Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-02 / 77. szám
1999. április 2., péntek GAZDASÁG Fóliaerdő: Méhkerék „természetes növénytakarója” A Méhkerékhez vezető bekötőúton az első, ami az idegen utazónak feltűnik, a rengeteg fólia. Ha tréfálkozni akarnánk, azt mondhatnánk, hogy Méhkerék „természetes növénytakarója” a fóliaerdő. Kisebb-nagyobb, hosszabb-rövi- debb fóliasátrak kígyóznak a portákon, a falu központjában éppúgy, mint a község határában. Méhkeréken szinte mindenki a fóliában termelt zöldségfélék, főként uborka és paprika eladásából él meg — ez a tény ma már nyilvánvaló. De hogyan kezdődött, kinek az ötlete volt elsőként foglalkozni a gazdálkodással, majd hogyan nőttek ki a földből gombamódra a melegágyak? Ennek próbáltunk utánajárni. A múlt — aki „le akarta fogni a történelem kerekét” A hetvenegy éves Martyin Tibor segít felidézni a múltat. — 1963-ban kezdtük elsőként a gyulai Márk Lászlóval, aki itt főagronómus volt. Hogy miért vágtunk bele? Akkoriban a község a legszegényebb volt a környéken. Annak idején a százkilós ember ritkaság volt, ma meg már szinte mindenki százkilós a faluban — mondja nevetve. — Márk Lászlóval a gyulai kertészetből hoztunk ablakkereteket, az üveg mögött retket és salátát neveltünk. Nem ment ez azonban ilyen egyszerűen! Egyik nap megjelent a sarkadi járási pártbizottság elvtársa, és megkérdezte tőlem: „Azt hiszi, hogy le tudja fogni a történelem kerekét? Vissza akarja állítani a maszekvilágot?” Erre én azt feleltem, hogy semmi ilyesmi nem áll szándékomban, megélni akarok csupán. De ez őt nem hatotta meg, januárban — amikor már cseresznye nagyságúak voltak a retekjein? — lebontatta velem az Űvegháza- kat. Akkor úgy döntöttem, kilétnek a téesz- Ijpl, ahol sofőrként dolgoztam, ha máshogy nem lehet önálló gazdaságom. Ezt a lépést végül nem tettem meg, mert té- esztagként is engedélyezték a folytatást. — Honnan szereztek fóliát? A hatvanas években ez nem lehetett könnyű feladat. — Ez megint egy külön történet. Fólia? Ritkaságszámba ment, csak nagyüzemek kaphattak olasz importból. De szerencsére Márk László egykori évfolyamtársának felesége Cinkotán dolgozott, ott hegesztették össze a fóliát, így protekcióval mi is vehettünk belőle. Száz centiméter magas és két méter széles fóliasátrakat építettünk. Az első évben ami csak volt a házban, mindent arra használtunk, hogy letakarjuk a kis palántákat. Újságpapírral, lepeMartyin Tibor és felesége az elsők között kezdték a fóliázást dővel, szakajtókosárral óvtuk a növényeket. De ne gondolja, hogy innen sima út vezetett tovább! Meg akartak bennünket adóztatni. Akkoriban ki hallott adóról? Panaszlevelet írtam a Népszabadságnak. El is jött hozzánk Budapestről egy újságíró, akit azzal küldtek le odaföntről, hogy a gazdag emberek nem akarnak adót fizetni. Beljebb tessékeltem, mondtam neki, nézzen csak szét nyugodtan. Látván a nyomorúságos körülményeket — akkor még napraforgószárból volt a kerítésünk — megsajnált minket, belátta, mi csak élni akarunk. Hát így mentesültünk az adófizetés alól. — Hol adták el a termést? — Pestre vittük föl, mondták is ott: „Mit akartok ti retekkel, salátával? Nálatok csak birka van, a szikes földetek nem sokáig bírja!” Szerencsére a jóslatuk nem vált be, Méhkeréken egyre többen kezdtek foglalkozni a fóliázással. A piacon kiírták mindig az árakat, előre meghatározták, hogy mit mennyiért lehet aznap eladni. 1973-74-től változott meg ez a rendszer, akkortól szabadon lehetett kérni a termények árát. — Tibor bácsi hetvenegy éves, és még most is gazdálkodik. Mikor akar pihenni? — Mindig kérdeztem édesapámtól: apu, miért hajtja magát annyira, miért nem pihen? Most jöttem rá, hogy ugyanolyan vagyok én is, mint amilyen ő volt. Akkor vagyok beteg, ha nem tudok dolgozni. Olyankor fáj minden részem. Ha az ember tud tenni-venni, az élet is más. Mi mindig a munkának éltünk, segítettük a családot. Úgy higgye el, én még egy napot sem nyaraltam. „Nagyot néztek eredményeink láttán” A kezdeteknél nagy szerepet vállalt a gyulai Márk László, aki így emlékszik a régi időkre: — Mivel akkoriban még a nagyüzemekben sem foglalkoztak ilyen tevékenységgel, mondhatom, hogy Méhkeréken valóban úttörő szerepet játszottunk a fóliázás bevezetésével. Mi sem gondoltuk volna, hogy ennyire elterjed a faluban, hiszen ma már talán nincs is olyan porta, ahol ne lenne pár fóliasátor. Emlékszem, amikor szakmai kérdéseknek próbáltam utánajárni, még a kertészeti egyetemen sem tudtak segíteni. Az egyetem akkori rektora, Somos professzor el is jött hozzánk, és nagyot nézett az eredményeink láttán. Méhkerék mai, a többi településhez viszonyított gazdagsága nagyban köszönhető a fóliázásnak. A falu kertésze Ocsai József neve hallatán a község lakói tréfásan megjegyzik: szobrot kívánnak állítani neki, hiszen a téesz kertészeként akkoriban a település fóliasátrainak tömeges elterjedését segítette elő. Szakmai útmutatásokkal könnyítette meg a nehézségekkel küzdő, kezdő fóliások munkáját. Mint mondják, ő adta a szikrát, szinte tűzbe hozta a falut. Mindenki az új módszerről beszélt, a tapasztalatok átadása futótűzként terjedt a községben. Természetesen Ocsai Józseffel is beszélni akartunk, de erről sajnos lekéstünk. Gyulai lakásán felesége közölte velünk a hírt: a „méhkerékiek kertésze” tavaly július 23-án 68 éves korában elhunyt. A jelen — Pojendánéknál már a harmadik generáció fóliázik Pojendán János és két fia a fiatalabb korosztályt képviseli. A két fiú a családban már a harmadik generáció, amely a fóliázással keresi kenyerét. Jelenleg kétezerszáz négyzetméternyi területen gazdálkodnak, háromféle paprikát termelnek. Vállalnak palántanevelést és fóliát is árulnak. — Jobb híján csináljuk ezt — mondja Pojendán János. „A muszáj nagy úr” — mondta mindig apukám. Nekünk már nem olyan nehéz, mint a szüléinknek volt, a fiainknak pedig még könnyebb lesz. Az biztos, hogy ez nem aranybánya. Sokat kell idegeskedni. Méhkeréken nem voltak ipari üzemek, ahová elmehettünk volna dolgozni, úgyhogy ez maradt. A nagy szegénységből a falu csak így tudott kilábalni. — Kikapcsolódásra mennyi idejük jut? — Ötvenhat éves vagyok, és tudja, mi az álmom? Hogy egyszer nyugodtan elmehessek pe- cázni. Nem panaszkodni akarok, mert ma már gépesített a fóliázás nagy része, gázzal fűtünk, tehát ez nem megerőltető fizikai munka. Ami nehéz, az az, hogy rengeteg pénzbe kerül a beruházás, ezért állandóan felügyelni kell a kertre, mert egy apró hiba, és elúszik minden. Novemberben vetettünk, március végére, április elejére tervezzük az első nagyobb szedést. Ez idő alatt csak kiadásunk volt, több mint egymillió forint. — A kezdetekre hogyan emlékszik? — Legelőször alagútszerű fóliák voltak, aztán szépen növekedtek, mára háznagyságot is elérnek. Akkor még Gyantáról hoztuk a favesszőket biciklin. A vesszőket középen összekötöttük, arra húztuk a fóliát. — Azóta nagyot fordult a világ, Méhkeréken szebbnél szebb házak bizonyítják, hogy a munka meghozta gyümölcsét. Azt mondják, a jövő a biokultúráé. Hogy’ állnak ezzel Méhkeréken? — Rendszeresen olvasom a Kertészet és Szőlészet lapot, egy-egy új technikát, vegyszert ebből ismerek meg, próbálok ki. Ma már olyan növényvédő szerek vannak, melyek várakozási ideje pár nap csupán, tehát szedés előtt nem marad vegyszer a növényen. Egyébként még a fejlett Hollandiában is vegyszerekkel, műtrágyákkal érik el az eredményeket. — Vannak irigyei? — A falu szép házai láttán más települések lakói közül né- hányan gyanakodva néznek a méhkerékiekre. De aki tudja, hogy ezt a környezetet milyen munka árán teremtettük meg, az nem irigykedik. A fiaimnak azt szoktam mondani: gyerekek, dolgozni kell, letenni valamit az asztalra, hogy aztán legyen honnan venni, legalább tíz évre legyen lealapozva az életünk. Minden elismerésem azok iránt, akik valamivel próbálkoznak. Aki semmi kockázatot nem vállal, mert a veszteni valóját félti, az nem is megy semmire. Tudja mit? Inkább irigyeim legyenek, mint sajnálóim! Váradi Krisztina Pojendán János (a kép jobb oldalán): „Gyerekek, dolgozni kell, letenni valamit az asztalra!”A méhkeréki templom tornyából készült felvétel tanúsítja: a településen egymást érik a , fóliakígyók FOTÓK: KOVÁCS ERZSÉBET
