Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-26 / 48. szám
1999. február 26., péntek 3 Pl •4 uu>w,\nmy ÖT NAP MÚLVA UTCÁN A VÁROSI MUTÁCIÓ A HAZA MINDEN ELŐTT GYULAI NAPLÓ KÖZÉLETI NAPILAP Márciustól hetente kétszer lapunk gyulai kiadással jelenik meg. A fürdővárosban szerdán és pénteken a Békés Megyei Hírlap Gyulai Napló címmel kerül az olvasókhoz. Ezeken a napokon a címoldalon és egy belső, általában az 5. oldalon csaknem valamennyi írás Gyuláról szól. Márciusban szerkesztőségünk újabb lépést tesz az olvasók felé. Hetente két alkalommal — szerdán és pénteken — az újság két oldallal bővebb terjedelemben jelenik meg. A sajtóban általánosan elterjedt szóhasználattal élve a Békés Megyei Hírlapot mutáljuk Gyulára. Ez azt jelenti, hogy a lapnak két kiadása lesz, egy megyei és egy gyulai. Ahhoz, hogy a gyulaiak még inkább magukénak érezhessék lapunkat, ezen a két napon a fürdővárosban az újság Békés Megyei Hírlap Gyulai Napló néven jelenik meg. A lap fejlécében — melyet Kállai Júlia grafikus készített — hangsúlyosabban szerepel a GYULAI NAPLÓ, mely elé ERKEL FERENC VÁROSA GYULA feliratú körbe a nagy zeneszerző portréját helyeztük el. Az említett napokon részben cseréljük a lap címoldalát és egyik — általában ötödik — belső oldalát. Gyulán ezeken az oldalakon helyi témájú cikkekkel találkozhatnak előfizetőink és alkalmi olvasóink. Lapunknak 1960-tól már volt gyulai (és orosházi) kiadása. Akkor a mostanihoz hasonlóan mutáltuk az újságot, nagy sikerrel. Amikor 17 év után, 1977-ben politikai döntéssel megszüntették a mutációkat, a gyulaiak egy része elemi felháborodással utasította el a megyei kiadást. Azzal, hogy először Gyulára mutáljuk a Békés Megyei Hírlapot, szeretnénk valami keveset törleszteni a történelmi adósságból. Mostani döntésünkkel természetesen nem kívánjuk kire- keszteni másutt élő olvasóinkat a gyulai hírekből, de közülük csak a fontosabbakat helyezzük el a jövőben a megyei kiadásban. Ennél fogva több hely jut a lapban a megye más településeiről írott cikkeknek. Lapunk gyulai szerkesztősége továbbra is a megszokott * helyen, Városház u. 20/A. (könyvtárral szemben)- működik. A szerkesztőségben két, Gyulán élő munkatársunk — Szőke Margit és Borsos Gabriella — készítik a városi oldalakat. Ugyanitt Christián László, terjesztési ügynökségvezető és munkatársai állnak az előfizetők és a hirdetők rendelkezésére. A mutált gyulai oldalakra is felvesznek hirdetéseket, kedvezőbb feltételek mellett, mint a megyei kiadásba. Hirdetések Gyulán a Törek Reklámirodában a Vásárhelyi Pál u. 4 sz. alatt is feladhatók. Á. z. A 75 000 példányban megjelenő színes Békés Megyei Hírlap Plusz 1999. március 12-ei számában 800 Ft-os áron jelentetjük meg lakossági apróhirdetését (maximum Kérjük a hirdetési szelvényt a befizetést igazoló csekk feladóvevényével együtt címünkre (Népújság Kft., „Plusz apró", 5600 Békéscsaba, Munkácsy M. u. 4. szám) legkésőbb 1999. március 9-éig visszaküldeni! ^ ROYAL SZÖNYIO, PVC Kőzépsző- „ nyegek, PVC belga futószőnyeg 40% engedménnyel. Padlószőnyeg 320 Ft/mMől. Középszönyeg/rZSÖOTT 9900 Ft. BÉKÉSCSABA, Szerdahelyi út 20. Telefon: (66) 446-584. t GYULA, Kertes u. 2. fi SS jjWI MOTOR- ,» KEREKPÁR A' , es KISGÉPEK. DI0 50 cm' 269 000 Ft XRV 750 RX 1 748 000 Ft CBR 600 F 1 698 000 Ft CBR 900 RR 1 998 000 Ft CBR 1100 XX 2 198 000 Ft VT 600 C 1 228 000 Ft VT 750 C2 1 568 000 Ft Áramfejlesztő 210 000 Ft-túl Vízszivattyú 97 000 Ft-túl Rotakapa 210 000 Ft-túfe Részletlízinglehetőség/§| Minőség + megbízhatóság = HONDA FÉGTHERM PARTNER KFT. ■ fUtTiÉrm ——— m — Lakásbelső gázszerelése, központifütés-szerelés. — Gázkészülékek garanciális, garancián túli javítása, biztonságtechnikai felülvizsgálata. — Gázkészülékek beüzemelése. — Gázkészülékek értékesítése lakosság és viszonteladók részére. KEDVEZŐ LÍZINGFELTÉTEL. Konvektoros fűtés-, gázszerelés, készülékcsere már 20% előleg befizetése mellett 36 havi részletre, 60 000-600 000 Ft-ig közületek, magánszemélyek részére. Cím: Békéscsaba, Szarvasi út 7. Telefon/fax: (66) 324-233. Érdeklődni: Tóth Lajos, s 06(30)9530-861. | TIPPELJEN I A CSAIIAIHJSNÁI,! j Olcsó termékcsalád kerül forgalomba: Tipp ’99 párizsi 286 Ft Tipp '99 puszta májas 313 Ft Tipp ’99 olasz 423 Ft Tipp '99 sonkás csemege 594 Ft Tipp ’99 paprikás kolbász vf. 660 Ft nettó nagykereskedelmi áron. Nagykereskedelmünkben és a diszkontáruházainkban egyaránt kaphatók. j Diszkontáruházainkban még j I élnek a többi kedvezmények! | I OLCSÓ ILIIM ÉKCS.Uil): | TELITALÁLAT! | Békéscsaba, Kétegyházi út 8. sz. Orosháza, Bocskai u. 1. mmnnaBBEiBHi Pannon Tiszta haszon - biztos háttér! Panasonic G450 nettó 4800 Ft bruttó 6000 Ft* Ericsson GF 768 GSM előfizetés Inett0 nettó v bruttó 23 4800 Ft, bruttó 6000 Ff 18 800 Ft Ericsson GH 688 nettó 15 200 Ft bruttó 19 000 Ft Nokia 6110 nettó 34 800 Ft Ericsson S 868 brutto 43 500 F- Aa élvonal. Hivatalos viszonteladó Békéscsaba, Csaba u. 15. Tel./fax: (66)450-133, 324-760. Ui GSM SHOP: a SPAR Aruház emeletén, Békéscsaba, Andrássy út 53. Tel.: (66) 450-052/18, (20) 9811-887. * Akciós előfizetés vásárlása esetén a harmadik teljes számlázási időszaktól kezdve Ön 10 egymást követő számlázási időszakon keresztül havi nettó 780 (bruttó 975) Ft beszélgetési perckedvezményre jogosult. ** Ajánlatunk új Pannon 6SM előfizetés vásárlása és 2 éves szerződéskötés esetén, a készlet erejéig, illetve visszavonásig érvényes. Vásárláskor személyi igazolványán kívül útlevele, jogosítványa, bankkártyája közül kettőt hozzon magával! Használt, működőképes mobiltelefonját IQ OOP forintos átlagáron megvásároljuk. közkedvelt pékáruival továbbra is szeretettel várja boltjaiban kedves vásárlóit. Békéscsabán: • a Kis-Tabán u. 2. sz. alatt • a Kazinczy-lakótele- pi ABC-nél • Burek Csemege (nonstop) Szabadság tér 26. ? alatt 1 • a vásárcsarnokban. al Tapétaekor üzlet Békéscsaba, Kinizsi u. 5. Telefon: (66) 442-432, 06 (20) 9253-191. ij^kollekció érkezett! 'Minden tekercs iron kapha TETOSZIGETELES PROVIDENCIA osz'kak-maqvm ei/’osiro Mezőberény és Szeghalom térségében keres agilis, jó megjelenésű, főállású üzleti munkatársakat magas kereseti lehetőséggel. Feltételek: min. középfokú isk. végzettség, saját személygépkocsi. írásos jelentkezéseket várunk a következő címre: Mezőberény, Fortuna tér 6. f S3 * Akiéit Lapos tetők szigetelését ff £fl * , • ^ - utólagos hőszigeteléssel is | ■■ május 30-áig kiemelkedő kedvezménnyel vállaljuk! ** tfiyyenes szolgáltatás: felmérés, árajánlat, referencia. Különleges kedvezmény JRpígfíEö1 amit csak akkor közlünk, ha kéri árajánlatunkat. Ha Ön csak ősszel akar szigeteltetni, jelenlegi beázását díjtalanul kijavítjuk! De ez még mind semmi! Ha Ön a munkálatok elvégzésére szerződést köt, az év bármely szakában megkapja a kiemelkedő kedvezményt — az év közbeni áremelkedések ellenére is —, melyet a szerződésben rögzítünk! Érdeklődni: Patti Mihály, Békéscsaba, Szőlő u. 10. Tel.: 06 (30) 9388-053, 06 (30) 9159-026, (66) 449-139. Tel./fax: (66) 447-483. A SAJTÓNAP alkalmából lapcsaládunk kiadója és szerkesztősége tisztelettel meghívja Önt és kedves családját SAJTÓBÁLJÁRA, melyet 1999. március 14-én a gyulai Erkel Hotel Fortuna éttermében rendezünk. Az est háziasszonya KertCSZ ZSUZSB. A báli hangulatról a békéscsabai Sygma zenekar gondoskodik. A műsorban fellép Balázs Pali. Vacsora • Meglepetés • Tűzijáték • Tombola. Jegyek korlátozott számban az alábbi heheken vásárolhatók február 26-ától: Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi iroda Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Telefon: (66) 446-552. Békés Megyei Hírlap Városi Szerkesztősége Gyula, Városliáz u. 20/A. Telefon: (66) 463-942. Erkel Hotel recepciója Gyula, Várkert u. 1. Telefon: (66) 362-644. Békés Megyei Hírlap Orosházi Szerkesztősége Orosháza, Kossuth u. 6—8. Telefon: (68) 411-656. Jegyárak: Békés Megyei Hírlap előfizetőinek 2800 Ft/db, nem előfizetőknek 4000 Ft/db. MENÜAJÁNLAT: i&BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP menü:- Csekonics-saláta és kardhal- Wellington szűzérme, zöldköret- Natúr pulykamell pirított kacsamájjal, hercegnőburgonya, párolt rizs- Fekete-erdő torta Pfiff menu:- Füstölt lazac tormahabbal és kardhal- Orosz hússaláta- Pulykamell Dubary- módra, petrezselymes rizs • Gyulai töltött rostélyos, zöldköret, burgonyakrokett- Fekete-erdő torta menu: — Jércesalátával töltött őszibarack — Borított sertésborda, rizibizi — Töltött kacsamell, zöldköret, hercegnőburgonya — Fekete-erdő torta Jegyek postán utánvétellel is rendelhetők március 2-áig. MEGRENDELŐSZELVÉNY-xgAlulírott megrendelek. Előfizetői kódszám: . db jegyet az 1999. március 14-ei sajtóbálra. Vállalom, hogy az esedékes összeget a kézbesítéskor fizetem. Az alábbi menüket kérem: Békés Megyei Hírlap Békés Megyei Hírlap Plusz Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel. Cím: _______________________________________________________ T elefon:____________.________ _________________________ d b db db í Aláírás Beküldendő: Népújság Kft. „Bál”, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Bővebb információ kérhető Szabó Zsuzsától a (66) 450-450-es és Nánási Jánostól a (66) 450-450 vagy a (66) 446-552-es telefonszámon.