Békés Megyei Hírlap, 1999. május (54. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-12 / 109. szám

1999. május 12., szerda egészségügy Áldott legyen az az állapot! Maradjanak életben a világra érkező újszülöttek Köztudottan fogyóban nemzetünk. 1998-ban me­gyénkben 3638 élveszü- letést jeleztek az orvosok (minden szülés, amely az áldott állapot 24. hete után történik ideszámít). Az új­szülöttek közül 32-t veszí­tettek el, ez a statisztika alapján 8,8 ezrelékes halá­lozást jelent. A számok persze nem sokat árulnak el arról a fájdalomról, amelyet a szülők számára egy-egy csecsemő halála je­lent. Az egészségügyben dolgozók mindegyike azért tevékenykedik, hogy ez a szám minél alacsonyabb le­gyen. A csecsemőhalálozás csökken­tésének egyik módszere a ta­nulságok elemzése, amelyet minden tisztiorvosi városi inté­zetben rendszeresen munkaér­tekezletek során tesznek meg. A napokban nagyszabású anya- és csecsemővédelmi ta­nácskozás volt ebben a téma­körben orvosok és védőnők részvételével a megyeszékhe­lyen. Minden évben 40-45 ezer fővel vagyunk kevesebben Magyarországon. A megye la­Dr. Kiss Viktória tisztifőorvos FOTÓ: SUCH TAMÁS kosságának fogyását grafiko­non is ábrázoljuk, 1976-hoz képest 40 ezerrel csökkent a lakosságszám Békésben. Két fő tényező a magyarázat: nő az idő előtti halálozások száma, másrészről kevesebben szület­nek. — A halálozás általában stagnál, az ország egészéhez viszonyítva átlagos a helyze­tünk — magyarázza dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvos. — A születések csökkenése a nagy baj, de rendkívül összetett okok indokolják, hogy kik vál­lalják a gyermekáldást és hány alkalommal. A családvédelmi szolgálatok, a védőnők, a szü­lész-nőgyógyászok feladata, hogy a szülésre vállalkozók mi­nél egészségesebben, minél alaposabb előkészítés után és a lehető legjobb feltételek között fogadják a gyermeküket. A vá­randósság alatt minden segítsé­get megkaphatnak az egészség­ügytől, ami egy egészséges ba­ba világrajövetelét biztosíthat­ja. A társadalmi, szociális felté­telek változtatása nem az egészségügy lehetősége, fel­adatköre. — A csecsemőhalálozás ér­zékeny mutatója egy megye egészségügyi kulturáltságának, társadalmi viszonyainak. — Az 1996-os európai ada­tok szerint több ország össze­hasonlításában a finnországi adatok a legkedvezőbbek, 4 ez­relékes a halálozás. Görögor­szágban 7,2 ezrelékes, Magyar- országon 10 ezrelékes. Ez ön­magunkhoz képest nem rossz eredmény. (1967-ben 47 ezre­lékről indultunk.) Megyénkben sokáig pironkodtunk az orszá­gos csecsemőhalálozáshoz vi­szonyítva, Szabolcs megye után hátulról a másodikak vol­tunk. Jellemezte a szociális, az egészségügyi helyzetünket. Úgy éreztük, hogy ebből szinte A csecsemő egészségének megőrzésében nagy szerepet játszanak azok a tápanyagok, amelye­ket szoptatáskor az anyatejjel kap meg a baba fotó: kovács Erzsébet lehetetlen kitömi. Tavalyelőtt sikerült az országos számot el­érnünk, tavaly pedig már annál is alacsonyabb volt ez a keserű­séget jelentő számadat. A kicsi­nyek halálozásának több, mint a fele 1 és 8 nap között történik. Igen jelentős, hogy Gyulán mű­ködik az intenzív perinatális 44,0X. Békés megye Magyarország 10000 Y1-t.ng.iy/f0 2000-2000-4000 centrum kellő felszereltséggel, ahol az újszülötteket veszély esetén azonnal kezelésbe ve­szik. Nagyon sérülékeny ez az összetett csapatmunkával elért eredmény, állandóan résen kell lennünk. Védőnők, háziorvo­sok, gyermekorvosok, a tiszti- orvosi szolgálat szakemberei, a 490 438E ■ Y2 - Populáció/ x Ezer/ .. 3 98E Élveszületés Természetes szaporodás-fogyás 420 A csecsemőhalálozás országos és megyei adatainak összehasonlítása 1964 és ^ népesség 1998 (előzetes adatok) között alakulása Békés megyében 1975 és 1997 között A GRAFIKONOKAT AZ ÁNTSZ BOCSÁTOTTA RENDELKEZÉSÜNKRE családvédelmisek, a szülész­nőgyógyászok, s minden érde­kelt szakember összehangolt munkájára van szükség. — Mindezek ellenére adód­nak kivédhetetlen esetek, amelynek oka akár szervi ere­detű, akár szociális vagy helyte­len életvitelből következik, a végeredmény szomorú. — Ezért különösen fontos az első három hónap áldott állapot alatt a fokozott figyelem, rend­szeres vizsgálat, különösen a veszélyeztetettek körében. Gon­dolok az idősebb korban szülők­re, a genetikailag kétes esetekre. Sajnog vannak leendő anyák, akik alkoholt fogyasztanak, do­hányoznak, nem kellően faplál- koznak, szervezetük gyenge, szociális környezetük veszé­lyezteti őket, ilyen esetekben óriási a jelentősége a védőnők felderítő, felvilágosító munkájá­nak. A születési rendellenessé­geket többnyire időben ki tud­juk deríteni genetikai szűrővizs­gálatok során is. Ilyenkor taná­csoljuk a magzat elvételét, ha a szülők elfogadják, de erőszak­kal nem avatkozhatunk az éle­tükbe. Bede Zsóka V rozsdamentes anyagból egyedi szerkezetek, élelmiszer-ipari berendezések gyártására, hegesztésére V mezőgazdasági gépek, berendezések karosszériáinak javítására ▼ lakatosipari munkákra V gáz-, víz- és központifűtés-szerelésre V egyedi gyártású vasvázas épületek gyártására, helyszíni szerelésére 8 ▼ alumíniumcsónak gyártására. 8 Hírek a Perfektről. (A PERFEKT, A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ) Érettségivel rendelkezők még jelentkezhetnek a tavasszal induló, államilag elismert (OKJ-s) felsőfokú szakképesítést nyújtó mérlegképes könyvelő tanfolyamra, valamint a tőzsdei szakvizsgára felkészítő konzultációra. Szeghalom és körzete, ügyelem! Ősztől kihelyezett, középfokú számviteli ügyintéző képzést szervezünk a Layer Kft.-vel együttműködve. Diplomával rendelkezőknek „jó tudni”, hogy ősztől SZAKKÖZGAZDÁSZ másoddiplomás főiskolai képzést szervezünk ismét a Budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolával közösen. Jelentkezni: PERFEKT PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ ÉS KIADÓ Rt. Békés Megyei Igazgatóság, 5600 Békéscsaba, Jószef A. u. 2-4. Telefon: (66) 441-141, 323-649. ■ ‘Demjén 'fenmc pünkösdiÉLÖKONCERT a Békéscsabai Városi Sportcsarnokbál 1999. május 23-án 20 órakor. ^ JEGYEK KAPHATOK: — városi sportcsarnok — Diáktanya Információ: 449-449. Békés Megyei Hírlap (Munkácsy u. 4.). BÁBOLNA RT. BÉKÉSCSABAI BAROMFIFELDOLGOZÓ GYÁRA, 5601 Békéscsaba, Orosházi út 2. Telefon: 446-246, fax: 441-094. fagy. Eh. fast IlL — csirke far + hát — kacsaszárny (NSZ) 120 * (gépi darabolás) 70 80 Ft — kacsaaprálék 100 * — csirke alsócomb 260 310 Ft — pulyka alsócomb 135 170 Ft — csirkeszárny, I. o. 200 240 Ft — pulykanyak 135 170 Ft — csirkemáj + szív 300 330 Ft — natúr csibefasírt 295 * — csirkezúza 300 330 Ft párizsi (felülnyomott bélben) 245 Ft — liba far +hát 50 60 Ft páríZSI (sima narancssárga bélben,-libacomb (NSZ) 400 * akciós címkével ellátva, — kacsa far 4 hát 60 70 Ft előreláthatólag június végéig) 180 Ft bemutatja: ^J-áht/j-shcus Orosházán 1999. május 13-án, 20.30 óval kezdettel a ''peleit /HűoelSéésl tCezyenlban. finti a £how-ból kiutasait. 'J-ábtn estje. ~ötnbéqek: 'Baqi Doán és Piacsa Ollóét jpateilsták. Jegyek kaphatók a Rádió 47 szerkesztőségében (Orosháza, Október 6. u. 24.) és a Petőfi Művelődési Központban. /4* est támogatója: <^BÉKÉSM||rf|IHÍ8CAP Új termék a Zalakerámiától: Szaniterkerámia Zalakcrámiii Márkabolt: Orosháza, Luther u. Gl. Tel.: 60/381-990 BALTEX KERÁMIA KFT Forgalmazóink: • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén kedvező részletfizetési lehetőség (csak Orosházán) Medgyesegyháza: Szamosi Tüzép Békéscsaba: Burkolóház Tótkomlós: Mihalics Tüzép Békéscsaba: Adám Tüzép

Next

/
Oldalképek
Tartalom