Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-19 / 65. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1999. március 19., péntek Elnökök, (y) Március 11-én Temesváron tartotta soros ülését a Duna— Körös—Maros—Tisza Regi­onális Együttműködés elnö­kök fóruma. A résztvevők a tanácskozáson megállapod­tak abban: a jövőben létreho­zandó állandó titkárság céljá­ra a tagrégiók a lakosságszám arányában fizetnek majd tag­díjat. Az elnökök fórumán Békést dr. Jeszenszky Géza, a megyegyűlés alelnöke, Nagy Béla térségi tanácsnok és Szikszai Csaba nemzetkö­zi titkár képviselte. Belvízkárok, (y) A bel­vízkárok egyhítésére ado­mánygyűjtést szervezett Bé­kés Megye képviselő-testüle- te. A pénzbeli adományok gyűjtését a települési önkor­mányzatok koordinálják. Az adományok csekken fizethe­tők be, melyek a polgármes­teri hivatalokban kérhetőek. Az adományok után adóked­vezmény vehető igénybe. Kivágott fák. (1) A mezőkovácsháziak értetlenül szemlélték, amint a napokban sorra kivágták a nyáron kelle­mes árnyékot adó díszfákat az Alkotmány utcai művelő­dési háztól a Széchenyi lakó­telepig tartó utcarészen. A magyarázat: a fák lombkoro­nája elszáradt, illetve kóroko­zókkal fertőződött. A kivágás tervszerű cserével párosul, ugyanis az új fákat (140 dara­bot) megvásárolták, amelye­ket a március 27-ei városi „Három szombat” takarítási akció jegyében a ballagó gimnazisták és nyolcadiko­sok ültetnek el a közterületen. Loptak, (z) Tegnap délután Békéscsabán a Spár Áruház­ban bolti lopáson értek tetten egy 19 éves és egy 20 éves bu­dapesti fiatalembert, egy-egy üveg nagy értékű, márkás itallal akartak fizetés nélkül távozni. A két tolvajt a rend­őrségen előállították, majd őrizetbe vették őket. Lakástűz. (z) Tegnap, rö­viddel éjfél után Telekgeren­dásról riasztották a tűzoltó­kat, egy lakóépület fafödémé kapott lángra. A tűzoltók gyors beavatkozásának kö­szönhetően a kár nem számot­tevő, a megmentett érték több százezer forint. „A SZEGÉNYSÉG MIN­DENNÉL, MÉG A PI­MASZSÁGNÁL IS GO­NOSZABB BAJ E VILÁ­GON!” (Vajda János) Sándor-nap a főkapitánnyal A Szeghalmi Rendőrkapitányság illetékességi területén nyolc­vanhárom tanya található, amelyből hatvanhárom lakott. Ti­zennyolc tanyán kimondottan idős emberek élnek, akik koruk­nál fogva is védtelenebbek, így nagyobb veszélyeknek vannak kitéve. A rendőrség lehetőségei szerint segítséget nyújt ezeknek az embereknek. A február 12-én kezdődött nagy havazás idején felkerestük ezeket az embereket, s megkérdeztük, kinek miben tudunk segíteni — mondta a sajtó képviselőinek dr. Berke Imre rendőr alezredes, Szeghalom rendőrkapitánya. Dr. Kurucz Ferenc megyei fő­kapitány megemlítette: a városi rendőrkapitányságok mára fel­térképezték a több ezres tanya­világot. így hóvihar, árvíz ese­tén naprakész információval rendelkeznek, nem pedig a vak világban tapogatóznak. A ta­nyaprogram keretében a rendőr­ség megismeri a tanyasi embe­rek gondjait, bajait. — A rendőrség legfontosabb feladata, hogy szolgáljon, s e munka során a lakosság bizal­mát elnyerje. A tanyaprogram révén a rendőrség nem akkor kullog a bűncselekmény után, amikor már megtörtént, hanem a megelőzésben segít — fogal­mazott dr. Krőzsel Károly, az ORFK főosztályvezetője. A népes rendőrségi delegáció először Pusztai Józsefné — aki ott két fiával él — tanyáját ke­reste fel. Pusztai József éppen odaérkezésünkkor vágta el a ke­zét. A sebet az egyik rendőrnő látta el. A férfi elmondta: sérel­mükre nem követtek el bűncse­lekményt, ezért nem félnek. Erdős Sándor tanyájánál ünnepi momentumra is sor került: Sán­dor-nap alkalmából Kurucz Fe­renc megyei főkapitány egy üveg borral köszöntötte a házi­gazdát. A harmadik tanyánál Varga Erzsébet szintén úgy nyi­latkozott, hogy ők sem félnek. A nagy sár idején szinte lehetet­len megközelíteni őket, meg a közeli kanális is védi tanyáju­kat. A jövőben a rendőrség ha­vonta felkeresi a tanyán élő em­bereket. Abban pedig mindenki egyetértett, hogy a folyamatos kapcsolattartásra a mai világban nagy szükség van. Magyari Barna Kiss Tibor felveszi a versenyt Reméljük, hogy az időközi választások eredményeként a me­gyeszékhelyi képviselő-testület Fidesz-frakciója oszlopos taggal erősödik. Á város folyamatos fejlődése érdekében fontos, elen­gedhetetlen a józan városvezetés — fogalmazott a 8. számú egyéni választókerületben induló Kiss Tibor bemutatásával egybekötött tegnapi sajtótájékoztatón a Fidesz békéscsabai szervezetének elnöke, Végh László. A matematikát, műszaki tárgya­kat oktató Fidesz-jelölt (három gyermek apja) szerint: „lehet és kell is többet tenni a kerületben, nem minden csak pénz kérdé­se”. — A 8. számú egyéni válasz­tókerület a város egyik kapuja, az állomásra érkezők először itt találkoznak a megyeszékhellyel — figyelmeztetett a képviselő- jelölt, majd hozzátette: a piacon és környékén uralkodó borzal­mas állapotokon is úrrá kell len­ni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy tisztábbá, esz­tétikusabbá váljék a környék. A lakótelep problémáit figyelem­be véve, a város gondjait szem előtt tartva lehet csak tervezni. Újságírói kérdésre válaszol­va Végh László elmondta: bízik abban, hogy a polgárok, az ott lakók az előrelépés érdekében józan gondolkodásukra hallgat­va bölcsen döntenek, s mégha a verseny szoros is lesz, nem ma­rad el a kedvező eredmény. — Both — találkozó A kollégiumban 10 éve rende­zik meg hagyományosan a ve­télkedőkkel, kulturális progra­mokkal tarkított művészeti na­pokat. A „Szivárvány” művé­szeti találkozó, melyet ezután rendszeresen meg kívánnak rendezni, a város kollégiumai­ban lakó tehetséges diákoknak nyújt lehetőséget képességeik kibontakoztatására. A lényeg nem a versengés, hanem a mű­helymunka, ahol a részt vevő diákokat szakértők segítik. A vers- és prózamondás kategó­riában Hodu József színmű­vész, az ének, zene és hang­szer kategóriában Feichter Er­zsébet, Székely Csaba, Paulik László zenetanárok, míg a rajz, plakát, kiállítási tárgyak szekcióban Vágréti János fes­tőművész látja el tanácsokkal a diákokat. A művészeti találkozón, me­lyet Kalászné Gelencsér Ilona, a Kossuth kollégium igazgató­nője nyitott meg, közel 200-an vettek részt. K. A. Szivárvány művészeti A múlt héten csütörtökön kezdődött Kossuth Zsuzsanna-napok legkiemelkedőbb rendezvénye volt a tegnapi „Szivárvány” mű­vészeti találkozó, melyet első alkalommal rendezett meg a bé­késcsabai Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium. Zenei bemutatóval és kiállítással nyitották meg az első Szi­várvány művészeti találkozót Fotó: lehoczky Péter VÉLEMÉNYEK Ki állítja meg a Tiszát? A szép, szőke Tisza — hosszú ideje már — nem a barátságos arcát mutatja. Hét megyénk háromszáz településén hetek óta keményen küzdenek víz­ügyesek, katonák és önkéntesek az áradó folyóval szemben, hogy életet és vagyont mentsenek. Bele­gondolni is rettenetes; emberek és épületek, ingat­lanok és jószágok ezreit veszélyezteti az árvíz, több helyen menekülni kellett, összepakolni és ki­telepíteni a lakókat gyorsan, mielőtt mindent elso­dor az ár. Hány élet munkája?! Meg a jövő veszett oda! Nagy hó után mindig baj van errefelé, itt lenn, a Kárpát-me­dencében — ezt gyakran volt alkalmuk megfigyelni őseinknek. S ma is rettegve lesik: vajon mennyit emelkedett a vízszint teg­nap óta vagy akár egyetlen óra alatt? Eléri-e a kaput, a ház fa­lát, a lépcsőt? Bírják-e még a gátak, a homokzsákok, és győ­zik-e még a töltésen, a frontokon hősiesen küzdő emberek? Az egyébként szelíd Tisza partjait már rég nem látják, kilenc méter mély (magas) a homokzsákfaltól homokzsákfalig terjedő víztö­meg! És kíméletlenül, feltartóztathatatlanul hömpölyög, árad, zúdul, támad tovább a folyó. Kíméletlenül, de nem feltartóztat­hatatlanul — legalább a gátakon dolgozók bízzanak önmaguk­ban! Még akkor is, ha a lábuk alatt lazul a talaj, süllyed a ho­mok és szivárog, majd ömlik a víz. A Tisza tegnap elérte a 937 centimétert, Tiszaligetet kiürítet­ték és már Szolnokon is több helyen feltört a víz. A 990-es te­tőzés még csak ezután, március 23—24-én várható. Hosszan el­húzódó védekezésre számítanak a csongrádi szakaszokon — 500 ember dolgozik, de még egyszer ennyire lenne szükség — és az északi megyékben is, ahol minden eddigi rekordjait meg­döntötte a máskor szelíd folyó. A természet időnként megmutatja, hogy ki az úr, s nekünk nem marad más, csak a remény. Nem a védelem erejében, ki­tartásában kételkedünk, csak tudjuk, hogy éppen az ország sze­gényebb térségeit sújtja az árvíz, ott váltak lakhatatlanná házak, hajléktalanná emberek, ahol eddig sem dúskáltak nagyon a ja­vákban. Ahol segítség nélkül nem lesz túlélés. Niedzielsky Katalin Ha csak röhögnének rajtunk... Nem bír a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezérkarával Deutsch Tamás sportmi- niszter. Ha tehetné, bizonyára felfüggesztené, * lemondatná az elnököt és az elnökséget vagy ne­mes egyszerűséggel szétzavamá az egész testü- ! I letet, hogy aztán új alapokra helyezve megrefor­; ' I málja a világ labdarúgását. Be kell látnia azonban miniszterünknek, hogy odáig az ő keze sem ér el. Sőt, sokan azt sem tartják lehetetlennek, hogy honi döntéseivel megégeti a kezét, és ezek a hangok már „kalapvételét” is pedzegetik. Ha csak röhögnének rajtunk a világban, azt még elviselnénk valahogy, hiszen labdarúgásunk kapcsán az utóbbi időben eh­hez hozzáedződhettünk. Most azonban úgy néz ki, magunkra is haragítottuk a nemzetközi labdarúgóélet irányítóit, akik újfent figyelmeztették — udvariasan, de erélyesen — a sportminisz­tert, hogy álljon le. Jobban mondva állítsa vissza a megbeszél­tek szerint tisztségébe Kovács Attila felfüggesztett MLSZ-el- nököt, és az ellenőrző bizottságot is. A FIFA főtitkárának leve­le tartalmazza: amennyiben ezekre nem kerül sor, a nemzetkö­zi szövetség válságbizottságához továbbítják az ügyet. Ez pe­dig nagyon rosszul hangzik. De még ez is eltörpül amellett, hogy a kis magyar futballhá- ború mennyi kárt okoz a béka fenekénél lehorgonyzott labdarú­gásunknak. A játék helyett az a fő téma, hogy Kovács Attila be­léphet-e irodájába, a felügyelőbiztos hány éves és milyen szin­ten sakkozott, hogy ki hívhat össze MLSZ-közgyűlést és ki nem. Közben alig érdekel valakit, hogy „duplanullás” mérkő­zésekkel csordogál a professzionálisnak mondott bajnokság, hogy a válogatott döntetlent harcolt ki itthon a bosnyákok ellen. Ringathatnánk magunkat abban a hiszemben, hogy minden­ki azért hajtogatja az igazát, mert a kiutat akarja megtalálni. Csak nálunk már annyiszor elhangzott a labdarúgás feltámasz­tása szlogen, és annyiszor nem lett belőle semmi. Nyemcsok László Sertészárlat és állatvásár Alig merjük leírni, mennyi mindent beszélnek Oroshá­zán a sertéstartó gazdák. Tény, hogy az elmúlt héten zárlatot rendelt el a megyei igazgató főállatorvos, így a csütörtöki heti piacra sem vi­hették ki a sertéseket. — Annyi igaz a dologból, hogy állategészségügyi okokból, a fertőző sertésbetegség miatt va­lóban korlátozásokat vezettünk be Orosháza belterületén, ezért a vásártérre sem lehet sertést ki­vinni. Egyelőre még nem tisztá­zott, hogy milyen betegség ütötte fel a fejét. Megítélésem szerint ez a zárlat maximum egy hónapig tart — nyilatkozta lapunknak dr. Joó Jenő megyei igazgató főállatorvos. Orosházán egyébként márci­us 21-ére, vasárnapra országos állat- és kirakodóvásárt hirdet­tek meg. Vajon befolyásolja-e a sertésbetegség a rendezvényt? — kérdeztük a Városgazdálko­dási Kft. igazgatóját, Bánfal- viné Feldmann Ágotát. — Csupán annyi megkötés van, hogy az orosházi állatvá­sártérre vasárnap sem hozhat­nak a termelők sertéseket. Egyébként minden más állattal megjelenhetnek. Mivel évtize­dek óta nem volt Orosházán ilyen rendezvény, igyekeztünk a felmerülő igényekre felké­szülni. Az állatok kikötéséhez korlátokat készítettünk, az ap­rójószágnak kis méretű karámo­kat csináltunk, kicsinosítottuk a téren lévő épületet, tereprende­zést végeztünk. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen véle­ményt alkotnak majd rólunk az ide érkező vásározók. Csete Ilona Takács százados Szolnokban — Igény- és helyzetfelmérés, a helyszíni védelmi munkák irá­nyítása és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága Ve­szélyhelyzeti Kezelési Köz­pontjának tájékoztatása egy­aránt feladata az általam veze­tett helyszíni operatív csoport­nak — tájékoztatott tegnap tele­fonon Takács Árpád mérnök- százados, a Békés Megyei Pol­gári Védelmi Parancsnokság parancsnokhelyettese. — 1997-ben megalakult a Polgári Védelem Nemzetközi Akciócsoportja. Akkor a len­gyelországi árvízhez vezényel­tek, az idén alakult veszélyhely­zeti kezelési központ és az ope­ratív csoportok legénysége, ve­zetősége jórészt abból a gárdá­ból került ki. Most Baranya Károly alezredest, Siófok kör­zeti parancsnokát váltom a gá­ton, vélelmezhetően hétfőig. B. I. A megye felemelkedéséért Dr. Varga István országgyűlési képviselő, az MDF megyei el­nöke a párt gyulai szervezeté­nek tegnapi politikai teadél­utánján elsőként az árvíz és bel­víz okozta milliárdos károkról szólt, majd a NATO-tagságunk- ról. A parlament háromheti ülé­sezéséről elmondta, nem alkot­mánybírósági kérdés, hogy a magyar parlament háromheten­te ülésezik vagy sem. A megye helyzetét úgy ítélte meg, hogy hatékony támogatást, kormány­zati segítséget kell kapnia, s az országgyűlési képviselőknek pártállástól függetlenül össze­fognia felemeléséért. Sz. M. Szabályt sértett a Fidesz „Rendőrségi eljárás indult azon füzesgyarmati szemé­lyek ellen, akik a Fidesz-MPP helyi szervezetének a március 15-ei ünnepségén vettek részt hétfőn” — tájékoztatták la­punk munkatársát gyarmati informátorok. A hallottakon elindulva próbál­tunk újabb információkat gyűjteni. Kiderült: a rendőrség valóban intézkedett a füzes­gyarmati Fidesz-ünnepség résztvevőivel szemben. Ám az eljárás nem bűnügyi, hanem csak szabálysértési. Füzesgyarmaton két ünnep­séget tartottak március 15. al­kalmából. A községi rendez­vény 12-én, a fideszes megem­lékezés 15-én volt. Az utóbbi ünnepség állítólag egy helybéli lakosnak nem tetszett, s ő szólt a rendőrségnek, hogy nézzék már meg, van-e a Fidesznek ér­vényes engedélye a rendezvény megtartására. Mire a rendőrség „ugrott” a bejelentésre, az ün­neplők már egy szórakozóhe­lyen tartózkodtak, ahonnan nem voltak hajlandóak visszamenni a megemlékezés helyszínére. A főszervező viszont készséggel a rendőrök rendelkezésére állt, s minden résztvevő nevét rögzí­tették. A Szeghalmi Rendőrkapi­tányságon megtudtuk: a sza­bálysértési eljárás valóban meg­indult, mégpedig a gyülekezési jog megsértése miatt. A szerve­zőknek három nappal korábban jelezniük kellett volna az ün­nepség megtartását a rendőrség felé. M. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom