­lyán. Annál is inkább, mert ak­kor már kiesni sem tudunk. Rá­adásul, ha sikerülne nyerni és a folytatásban is megmarad a len­dület, vagyis eredményesen szerepelünk, akkor eljuthatunk akár a tizedik helyig is, ami a mi helyzetünkben, az eddigi ereményeinket figyelembe véve már jó helyezés. Nem beszélve arról, hogy a győzelem esetén a hátralévő fordulókban már fel­szabadultan játszhat a csapat. A vezető edző nem számíthat a térdsérüléssel bajlódó Faze­kasra, a bokasérült Vargára, va­lamint Pozsárra, aki a hét elején az egyik edzésen összerúgott Diczkóval, s ettől a lábujja be­gyulladt, edzeni sem tud. Ugyancsak hiányzó lesz a há­rom sárga lapos Borbola. A Békéscsaba tervezett összeállítása: Fülöp — Diczkó — Futaki, Czipó Z. — Balog, Csipkar, Valentényi, Ulrich, Kasik — Negrau, Simon vagy Szabó. Készenlétben: Kurucz, Czipó P., Sándor. J. P. Kalocsán szerepelnek a gyulaiak A Gyulai Termál FC NB Il-es labdarúgócsapata legutóbb ha­zai pályán 0-—0-ás döntetlent ért el a listavezető Dunakeszi ellen. A táblázat harmadik helyén álló fürdővárosiak vasárnap 17 óra­kor a tabella tizennegyedik he­lyén tanyázó Kalocsa otthoná­ban vendégszerepeinek, amely legutóbb 3—1-re kikapott Palo­táson. A gyulaiak heti felkészü­léséről, az esélyekről Cserháti István edzőt kérdeztük: — An­nak ellenére, hogy a Kalocsa a tabella végén található, nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mivel a hazaiak a tavaszi idény­ben az új edzővel jobban szere­pelnek, mint az ősszel. Ha a Bács megyeiek bent akarnak maradni, ez az utolsó esély a számukra a felzárkózáshoz, s bi­zonyára ez is megsokszorozza az erejüket. Szerencsére sérülés és eltiltás nem nehezíti a dol­gunkat. Bár még néhány posz­ton gondolkozom, várhatóan a következő csapat kezd: Such vagy Steigerwald — Pápa — Botyánszki, Kovács P. vagy Resetár— Kiss, Papp, Tamá­si, Dávid, Frank — Ekker vagy Abrudán, Boruzs. Ké­szenlétben Bíró, Kovács K., Gajdács — fejezte be a fiatal szakvezető. (v. 1.) Záróra az EHF Kupa ezüstérmes otthonában A hét végén befejeződik az NB I-es női kézilabda-bajnokság küzdelemsorozata. A zárófordu­lóban a hatodik helyezett Békés­csabai NKC együttese vasárnap 18.30 órakor Győrött az EHF Kupa ezüstérmes, bajnoki bronzérmes Győri ETO KC ott­honában lép pályára. A találkozó esélyeiről Farkas Józsefet, a bé­késcsabaiak mesterét kérdeztük. — Információim szerint ki­sebb győri fiesztára utazunk, hi­szen a hazaiak ezúttal köszöntik az EHF Kupában ezüstérmet nyert csapatukat. Mi szeretnénk mindehhez jó partnernek bizo­nyulni, és egy izgalmas, küzdel­mes mérkőzést játszani a baj­nokságban bronzérmet nyert házigazdákkal. A héten Ko- vácsnét megműtötték, így rá ez­úttal nem számíthatok, sőt or­vosi vélemény szerint június végén még egy térdműtét vár a kapusra. A többiek a csapat ren­delkezésére állnak. Szrnka a hét végén részt vesz Orosházán a magyar ifjúsági válogatott tag­jaként az Eb-selejtezőn, s onnan érkezik győri társaival együtt a vasárnap esti összecsapásra — fejezte be a szakvezető. A mérkőzést a Márczi, Skriba játékvezetői páros diri­gálja. V. L. HA UNJA MAR A SORBAN ÁLLÁST, VÁLASSZA AZ ÁTUTALÁST! Telefonszámláit bonki átutalással kényelmesen rendezheti. Ám ha pénzügyeit szívesebben intézi személyesen, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálati irodánkat: Békéscsaba, Szent István tér 1. Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16 óráig. Orosháza, Thököly u. 4/F Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16 óráig. Május hónaptól telefonszámlájukat banki átutalással, illetve az ügyfélszolgálati irodáinkban befizető és a hirdetés alján lévő kérdést helyesen megválaszoló ügyfeleink között havonta 4i(nioiil#8séfM! sorsolunk ki! A kitöltött szelvényt számlarendezéskor kérjük hozza magával az ügyfélszolgálati irodánkba, banki átutalás esetén 5601 Békéscsaba, Pf. 303 alá kérjük beküldeni. A nyerteseket levélben értesítjük. A sorsoláson csak magán-előfizetők vehetnek részt. □2 LEGYEN ON AZ EGYIK SZERENCSÉS ELŐFIZETŐNK! r HUNGAROTEL a HTCC csoport tagja „Minden együtt, hogy Önnek könnyebb legyen! aír^ ________________________________________________________________________________________ M ájus hónapra érvényes megválaszolandó kérdésünk: Hány ügyfélszolgálati irodája van a Hungarotel Rt.-nek Békés megyében?_____ K itöltő neve: _______________________________ C íme:__________________________________ r/ Telefonszáma: Számlarendezés módja: banki átutalás ü ügyfélszolgálati iroda O Lehet újra „verekedni” Kovács Attila MLSZ-vezér visszatért. Pontosabban vissza­helyezte az ISM-vezér a szö­vetség élére. Aligha kell ahhoz jóstehetség, hogy megállapít­suk: megkezdődhet újra a „verekedés”. Természetesen csak jelképesen értendő, mert arra aligha vetemedik bárki is a labdarúgásunkban és a sportminisztérium­ban, hogy a szó szoros értelmében egymásnak essen. Ezt meghagyják a vérmesebb szurkolók­nak. De hogy lesz néhány kemény ütésváltás, az biztos. Sőt, nem csak íesz, hanem e pár rövid nap alatt már volt is. Elég arra utalni, hogy dr. Mezey György sérelmezi, miszerint megvon­ták tőle a banki aláírás jogát. Ebből máris nagy feneket kerítettek. De az sem elhanyagolandó tényező, hogy a labdarúgásba aligha csorog egyhamar állami pénz — legalábbis erre utaló jelek is kiolvashatóak a „heti összefoglalóból”. De ez a csak a kezdet. A fő vonal (illetve fe­szültség) továbbra is Kovács Attila és Deutsch Tamás között húzódik. Eddig jószerivel csak a sportminiszternek volt lehetősége tábort tobo­rozni, de helyzeti előnyét és erőfölényét nem aknázta ki túlságosan. Most Kovács Attila is igyekszik „barátokra” szert tenni. Sürgeti az idő, mert a nemzetközi szövetségek is szeret­nék rövidre zárni a magyar ügyet, azaz miha­marabb egy olyan közgyűlést tető alá hozni, amely végre kimondja fehéren-feketén: kell-e a magyar futballnak Kovács vagy sem. A tervek szerint erre alig egy hónap áll rendelkezésre. Addig pedig mindkét szekértábor igyekszik megerősíteni hadállásait. S az csak egy dolog, hogy erősíteni, szava­zókat toborozni. De miként a honi politikában szokásos, addig is lobbizni igyekeznek (ami még rendben lévő is lenne) és... És egymást le­járami. Igaz, ez utóbbi alighanem eléggé egy­oldalú lesz, ugyanis Kovács Attilából nem né­zem ki azt, hogy igazán olyan dolgokat vará­zsoljon elő kalapjából, ami Deutschra nézve dehonesztáló lenne. Fordítva hamarabb elkép­zelhető. Annál is inkább, mert a politikusok az elmúlt évtizedben ebben nagy gyakorlatra tet­tek szert. Bár ne lenne abban igazam, miszerint az erőfelmérő nagy hirigekkel jár a következő időszakban. De erre kevés a remény. Ugyanis amíg újra „ütik” egymást, megint elsikkadhat a labdarúgás, a szakma. Még akkor is, ha mindennapjait éli: négy fordulóval a baj­nokság befejezése előtt megkezdődött az edző­keringő, amit napokon belül követnek a játékosátigazolási hírek. Klubvezérek nyilat­koznak a jövőről, az új évad terveiről. De azt még körvonalaiban sem látni, milyen lesz az új bajnokság. Hány csapattal, illetve melyik osztályban hány kiesővel, milyen átala­kulással. Amit tetéz még az is, hogy például az NB I-ben olyan kusza a helyzet, hogy a négy hét múlva befejeződő pontvadászat végered­ményére sem derül fény. Tudott, mennyi meccs van óvás alatt, s ezek közül jó néhányat többszöri „ítélkezés” után sem tudtak elrendez­ni. így még az is kérdéses lehet, mely csapatok jutnak fel a profi osztályba, illetve melyek bú­csúznak a második vonaltól. Egyes vélemé­nyek szerint még az ősszel is a most óvás alatt lévő meccseken fognak vitázni a különböző testületek. Mindez arra utal: nincs rend továbbra sem a szövetségben. Márpedig ha a már említett ütés­váltások május-júniusban folytatódnak, aligha lesz mód arra, hogy rendeződjenek a vitás kér­dések. Nem erre fogják fordítani erejüket az MLSZ-vezetők. Sokkal inkább az erőviszo­nyok eldöntése lesz a fő téma, illetve a helyez­kedések lesznek jellemzők. Miközben a futball megállíthatatlanul csú­szik továbbra is lefelé, a nézőtér pedig totálisan kiürülőben van. Jávor Péter Országos bajnokság, 2. forduló Szombaton: Gyulán a salakos elit A salakmotorosok országos bajnokságának 2. fordulóját szombaton délután 16 órától a gyulai városi sporttelepen ren­dezik meg. Nem túlzás, nagy menet lesz, hiszen az idén a fürdővárosba igazolt „ügye­letes” bajnok, Nagy Róbert most mutatkozik be fürdővá­rosi színekben. — Szeretnék helyet cserél­ni a bajnoki tabellán élre állt, sokszoros bajnok, a miskolci nyitányon első, debreceni Adorján Zoltánnal, de ehhez természetesen nyerni kell — mondta Nagy, aki Szilágyi Sándor rendező menedzsertől tudta meg, hogy újra „be­száll” a magyar bajnokságba egy másik, már visszavonult, szegedi-gyulai, korábbi baj­noki dobogós, Hell Csaba is. Erről a sportág szakági veze­tője, a számos téli-nyári világ- versenyen vezetőbíróként sze­repelt (!) Daragó István szá­molt be, aki mellesleg szom­baton délután is a rajtgomb mellett ül Gyulán. F. I. Olvassa és Öné lehet ® az új Beetle. SEóRA Tudósítóink figyelmébe! A pünkösdi ünnepek miatt ismét változik lapunk megjelenése. Ettől függet­lenül kérjük tudósítóinkat, hogy a hét végi NB III-as és megyei I. osztályú baj­noki labdarúgó-mérkőzé­sekről a szokásos módon közvetlenül a lefújás után adják le tudósításaikat az ismert telefonszámokon. A hét végi megyei II. és megyei III. osztályú labda­rúgó-mérkőzésekről, vala­mint a további labdajáté­kok NB Il-es eredményei­ről a pünkösdi ünnepek után, kedden délelőtt vár­juk a beszámolókat. Úszótanfolyam Június 1-jétől a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanuszodájá­ban felnőtteknek és gyerme­keknek alapfokú úszótanfo­lyam kezdődik, a foglalko­zások hétköznapokon 17.15 órától lesznek. Jelentkezni az uszoda portáján lehet 1A—19 óra között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom