Békés Megyei Hírlap, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-20-21 / 66. szám
© k 1999. március 20-21., szombat-vasárnap «----------------------------------------------------- ------------------------------------------------------S PORT LgjÜl KarancsaJján az ötödik helyezett ellen Nem feltartott kézzel Az ötödik helyen álló Salgótarjánhoz látogat a hét végén, szombaton (15 óra) a 15. helyen álló Előre FC Békéscsaba labdarúgócsapata az NB I-es labdarúgó-bajnokság soros fordulójában. A vendéglátók eddig tíz győzelmet arattak, négy döntetlenjük és hét vereségük van, míg a lila-fehérek ugyanilyen mérlege: hat győzelem, hat döntetlen, kilenc vereség. Az őszi szezonban emlékezetes meccset játszott a két csapat Békéscsabán. Akkor a hazaiak már 2—0-ra vezettek, mindenki azt kérdezgette, mennyivel javítja gólkülönbségét a csabai csapat? Nem javította: ugyanis röpke tíz perc alatt a Salgótarján négy gólt lőtt, amire a csabaiak csak eggyel tudtak válaszolni. Sőt a finisben egy 11-est is kihagytak a lilák. Akkor így alakult ki a 3—4-es vendégsiker. — Nem nyomaszt bennünket az őszi mérkőzés, de tény, előkelőbb helyen áll a Salgótarján — mondja Pásztor József, az Előre FC edzője. — Ettől függetlenül nem feltartott kézzel megyünk ki a karancsi pályára, szeretnénk a saját stílusunkat, játékunkat játszani, a többi majd a küzdőtéren dől el. Csipkarra nem számíthatok, mivel begyűjtötte harmadik sárga lapját, s nem lehet ott a bokaműtét után lábadozó Varga és a térdsérüléséből épülgető Fazekas. A Békéscsaba tervezett csapata: Fülöp — Ulrich — Futa- ki, Czipó Z. — Balog, Simon, Czipó P., Sándor vagy Kasik, Valentényi — Negrau, Po- zsár. Készenlétben: Kurucz, Diczkó, Szabó, Borbola. A Salgótarjánban megrendezendő mérkőzés játékvezetői: Juhos (Saskőy, Ember). J. P. Az őszi békéscsabai találkozón Sági (balról) mellett a sötét mezes Szabó Csaba célozza meg névrokona, a gyulai származású Szabó Csaba kapuját. A Kórház utcai találkozót 2—O-ás csabai vezetés után a vendégek nyerték 4—3-ra FOTÓ: SUCH TAMÁS Kimaradtak a fürdővárosi ziccerek Mi akarunk labdarúgó Európa-bajnokságot? Még a boldog békeidőkben „valaki” kitalálta, hogy rendezzünk labdarúgó Európa-bajnoki finálét. Már akkor tisztában voltak az ötlet kiagyalói azzal, egyedül aligha reménykedhetünk abban, hogy nekünk ítélik a 2004-es kontinensdöntőt. Ezért szövetkeztünk az osztrákokkal. Egy nem túl erős és egy gyengén szereplő kis nemzet eséllyel vehette fel a harcot a jogokért, ugyanis az egyik mottó éppen az volt, hogy a futballhatalmak mellett a kisországokat is segítsék a fejlődésben. Igen ám, de akkoriban senki sem gondolta, hogy az 1998-as, de különösen az 1999-es esztendő alapjaiban megrengeti a magyar labdarúgást. Menesztett MLSZ-vezérkar, elhamarkodott sportminiszteri döntés fémjelezte, hogy egyáltalán nem vagyunk a gödör alján. A nagy villámcsattogás közepette is sokan vigasztalták magukat, hogy ezek a kemény szövetségi kontra ISM-harcok, a rendetlenség (majdnem azt írtam: kupleráj) nem befolyásolja az Eb-rendezés odaítélését. Már itt érdemes egy pillanatra megállni: már hogyne befolyásolnák? El lehet hinni, hogy egy nem létező, felfüggesztett, majd félig visszaállított, megfogyatkozott elnökség, vezető nélkül ura lehet a helyzetnek? Mert jelenleg egyetlen ember sincs az országban, aki valami határozott döntést hozhatna — bármilyen fut- ballügyben. Még szerencse, hogy nincsen átigazolási időszak, mert lassan már egy karton aláírását sem lehet elintézni a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Ma a sportminiszter jelent ki valamit, egy óra múlva a felfüggesztett MLSZ-elnök cáfolja. Aztán Kovács Attila tenne valamit, de azt Deutsch Tamás akadályozza. Olyannyira elbizonytalanodott az egész futballtársadalom, hogy lassan már azon is csodálkozni kell, egyáltalán mérkőzéseket rendeznek hazánkban. Már ha rendeznek. Mert miközben odafent verekszenek, addig idelenn sorra szűnnek meg a csapatok. Nincs segítség, egyre-másra dobják be a törülközőt a gárdák, már az NB I-et is elérte ez a hullám, elég ha a kecskeméti, soproni probléma után most a legfrissebb szegedire gondolunk. A káosz közepette kopik a szakosztályok száma, fogy az utánpótlás, eltűnik a szurkoló sereg. Mikor volt arra példa a történelemben, hogy nem a Ferencváros vonzotta volna a legtöbb drukkert? De nem azért, mert másutt növekedett volna a nézőszám, hanem nemes egyszerűséggel már nem sikk focimeccsre járni — különösen a fővárosban. S akkor itt van az UEFA-vizsgálat stadion ügyben, arrii az Eb-rendezési pályázattal van összefüggésben. Pillanatok alatt kimutatták, hogy korszerűtlen a Népstadion, a Fradi-pálya, nincsen megfelelő infrastruktúra, gyenge a szállodai ellátottság, és sorolhatnám. Igaz, igyekezett ezt mihamarabb cáfolni az ISM, de a sportminisztérium már annyi mindent cáfolt, amiről aztán hamar kiderült — mégsem nekik van igazuk. De nem is kell kiderülnie: elég ha körbenézünk a környező országokban. Elég ha összehasonlítjuk az olasz, német, osztrák, vagy a rivális Portugália lehetőségeit. S nemcsak fut- ballügyben, hanem „országállapotban” is. Elég hamar kiderül, hogy meglehetősen hátrányos helyzetű ország vagyunk. Ezek ismeretében fel kell tennünk a kérdést: valóban akarunk mi labdarúgó Európa-bajnokságot? , Jávor Péter Deutsch Tamás sajtótájékoztatója A miniszter gesztusnak ítéli a visszavonásokat Delfin KC Kecskemét—Gyulai SE 27—20 (13—11) NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Kecskemét, 100 néző. V.: Pass, Vida. Gyula: Lovászné — Major J. 2, Medvegy 3, Dávid 3, HAJDÚ 5, Felegyi 5, Recska 2. Cs.: Csepregi. Edző: Fábián Csaba. Az ellenfél legjobb dobói: Sidó 9, Keller 8, Gór 4. Kiállítások: 16, ill. 4 perc. Hétméteresek: 7/7, ill. 2/2. Az első játékrészben felváltva estek a gólok. A hazaiak egykét góllal vezettek, de a vendégek mindig tartották a lépést, bár már ekkor is sok ziccert és Az elmúlt hétvégeken Békéscsabán, a BAEV Rt. székházában rendezték meg Békés megye idei egyéni nyílt sakkbajnokságát, amely egyben Békéscsaba város egyéni bajnoksága is volt. A kilencfordulós viadalt az A csoportban (22 induló), ahol a 2000 felletti Élő-pont- számmal rendelkező sakkozók szerepeltek, a fiatal Nagy Sándor, a Békéscsabai Építők versenyzője nyerte 6,5 ponttal. A B csoportban (41 induló) szintén Építők-siker született, a emberelőnyös helyzetet hagytak kihasználatlanul. Szünet után a 46. percig jól tartotta magát a gyulai gárda, ekkor a Delfin KC Keller és rutinos Herzberger Tibor 7 ponttal végzett az élen. Végeredmény. A csoport: 1. Nagy Sándor 6,5, 2. Andor László (mindkettő Bcs. Építők) 6,5, 3. Szaszák András (Orosházi MTK) 6,0, 4. Erdős Viktor (Bcs. Építők) 6,0, 5. Csomós Roland (Gyomaendrőd-Déva- ványa SE) 5,5, 6. Sándor Péter 5,5,7. dr. Gosztolya Ferenc 5,0, 8. Petró József (mindhárom Bcs. Építők) 5,0 ponttal. B csoport: 1. Herzberger Tibor (Bcs. Építők) 7,0, 2. Hatos IstSidó vezérletével elhúzott és magabiztosan győzött. A küzdelmes mérkőzésen elsősorban a sok elhibázott ziccer miatt vesztettek a fáradt csapat benyomását keltő vendégek. Fábián Csaba: — Sok ziccert és emberelőnyös helyzetet hibáztunk. Enerváltan játszottak a lányok. ván (Orosházi MTK) 7,0, 3. Ajvazjan Arudjun (örmény), 6,5, 4. Frey Lajos (Mezőbe- rény), 5. Kovács István 6,0, 6. Baracsi Lajos (mindkettő Gyulai SE) 6,0; 7. Hrabovszki Zoltán (Bcs. Építők) 6,0, 8. Burai Lajos (Mezőberény) 6,0, 9. Molnár Zoltán (Békés) 6,0 ponttal. V. L. Támogatók: Békéscsaba megyei jogú város sportirodája, Békés Megyei Sakkszövetség, BÁÉV Rt. A polgári koalíció kormánya nem csupán szavakban, hanem tettekben is a magyar sport fejlesztésének elkötelezettje — jelentette ki pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, aki számos aktuális témával foglalkozott. A mai magyar labdarúgás a miniszter megítélése szerint olyan helyzetben van, amelyből állami, kormányzati segítség nélkül nem tud kilábalni. Deutsch Tamás véleménye szerint bár a kormánytagok közül nagyon sokan rajongói a sportágnak, a kormány számára nem érzelmi kérdés a labdarúgás fejlesztése. Ez nem véletlen, hiszen a magyar sportnak több mint a feléről van szó, amikor a labdarúgásban érdekeltek létszámát, a sportág jelentőségét mérlegelik. — Egyetlen apró, váratlan esemény zavarta meg a labdarúgás fejlesztésére kidolgozott program elkezdését: az MLSZ működésében olyan törvénytelenségeket, jogszabálysértéseket tapasztaltunk vizsgálataink alapján, amelyek következtében lépéseket kellett tennünk. A cél az MLSZ törvényes működésének helyreállítása volt — fogalmazott Deutsch Tamás. A február 4-i felfüggesztő határozatokat követő történések és döntések során ugyan ellentétes volt az Ifjúsági és Sportminisztérium, illetve a labdarúgás nemzetközi szervezeteinek véleménye, de ez — mint a miniszter hangsúlyozta — egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem tartják tiszteletben egymás véleményét. Deutsch Tamás részletesen foglalkozott az MLSZ elnökének, elnökségének és ellenőrző bizottságának február 4-i felfüggesztését követő eseményekkel, különös tekintettel a közös FIFA—UEFA vizsgáló- bizottság magyarországi látogatására, valamint az azt követő FIFA vb-határozatra. Mint már többször is, most is leszögezte, hogy meggyőződése: a vizsgálók budapesti tárgyalásaival és a zürichi döntéssel lezárult egy szakasza az ügynek, s elkezdődött egy újabb időszak, amelynek végén pontot lehet tenni a történtekre. — Az országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága is egyetértett azzal, hogy ami történt, azt jogi eljárásnak minősítsük. Ezt ugyan a nemzetközi labdarúgószervezetek másképp ítélik meg, és az elnök, illetve az ellenőrző bizottság felfüggesztését nem tudják elfogadni, a Budapesten járt vizsgáló bizottság tagjai hangsúlyozták: elképzelhetetlen számukra, hogy magyar jogi kérdésekben véleményt nyilvánítsanak — mondta a miniszter. Az MLSZ-elnökség felfüggesztésének múlt pénteki visszavonását a miniszter épp úgy gesztusnak értékeli, mint az általa március 19-re összehívott közgyűlés elhalasztását. — Ahhoz, hogy az MLSZ funkcionáló elnöksége és a FIFA miben állapodik meg a közgyűlés összehívásáról, időpontjáról, nekünk semmi közünk, ez már az ő dolguk — hangoztatta Deutsch. Elmondta véleményét arról is, hogy Kovács Attila jövő keddre rendkívüli MLSZ-el- nökségi ülést hívott össze: — Ez lehetséges, erre mód van, csak éppen nem jogszerű, mert az elnök felfüggesztése még érvényben van. Nagy és Herzberger a megyebajnok A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Március 21., vasárnap. Csaba Sport. 19.30 óra (ismétlés 22.15): Sporthírek, benne képes tudósítások a Salgótarján—Előre FC NB I-es labdarúgó-mérkőzésről; Shaolin Kung-fu versenyről; A Békési FKC—Gyömrő NB IB- s férfi kézilabda-mérkőzésről; a Békéscsabai KK—OSC II. NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzésről; a Békéscsaba—Dunaújváros OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzésről; a Békés— Gyomaendrődi Barátság NB Ill-as labdarúgó-mérkőzésről. Március 22., hétfő. Csaba Sport. 18.30: Sporthírek. Március 23., kedd, 19.00: Békéscsabai VSC—Dunaújváros OB I B-s vízilabda-mérkőzés felvételről (ism: szerda, 22.00.); 21.45: Békési FKC—Gyömrő NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Március 25., csütörtök, 19.00: Békési FKC—Gyömrő NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. 21.30: Békési FC—Gyomaendrődi Barátság NB III-as labdarúgó-mérkőzés. $ M> # Gyula Tv. Március 20., szombat, 19.00: Diáksport (ismétlés vasárnap 9.05). 20.20: Color KC Gyula—OSC NB Il-es kosárlabda-mérkőzés. Március 21., vasárnap, 20.05: Gyulavári VFC— Füzesgyarmat megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. M, » 45 Orosházi Városi Tv. Március 22., hétfő, 19.20: Sporthírek. Fiatal, dinamikus logisztikai vállalat- szegedi székhellyel - keres, a lehető legrövidebb határidőn belül KIRENDELTSÉGVEZETŐT Elvárásaink:- önálló és sikerorientált munkamódszer- németnyelv-tudás- vezetési tapasztalat és érvényesülési képesség- spedíció területén szerzett ismeret előnyt jelent. Amit kínálunk:- önálló munkavégzés- jó fejlődési perspektívák- kiemelkedő fizetés valamint sikertől függő juttatások. Pályázatát kérjük a következő címre küldje: MÉDIA LOGISZTIKA Kft., Szép Csilla részére, 6740 Szeged, Stefánia 10. A SZARVASI AGRÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG árverésen értékesíti az alábbi használt mezőgazdasági gépeit Megnevezés Kikiáltási ár Kombinátorok 18—55 E Ft Szervestrágya- és műtrágyaszórók 20—400 E Ft Kertitox Góliát permetezőgépek 70—80 E Ft Multitiller talajművelő 900 E Ft Hesston 7700 silózó, adapterekkel 4000 E Ft Hamster (UTB-3,5) 250 E Ft Pótkocsik (MBP-6,5, HL 60-02) 150—250 E Ft IFA, Csepel tgk. (forg. kiv.) 60—70 E Ft A felsorolt árak az áfát tartalmazzák. Az eszközök megtekinthetők a Szarvasi Agrár Rt. Csabacsűdi Kerületében. A vételi ajánlatot a csabacsűdi kerületi titkárságon 1999. március 26-án 11 óráig kérjük leadni. A zárt borítékban leadott pályázatnak tartalmaznia kell a vevő nevét az eszköz megnevezését, az ajánlott vételárat. Eredményhirdetés: 1999. március 26-án 13 órakor. Fizetés: 1999. március 26-án 15 órakor. További információk kérhetők a (66) 313-466-os telefonon. I