Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-24-25 / 95. szám

1999. április 24-25., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9 Két arc A fekete városból: Venczel Vera és Nagy Gábor Lőcse szép szerelmespárja Görgey Pál, Szepes vármegye alispánja, a korán elözvegyült, magányos dú- vad komor hangulatban várja az új esztendőt, miközben Lőcse város vigas­sággal köszönti a születő XVIII. századot. Ezzel a képsorral indul Mikszáth Kálmán több szálon futó, romantikus regénye, A fekete város, amelyből 1971-ben Zsurzs Éva rendezett hétrészes tévésorozatot. A Magyar Televízió egyik legsikeresebb alkotása, amelyben Bessenyei Ferenc, Pécsi Sándor és Kiss Manyi mellett Venczel Vera és Nagy Gábor játszik kiemelkedő szerepet, most újra képernyőre került. Rozali és Fabricius Antal megható szerelmi története újabb és újabb tömegeket hódít a nagy sikerű sorozatnak. A forga­tás óta csaknem harminc év telt el. Harminc év nagy idő. Főleg egy színész életében... >yAnnyi a szörnyűség körülöttünk...!” Venczel Vera nem A fekete várossal indult a pályán. Az Egy szerelem há­rom éjszakájában már 1967-ben fősze­repet kapott. Egy évvel később Cecey Évát játszotta az Egri csillagokban, majd Tóték lányát, Ágikát az Isten hozta, őrnagy úr!-ban. — A mából nézve, annyi szerep után, mekkora az öröme, amikor ki tudja, hányadszor, ismét Rozaliként láthatja viszont magát? Vagy már oda sem ül a képernyő elé, mert... — ...nincs „mert”. Nekem ez a soro­zat akkor is sokat jelentett, amikor for­gattuk, és ma is szeretem. Minél, több­ször ismétlik, valahogy annál nagyobb az örömöm. Pláne most, amikor a hír­adóban már csak a bajt látom. Tűz, víz, háború, nyomor, erőszak, vér, kirabol­ták, meggyilkolták, omlik a fejére a ház... Valamikor a rendszerváltás ide­jén a francia kultuszminiszter azt nyi­latkozta: a kultúra a legjobb befektetés. Lehet, hogy nem olyan látványos, és nehezebben hozza meg gyümölcsét, esetleg nem abban a pillanatban, ami­kor elvárjuk, de a hatás pénzben is mérhető. Gondoljunk csak bele! Ha előző este jó műsort vagy jó előadást látott az ember, akkor másnap bizo­nyára derűsebb, aktívabb, produktí­vabb lesz. Szerencsés embernek érzem ma­gam, nagyon szerencsésnek, mert főis­kolás korom óta annyi csodaszerepet kaptam, hogy sokaknak a fele, a ne­gyede sem jutott. Ilyen szempontból borzasztóan gazdag vagyok. A fekete város Rozalija pedig az egyik legdrá­gább kincsem. —Életének milyen szakaszában érte utol Zsurzs Éva felkérése? — Fábri Zoltánnal, Makk Károllyal, Révész Györggyel dolgoztam előtte. Hatvannyolcban végeztem el a főisko­lát. Filmekben, tévéjátékokban, szín­házban egyaránt játszottam. Zsurzs Éva már akkor is az egyik legismer­tebb tévérendező volt. Csupa jót hal­lottam róla. A forgatás során aztán be is bizonyosodott, hogy micsoda remek ember. Nagyon tehetséges, nagyon ér­zékeny rendező volt, finoman bánt az emberekkel. Úgy dolgozott, hogy min­denkit megnyert az elképzelésének. Nő létére képes volt ilyen strapát végigcsi­nálni, miközben két lányát nevelte, akik közül az egyik cukorbeteg volt. — Bessenyei Ferenc, Pécsi Sándor, Kiss Manyi társaságában hogy érezte magát? — Biztonságban. Mellettük nem voltak hamis hangok, senki sem érezte téves állapotban magát. Hitelesen ját­szottak. Bessenyeivel már korábban is dolgoztam. A fekete városban kevés közös jelenetünk volt. Kiss Manyinak akkor kezdődött a betegsége. Emlék­szem az intézeti jelenetre. Közvetlenül karácsony előtt vettük fel, mindenki szeretett volna már otthon lenni. Ma- nyika végtelenül fegyelmezett színész volt, csak a szünetekben bohóckodott, pláne, ha Márkus Lászlóval játszott, de ott és akkor letépte a fejéről a parókát és kirohant. Ez mindenkit váratlanul ért. Döbbenten néztük, mi történt. Ké­sőbb tudtuk meg, mert nem árulta el, hogy mekkora fájdalmai lehettek. Pé­csi Sándor mellett nehéz volt komoly­nak maradni. Elementáris humorával mindenkit megnevettetett. Én csak úgy szívtam a levegőjüket ezeknek az em­bereknek. Hagytam, hogy magukkal sodorjanak. A kamera előtt azonban vigyáznom kellett, nehogy túlzásba vi­gyek bizonyos dolgokat. Rozali lénye ugyanis nem olyan volt, mint a Pécsi Sándor által játszott Quendelé. Rozali nevelőintézetbe került, életét egy őrü- letes titok terhelte... — Emlékszik még a legnehezebb je­lenetre? Volt olyan egyáltalán? — Nem is azt mondtam, hogy ez volt a legnehezebb, hanem a legemlé­kezetesebb. Amikor közeledik a vihar és Rozali kétségbeesetten egy út menti feszület előtt imádkozik a csodáért. Nagyon nagy fontosságot tulajdonítot­tam a jelenetnek, mert már a könyvben is borzasztóan megérintett. Az ima mindig személyes dolog. Zsurzs Éva meg is teremtette hozzá a szükséges szituációt, így a felvétel során meg is feledkeztem róla, hogy ott áll mögöt­tem a nyolcvantagú stáb. Aztán a vége volt még nagyon érdekes. Amikor Rozali megtudja, hogy végeznek az apjával. Ki kellett találnom, hogy mi legyen az, ami nem sok és nem kevés. Ez volt az a jelenet, amikor a lányok kirohannak az épületből és valósággal letépik magukról a fekete ruhát. Zsurzs Éva az én személyes reakciómat akarta előhívni, mert pontosan tudta, hogy az lesz az igazi. Jött is egy mozdulat, amely bevált. Tetszett neki. Azt mutat­tam meg, hogy ami a többi lánynak öröm, az Rozalinak megsemmisülés. Hogy az ő életének ott van vége, ahol a többi lányé elkezdődik. * * * Nagy Gábor még főiskolás volt, ami­kor Zsurzs Éva rábízta Fabricius Antal szerepét A fekete városban. A Bob herceg és a Csínom Palkó ezután kö­vetkezett. — Nem furcsa, hogy Mikszáth-hős- ként irodalmi lecke, a sorozattal pedig a televízió ma már egyik klasszikus da­rabjának a ,.részvényese” lett? — Felemás érzés. Egyrészt elmond­hatatlanul jó, hogy időről időre megis­métlik a filmet, és láthatja mindig a so­ron következő nemzedék, másrészt pe­dig fájdalom is, mert olyan régen ké­szült, hogy az már történelem. Az sem boldogít természetesen, hogy manap­ság nem készülnek hasonló nagyság- rendű, hasonló színvonalú művek, és úgy tűnik, belátható időn belül nem is készülhetnek. — Mai szemmel nézve hogyan érté­keli huszonnyolc évvel ezelőtti alakítá­sát? — Nemrég, magamat látva, önkén­telenül azt mondtam: úgy ágálok ott, mint egy kiskakas. De hát erről szólt a szerep. Más kérdés, hogy ennyi idő el­teltével én is változom, és ma már sok mindent máshogy játszanék. Ott és ak­kor azonban éppen annyit gondoltam magamról és a világról, mint amennyit a szerep megkívánt. A kamaszos hév tehát helyénvaló volt. „Most érzem igazán jól magam” — Ötvenéves fejjel mennyire zavar­ja az idő múlása? Látva az ifjú Fabriciust, egykori „címlap arc át”, nem fogja el a nosztalgia? — Vállalom a koromat. Az sem ide­gesít, hogy ma már sokkal kevesebben ismernek fel az utcán. Van, aki eskü­szik arra, hogy semmit sem változtam, ami, tudom, kegyes hazugság, hiszen naponta borotválkozom és látom, mennyit mért rám az idő. Találkozom azonban olyanokkal is, akik nyíltan közlik velem, hogy „Jézus Mária, ma­ga is így öregszik?” Igen, én is öreg­szem, de nincs ezzel semmi baj. Szí­nész vagyok, ezt is kamatoztatni tu­dom. Mikó István soproni társulatá­ban, ahol nagyon jól érzem magam, egyre több karakterszerepet játszom. Az utóbbi éveket tekintve most vagyok a legmegnyugtatóbb színházi légkör­ben. Mintha kicseréltek volna, amióta nála játszom. Olyan érdeklődést, akko­ra szeretetet kapunk vidéken, amilyet és amekkorát Pesten már évek óta nem tapasztaltam. — Belső arcán mennyit változtatott az idő? Gyűrte vagy vasalta? — Gyűrt is, vasalt is. Belül szerin­tem sokkal többet megéltem, mint amennyi ebből az arcomon látható. Nagyon nehéz volt tudomásul venni, hogy egy igazán szerencsésnek mond­ható televíziós karrier mellett a szín­házban nem úgy alakultak a.dolgaipt, ahogy szerettem volna. A Vígben el­töltött kilenc évem alatt soha, egyetlen pillanatig sem érezhettem, hogy való­ban figyelnek rám. Magánéleti kudar­com, a válásom után döntöttem el, hogy szakmailag is új helyzet elé állí­tom magam, és teljesen tiszta lappal indulok tovább — más irányba. Le is mentem Szolnokra, hogy bebizonyít­sam, nemcsak tehetséges vagyok, ha­nem élvezem is, amit csinálok. Most Sopronban mindenesetre szé­pen araszolgatok fölfelé egy jókedvű, szeretetteljes, egymásra figyelő társa­sággal. — Vagyis úgy veszített, hogy közben nyert is. — Pontosan. Most érzem igazán jól magam. Nagy örömömre a magánéle­tem is rendeződött. Második házassá­gom szép, kiegyensúlyozott kapcsolat. Három hónapos a kislányunk. Élső fe­leségemtől született nagylányom ápri­lisban megy férjhez Németországban. Sz. G. L. Ajánló CD-slágerlista 1. Ganxta Zolee és a Kartel: Helldoraldo 2. Tankcsapda: Ha zajt akartok 3. Britney Spears: ...baby one more time 4. Cher: Believe 5. The Miseducation of Lauryn Hill 6. Elton John and Tim Rice’s Aida 7. DJ Bobo: The Ultimate Megamix 8. Action: A hetedik 9. DJ Newl: Együtt 10. Scorpions: Éyes II eyes (Musicland Hanglemezbolt) Film Fecsegő tipegők A Pickles szülők a kis Dil érkezésé­vel járó változásokra próbálnak fel­készülni, míg a „nagy testvér”, Tommy és barátai úgy döntenek, hogy a kisded sehogy sem illik a képbe és Stu egyik találmányán — a Dínó-mobilon — vissza akarják vinni őt a „kórházikóba”. Amerikai rajzfilm nem csak gyerekeknek. Könyv Korok és erkölcsök Új kötettel jelentkezett a Kassák Könyv- és Lapkiadó. A papirusz titkai sorozat mostani darabja — amint a címéből is kitűnik — az erkölcsök vi­lágába kaláüzol el bennünket. A pi­káns, de igényesen, történeti hiteles­séggel felidézett történetek az ókorban kezdődnek és napjainkban végződnek. A szerző, Pierre Dufour rendkívül ol­vasmányos, irodalmi idézetekkel szí­nesített könyvében több, történelmet alakító nagyságot — uralkodót, mű­vészt, filozófust — vonultat fel, s tárja elénk korabeli dokumentumok alapján hálószobatitkaikat, illetve szerelmi szokásaikat. A francia, olasz, spanyol, angol, orosz, német, osztrák királyi, császári udvarokba nyerünk tehát be­bocsátást a szerző által, s ismerhetjük meg az ottani — divatos szóval élve — intimszférát. Különös világ tárul elénk a könyv lapjairól, melybe bepillantva elképed­ve vagy éppen megnyugvással állapít­hatjuk meg, hogy az erkölcs lazulása nagyjából egyidős az emberiséggel. Olyan szerelmi szokásokat ismerhe­tünk meg, amelyek eddig talán kiestek látókörünkből, hiányoztak történelmi ismereteinkből. Vannak öntörvényű dolgok, melyek kialakulásába vajmi kevés a beleszólásunk. Történnek események, amelyekből legszívesebben kimaradnánk, mégis megesnek velünk (árvíz, belvíz, égi és földi háború stb.). És vannak dolgok, amelyekért igenis felelős­séget kell(ene) éreznünk. Ilyen az anyanyelvi kultú­ra állapota. Ápolásra szorul, mert romlásnak in­dult. Szemünk láttára sorjáznak a riasztó és figyel­meztető jelenségek, mint a betegség tünetei. Is­koláinkban fogy a tanulói létszám, miközben nő a funkcionális (fél)analfabéták aránya. Az elekt­ronikus média és a tesztlapos divat bűvöletében nö­vendékeink egyre kevesebbet olvasnak, írnak. (Pe­tőfi után szabadon: „Nem írunk, nem olvasunk: mi magyar diákok vagyunk.”) Szívós, mindenre el­szánt oktatáspolitikával elértük, hogy drasztikusan leapad az anyanyelvi tanórák száma. Manapság már alapfokon is akad olyan évfolyam (7—8. osztály), melynek heti órarendjében egy, azaz egyetlenegy irodalomóra szerepel. Mindösszesen. (S ezt is vala­miféle globális masszába kívánják begyömöszölni.) A rádióban, s leginkább a (kereskedelmi) televízió­ban egyre több a hebegő, hadaró, lenyelő, raccsoló, nyekegő, selypítő, ööőző, rosszul hangsúlyozó, slendrián, idegenmajmoló hanglejtéssel megszólaló (köz)szereplő. Az információrobbanás hordaléka­ként anglomán jövevényáradattal, okos zsiliprend­szer nélkül duzzasztjuk a köznyelv szókészletét, mi­közben hovatovább elavultnak tekintjük Kazinczy, Berzsenyi, Vörösmarty, Arany János s a többi klasszikus örökségét. Halljuk-e még egyáltalán a Toldi költői nyelvének erdőzúgását? Élvezzük-e még Kosztolányi míves finomságait? Jókai és Mik­száth derűs nyelvi humorát? Gárdonyi szikár tömör­ségét? Krúdy és Márai hangulatteremtő, finom mű­vű szőttesét? Szerencsénkre és büszkeségünkre sok­sok íven át sorolhatnánk a nagy fáklyavivő elődö­ket. Tudunk-e még gyönyörködni a magyar nyelvű irodalom kifogyhatatlan szépségeiben? Támad-e hi­ányérzetünk, ha nyelvünk kincsestárának gazdagsá­gát akár a legkisebb darabbal is megrövidítik? Az internet és az e-mail kisbetűs és kukacos világában fájlaljuk-e például a magyar magánhangzókra oly’ jellegzetes fejdísz-ékezetek pusztulását? Megért­jük-e Radnóti fojtott sóhaját, miközben „ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva... vaksin, hernyó­ként araszolgatván a papíron” írta éjszaka a bori lá­ger kényszerű sötétségében a Hetedik ecloga felejt­hetetlen hexametereit? Érezzük-e Márai Sándor emigrációs döbbenetét, mikor nevéről úgy hullottak le az ékezetek, mint fagyos, vacogó őszutói hajna­lon a rozsdás falevelek? Van-e még fülünk a hallás­ra, szívünk és elménk az igazi szépségek befogadá­sára? Van-e még ízlésünk, természetes önvédel­mi reflexünk a kártékony hatások elutasítására? Minden egészséges újszülött tiszta lappal in­dul. Úgy artikulálja a hangokat, formálja a sza­vakat, úgy rakosgatja össze a mondatokat, úgy fog beszélni, ahogy édesanyjától, majd táguló környezetétől hallja. Később olyan betűformákat ír, olyan szóképeket olvas és rögzít, olyan mondatokat alkot, úgy tartja be a magyar nyelv alapvető törvé­nyeit, ahogyan az erre hivatott szakemberektől megtanulja. Minél többet és jobbat olvas, annál könnyebb lesz a dolga. Elméleti alapon miénk le­hetne a földkerekség legtisztább, legműveltebb anyanyelvi kultúrája. (Tudjuk, a valóságban mindez nem ilyen egyszerű.) A nyelv a gondolkodás tükre. Babits szerint „minden rossz mondat törött ablak, amelyen át egy rossz gondolatra látni.” Ha szegény kis országunkat bejárjuk, törött ablakok üvegcserepei ropognak a talpunk alatt. Szász András Anyanyelvi őrjárat I miim kezdje a tavaszi festést a Färbung Kft. I festékszaküzletében, ahol most I a LEKEDVEZŐBB áron, I ' a LEGNAGYOBB választékból, I a LEGTÖBB színárnyalatból választhat azonnal Ön is. Védelem és ellenállóképesség kültéri felületekre. Atikkurila nt Színtiszta szín Szélű vm FESTEKSZAKUZLET, 5600 BÉKÉSCSABA, Orosházi út 32. Pl.: 182. I Tel.: (66) 324-828,443-664. Fai: (66) 324-828. |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom