Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-08 / 32. szám

1999. február 8., hétfő SPORT Kun Mice jó formában A páros szettek voltak a legcsúnyábbak Urbanik csúccsal országos fedettpályás bajnok Főiskola dse sa 9, Szombaton a fővárosban a Budapest Sportcsarnokban rendezték meg az idei felnőtt fedettpályás országos gyalog­lóbajnokságot, amelyen rajt­hoz álltak a Békéscsabai AC és a Békési DAC versenyzői is. A férfiak 35 km-es távján a békéscsabai Urbanik Sándor nagy fölénnyel, több , mint ki­lenc perces előnnyel győzött, s 2:32,30-as időeredménye az ed­digi legjobb magyar eredmény, így megdöntötte a tavaly elért korábbi rekordját. Mint edzője, Tóth Sándor elmondta: Urbanik 30 km-en is új rekordot állított fel, pedig nehezítette a dolgát, hogy sokat kellett kerülgetnie a fiatalokat, akik együtt indultak a felnőttekkel. A nők 20 km-es számában Szebenszky Anikó (BMTE) nagy csatát vívott a csabai Urbanikné Rosza Máriával. Rosza 18 km-ig vezetett, majd Szebenszky előzött és nyert 1:34,51-es idővel, a csabai gya­logló ezüstérmes lett 1:35,35- tel. Ebben a számban a békési Földesi Regina a hatodik helyet szerezte meg, időeredménye: 1:59,38, klubtársa, Kiskovács Györgyi nyolcadik lett, 2:03,30- as idővel. Az ifjúsági lányok 10 km-es számát a békéscsabai Tóth Ágnes nyerte, Germán Tibor edző tanítványa 56,32-vel győzött. Az Olimpiai Csarnokban bo­nyolították le szombaton az at­léták fedettpályás Budapest- bajnokságát minden korosztály­ban. A felnőttek között a női 200 m-en a Békéscsabai AC versenyzője, Kun Alice bizonyí­totta, hogy jó formában van — az előző nap 400 m-en nyert a B-döntőben a BS-ben rendezett nemzetközi nagydíjon — és 24,71-es idővel győzött, meg­előzve válogatottbeli társát, a honvédos Barátit. A férfiak 200 m-es távján klubtársa, Szél Tibor bronzérmet nyert, 22,77- es idővel. A férfiak 1500 m-es számában Bohus János (Békés­csabai AC) 4:05,22-es idővel harmadikként érkezett a célba. A férfi 3000 m-en a csabai Varga Péter a hatodik lett, 8:48,60-as idővel, míg testvére, István a hetedik helyet szerezte meg, 8:49,40-el. A fiatalabbak közül Máté Katalin (Csabai Atléták SE) a serdülő B korcsoportban ezúttal három kilós szerrel 13,02 métert ért el, ami csaknem egy méterrel jobb a tavalyi legjobbjánál. Ez­zel az eredménnyel első lett. Volt, ahol a pálya használhatatlansága miatt elmaradt az edzőmeccs Nagy zakó a Tisza-partján Szeged LC—Előre FC Békéscsaba 4—0 (3—0) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zés, Szeged, 200 néző. V.: Koszó Cs. Szeged: Szulyov- szky — Németh, Vörös, Basics, Koncz — Gombos, Herczku, Bencze — Faragó, Czakó, Ke­nései. Edző: Gergely Károly. Szóhoz jutott még: Dobó, Ta­más, Major, Vasas, Turján, Ta­kács, Tóth A., Udvari, Hadár. Előre: Fülöp — Futaki, Semjé- ni, Czipó Z., Sándor — Csip- kar, Simon, Negrau, Kasik — Szabó Cs., Vadas. Edző: Pász­tor József. Szóhoz jutott még: Kurucz, Borbola, Kovács, Po- zsár, Szeverényi, Gémes. Eredetileg arról volt szó, hogy szombaton Békéscsabán méri össze tudását a két csapat. Mivel a békéscsabai pályák rossz állapotban vannak, így a lila-fehérek szombaton átruc­cantak Szegedre, ahol a Felső Tisza-parti stadion salakos edzőpályáján mérkőztek a haza­iakkal. 24. perc: Benczét lerántotta egy csabai védő a 16-oson be­lül. A megítélt 11-est Kenesei biztosan értékesítette, 1—0. 26. perc: Németh beadása után Faragó jó labdát adott Elhunyt Kukely János A napokban hatvankété­ves korában elhunyt Ku­kely János, aki egykoron labdarúgóként szerepelt a Békés és a Kétsoprony csa­patában, ahol sok emléke­zetes csatában vett részt. Kétsopronyban hosszú időn át pedagógusként, a helyi iskola igazgatójaként dolgozott, s itt is a sport szeretetére nevelte a fiata­lokat. Kukely János ham- vasztás utáni búcsúztatá­sáról később intézkednek. Judo iskola Gyáni János, olimpiai hetedik, vi­lágbajnoki ötödik, kétszeres Euró- pa-bajnoki bronzérmes, négydanos mester vezetésével versenyszíntű judo iskola kezdődik február 9-én 8—16 éves fiúk és lányok részére. Sőt, egy másik foglalkozásra is várja a jelentkezőket, nevezetesen önvédelmi-, közelharc- és kondici­onáló oktatás kezdődik egy nappal később, február 10-én 3 és 99 év közötti résztvevőkkel. Mindkét foglalkozásforma helyszíne a bé­késcsabai Kemény Gábor Szakkö­zépiskola (Békéscsaba, Gábor köz 1.). Jelentkezni az adott helyszínen és időpontban lehet mindkét napon 17.30 órától, de érdeklődni lehet telefonon is: 06 (20) 9170-498. Gombosnak, aki közelről a há­lóba talált, 2—0. 37. perc: Kenesei szögletét Németh fejelte a kapuba, 3—0. 48. perc: újabb 11-eshez ju­tottak a szegediek, amelyet Tamás értékesített, 4—0. A minden tekintetben jobb Tisza-parti együttes már az első félidőben eldöntötte a találkozó sorsát. Ebben a játékrészben sok korszerű akciót vezetett a szegedi csapat. Szünet után a li­la-fehérek is próbálkoztak, de nem tudták bevenni a hazaiak kapuját. A Füzesgyarmat megtréfálta az NB Il-es fürdővároslakat Gyulai FC—Füzesgyarmat 1_2 (1—1). Előkészületi lab­darúgó-mérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Makai S. Gyula: Such (Steigerwald) — Botyánszki (Resetár), Pápa, Kovács P. — Biró (Hídvégi), Gajdács (Papp), Kiss, Tamási (Veress), Frank — Boruzs (Nagy A.), Ekker (Abrudán). Edző: Cserháti István. A ke­mény edzéseket tartó, s emiatt fáradtan játszó NB Il-es gyulai együttes sorra hagyta ki a nagy helyzeteket, így a végig óriási lelkesedéssel védekező füzes­gyarmati gárda a hajrában meg­szerezte a győzelmet. G.: Kiss (35.), ill. Tóth Cs. (20.), Kin­cses (88.). Mezőberényi FC—Körös- ladány 1—3 (1—1). Előkészü­leti labdarúgó-mérkőzés, Mező- berény. Rossz, mélytalajú pá­lyán a helyzeteit jobban értéke­sítő megyei II. osztályú vendé­gek nyerni tudtak a télen jelen­tős változáson átesett, fiatalok­ból álló NB III-as hazaiak ellen. G.: Benyovszki, ill. Bakos Z. 2, Horváth. Hódmezővásárhelyi LC— OMTK-Szuperinfó 7—0 (3—0). Előkészületi labdarúgó­mérkőzés, Hódmezővásárhely, 150 néző. V.: Kérdő. A mély ta­lajú pályán az NB III-as listave­zető, a felkészülésben előbbre­tartó házigazdák nagyobb tudá­sa kidomborodott, a végig lel­kesen játszó, de a kapura kevés veszélyt jelentő orosházi fiata­lok ellen. G.: Tóth Cs. 3, Ko­vács T. 2, Luczás, Fazekas. A szombatra tervezett Békés­csabai Jamina SE—Csorvás és a Békési FC—Battonyai TK előkészületi mérkőzések a pá­lya használhatatlansága miatt elmaradtak. Csütörtökön rendkívüli közgyűlés Játékosedző Szeghalmon Február 3-án ülést tartott a Szeghalom SC elnöksége, amelyen döntött a megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapat edző­jének ügyében. A választás Vári Lászlóra esett, aki játékos­edzőként irányítja a kiesés ellen küzdő csapat szakmai munká­ját. A játékosállományban is több változás történt. A Gyoma- endrődi Barátságtól visszatért Sáfián, az Előre FC ifjúsági csa­patából pedig Varga. Leigazolták a Békéscsabai Jamina SE-ből Nagy Krisztiánt, aki legutóbb Szarvason szerepelt kölcsönjáté- kosként. Ombódi és Szabó L. Körösladányba igazolt, míg Bar­na a hírek szerint Vésztőre tart. A sárrétiek február 13-án, szombaton 14 órakor a Mezőberényi FC csapatát fogadják. A Szeghalom SC elnöksége február 11-én, csütörtökön 17 órára a helyi sportklubba rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol több fontos kérdésben várható döntés. A Totó 5. heti EREDMÉNYEI 1. Fiorentina—AC Milan . ...........................0—0 X 2. I nternazionale—Empoli ...........................5—1 1 3. S alernitana—Udinese .. ...........................1—2 2 4. V enezia—AS Roma ... ...........................3—1 1 5 . Bologna—Bari .............. ...........................3—1 1 6. S ampdoria—Cagliari .. ...........................0—0 X 7. V icenza—Piacenza .... ...........................1—0 1 8. A talanta—Chievo......... ...........................1—1 X 9 . Cremonese—Reggiana . ...........................2—2 X 1 0. Monza—Reggina ......... ...........................1—1 X 1 1. Napoli—Pescara........... ...........................2—0 1 1 2. Ravenna—Torino......... ...........................1—0 1 13 . Treviso—Cesena........... ...........................0—0 X + 1. mérkőzés: 14. Juventus—Parma lapzárta után NB I-es női röplabdamérkőzés, Gödöllő, 100 néző. V.: Simái, Karádi., Gödöllő: Boldizsár, Tóth Zs., KURUCZ, Inkó, JACZKÓ, Tóth M. Cs.: Árpás. Edző: Novák Gyula. Békéscsa­ba: TÓTH É., Kolarovszki, Széplaki, Szikszai, KAZÁR, Rácz. Cs.: Matics. Edző: Oroszi László. Meglehetősen szűk kerettel uta­zott a rivális újonc Gödöllőhöz az utolsó két meccsen két fontos győzelmet arató Békéscsabai FDSE, hiszen Somogyvárit az influenza ágyba döntötte, Len­gyel pedig a főiskolával kötele­ző sítáborban vesz részt. Ettől függetlenül ezúttal is remény­kedtek, hiszen a Gödöllőnek nem sok rutinja van az osztály­ban, mégha előkelőbb helyen is tanyázik a tabellán. Ennek megfelően kezdtek a csabaiak, mégha az első játék­rész elején felváltva gyűjtöget­ték a pontokat a csapatok. Az­tán robbantott a viharsarki együttes és 22 perc játék után előnyhöz jutottak. Ám csak ed­dig tartott a lendület, magára ta­lált a hazai csapat és a megalá­zó második szettben, mindössze nyolc perc játék után padlóra küldte a főiskolásokat. A folytatában némiképp ocsúdott a vendéggárda, de egy idő után ismét elfogyott a szuf- la, s máris a hazaiaknál volt az előny. A negyedik játszma kí­sértetiesen hasonlított a máso­dikhoz, méretes ruhát kaptak a csabai lányok, akik összességé­ben hetven perc alatt kaptak ki az újonctól egy nem igazán ma­gas színvonalú mérkőzésen, amelyen a második és negyedik szettben teljesen szétesett a csa­pat. Jöhet a gyermek korosztályúak elődöntője Békéscsabán a Körös Főiskola tornacsarnoka adott otthont a hét végén az országos gyermek röplabdabajnokság selejtezője harmadik fordulójának, ame­lyen a házigazdák mellett a Sze­ged és a Kalocsa leány csapata lépett pályára. Igazi tétje már nem volt a viadalnak, hiszen a korábbi két fordulóban már el­dőlt, hogy a csabaiak és szege­diek jutottak be az elődöntőbe. Ennek ellenére jó játékot hozott az újabb körmérkőzéses torna. Eredmények: Békéscsaba— Szeged 3:0 (3, 1, 2). Kalocsa— Szeged 3:0 (12, 11, 10). Békéscsaba—Kalocsa 3:0 (8, 3, 1). A forduló végeredménye: 1 . Békéscsaba 4 ponttal, 2. Kalo­csa 4, 3. Szeged 3. A három forduló alapján: 1. Békéscsa­ba 12, 2. Szeged 8, 3. Kalocsa 7. A békéscsabaiak teljesen megérdemelten lettek elsők százszázalékos teljesítménnyel, jellemző, hogy a három forduló hat mérkőzésén mindössze egy szettet vesztettek (a Kolcsa el­len három hete) Kormos Mihály edző tanítványai. A következő forduló már az elődöntő lesz 16 csapat részvé­telével, ahol négy négyes cso­portban küzdenek a fináléba ke­rülésért. A helyszín még nem ismert (a békéscsabaiak is meg­A gyermek bajnokság selejtezői során százszázalékos sikert ért el a Kormos Mihály (jobbra) irányította békéscsabai csa­pat FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET pályázzák a rendezés jogát), de a résztvevők már igen, eszerint: a Kaposvár, a Kecskemét, a Bé­késcsaba és a Szeged közül ke­rül ki az a kettő, amelyik a nyol­cas döntőbe jut. J. P. Újonc párbajtőrözők a páston Tóth Mária bronzérmes Tatán rendezték meg szombaton azt az újonc országos leány párbajtőrversenyt (30 induló), amelyen pástra léptek a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület fiataljai is. A csabaiak közül Tóth Mária a nyolcas döntőbe jutott, ahol az utolsó asszóban, amenyiben nyerni tud, holtversenyben az első helyért vívhatott volna. Mivel Tóth kikapott, így Pusztai Péter edző tanítványa rosszabb találataránnyal bronzérmes lett. A másik békéscsabai fiatal, Kálmán Petra kezdetben jól vívott, ám a folytatásban visszaesett, s végül a tizedik helyet szerezte meg. A versenyt egyébként a Tatai Mirelta versenyzője, Izsó Krisztina nyerte. (v. I.) MLSZ-ügy A külföldi hírügynökségek ér­deklődését is felkeltette Deutsch Tamás csütörtöki döntése, amellyel az ifjúsági és sportmi­niszter felfüggesztette a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöké­nek, elnökségének és ellenőrző bizottságának működését. Bár a pénteki osztrák lapok még nem foglalkoztak Kovács Attila me­nesztésével és az MLSZ-elnök által a nemzetközi szövetséghez (FIFA) eljuttatott levéllel, a hét­végén már a Reuters brit, az AP amerikai és az EFE spanyol hír- ügynökség is összefoglalóval számolt be az ügyről. "W M m jfi n t SZATM&BI­ÜZLETHAZ 5ó00 Békéscsaba, Csorvási út 25. Tel.: (66) 449-757, fax: (66) 449-792. Nyitva tartásunk változott: hétfőtől péntekig 8—17. _____Szombaton 9—12. Vasárnap: ZÁRVA._____ Ú j termékeink: MÓRA 4A 46 108 Ft MÓRA 3T MÓRA 4T 41 303 Ft 44 075 Ft Megkezdtük a VAILANT készülékek teljes körű forgalmazását. KERiNGTETÖ-SZIVATTYÚK; Grundfos 25—30 13 685 Ft Wilo 25/2 Grundfos 25—40 14 519 Ft Wilo 25/4 Grundfos 25—50 15 170 Ft Wilo 25/5 Grundfos 25—60 16 793 Ft Wilo Tornado Grundfos 25—80 37 393 Ft 15 088 Ft 15 341 Ft 17 951 Ft 9 920 Ft 1/2" 1 198 Ft/6fm 3/4” 1 495 Ft/6fm 1” 2 195 Ft/6fm 5/4” 2 564 Ft/6fm 6/4” 2 838 Ft/6fm 2” 4 044 Ft/6fm ACÉLCSÖVEK FŰTÉSRE; 1/2” 1 082 Ft/6fm 3/4” 1 309 Ft/6fm 1" 1 978 Ft/6fm 5/4" 2 463 Ft/6fm 6/4” 2 798 Ft/6fm 2" 3 926 Ft/6fm HORGANYZOTT ACÉLCSÖVEK VlZRE: 1/2” 1 549 Ft/6fm 3/4” 1 944 Ft/6fm 1” 2 825 Ft/6fm 5/4” 3 595 Ft/6fm 6/4” 4 078 Ft/6fm 2” 5 814 Ft/6fm 15*15*1,7 647 Ft/6fm 20*20*2 830 Ft/6fm 25*25*2 1 345 Ft/6fm 30*20*2 1 205 Ft/6fm 30*30*2 1 295 Ft/6fm 40*20*2 1 295 Ft/6fm 40*40*2 1 772 Ft/6fm 40*40*3 2 462 Ft/6fm 50*50*2 2 256 Ft/6fm 60*40*2 2 220 Ft/6fm 60*40*3 3 154 Ft/6fm 60*60*2 3 300 Ft/6fm 80*80*3 5 556 Ft/6fm 100*60*3 5 750 Ft/6fm 120*60*3 6 200 Ft/6fm 100*100*3 7 849 Ft/6fm A Aatesz ta£ia Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN. Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, NIEDZIELSKY KATALIN. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS. Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. E-Mail: kiado.bekes@axels.hu Hirdetés telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. Áz előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusí­tásban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető a kiadónál, az ügy nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom