Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-15 / 87. szám
KULTÚRA 1999. április 15., csütörtök Sárkányfogak, avagy: lesz-e még nekünk József Attilánk? Harmadszori kísérletre megtartották felolvasóestjüket a Sárkányfű(fa) fiatal költői, írói. Szó ami szó, az est nem hasonlított a hagyományos, öltönyös-nyakkendós-protokollos- sznobisztikus estekre. Már csak a környezet miatt sem. A szarvasi Zebra Klub félhomályos, avantgárdos belső tere nem alkalmas erre. Szemtelenül fiatalok a Sárkányfű szerkesztői, munkatársai. (Aki nem tudná: ez a folyóirat az egyetemisták irodalmi folyóirata. Szép és tartalmas. Már három éve él, a Soros Alapítvány támogatásával tartja fenn magát.) Fogarasi Zsolt főszerkesztő bevezetője a maga fésületlenségével illeszkedett a környezethez, előre is vetítette a várható eseményeket. Magabiztosan jelentette ki magukról, hogy az eltelt három év alatt tehetséges gárda ková- csolódott össze a lap körül. — Hm! — kommentáltam magamban e kijelentést, de a végén be kellett látnom: a többség igazolta ezen az esten (is) az állítást. Volt azért ebben a lezserség- ben nem kevés — jól-rosszul palástolt — izgalom is. A sűrű füstfelhő, a korsó sörök (még az igen dekoratív Karafiáth Orsolya kezében is) alighanem ennek takarására szolgáltak. Nem tagadom, fenntartásaim vannak a felolvasóesteket illetően. Első hallásra a „modem” versek nemigen hatnak. Ha pedig a szerző populáris művet választ, lehet, hogy a saját „lényegét” nem mutatja meg. Na és az előadásmód! Talán az egyetlen Hartay Csaba kivételével — hogyan is fogal- v mázzák finoman —^„neqi rryttattak előadói kvalitásokat”, és ez nem használt a műveknek. Az sem, hogy „kispórolták” azokat a show-elemeket az estből, amelyek „feldobják” a hallgatókat. Tömény irodalomból még 50 perc is sok egy nem vájtfülű közönségnek. Elsőként a szarvasi Nagy Zoltán olvasta fel hat versét. O nem tartozik a „sárkányfüves” gárdához, Hartay Csaba vendégeként jelent meg. Zavartan magyarázott versei közben („A következőt már lassabban fogom olvasni.” De nem olvasta lassabban.). — Hogy tetszett? — kérdezte szomszédom. — El kellene olvasnom a verseket — tértem ki a válasz elől. Aztán — számomra — a meglepetések sora következett. Nem ismerem a mai fiatal költőket — szoktam válaszolni, ha a diákjaim azt kérdezik, lesz-e még nekünk József Attilánk. Kiderült, hogy mégis ismerem őket, legalábbis a nevüket. Grecsó Krisztián sokat publikál, kötete jelent meg a Tevannál, díjazott költő, a Bárka (békéscsabai folyóirat, fő- szerkesztője Kántor Zsolt) szerkesztőségének tagja. Felolvasott novellája (novellarészlete) nem kis meglepetést oko- ./ott* (jelyenként majdhogynem pornográf, de feltétlenül morbid elemeivel. Nem volt hatástalan. Hartay Csaba Sztárversek című költeménye szellemes bevezetés volt, s a többi verse is igazolta tehetségét. (A Szarvas és Vidéke közölte először versét, a Szarvasi Krónika Kiskönyvtárában jelent meg első kötete. Ma már a Forrás és a Népszabadság is közli verseit, a Sárkányfű pedig házi szerzőjének tekinti.) Baróthy Zoltán cím nélküli prózája nem előadóestre való. Valószínűleg (és remélhetőleg) olvasva könnyebben megközelíthető. Ezután csupa olyan szerző következett, akinek a neve (legalább a neve) már a Nép- szabadságból is ismerős. Karafiáth Orsolyának nem csak a neve feltűnő. Versei azt bizonyították, hogy a fiataloknak is lehet klasszikus formakultúrájuk. Jambusai hibátlanul csengtek, szonettjei igazi szonettek. Jó volt hallgatni. Király Levente mutatott meg legtöbbet magából. Első (hosszú) verse költői tehetségét, a Karafiáth-paródia beleérző képességét, a két utolsó, „ómagyar nyelven” írt költeménye játékosságát mutatta meg. Lazaságukban is fegyelmezettek voltak az ifjú költők, írók; tudták, 50 perc elegendő a költészetből a főként diákokból álló közönségüknek. Ezen az esten is megmutatták: sárkányfoguk van a Sárkányfű szerzőinek. Kutas Ferenc EZ ITT A KINCSTÁR HELYEf Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibo csátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjai ban teljes körű állami garancia mellett. Szolgáltatásaink: • Állampapír jegyzés, visszaváltás (Kincstári Takarékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása (Magyar Államkötvény, Diszkont Kincstárjegy) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és kamatveszteség nélkül) • Vételkor és eladáskor átutalás folyószámláról, folyószámlára MAGYAR ÁLLAMPAPÍR Magyar Államkincstár Békés Megyei Fiók 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. Telefon: (66) 447-344 /4425, 4449 (pénztári órák: hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) „A versolvasás olyan, mint a magasugrás...” Balladák az ezredvégről Huzella Péter zeneszerző-előadóművész és Zalán Tibor költő Sarkadon fotó: such tamás A költészet napja alkalmából a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ zenés irodalmi délutánt tartott Huzella Péter zeneszerző-előadóművész és Zalán Tibor költő részvételével. A két művésszel a bensőséges hangulatú rendezvény után beszélgettünk. — Előadóestjük az ,,Ezredvégi balladák” címet viseli. Korunk „megéneklésére” miért éppen a balladaformát választották? — A ballada versformában írott elbeszélés. Úgy érezzük, hogy a líra és az epika ötvözetével tudjuk legjobban kifejezni az ezredvég modem hangulatát — tudtuk meg Zalán Tibortól, aki délelőttönként tanít, hiszen „főállásban” gimnáziumi tanár, délutánonként dramaturg a Kolibri Színházban, az éjszakáit pedig versírásra fordítja. — Sokan azt mondják, nem értik a verseket. Erre azt felelem, hogy a versolvasás olyan, mint a magasugrás. Minél többet gyakoroljuk, annál jobban megy. Az iménti előadói esten látni lehetett, ahogyan a diákok felől érkező kezdeti bizalmatlanság fokozatosan feloldódott. — Évtizedekig a Kaláka együttes meghatározó alakja volt. Három évvel ezelőtti kiválásakor a sikert hagyta el a kockázatos ,.magányos dalnokság” kedvéért. Megérte? — kérdeztük az „egy szál gitárral” balladákat éneklő Huzella Pétertől, akit a gyerekek mostanában a televízió „Zenegér” adásából is ismerhetnek. — A Kalákában nem énekelhettem a saját korosztályom, generációm érzéseit. Negyvenhat évesen léptem ki az együttesből, ekkor még volt bátorságom váltani. Amikor rátaláltam Zalán Tiborra, konkrét témáim voltak, miről szóljanak a dalszövegek. Több hétig csak beszélgettünk, Tibor szorgalmasan jegyzetelt. így született az első nyolc közös balladánk, így született barátságunk. V. K. Mit nyit t a kulcs? \ Próbálja ki! “ V I Erőteljes, és mégis párat1 * lanul elegáns, három éve I vezeti az európai eladási / I listát, a középkategória 00^’ M bajnoka, felszereltsége a legkényesebb igényeket is kielégíti, ECOTEC motorkínálata az üzemanyag mennyiségét tekintve hihetedenül igénytelen, technikailag viszont lenyűgözően igényes. AZ UJ OPEL VECTRA! ÁPRILIS 17-18-án az Opel márkakereskedőknél ki is próbálhatja új modellünket a bemutató hétvégén!