Békés Megyei Hírlap, 1999. április (54. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-12 / 84. szám

SPORT 1999. április 12., hétfő Nemzetközi tornász-bajnokság a Steffl Kupáért Varga: győzelem és súlyos sérülés! A hét végén került sor a tor­nászok egyik legnagyobb ha­zai versenyére. A Steffl Kupá­ért kiírt nemzetközi mezőnyű országos bajnokságon két bé­késcsabai indult, az Európa- bajnok Varga Adrienn és a szintén sokszoros válogatott Nyeste Adrienn. Az első napon az összetett ver­senyt bonyolították le. Varga Adrienn remekül helytállt és le­győzte a legnagyobb rivális, Eb-n közvetlenül mögötte vég­ző román Olarut is. Méghozzá úgy, hogy éppen csúcsszerén, ugrásban rontott. Itt most csak 9,075 pontot kapott, gerendán és talajon 9,6-ot, korláton 9,45- öt teljesített. Mivel Nyeste nem minden szeren indult, az össze­tett megmérettetésben eleve nem érhetett el eredményt, kor­láton viszont első számú tarta­lékként, 9,4-es első napi gya­korlattal várhatta a vasárnapot. Hosszú kihagyás után ez volt az első nagyobb versenye és összességében jól helytállt. Amennyire örültünk vasár­nap Varga harmadik szeren, a gerendán bemutatt remekül si­került gyakorlatának és győzel­mének, olyan szomorúan vég­ződött a záró, talajverseny. Európa-bajnokunk mindjárt az első ugrássor közben súlyos sérülést szenvedett. A diagnó­zis: achilles-ínszalag-szakadás a bal lábon. Vargát azonnal a Sportkórházba szállították és már vasárnap meg is operálták. Eredmények. Összetett verseny. 1. Varga Adrienn 37,725, 2. Maria Olaru (román) 37,237, 3. Reubl Tünde 37,150, 4. Galina Terak (ukrán) 37,100 5. Irene Castelli (olasz) 36,775 6. Katerina Maresova (cseh) 35,950. Szerenkénti döntők győztesei. Ugrás: Pásztor Ildi­kó 9,125. Felemáskorlát: Reubl Tünde 9,65. Gerenda: Varga Adrienn 9,3. Talaj: Olaru 9,6 pont. „Kifejezni sem tudom...” Mi is történt valójában? Varga sérülésének részleteivel közvet­lenül a verseny után Kalmár Zsuzsa szövetségi kapitány szol­gált: — Utóbb kiderült, ahogy Vadri is elmondta, már a levegő­ben érezte, hogy óriási a baj, hallotta amint pattan-reccsen az izom. Napok óta be van gyulladva a jobb lábán a bütyök, de semmi jel nem mutatott arra, hogy pihentetnie kell. Hiszen úgy vigyázunk rá, mint a hímes tojásra! Az történhetett, hogy a na­gyon erőteljes elrugaszkodásnál akaratlanul és szükség szerint a bal lábára helyezte a nagyobb terhelést, emiatt következett be a szakadás. Természetesen ki sem tudom fejezni, mit jelent ez, de az egészen biztos, hogy az olimpiai kvalifikációt nélküle kell kiharcolnia a válogatottnak csapatban, októberben Tiencsinben. A legmerészebb álmaink közt is legfelejebb az szerepelhet, hogy felemás-korláton indulhat. Nagyon bízunk a bokaspecialista, korábban Nyestét is operáló Halasi doktor úr­ban, este 6 órakor ő végzi el a műtétet. Bővebbet csak azután tudunk. (fábián) Siker a finisben Békéscsabai VSC—Bánki Donát FSE 7—6 (1—1, 1—2, 3—3, 2—0) OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Pengő, Donkó. Békéscsaba: MÁTÉ — BALÁZS 1, Berki, DR. SZLÁVIK 2, DÁVID 2, Latorczai 1, Puha 1, Laczó P., Boné, Laczó Gy. (kapus). Edző: Behun Lajos, dr. Szlávik Győző, Luk­ácsi Sándor. Az ellenfél legjobb dobói: Kamuti 3, Jókúti 1, Fü- löp 1, Dékány 1. Gól — emberelőnyből: 1/0, ill. 4/1. Négyméteresek: 0/0, ill. 0/0. Másodpercek teltek el a mérkő­zésből, amikor már 1—[0-ra ve­zetett a Békéscsaba Dávid re­mek találata révén, igaz, utána fordítottak a vendégek, és a har­madik negyed végéig jobbára náluk volt az előny. Igaz, a csa­baiak eközben számtalan kapu­fát lőttek és ziccereket hagytak ki, de a vendégeket sem a pon­tosság dicsérte. A harmadik negyedben aztán nagyon elfáradt a főiskolás együttes, de még ezt a lehetősé­get sem tudta kihasználni a bé­késcsabai gárda. Mindkét csa­pat erősen tartalékos volt, s ugyan a negyedik negyedben már a békéscsabaiakon is kiüt­köztek a fáradtság jelei, de a Bánki Donát játékosai még in­kább „kidőltek”, és ekkor már kihasználták úszófölényüket a csabaiak, és fordítottak. Egy na­gyon fontos mérkőzésen gyűj­tötték be a két pontot a házigaz­dák. J.P. Győzelem nélkül Harkány—Békési TE 1.12:6 NB I A csoportos férfi asztalitenisz-mérkőzés, Harkány. Békési győztesek: Csarnai 3, ifj. Balogh, Domokos 1—1, a Baranyi, Domokos páros. Nagy csatában szenvedett vereséget a Bohácsot nélkülöző békési együttes, amelynek minden tagja jól küzdött, különösen a rutinos Csarnai, aki három győzelmet aratott. Békési TE I.—Kecskeméti Profitholding 3:15 NB I A, férfi, Békés. Békési győztesek: ifj. Balogh, Baranyi, Bohács. A felszabadultan játszó békésiek a dobogós helyre pályázó vendé­gek ellen öt 2:l-es mérkőzést vesztettek. A békésiek kedden 15.00 órakor a Nagykállót fogadják. Szekszárd—OMTK-Hungarotel 1.14:4 NB I A, női, Szekszárd. Orosházi győztesek: Cojocaru 3, Ko­vács 1. A vendégek párosai nagy csatában kaptak ki, majd egyéniben az egykoron az OMTK-t erősítő Wirth Gabriella vezette listavezető magabiztosan győzött a kék-fehérek ellen, akiknél ezúttal csak Cojocaru nyújtott jó teljesítményt. A mérkőzés támogatója: Vasex Kft., Orosháza. Sorrendben negyedik győzelem Békéscsabai Főiskola DSE—BVSC-Kaszások 3:1 (-13, 10, 14, 11) NB I-es női röplabdamérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Bod­rogi, Csizmánk. Békéscsaba: KOLAROVSZKI, RÁCZ, SZÉP­LAKI, Tóth, Lengyel, Kazár. Cs.: Somogyvári (liberó), Matics. Edző: Oroszi László. BVSC: Lénárt, Fialka, Antóni, SZALAI, BALOGH, Varga. Cs.: Bordán (liberó), Kávási. Edző: Szalai Géza. Salakmotoros ob: Adorján—Nagy R. 1:0 A csabaiak gyors három pontját nem követte folytatás, ugyanis nyolcat zsinórban a vasutasok szereztek ezután. Ez a hullám­zás egyébként az egész találko­zóra jellemző volt, hol az egyik csapat kerekedett felül, hol a másiknak voltak jó szériái. 7:11 után a hazaiak vették át a veze­tést 13:ll-re, mégis ezt követő­en fejet kellett hajtaniuk, ugyanis a Kaszások bekaszálták az első szettet 23 perc alatt. A folytatásban 3:3-ig szinte felváltva gyűjtötték a pontokat a csapatok, de aztán 13:6-ra meglépett a főiskolás gárda. Ebben a szettben húsz perc kel­lett ahhoz, hogy egyenlítsenek a házigazdák. A leghullámzóbb a harmadik játékrész volt, ugyan­is 13:6 után 13:14-re alakult az állás, sőt, szettlabdája is volt a vasutas együttesnek, de hibáz­tak, nem úgy, mint a csabaiak, akik 23 perc után megszerezték a vezetést is. A záróforduló sokáig ki­egyensúlyozott volt, majd 13:3- ra megléptek a csabaiak. Igaz, ezután nyolc pontot zsinórban a vendégek gyűjtöttek, de még egyszer megrázták magukat Kazárék így egy nagyon fontos győzelmet és két pontot gyűj­töttek be — s ezzel egymás után negyedik nyertes meccs után hagyhatták el a pályát. Megérdemelten nyert a mérkőzés nagyobb részében jobban akaró Békéscsaba. J. P. Rosszul kezdődött az idei sa­lakmotoros bajnokság a gyu­laiak számára. A szombat dél­utáni, miskolci első forduló­ban Magosi Norbert comb­csont törtést szenvedett, a műtétre ma kerül sor. A baj­nok Nagy Róbert végig ke­mény csatában második lett Adorján Zoltán mögött. A versenyt a már hétközben, a lengyel bajnokságon mutatott remek formájának megfelelően veretlenül a debreceni Adorján Zoltán nyerte (17 pont), az úgy­nevezett A-futamban az itthon először gyulai színekben sze­replő bajnok, Nagy Róbert (14), Fekete Sándor (12) és Tihanyi (10) előtt. A súlyos sérüléssel járó bu­kás a harmadik rajthoz állása­kor, a 9. futamban következett be, amikor Magosi — nyomá­ban szorosan Fekete Sándorral — a második kör végén megcsúszott, majd a korri­gálás közben a palánknak ütő­dött. Elsőre nem látszott ilyen következményekkel járónak a bukás, de bal lába beszorult a motor alá s combcsontja eltört. Mivel nem volt szállítható álla­potban, a műtétre ma kerül sor a diósgyőri kórházban. A nagyon rosszul előkészített pályán számtalan bukás történt, nem véletlen hogy négy óra­hosszán át tartott a verseny. Szilágyi Sándor gyulai mene­dzser elmondta, hogy a legjobb négy helyezés sor­sát kialakító A-döntőben Nagy másodikként választhatott rajt­kockát és némi meglepetésre a külső pálya mellett voksolt. Taktikája helyességét jelzi, hogy innen is egymás mellett haladt Adrojánnal, nagy küzdelmet vívtak és végül a 13- szoros bajnok Adorján három méterrel előzte meg Nagy Ró­bertét, aki a hét végén, szomba­ton Németországban világbaj­noki selejtezőn áll rajthoz. F. I. Mi mindkettőt biztosítjuk ... mert az AB új termékcsaládja egyesíti a hosszú távú megtakarítás és az életbiztosítás minden előnyös tulajdonságát. Önnek nem kell feltétlenül értenie a befekte­tésekhez, nem kell figyelemmel kísérnie a gazdasági híreket. Szakembereink a befekte­tési kombinációk széles választékát alakították ki, amelyből szabadon választhat. így - amellett, hogy nagy biztonságot nyújtó életbiztosításunkra is számíthat - külön idő- és energiabefektetés nélkül már kisebb megtaka­rításokkal is élvezheti a szakértői befektetések előnyeit. Ha biztonság - akkor Kérdéseit várjuk az Ingyenesen hívható ÁB információs vonalpn: 06/80-204-204 v. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom