Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-22 / 93. szám
SZOLGÁLTATÁS 1999. április 22., csütörtök Horgászhíradó Sok embert megtévesztettek Kákafoki Horgász Egyesület — kizárva A Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének vezetősége az április 16-ai közgyűlésnek azt javasolta, hogy a Kákafoki Horgász Egyesületet mindaddig zárja ki tagegyesületei sorából, amíg a törvényes és szabályszerű működést biztosító, demokratikusan megválasztott új vezetőség ismételten felvételét nem kéri a megyei szövetségtől. Tette ezt az alapszabálya 10. §. 5. pontja értelmében, amely kimondja: „Kizárás folytán veszti el tagságát, aki a szövetség alapszabályában foglaltakat olyan súlyosan megszegi, hogy a szövetség működését veszélyezteti”. A megyei közgyűlés döntő többséggel, 34 igen és 3 tartózkodás mellett a kizárást megszavazta. A döntés előzményeiről, a Kákafoki Egyesületnél zajló eseményekről már adtunk információt, melyet most — a közgyűlésen is elhangzottak alapján — áttekintünk. A MOHOSZ-nál kialakult helyzet alkalmas volt arra is, hogy több szövetségnél, így a Körös-vidékinél is megpróbálják az egységet megbontani. A Kákafoki H. E. vezetősége a törvényt és jogszabályt megsértve ki akarta sajátítani Szarvas és térsége vízterületét. 1998. november 23-án közölték a szövetséggel, hogy a szarvasi térség 259 hektáros vízterületét 1999. január 1-jétől átveszik „gazdasági üzemeltetésre”. Ezzel párhuzamosan az egyesület ad ki horgászjegyet, s a mások által kiadott jegyet bevonják. Egyidejűleg keresetet terjesztettek elő a Békés Megyei Bíróságnál, amelynek lényege, hogy a megyei szövetség átminősülése 1993-ban törvénytelen volt, s a bíróság ítéletben mondja ki a szövetség megszüntetését. A megyei szövetség az előzőekkel szembeni szükségintézkedéseket megtette. Hatására a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal Vadgazdálkodási és Halászati Osztálya, mint szakhatóság állásfoglalásában rögzítette: „A vízkezelő egyesületek nem automatikusan szerzik meg a halászati jog hasznosítását területeikre. A nyilvántartásunkból kiderült, hogy az érintett vízterület halászati joga a Magyar Országos Horgász Szövetségnek van adva hatósági eljárás útján, kezelője pedig a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.” A Békés Megyei Főügyészség ugyanakkor megerősítette a Legfőbb Ügyészség 4318/1997/9. sz. vizsgálatát, amelynek értelmében a szövetség törvényesen létezik és működik, csak a jogutódlás és vagyonátadás jogcímét kell módosítani. Tudni kellett a szabálytalan döntésről. A Legfőbb Ügyészség, a megyei főügyészség, a szakhatósági vizsgálati eredmények, illetve a megyei horgászszövetség figyelemfelhívása ismeretében tartotta meg a Kákafoki H. E. a közgyűlését 1999. február 20-án. Ma nem tisztázható, milyen határozatok elfogadására késztette az egyesület vezetése a tagságot, az azonban egyértelműen megállapítható, hogy törvénysértő módon kibocsátották és forgalmazzák a térségi vizekre szóló, horgászatra feljogosító horgászjegyeket, amelyek nem felelnek meg semmiféle követelménynek. Az egyesület által igényelt állami horgászjegy kiadását az FM- hivatal e törvénytelenség miatt megtagadta, a megyei szövetséggel történt egyeztetés pedig nem vezetett eredményre. Ezt követően a Kákafoki Egyesület vállalta, hogy területi jegyet önállóan nem ad ki, ezért az állami jegyet mégis átadták számára. Amikor ígéretük ellenére mégis megkezdték a saját területi jegy forgalmazását, az FM-hivatal az állami jegy kiadására vonatkozó engedélyét visszavonta, és utasította az egyesületet a nála lévő állami jegyek visszaszolgáltatására. A megyei közgyűlésen többen megfogalmazták, hogy elképesztő, mennyi ember elhiszi (elhitte) az egyesület vezetése által hamisan állított tényeket. Komoly embereket is felsorakoztattak maguk mögé. így nem csoda, ha a megyei szövetség halőrei a rendőrség segítségével megkezdték a törvénytelen állapot megszüntetését. Ugyanakkor a főügyészség is eljár velük szemben, s halgazdálkodási bírság kiszabása is szóba jöhet. (Ennek összege akár 500 ezer forint is lehet.) A hozzászólók valamennyien megegyeztek abban, hogy a jog keretein belül, de radikálisan fel kell lépni a fennálló helyzettel szemben. Nemcsak jelentős anyagi, hanem komoly erkölcsi veszteség is érte a szövetséget és a tagságot. Ráadásul a sok megtévesztett egyesületi tag nem tudja, mit csináljon. Kitől vegyen jegyet, hogyan horgászhat, maradjon-e a Kákafoki egyesületben, esetleg a békésszentandrási egyesületbe jelentkezzen át... Az azonban biztos, hogy ezt a törvénytelen működést csak egy törvényesen megválasztott új vezetőség tudja megváltoztatni, melyhez a megye horgásztársadalma segítséget nyújt. Szerencsére sok pozitív, előremutató dolog is történt a megyei horgászközgyűlésen, melyekre folyamatosan visszatérünk. A rossz idő nem akadály A Lakótelepi Tömegsport Egyesület április 18-ai nyílt kishalfogó versenye végig esőben és nagyon hideg, irreális külső körülmények között zajlott le. A benevezett horgászok azonban a zord idő ellenére is kitartottak a verseny végéig. A megye különböző településeiről 8 ifjúsági és 31 felnőtt foglalta el helyét a Fás-tó meghatározott részén. Ifjúságiaknál az első helyet Tímár Attila (210 pont) érte el, a többi induló nem fogott halat. A felnőttek mezőnyében első Nagy Sándor (1890 pont), második Zsigovics István (1820 pont), harmadik Mező Mihály (770 pont). Összesen tizenkettő horgász fogott halat, ők valamennyien díjazásban részesültek. Családokat is várnak Az okányi SUSZTI horgásztavon május 2-án reggel 6 órától rendeznek horgászversenyt. Nevezés a helyszínen, nevezési díj 600 forint. Első díj 5000 forint, második díj 4000 forint, harmadik díj 3000 forint. A legnagyobb halért 2000 forint különdíj jár. Büfé a helyszínen működik, sült hal egész nap kapható. Jelentkezni személyesen a kocsmában vagy a 66/488-592, 488-187, 488-521-es telefonon. Levélcím: 5534 Okány, Kossuth u. 39. TOMI Gondolatok a Föld napján Szépséges kék bolygónk, Föld. Vajon meddig gyönyörködünk halmaid szelíd vonalaiban, végeláthatatlan csali- tos síkságaidban, vadregényes, sziklás hegyeidben? A féltés, aggodalom hangján tudok szólni a Föld napján „Földanyánkról”. Az utóbbi évtizedekben a technika rohamléptékű fejlődésével, a fokozódó urbanizációval, a népesség növekedésével párhuzamosan riasztó jelenségeknek lehetünk tanúi a világban. Mindenhol központi kérdés lett — a társadalmi, politikai élet mellett — a levegő, víz és talaj szennyezése, a termőföld csökkenése, a sugárveszély, a hulladékok felhalmozódása, az energiahordozók és ásványi kincsek lelőhelyeinek kimerülése, növény- és állatfajok kipusztulása. Központi problémát jelentenek az úgynevezett civilizációs ártalmak: a közlekedés, a zsúfoltság, a zaj, az élet minden területére magát befészkelő vegyi anyagok, a pazarló ivóvíz-felhasználás, az ipari- és háztartásiszemét-, szennyvízelhelyezés és a csernobili reaktorbaleset óta az atomenergia felhasználásának veszélyei. Ezek ma már globális problémák. Nem lehetnek országok, államférfiak meggondolatlanok, felelőtlenek, mert a környezetszennyezés nem ismer határokat. Ma már ott tartunk, hogy egy látszólag kicsiny szennyezés is indíthat el visszafordíthatatlan, a földi életet veszélyeztető folyamatot. Olyan kifejezéseket kellett az utóbbi időben megismernünk, mint „üvegházhatás”, „ózonlyuk”, „DDT akkumulálódás”, „elsivatago- sodás”, „túlnépesedés”, „El Nino”. A természet öntisztulási képessége folyamatosan csökken. Az élő szervezetek egyre nehezebben viselik el a környezetszennyezés következtében keletkező ártalmakat. Felborul az évmilliók alatt kialakult egyensúly az élőlények között. Az emberi szervezet fokozott megterhelése következtében mind gyakoribb a neurózis, a szívinfarktus, idült légúti betegségek, daganatos megbetegedések. így kell ennek történnie? Nem. Meg kell akadályozni ezt a szörnyű folyamatot. Minden embernek saját életében közvetlen környezetében kell védeni, óvni a természetet, hogy utódaink is tudjanak élni és gyönyörködni Földünk szépségeiben. Lukács Zoltán, ÁNTSZ parazitológus Békésre került a A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa Orosházán, a városi sporttelepen rendezte meg hagyományos kispályás labdarúgótornáját, a Hunga- rotel Kupát. A versenyre 20 csapat nevezését fogadták, sajnos az eleki Ajax távol maradt. így 19 résztvevő csapatot öt csoportba soroltak, ahol körmérkőzések döntötték el a helyezéseket. A csoportgyőztesek és a legjobb második jutott a hatos döntőbe, s két hármas csoportot alkotva küzdöttek a helyezésekért. A csoportgyőztesek nagy csatáját a Békési Cigányklub nyerte a Battonyai Szabadidősport Klub előtt. Harmadik a Gyula Bútor Színes Intelligens hűtőszekrény A XXI. század frizsidere, amelyet az ICL komputer társaság és a háztartási gépeket gyártó Electrolux szakemberei közösen fejlesztettek ki, egy beépített képernyő segítségével azonnal felismeri a gazdáját, mi több számon tartja étkezési szokásait. A szuper hűtőgépben soha semmi nem fog megromlani, mivel az intelligens szerkezetnek saját vonalkód-leolvasója van, amely érzékeli, ha valamelyik étel szavatossága lejár, és erre figyelmezteti is tulajdonosát. Mint ahogy arra is, hogy fogyóban van a tej vagy ideje vajat venni. A jövő század frizsidere a vásárlást is elintézi, mivel telefonvonalhoz köthető, így számítógépes kapcsolatot tart a világgal: segítségével megrendelhető és ki is fizethető az áru. Aki azt hiszi, hogy mindez utópia, alaposan téved: a két cég a hírek szerint már idén elkezdi az első intelligens hűtőgépek gyártását. Magán-űrutazás a Marsra Robert Zubrin, a Lockheed- Martin hadiipari konszern egykori mérnöke a coloradói sivatagban felépített laboratóriumában azon dolgozik, hogy húsz év múlva elindulhasson az első, magántőkéből finanszírozott expedíció a Marsra. Az amerikaiak a nyolcvanas évek végén vették tervbe a Hungarotel Kupa Kft., Gyula, negyedik a vendégként induló Kiskunfélegyháza II. csapata lett. A legjobbaknak Kopcsák Mihály, a Hungarotel Távközlési Rt. igazgatója értékes pénzdíjakat adott át. A két kiskunfélegyházi csapatot elkísérő Bács-Kiskun megyei szabadidős alelnök, Iványiné Bordás Mária a tornával kapcsolatosan elmondta, hogy már második alkalommal vesznek részt Békés megyei sportrendezvényen. Mindkettő jól előkészített, színvonalas rendezvény volt, s máskor is szívesen eljönnek Békésbe. így már most bejelentették részvételüket a szeptemberi, Békés Megyei Hírlap Kupára. —tömi— világ Mars meghódítását, de amikor a szakemberek közölték, hogy a nagy kaland 450 milliárd dollárba kerülne, a Fehér Házban gyorsan elálltak a tervtől. Rubin most azt ígéri, hogy 50 milliárdból meghódítja a Marsot. Tervei szerint a visszatéréshez szükséges üzemanyagot, illetve az űrhajósoknak szükséges oxigént a Mars légköréből nyerik majd, míg az energiát a Földről vitt kisméretű atomreaktor biztosítja. A mama a madám Nagyot néztek a francia rendőrök, amikor őrizetbe vették egy prostituálthálózat tagjait Párizsban, Marseille-ben és Clermont-Ferrand-ban. A letartóztatott tizenhét személy ugyanis — egyetlen kivétellel — ugyanazon család tagja. A szokatlan rokoni vállalkozás feje egy 72 esztendős olasz hölgy. A kitűnő üzleti érzékkel rendelkező'„Mamma” nem csupán a menyeit, hanem a saját lányait is utcalányként, a fiait és ve- jeit pedig pénzbehajtóként, illetve pénzmosóként foglalkoztatta. A Marseille-ben letelepedett olasz asszony szerfölött kemény kézzel vezette a vállalkozását. A lányoknak havonta átlagosan 1,6—1,7 millió forintnak megfelelő összeget kellett letenniük a madámmá előlépett „Mamma” asztalára. Ferenczy Europress Szolgáltatás % Moziműsor GYULA, PETŐFI NAGYTEREM: 17.45-kor: Európa expressz (sz., m.), 20.00-kor: A szentfazék (sz., am.). KISTEREM: 19.30-kor: Európa expressz (sz., m.) OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45, 20.00-kor: Joe, az óriásgorilla (sz., am.). PÓSTELEKI AUTÓS MOZI: 20.30-kor: Hat nap, hét éjszaka (sz., am.) SZÍNHÁZ 1999. április 22-én, ma 19.00 órakor CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Nyilvános főpróba Tini telefonos lelkisegély-szolgálat » 447-750 Ingyenesen hívhatod hétköznap 16.30—19.30-ig Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Házasságkötés: Kábái Andrea (Gádoros) és Gerliczki Csaba (Gádoros). Születések: Danilescu Zsolt és Székely Ilona Beáta leánya Alexandra, Huszárik János József és Gémes Katalin Mária leánya Kitti Réka, Papp Vilmos és Joó Edit leánya Edit, Oláh Zsolt Károly és Tóth Edit leánya Kitti. Roszik András és Zsjak Julianna Andrea leánya Renáta Barbara (Csorvás), Körömi Gábor és Erdélyi Annamária leánya Dorina (Mezőhegyes), Árgyelán János Sándor és Kiss Csilla fia Balázs (Nagyszénás), Dóba Zoltán és Klampeczki Sára fia Zoltán (Kunágota), Duhaj László Csaba és Séllei Nóra fia László Flórián (Gádoros), Varga Árpád és Balogh Tímea fia Patrik Árpád (Mezőhegyes), Kukla Zsolt János és Kecskés Beáta leánya Luca Sára (Csorvás), Kukla Tibor és Kabódi Rozália leánya Kinga (Battonya), Baranyai Antal és Szente Ildikó Irén fia Márk Antal (Nagyszénás). Halálesetek: Szabó Ferenc (1952), Zahorecz István (1908, Gádoros). Szenzáció Békéscsabán! Jön a Magyar Nemzeti Cirkusz Már érdemes számolni a napokat Már nem kell olyan sokat aludni, amíg Közép-Európa legnagyobb cirkusztársulata, a világhírű Magyar Nemzeti Cirkusz Békéscsabára érkezik. A társulat új műsorával április 27-étől május 2-áig látható a megyeszékhelyen, a sportcsarnokkal szembeni téren. A Richter József Jászai Maridíjas cirkuszigazgató által vezetett társulatnak olyan világhírességek tapsoltak, mint Franz Beckenbauer, a „német focicsászár”, a monacói hercegi család, Jean Marais francia filmsztár. A hazai elismerés mellett a rangos külföldi elismerésekben sem szűkölködik a cirkusz. Rómából a cirkuszfesztivál nagydíját, Monte-Carlóból Ezüst Bohóc- nagydíjat, Belgiumból a cirkuszi trófeát hozták el, ahol megkapták a Mórt Schuman művészeti díjat is. Vele beszélgettünk. — Hány előadást teiyeznek a megyeszékhelyen ? — Az április 27-i előadásunkat követően még hét alkalommal láthatja a nagyérdemű a két és fél órás műsorunkat. Hétvégén május 1-jén és 2-án kétszer is láthatnak bennünket. Hétköznap este hat órától, hétvégén pedig délután három órától és este hat órától lépünk nézőink elé. Repertoárunkat mindig frissítjük; ezúttal vadonatúj műsorral lepjük meg közönségünket. — Milyen meglepetéseket kívánnak szerezni? — Sok különleges állatszám várja nézőinket. Lesz kutya- revű, lovagló tigrisek, zebracsorda a manézsban, fehér púpostevék élőképet is bemutatnak. Fellép Szandra, az elefánt is. Lesznek akrobata, artista és zsonglőr világszámok is. Igazi önfeledt kacagást fakasztanak bohócaink. Az előadás attrakcióit úgy állítottuk össze, hogy a család minden tagja megtalálja benne a szórakozását. Teljesen önfeledt kikapcsolódást ígérünk annak, aki megnézi a Magyar Nemzeti Cirkusz műsorát. Pánics Szabó Ferenc XXL AKCIÓS fehérneművásár 1999. április 23-án (pénteken) 8—17 óráig Békéscsabán § a Helyőrségi Klubban, a KÍNÁLATUNKBÓL: zoknik (férfi, női, gyermek) 99 Ft, alsóneműk 99 Ft. harisnyák, atléták, melltartók. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. BLAHUT JÁNOSNÉ szül. Hankó Erzsébet Békéscsaba, Egressy u. 14. sz. alatti lakos 84 éves korában, tü- _ relemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 1999. április 24-én 11 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. _ a> A gyászoló család £ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAGI JÁNOS Békéscsaba, Felsőnyomás 247. szám alatti lakos 1999. április 17-én, 58 éves korában elhunyt. Temetése 1999. április 23-án 13 órakor lesz a békéscsabai Tabáni temetőben. n A gyászoló család | „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott.” KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megrendült, fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ismerték és szerették HORVÁTH JÁNOST, aki 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet és tisztelet virágait elhelyezték, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, lányai, veje, ~ unokája, testvérei, sógorai, S sógornői, nászasszonya 8