Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-06 / 79. szám

y 1999. április 6., kedd SZOLGÁLTATÁS 2&i f iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Lendületben a röplabdás lányok Gödöllő—Békéscsabai Főiskola DSE 0:3 (-11, -7, -11) Gólzáporos orosházi győzelem Adony—Agro SE Orosháza 26—W (11—19) NB I-es női röplabda mérkőzés, Gödöllő, 100 néző. V.: Mocsnik, ifj. Beregszászi. Gödöllő: Boldizsár, Tóth Zs., Kurucz, Árpás, Jaczkó, Tóth M. Edző: Novák Gyula. Békéscsaba: Rácz, Szép­laki, Tóth É., Szikszai, Kazár, Kolarovszki. Cs.: Somogyvári (li­beró), Matics, Lengyel. Edző: Oroszi László. Egész héten külön készült a bé­késcsabai csapat erre a találko­zóra, azon belül is arra, hogy a korábbi Gödöllő elleni találko­zón erősen és magasról ütő Kuruczot semlegesítsék. Úgy tűnik, jól sikerült a ráhangoló­dás, ugyanis a gödöllőiek még megszerezték az első három pontot, ám utána szorossá vált a találkozó, sőt, már ll:8-ra a csabaiak vezettek. Végül is 20 perc után megszerezték az első szettgyőzelmet a vendégek. A folytatás már simább volt, itt végig vezetett a Békéscsaba, 5:7 után hirtelen hat pontra nőtt az előnyük, majd röpke 18 perc alatt már megvolt a második szettgyőzelem is. A harmadik játszma nagyon harcos volt, és a szett nagy részében a hazaiak vezettek. 9:5-ös gödöllői előny­nél Oroszi edző időkérésekkel és cserékkel megzavarta a haza­iak összmunkáját, ezzel együtt 9:10-re fordítottak a vendégek. Ezután viszont tíz percig egyik csapat sem tudott pontot elérni, miközben 13 forgást jegyezhet­tünk föl. Ezt követően rákap­csolt a Békéscsaba, s végül 30 perces szett alatt megszerezte a végső győzelmet is. Az igencsak eredményes és hatékony sáncmunkával ha­mar megtörték a békéscsabai főiskolások a gödöllői csapat lendületét, sőt, a visszatáma- dásban is jeleskedett az egész csapat. A védekezésben egy kissé hátrébb húzódtak, ez hatékonynak bizonyult, végül teljesen megérdemelten nyert a Békéscsaba a tabellán előke­lőbb helyet elfoglaló Gödöllő ellen. A csabai csapat vala­mennyi játékosa nagybetűvel írható. Oroszi László: — Igazi csa­patmunka eredménye a mostani győzelmünk, minden lány meg­tett mindent a két pont érdeké­ben és egymásért küzdöttek. Ez a 75 perces játék önbizalomerő­sítőnek is jó. Egy nagyon fontos győzelem MAFC-Schönherz—Békéscsabai VSC 8—9 (3—1, 1—3, 2—3, 2—2) OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Budapest, Tüzér utca, 100 néző. V.: Bátori, Martinovics. Békéscsaba: Máté — Balázs, LUKÁ­CSI S. 3, DR. SZLÁVIK 2, DÁVID 3, Latorczai, Puha 1, Laczó P., Boné, Laczó A., Laczó Gy. (kapus). Edző: Behun Lajos, dr. Szlávik Győző, Lukácsi Sándor. Az ellenfél legjobb dobói: Szaniszló, Tekauer 2—2, Nagymihály, Sanies, Gyimóti, Lu­kácsi L. 1—1. Gól — emberelőnyből: 8/3, ill. 3/0. Négyméteresek: 0/0, ill. 1/1. Az elmúlt heti ceglédi mérkőzé­sen Borsos a kezét törte, ezért nem lehetett ott a fővárosiak el­leni rangadón, sőt, úgy tűnik, ebben a szezonban már aligha számíthat rá a békéscsabai csa­pat. Sokat elárul a mérkőzésről, hogy a békéscsabaiak a 9 lőtt gólból nyolcat akcióból értek el, egyet pedig büntetőből. Igaz, az emberelőnyöket ezút­tal nem tudták kihasználni, pe­dig háromszor is lehetőségük lett volna. Ugyanakkor a mér­kőzés játékvezetői tevékenysé­géről sok mindent elárul az a tény, hogy a hazaiak nyolc em­berelőnyös lehetőséget kaptak. Az sem zavarta meg a vendége­ket, hogy a MAFC nem a meg­szokott centerével, Kováccsal játszott középen a támadáskor, hanem Tekauer húzott be leg­gyakrabban a kapu elé, Laczót és Puhát magával húzva. Ezért is lehetett eredményesebb az átlagnál a fővárosiak támadója. Egyébként jellemző a MAFC- osok játékára, hogy keveset úsznak, viszont remekül véde­keznek és tudatosan játszanak. A Békéscsaba is igyekezett ezt a stílust felvenni, nem rohan­tak, de még így is mozgéko­nyabbnak bizonyultak ellenfe­lüknél. Végül is az döntött, hogy a keresztbeúszások végén főleg Dávid révén kapásgólok­kal terhelték meg az ellenfél kapuját. A békéscsabaiak nagyon fontos két pontot gyűjtöttek be, ami annál is értékesebb, mivel a MAFC ellen a fővá­rosban még sohasem nyertek. Erre a mérkőzésre is érvényes volt: négy góllal jobbnak kel­lett lennie a csabaiaknak ah­hoz, hogy legalább eggyel nyerjenek. ...ha építkezőként vagy tetőfelújítóként a Bramac tető­rendszerét választja. Egyetlen döntéssel 150 év tapasztalatára, egyedülállóan hosszú élettartamú fedélre tesz szert. A Bramac különleges megoldásokat, egyedi szín és formaválasztékot, maradandó értéket kínál több generációnak. Tavaszi ráadás: április 6. és május 6. között minden tetőhöz hálóerősftésű tetőfólia, mindössze 1 forintért. Fogja vitorlájába a tavaszi szelet, és keresse a Bramac kereskedőket az ország minden pontján. BRAMAC Ha már egyszer építkezik... ÖQS Szeretnék többet tudni a Bramac tetőrendszerről kérem küldjenek címemre termékkatalógust építkezem □ tervező vagyok □ kivitelező vagyok □ Név: .................................................... C ím:. Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Á. u. 24. B M Révbe ér... NB I B-s nól kézilabda-mérkőzés, Budapest, 100 néző. V.: Ba­kos, Holmann. Orosháza: Hodroga — Békési 4, VÉSZELI K. 6, Onoiu 2, Gyuska G. 4, Horváth 6, SZÁSZ 6. Cs.: Lovas (kapus), FEKETE 5, Bolla 2, Szabó, Ancsin T. 2, dr. Pleskó 1, Ancsin K. 2. Edző: Varga József. Az ellenfél legjobb dobói: Varró 8, Kürstaller 5. Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2. Jól kezdtek a vendégek, az 5. percben már 4—0-ra vezettek, majd egyre inkább beindult a gépezet, így a 18. percben már nyolcgólos orosházi vezetést re­gisztrálhattunk (6—14). A foly­tatásban is a vendégek akarata érvényesült, így megnyugtató előnnyel tértek pihenőre. Fordulás után tovább foly­tatódott a gólgyártás. A 38. percben 27—14-re vezettek a piros-fehérek. A 40. perctől a cseréknek is lehetőséget adott Varga edző, mi több, az utolsó tíz percben a komplett kezdő­csapat a kispadon ült, ám így sem veszélyeztette a tabella al­só házában tanyázó Adony a vendégek sikerét. Sportszerű mérkőzésen nem sok ellenállást tudott ki­fejteni a Pest megyei csapat az orosháziak eilen, akik gyors indításból 19 gólt szereztek. Varga József: — Jó alkalom volt a lerohanás gyakorlására ez a mérkőzés. Hódmezővásárhelyi Narancs—Gyulai SE 32—21 (20—9) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely, 300 né­ző. V.: Antos, Herczeg. Gyula: Lovászné — Major J. 2, Medvegy 6, Dávid 6, Hajdú 1, Feiegyi 6, Recska. Cs.: Deák M. (kapus), Csepregi. Edző: Fábián Csaba. Az ellenfél legjobb do­bói: Sipterné, Kánya 7—7, Ábrahám, Zsákai 6—6. Kiállítások: 8, ill. 14 perc. Hétméteresek: 10/6, ill. 3/1. A vasárnap esti mérkőzésen szépszámú közönség előtt a hódmezővásárhelyi együttes kezdett jobban, már a 10. perc­ben 4—1-re vezettek az egyko­ri békéscsabai edző, Ajtony Ákos tanítványai. A folytatás­ban is a tabella harmadik helyén tanyázó hazaiak akarata érvé­nyesült, a fürdővárosi lányok gyengén védekeztek, s táma­dásban sem tudták góllal befe­jezni akcióikat, így a 20. perc­ben már 13—6-ra vezetett a Na­rancs. A félidő hajrája is a házi­gazdáké volt, így jelentős, 11 gólos előnnyel fordultak a csa­patok. Szünet után az öltöző­beli eligazításnak köszönhetően határozottabb lett a gyulaiak vé­dekezése és támadásban is fel­javultak a fürdővárosiak. Ennek köszönhetően ebben a játék­részben felváltva estek a gólok, Medvegyék tartani tudták a lé­pést a vendéglátókkal. A jobb védekezésnek köszönhetően ez a félidő döntetlennel zárult, ám az első játékrészbeli jelentős előnynek köszönhetően maga­biztosan nyert a Vásárhely. Küzdelmes, kemény, de csak közepes színvonalú mér­kőzésen a rutinosabb játéko­sokból álló vásárhelyiek meg­érdemelten győztek a szűkös játékosállománnyal rendelke­ző fürdővárosiak ellen, akik továbbra is nyeretlenek a ta­vaszi szezonban. Fábián Csaba: — Egyetlen csapat sem engedheti meg ma­gának, hogy egy félidőnyi előnyt adjon gyenge védekezé­sével ellenfelének. Békési FKC—Ózdvidéki Bányász 27—22 (18—9) NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Békés, 500 néző. V.: Marczinka, Pál. Békés: ÁRDELEÁN P. — Kiss S. 3, POLGÁR T. 6, Polgár Z. 5, GREKSZA 2, MOLDOVÁN 9, Gyulavári 2. Cs.: Petrovszki (kapus), Gávai, Árdeleán L., Takács, Veres, Szatmári, Papp L. Játékos edző: Gávai Ferenc. Az ellenfél leg­jobb dobói: Kovács 7, Burg 5, Schelli, Kurusta 4—4. Kiállítások: 6, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3. Kétgólos békési vezetéssel kez­dődött a találkozó, majd egyen­lítettek a vendégek. A folyta­tásban elsősorban Moldován gólerősségének köszönhetően fokozatosan húztak el a hazai­ak, a 16. percben már 9—6-ra vezettek. A játékrész utolsó perceiben zsinórban négy gólt szerzett a hazai együttes, így megnyugtató, 9 gólos békési előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Szünet után gyenge teljesít­ményt produkáltak a házigaz­dák, magára talált a vendégcsa­pat, így fokozatosan dolgozta le hátrányát, a 40. és a 49. perc kö­zött zsinórban öt gólt szereztek az ózdiak, így 21—18-ra zár­kóztak fel. Ezután észbekaptak a hazaiak, rendezték soraikat és megérdemelten nyerték az összecsapást. Nem játszott jól a Békés, ennek ellenére a kötelező pa­pírforma-győzelmet hozták a hazaiak a lelkes, de szeré­nyebb képességű ózdiakkal szemben. Gávai Ferenc: — Csak a győzelemnek örülhetünk... A mérkőzés támogatói: Bé­kés város önkormányzata, Pig- Farm Kft., Hulladékgyűjtő Kft. A fehér mezes, békési Polgár Zoltán megcélozza a vendégek kapuját. A fiatal játékos öt góllal járult hozzá csapata győzelméhez. A férfi kézilabda NB I B-ben: Békési FKC—Ózdvidéki Bá­nyász 27—22 FOTÓ: SUCH TAMÁS Szász az élen A kategóriás díjugrató lovas- versenyt rendeztek a Nemzeti Lovardában a hét végén. Ezen belül az A2-kategóriában Szász Attila, a Mezőkovácsházi TE versenyzője Vulkán nevű lová­val hibapont nélkül, 73,22 má­sodperc alatt teljesítette a fel­adatot, így az első helyen vég­zett Stróbl (BLK) és Bálint (Táci LK) előtt. Az A3 kategóriában Götler Vilmos két lovával az első két helyet sze­rezte meg, itt Szász bronzér­mes, ugyancsak Vulkánnal. Gulyás Beáta gyulai színekben Kick-box arany, ezüst A tököli sportcsarnokban rendezték meg az idei kick-box kara­te light-contact országos bajnokság első fordulóját, amelyen Békés megyeiek is küzdőtérre léptek. A nőknél az 50 kilogram­mos súlycsoportban nem talált legyőzőre Csicsely Szilvia, így a Békéscsabai Lakótelepi SE versenyzője az élen végzett a beremendi Borosi és az Ázsia SE versenyzője, Maleskovics előtt. A 60 kilós hölgyek között hosszú szünet után újra rajtolt Gu­lyás Beáta, aki ezúttal a Gyulai Shidokan Karate Thai-box Klub színeiben lett ezüstérmes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom