Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-30-05-01 / 100. szám
RIPORT 1999. április 30-május 2„ péntek-vasárnap A lurkók imádták a nomád életet Áldatlan állapotok az egykori geszti úttörőtáborban Lassan közeledik az iskolákban az év vége, a szülők gondolkodhatnak azon, hová küldjék gyermeküket nyaralni. Kínálat van bőségesen, csakhát az árak! A családi költségvetésből — főleg többgyerekes szülőknél — nehéz kipréselni a drága nyelvi, informatikai, vagy más, divatos táborokra valót. Hol vannak már az egykori úttörőtáborok, ahol fillérekért lehetett örökre szóló emlékekre szert tenni? — kérdezhetjük nosztalgiázva. Tényleg, hol vannak? Megyénkben az egyik leghíresebb úttörőtábort, a gesztit kerestük fel. „JÖJJ, vár a sátor, légy a cimboránk!” — A festői szépségű ősparkunkban már a hatvanas években is hagyománya volt a táboroztatásnak, de ez akkoriban csak ideiglenes keretek között működött. A sarkadi járás 1966-os megszűnésével Gyulához kerültünk. A térség úttörő- csapatai részéről felmerült egy központi tábor létrehozásának gondolata — kezd a múltidézésbe Szerb József, Geszt jelenlegi polgármestere, aki annak idején a község iskolájának igazgatójaként a tábor főszervezője, irányítója volt. — A térség KISZ-szervezeteinek, valamint a környék üzemeinek, gazdasági egységeinek támogatásával, úgy is mondhatjuk, hogy társadalmi összefogásból 1976. június 4-én az álom valósággá vált: megnyílj az Arany János Ifjúsági- és Úttörőtábor. —Milyen felszereltséggel fogadták a gyerekeket? — A sátorhelyeket kiemeltük, hogy a sátrak ne tudjanak felázni, eléjük járdát építtettünk ki. Vízöblítéses WC, zuhanyzó állt a gyerekek rendelkezésére. Fokozatosan szépítettük a környezetet. A lurkók imádták a romantikus tájat, a gyönyörű fákat, a nomád életet, azt, hogy sátorban aludhattak. Százhúsz fős, kéthetes turnusokkal kezdtünk, aztán szép lassan csökkent a létszám, az időtartam, végül az egész tábor megszűnt. Rendszerváltáskor az úttörő- mozgalom beszűkülésével az úttörőtáborozásnak is vége szakadt. „Ha köztünk vagy és jó a kedved, másoknak is mutasd ezt meg!” Gulyás Szabó Géza — aki jelenleg a lökösházi általános iskola igazgatója — tizenöt évig vezette a tábort, pedagógusokból kiépített maga köré egy csapatot. — Az őrsvezető- és rajtit- kárképzés mellett hátrányos helyzetűeknek is szerveztünk üdülést. Érkeztek gyerekek Elekről, Kétegyházáról, Zsa- dányból, Biharugráról, Sarkadról, fel sem tudom sorolni, annyi településről. Rengeteg programot állítottunk össze. A tűzoltóság, a mentőszolgálat dolgozói tartottak bemutatókat a gyerekeknek, a me- zőgyáni határőrök kutyákkal érkeztek, kézműveseket, zenekarokat hívtunk, Ki mit tud?- okat szerveztünk. Éjszakai túrákkal, számháborúval, futball-, kézilabda-, asztalitenisz-bajnoksággal, rajz- és akadályversenyekkel próbáltuk emlékezetessé tenni a nyaralás perceit. Az akkori kis úttörők ma már két-háromgyere- kes családapák és családanyák. Én azóta sem hagytam abba a táborszervezést, a diákjaimat minden évben próbálom vinni valahová, de az anyagiak meglehetősen leszűkítik a lehetőségeket. „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat” — Cseretáborozásban is részt vettünk ám! — emlékezik Szerb József. — Tíz évig a MÁV Vasúti Főosztálya támogatott bennünket. Kilencvennégy százalékos kedvezménnyel utazhattunk. Volt úgy, hogy vonatra pakoltuk az egész sátortábort, a szülők hozták a kaját, a tyúkot, a birkát. A fél országot bejártuk így a gyerekekkel. — A geszti táborban denevérkutatók is megfordultak. — A kastély padlásán, illetve a Tisza-kriptában élő közel háromezer denevért figyelte a főiskolásokból, egyetemistákból álló kis csapat. Évekig visszajárt a lelkes társaság, meggyűrűzték az állatokat, Romániában is találtak itt megjelölt denevért. 1 'ill * *■*J ; Ilii « ÉH , |y A valaha szebb napokat látott geszti tábor körül áldatlan állapotok uralkodnak FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Felújításra várva — Szerb József « raktárban egykori rajnaplóra bukkant „Napkorong az égről nevetve néz le ránk” — Mennyibe került a szülőknek gyerekeik nyaraltatása? — Ingyenes volt, vagy csak jelképes összeget kellett befizetniük, hiszen az úttörőszövetség állta a kiadásokat. Általában a legjobb tanulókat küldték az iskolák, ekképpen jutalmazva őket. Minden turnus végén tábortűzi ünnepséget rendeztünk, rendkívül színvonalas műsort adtak elő a gyerekek. Ilyenkor szinte a fél falu kivonult megnézni őket, a község életében ez kulturális eseménynek számított. De nem csak a tábortűz pezsdítette fel Gesztet. Nyaranta a helyi „idegenforgalom” szinte kivirágzott. A szülők, rokonok jöttek látogatni a csemetéjüket. A falu lakossága megkétszereződött, olyanok is megfordultak nálunk, akik egyébként sohasem jöttek volna erre. Az étkeztetéshez szükséges gyümölcsöt, zöldséget a geszti kertekből vásároltuk, ez jó volt a falubelieknek is, hiszen egy kis pluszjövedelemhez jutottak, de jó volt a gyerekeknek is, akik így mindig friss árut fogyaszthattak. „Évek szállónak a nyári fák alatt” — Mi a helyzet most? — Mint mondtam, a rendszerváltás után fokozatosan leépült az úttörőtábor. 1994-ig az életmódtábor még működött Hevesi József vezetésével, azóta már az sem. Tavaly betörtek a területre, elvitték a tíz legjobb sátrat, száz lepedőt, hetven plédet. A WC-ket szétverték, az ajtókat betörték, a villanyvezetékeket leszaggatták, a kerítést sem kímélték. Egyszóval: áldatlan állapotok uralkodnak a tábor körül. Nemrégiben nyújtottunk be pályázatot Phare-támogatásra. Célként jelöltük meg az ifjúsági tábor rendbetételét, felújítását, hangsúlyoztuk a határmentiséget, hiszen szívesen fogadnánk erdélyi gyerekeket. Hogy mi lett a pályázat eredménye? „Természetesen” nem nyertünk. Hiába volt ez kisprojekt, a nagyobb települések kapták meg a támogatást. Váradi Krisztina Ahol nem szűnt meg az úttörőcsapat Jakó Ferenc, a Sarkadi 2. Számú Általános Iskola igazgatója azon a nyáron került Gesztre rajvezetőként, amikor felvették a tanítóképző főiskolára. — Tulajdonképpen én ott szerettem meg a pedagógusi pályát. Eleinte úgy gondoltam, elvégzem a főiskolát, de nem biztos, hogy tanítani fogok. De ahogy évről évre visszajártam Gesztre, a gyerekek között egyre nagyobb sikerélményt tapasztalhattam meg, ez ösztönzött arra, hogy a pályán maradjak. A hátrányos helyzetűek táborában, amely cigánytanulók számára jött létre, nem egyszer előfordult, hogy búcsúzóban elpityered- tek a gyerekek. Olyan jól érezték magukat, hogy amikor menni kellett, eltört a mécses. A Sarkadi 2. Számú Általános Iskola azon kevés iskolák közé tartozik, ahol az úttörőcsapat nem szűnt meg. A közel ötszáz fős tanulólétszámból — pedagógusokkal együtt — háromszázhatvan úttörő van. — Kétévente szervezünk csapattábort — mondja Sárközi Anna, a Kossuth Lajos Úttörőcsapat vezetője. Az anyagi lehetőségek viszont szűkösek, napi 1500-2000 forintnál olcsóbban nem kapunk sehol ellátást. Jutalmazni sem tudunk ezzel a módszerrel, hiszen miféle jutalom az, amiért alaposan bele kell nyúlni a pénztárcába? A legnagyobb baj, hogy a mostani gyerekek nem érzik: milyen jó dolog valahová tartozni. Nincs, ami összekösse őket. Tizenhárom év alatt négyezer tanuló 1976-tól 1989-ig közel 4000 gyermek üdült Geszten, ahol tematikájukat tekintve az alábbi táborok működtek: Őrsvezető- és raj titkárképző tábor Vöröskeresztes tábor Tábor hátrányos helyzetű tanulók részére Honismereti tábor Kisdobostábor Cseretáborozás KISZ speciális képzés Pedagógusképzés Denevérmegfígyelő tábor „Olcsó táborozási lehetőségekre lenne szükség” — Én nagyon szép emlékeket őrizgetek a geszti táborokról. Már az is nagy élményt jelentett, hogy többnyire először voltunk távol a családtól. A változatos programok segítségével repült az idő. Együtt voltunk, játszottunk, szinte észrevétlenül tanultunk. A éjszakai őrködések is felejthetetlenek maradtak. Többektől is hallottam, hogy ismeretlenek egyszer csak ismerősnek tűnnek egymásnak, emlékeikben kutakodva pedig előbb-utóbb beugrik: hát Dersze, együtt nyaraltunk Geszten! Én például még ma is tartom olyan sarkad- keresztúriakkal a kapcsolatot, akiket ott ismertem meg — elevenedik meg a múlt Gyebnár Ágnes előtt, aki ma már pedagógusként dolgozik. — Olcsó táborozási lehetőségekre nagyon nagy szükség lenne. Mindegy, hogyan neveznénk, úttörő- vagy ifjúsági tábornak. Sok kisdiáknak ez jelentené a nyaralást, a kikapcsolódást, a maradandó élményszerzést. A szülők többsége ugyanis nem teheti meg, hogy drága táborokba küldje gyermekét. A csapatok hiányát jó volna pótolni. Ha mi, felnőttek nem szervezünk semmilyen szabadidős programot az iskolásoknak, akkor ők találnak maguknak elfoglaltságot, csak nem biztos, hogy azzal a legjobb irányba haladnak. Az ifjúsági önszerveződéshez elengedhetetlen egy-egy példamutató felnőtt jelenléte. A gyerekeknek is jó az, ha biztosak lehetnek abban: a családon kívül másokra is számíthatnak.
