Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03-05 / 78. szám
FOTÓ: KENDE TAMÁS V ilágsztárokkal szemtől szemben Az idei Arany Zsiráf-díjak (a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége és a Westel 900 közös elismerése) Életmű-díját Presser Gábor vehette át. A gálán a szerző adta elő a Gyöngyhajú lány című slágert, méghozzá a Scorpions együttessel, amely ezt a dalt angol nyelven világsikerre vitte. A három évtizede a világ élvonalában játszó rockzenekar csak a díjkiosztó ünnepségre érkezett hazánkba, de megígérték, hogy ősszel Magyarországon is koncertet adnak — a két héttel ezelőtt megjelent új lemez anyagából. ken keresztül Frank Zappa billentyűse volt. Ő állítólag bizonyos feltételeket szabott. — Meghallgatta a számokat, majd közölte: egy-két dallal lehet valamit kezdem, de sokkal többet szeretne belőlünk kihozni. Azt akarta, hogy valami egyedit, kitörőt alkossunk, méghozzá egyforma ötlet- és erőbedobással. Ezért a zeneszerzéshez és a szöveg megírásához „beosztott” bennünket kettessével. Amikor elkészültünk, meghallgattuk az összes szerzeményt, majd együttesen megadtuk a végső formát. így igazi csoportmunkában születtek meg az új dalok, amelyek nem feltétlenül a legkeményebbek, de kétségkívül a legmodernebb hangzásúak. Nem a balladáké a főszerep, bár most is találhatók lassú számok az albumon. Új területre merészkedtünk, amit a 2000-es év Scorpions hangzásának nevezhetünk. — A To Be Number One című szám videóklipjét Londonban forgatták. A főszereplői Monica Lewinskyt megtestesítő fiatal lányok. Vagy netán ő maga, személyesen? — Lewinsky kisasszonnyal még nem találkoztunk, de a menedzserünk megszervezte, hogy hamarosan, Németországban személyesen is megismerkedjünk. Egyébként dalunk nem a híres afférról szól, vélet1999. április 4. Rivalda * Harmadik oldal * S len egybeesések adták az ötletet. Egy olyan számot akartunk írni, mint a We are the champions, de a Queen együttes ezt már sikerre vitte. Egy kitör ni vágyó férfit ábrázolunk ironikusan, akinek az élete telje sen átlagos, ráadásul nem tartozik a szép fiúk közé sem. Mégis amikor a munkából hazamegy, s felveszi a To Be Number One fel- i r a t ú pólóját, egyből a jobbnak, legfontosabb nak érzi magát. Nem s o - káig é 1 vezheti a dicsőséget, mert amikor a kutyáját eteti, rájön, hogy neki a kutya az első, tehát ő maga már csak a második lehet. A refrénben szerepel a Monica keresztnév, így jött szóba a fehér házi eset témája a kliphez. — Az Eye to eye című új lemez a Scorpions együttes tizennegyedik albuma és tizennégy dalt tartalmaz. — Nem szándékosan terveztük így. Próbálgattuk, hogy mennyi zenei anyag fér el az albumon. Tizennégyet választottunk ki, de egy dalt megkérdőjeleztünk, mert nem igazán illett oda. Ekkor jutott eszünkbe, leg hogy ez a tizennegyedik lemez, tehát maradt az eredeti elképzelés. — A nyolcvanas években többször is felléptek a magyar Omega együttessel. Tart még a barátság? — Természetesen. Tegnap a repülőtéren fogadtak bennünket. Sokat beszélgettünk, felelevenítettük a régi sztorikat. Most lemezbemutató turné miatt elfoglaltak vagyunk. De ősszel, amikor Budapesten is fellépünk, remélem, hogy sikerül ismét valami közöset alkotnunk. — Világhírnevet, sikereket és hatalmas rajongótábort mondhatnak magukénak. Van még olyan álmuk, ami nem teljesült? — Valóban nagyon sok mindent elértünk már. Szeretnénk még hosszú évekig zenélni, és a rajongókkal közelebbi, szorosabb kapcsolatot kialakítani. Örömmel fogadjuk a véleményeket a Békés megyei rajongóinktól is az interneten vagy levélben. Borsos Gabriella A Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel az együttessel Budapesten, a Pólus Centerben készíthetett exkluzív interjút az Eye to eye (Szemtől szembe) című lemezük megjelenése alkalmából. — Amikor először meghallottam az egyik új dalt, azon töprengtem, vajon félrevezettek-e, amikor azt mondták, hogy ez a Scorpions együttes. Vagy ennyire megváltozott a csapat zenei stílusa? — Tény, hogy valami újat hoztunk ki magunkból — mondta Rudolph Schenker, az együttes szóvivőnek „választott” tagja. — Ezért első hallás után szinte senki nem ismer ránk, többszöri meghallgatás után viszont már sokan rákérdeznek: te, ez nem a Scorpions? S ha ennek tudatában még egyszer felteszik a lemezt, rájönnek, hogy ezek csak mi lehetünk... Haladni kell a korral. Igyekeztünk új elemeket, különösen sok gitárefektet beépíteni. Úgy is mondhatjuk, hogy a Scorpions-házban egy-egy lemez születése eddig a tapétázást vagy a festést jelentette, ám a mostani egy komoly átépítéssel egyenrangú. De az alapok, a főfalak megmaradtak. — A legutóbbi turnéjuk ki- lencvenhétben ért véget, és még ezen a nyáron Los Angelesben hozzáfogtak az új számok írásához. Úgy tudjuk, a közel 30 elkészült dallal felkeresték Peter Wolf producert, aki éveA pusztító szerelem története Mafilmesek a tótkomlósi Kutyik-házban Egyformán jól emlékeztünk arra Marosi Györggyel, a Mafilm Rt. vezérigazgatójával, hogy utoljára úgy hatvanvalahányban forgattak „rendes”, nagy mozifilmet Békésben. Amikor Odor Emília (játszóját, Szabó Gabriellát Sándor Pál a Szeressétek Ódor Emíliát! című, nagysikerű produkcióban fedezte fel) alávetette magát a szabadkí- gyósi Wenckheim-kastély tornyából... De régen is volt! Most viszont egyszerre két jelentős mű is készül errefelé. Az egyik a Hubert G. Welles rendezte Emberek között, amelyet a jelek szerint váratlan, anyagi jellegű gondok miatt később kezdenek forgatni. A másik, a Jadviga párnája, melynek forgatókönyvét — saját regénye alapján — a Tótkomlósról elszármazott Závadán Pál és a rendező, Deák Krisztina írta. A stáb már teljes lendülettel beindult. Tótkomlóson berendezték a Mezőhegyesi úton Kutyej Pál házát a különböző jelenetekhez. A napokban a békéscsabai vasúti pályaudvaron és környékén is számos jelenet készül. Képeink az előforgatáson készültek. Az egész estét betöltő játékfilm érdekessége, hogy először lép kooproduk- cióra a Mafilm egy helyi tévével, amely történetesen a Csaba TV. (fábián) FOTÓ: SUCH TAMÁS