Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-27-28 / 72. szám
1999. március 27-28., szombat-vasárnap Hacki Tamás újra itthon Gyakran bumlizik haza Németországból, ahol magántanár a hannoveri egyetemen Csöppnyi csodák Egy csabai könyvműhelyről, amely fel akarja támasztani a minikönyvek iránti keresletet g r 1 Usztics Mezőhegyesen Lyi Kifaggattuk, hogy érzi magát Hunyadi hadnagy Ok (angyal)bőrében ZA W Á y Évák és Adámok Bár évezredek óta párban járnak, néha az az érzésünk, hogy férfiak és nők még ma is alig tudnak valamit egymásról. Olykor, s éppen a legfontosabb kérdésekben annyira eltérően gondolkodnak a dolgokról, mintha más-más világban élnének, vagy külön bolygókon laknának. Pedig ha más nem is, de az összetartja őket, hogy változatlanul egy fáról csemegéznek. A tévhitek, az előítéletek és a félreértések ma is tartják magukat a két nem csatájában A tévhitek, az előítéletek és a félreértések ma is tartják magukat a két nem csatájában. A „szeretve és lesajnálva” kategóriában jó néhány sommás megállapítást idézhetünk. Például: „A nők visszaélnek gyengeségükkel. A férfiak mindig csak azt akarják. A férfit nem érdekli a nő lelke. A nők ostoba libák. Egy nő nem alkalmas vezetőnek. A férfiak agresszívak, buták és büdösek. Egy nő helye a konyhában van. A férfiak tizennégy éves korukig fejlődnek, utána csak nőnek.” Úgy látszik, néha valóban szótár A NÉGYSZÖGLETŰ KERÉK A 47 éves Mária három fiú édesanyja. Rendezett házasságban él negyedszázada. Négy férfi mellett a legmegdöbbentőbb tapasztalata az volt: a férfiak sokkal lassabban gondolkodnak a nőknél, s ha valamit a nő nagyobb logikai ugrásokkal akar nekik megmagyarázni, egyszerűen nem értik meg. — Egy régi történelmi paródiafilm jut eszembe — meséli —, amelyben az ősemberek feltalálták a kereket, csak az sajnos négyszögletűre sikeredett. Amikor menekülésre kellett fogniuk, ezzel döcögtek nagy huppanásokkal. Mellettük azonban hamarosan elszáguldott egy római harci kocsi, normális kerekekkel. Hát ilyen a különbség a férfiak és a nők gondolkodása között. Mária szerint, ha két nő beszélget, nem kell, hogy minden részletbe belemerüljenek, viszont ha egy férfi ilyenkor figyeli őket, azt hiszi, csak összefüggéstelen hülyeségeket hall. kellene ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. A női és a férfi kommunikáció ugyanis eltér egymástól. Ha egy férfi azt mondja, „szeretlek”, akkor arra gondol, hogy szeretne ágyba bújni a hölggyel. Ha a nő visszakérdez, „tényleg szeretsz”, az van mögötte: „Fogalmam sincs, miről beszélsz”. Ha a nő arra kíváncsi, tetszik-e az új ruha, az izgatja, kövérnek látszik-e benne. Ha viszont azt panaszolja, hogy rossz napja volt, akkor nem akar szerelmeskedni a párjával aznap. Persze vannak komolyabb félreértések is. A férfiak ugyanis, ha baj van, azonnal indulni akarnak a helyzet megoldására. Egy nő ilyenkor inkább csak kibeszélni szeretné magából a fájdalmat, de a férfi ezt sürgős vészjelzésnek értékeli, megoldást javasol, vagy lekicsinyli a nő problémáját, esetleg megkérdőjelezi az érzéseit azzal, hogy túlzásnak vagy hisztérikus reakciónak tartja ezeket. A nő megsértődik, mert ő támogató együttérzésre számított. Ha a férfi kerül stresszhelyzetbe, gyakran elvonul, hogy rendezze gondolatait, és tervet készítsen. „Barlangja” sokszor valóságos is, a kert, a garázs például, de érzelmileg is elhúzódhat, s ilyenkor a „baj van, szívem?” kérdésre csak egy morgás a válasza: „A, dehogy”. Ha a nő tovább próbálkozik, a férfi csak idegesebb lesz, mert időre van szüksége a barlangjában, vagy mert azt hiszi, párja azért akar neki mindenáron segíteni, mert őt alkalmatlannak tartja. Sokáig azt gondoltuk, férfi és nő azért más, mert a kislányokat babázni tanítják, a kisfiúk pedig katonásdit játszanak. Pedig a legfrissebb kutatások szerint a két nem agyának jellege is eltér. Az ötvenes években az amerikai Wechsler professzor, a ma is széles körben alkalmaKÜLÖN zott intelligenciatesztek kidolgozója úgy találta, hogy az általános intelligencia terén a nők fölényben vannak a férfiakkal szemben. A labirintusfeladatokban azonban az erősebb nem bizonyult jobbnak. Talán a régi vadászösztön maradt fenn ma is, ezért a fiúk a térbeliséggel összefüggő képességek terén mutatnak jobb eredményeket, jobban tájékozódnak, és ügyesebben állítanak össze kétdimenziós tervrajzokból épületeket, mint a lányok. A nők két agyféltekéje között azonban erősebb és kiterjedtebb a kapcsolat. A férfiakkal szemben ők mindkét agyféltekéjüket használják például a beszéddel összefüggő feladatokban, jobban kommunikálnak, nyelveket hamarabb tanulnak, és anyanyelvűket is kifejezőbben használják. A mai modern világban a „barlanglakó” férfiak gyakran tapasztalják, hogy a „csicsergő” nők lepipálják őket a hivatali előmenetelben, mert a mai, csapatmunkán alapuló tevékenységek a női típusú, erős kommuniAZ ASSZONY NEVE — Miért baj az, ha én szeretem, hogy a feleségem otthon vacsorával vár, ha végighallgat, amikor beszélek, és ha szerintem a legfontosabb dolga egy asszonynak a gyermeknevelés? Ezt kérdezi az 56. évét taposó Lajos, akit hagyománytisztelőnek neveltek. Soha nem emelt kezet a feleségére, és mindig teljes tisztelettel beszél róla. Csak mostanában nem érti, mi ütött Éva asszonyba, aki két leány és egy fiú szárnyra eresztése után levágatta a haját, és tomaklub- ba jár. A családapa most nehezen tanulja, melyik gombot kell megnyomni a mikrohullámú sütőn, hogy meleg legyen a különben előre elkészített, lefagyasztott vacsora. kációt igénylik. Egy amerikai felmérésből 915 vezető vizsgálata alapján az derült ki, hogy a nők szavahihetőbbek, szívesebben alkalmaznak új, ötletes megoldásokat, jobb helyzetfelismerők, kevésbé önfejűek és demokratikusab- bak, mint a férfikollégák. A férfiak csak két területen bizonyultak ügyesebbnek: jobban viselik a stresszt, és kevesebbet lelkiznek. Nem kell azért egyelőre a machók és a nőket szinte örökbe fogadó, birtokolni akaró férfiak világát félteni, még akkor sem, ha van olyan jogvédő szervezet az USA-ban, mely a feminizmus ellen indított harcban azt követeli, hogy férfiak is lehessenek titkárnők. A férfivilág tartja magát. A nőket könnyebben építik le, hazánkban például az aktív női keresők aránya az elmúlt jó tíz évben 20 százalékkal csökkent. S ha ilyen könyörtelen idők járnak, még fontosabb megértenünk egymást. Úgy, hogy a nő izgalmas, sugárzó Éva, a férfi pedig erős és önmagában bízó Adám maradhasson. Hodnik Ildikó Gy. Legalább örülni nem kellene Na most aztán jól odavágtak a mocsok jugóknak — mondja sok kárörvendő nagymagyar. Politikus uramék is kitettek magukért, majdhogynem felállva tapsolták meg hadba lépésünket Milosevicsék ellen. Igaz, másnap nagyokosék javítottak: a fenét léptünk hadba, mi csak csendes szemlélői vagyunk a történéseknek, csupán a légterünket meg a repülőtereinket engedtük át a szövetségeseknek. Megint más nagyokos, valami államtitkár-féle nagy, borjú szemekkel bámulva a televízió kamerájába odanyilatkozott, hQgy a magyar lakosságnak nincs mitől tartania, a NATO garantálja biztonságunkat, különben is a Magyar Honvédség a helyén van. A televízió — amint egy jó közszolgálati adóhoz illik — rá is játszott a kijelentésre, képeket mutatott a portyázó vadászgépeinkről. Szinte örömujjongásban tört ki a politika és a tájékoztatás, amiért Mátyás óta először a győztesek oldalán állunk. Sehol egy sajnálkozás, egy sza- badkozás. Valahogy így néz ki ma hivatalos-Magyarország. A nem hivatalos hazának pedig az a véleménye, hogy legalább örülni nem kellene. Elég tudomásul venni, hogy ha a NATO hadba lépett, akkor mi is hadba léptünk, még akkor is, ha csak passzív résztvevői vagyunk az eseményeknek. Ne kábítsuk egymást, aki hadban áll, arra lőhetnek is. Ki mer mérget venni arra, hogy a szorongatott helyzetben lévő szerb hadvezetés nem küld rakétát valamelyik városunkra? S ha küld, vadászrepülőink mint egy legyet elkapják-e a levegőben? Aligha. És ki meri állítani, hogy van receptünk a visszavágásra, amikor a határ túloldalán magyarok élnek. Úgy tetszik, hivatalos-Magyarország könnyen felejt. Mintha nem tőlünk vették volna el Erdélyt, Felvidéket, Vajdaságot? Mintha nem szállt volna hadba a trianoni döntés előszelének éreztekor egész Magyarország. Akkor hát most minek örülünk? Annak, hogy a jugók kaptak a pofájukra? Vagy annak, hogy a NATO — a béna-kacsa Oroszország ellenére — jól odapörkölt a szláv egységnek? Esetleg annak, hogy az albán gerillák mellé álltunk? Nem kellene talán mindjárt fegyverbe hívni Erdély magyarjait? Még minden lehet. De örülni azért mégse kellene. Elég ha félünk. Nekünk jogunk van hozzá. Mi közel vagyunk a határhoz. Árpási Zoltán ■■■■■■■■■■■■■ Ne kábítsuk egymást, aki hadban áll, arra lőhetnek is Mezőhegyes, 1914. A Róm. Kath. templom nyolcvanöt évvel ezelőtt. Amikor még szépségével uralta a körötte épp csak cseperedő parkot. A fák azóta ugyan körbeölelték, de szépsége máig megmaradt
