Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-20-21 / 43. szám

Közelről * Hetedik oldal* Ha Velence, akkor karnevál 1999. február SI. M •• ■ r# ■ Bár gyűjti a pillangókat, de az „éjszakaiak” jól behúz­ták a csőbe, sőt bilincsbe is verték. Csórni, azaz Csomós Lajos, a békéscsabai Jókai Színház ifjú színésze az Andrássy úti Mozart kávézó­ban egy különleges Mandelkaffee — diófagyi, kávé és mandula szirup — mellett idézte fel lapunknak a számára különleges, sziru­pos, de kissé fanyarul vég­ződő estét. Az Evitában közjegyzőt alakító Csórni is árgus szemekkel fi­gyelte a legutóbbi Páholy-par- tyn a darab bemutatóját követő műsorban a sztriptíztáncot lej­tő szőke ciklont. Az egy szál bugyira vetkőzött hölgy őt szúrta ki, és mint később kide­rült, jól kiszúrt vele. A szőkeség kiültette egy székre, kezeit há­tul bilincsbe verte, szemét pe­dig sállal bekötötte. — A számot nem akartam fél­beszakítani, így belementem a játékba — mondja Csórni. — A közönség hangos nevetéséből, illetve a sál alól kikandikálva már tudtam, hogy közben nő­csere történt, és egy igen molett hölgy mászott rám. Alig kap­tam levegőt, de a sál levétele után a két didi szorítása is meg­gátolt, hogy megszólaljak. — Barátnője mit szólt mind­ehhez? — Nem volt jelen, és amikor elmondtam neki, csak mosoly­gott. Persze, azért ez nem a ki­törő örömöt jelentette nála. — Pedig biztosan tudja Önről, hogy gyűjti is a pillangókat. — Csak nem az ilyen éjszaka­ikat, hanem az eredeti, prepa­rált pillangókat, és egyre több „feszít” már bekeretezve a szo­bánkban. — Akkor nem az eset miatt hagyja el az országot? — Nem, bár ez is egy „hölgy­höz”, a Csárdáskirálynőhöz kapcsolódik. Az operettel — mely a Művészház Kft. és a Jókaki Színház közös produkci­ója — vendégszereplünk márci­us 8-ától Izraelben. — Addig még belefér némi zendülés is. — így van, ugyanis Thomas Keefer hadnagyot alakítom a Zendülés a Caine hajón című darabban. — Ha ilyen jól fut a szekere, biztosan hálás a nagynénjének. — Valóban, hiszen békéscsa­bai lévén — én akkor Debrecen­ben laktam — ő szólt, hogy itt működik a Fiatal Színházművé­szetért Alapítvány Színiiskolá­ja. Jelentkeztem, felvettek, és tavaly végeztem Gáspár Tibor osztályában. Bevallom: ezekre az évekre szívesebben gondo­lok vissza, mint a „lebilincselő démonokra”. Nyemcsok László Édent őrző angyalok, mó­rok, hófehérbe öltözött menyaszonyok, szerecse- nek, flancos dámák — a fan­tázia tizenkettedik napja szárnyal. Ma már kevesen törődnek vele, hogy valaha korántsem a vigasság okán öltöttek jelmezt az embe­rek. A pestisjárványok ide­jén vettek fel először masz­kot, méghozzá az orvosok, hogy tompítsák a bűzt, csökkentsék a fertőzésve­szélyt. Több, mint groteszk, hogy a karneválokról mégis a vigadozás, s — az álarc ugye mindenkit eltakar — mindenek előtt a szexuális kihágosok jutnak eszünkbe. Szóval, az idén február 16-án utoljára festethettük ki magun­kat 10 ezer líráért, ölthettünk jelmezt. Érdekes, a sikátorokban dél­előtt még csak elvétve találkoz­ni karneválozókkal, de a Szent Márk térhez közeledve méter­ről méterre terebélyesedik ki a forgatag. Ősi szabály, hogy aki maszkot ölt, egyben némává válik. Illegetheti magát a fotó­soknak, méltóságteljes mozdu­latokkal erősítheti ruhakölte­ményének pompáját, de egy szót sem szólhat. Már-már le­mondunk róla, hogy valakit is szóra bírjunk, amikor — mint utóbb kiderül, Mauricio mégis kötélnek áll néhány kérdés ere­jéig. — Honnan jött, és mióta járja a várost? — Firenze közelében lakom. Öt napja vagyok itt. — Mit szól a család? — Tudomásul veszik, tudják, február közepén nekem itt a he­lyem. — Miért éppen keleti bölcsnek öltözött? — A nyáron Japánban jártam egy társasággal, akkor tetszett meg. Tavaly uniszex-jelmezben voltam. — Miért szeret jelmezbe bújni? — Látja ez buta kérdés, csak egy turista kérdezhet ilyet. A fantáziájára bízom. Hát igen, a szabadságvágy, a hajdanvolt Velence megidézé- se, a nosztalgia, az esti vigalom mind-mind arra bíztat, bújjunk ki egy kicsit a bőrünkből, mint Mauricio, a 45 éves általános orvos is... sokezred magával. Lám, egyszer csak azt veszem észre, magam is sorba állok, hogy vásároljak egy híres ma- dárcsőrű pestisálarcot... Fábián István Krisztiánnak már igazi, férfias megnyilvánulásai vannak. Még nincs hatéves, de már szerelmes. Rajong az egyete­mista Olgiért. Ő a gyerekek babysittere. Fannika viszont — ő még csak négy esztendővel dicsekedhet — a szomszéd kisfiú iránt táplál hasonló ér­zéseket. Ha a lányom találko­zik a hódolójával, akkor egy határozott mozdulattal meg­csókolja a kisfiút, aki erre na­gyon büszke, és mindenkinek elújságolja, akivel csak talál­kozik — mesélte nevetve anyai tapasztalatait a gyerekek ked­vence, Pap Rita orosházi fellé­pése után. Azt is elárulta ne­künk, hogy az ő valódi ke­resztneve nem Rita, hanem El­vira, amit február 10-én ünne­pelt meg a család, így a Valen- tin-napot külön nem is jegyzi Bodnárék naptára. — Azt vallom, minél több az ünnep az életünkben, annál emlékezetesebbé tehetjük az együttléteket — mondta Pap Ri­ta. — Én és Attila (Pap Rita fér­je, Bodnár Attila — a szerk.) nem köszöntöttük egymást a szerelmesek napján, de a gyer­mekeimben szeretném ezt az igényt a Valentin-nap iránt fel­kelteni, ha majd nagyobbak lesznek. Egyébként a mi idei Bálint-napunk fellépéssel telt el, de szerencsére Pesten vol­tunk délelőtt, így délután volt időnk. Fannival, valamint Krisztiánnal elmentünk játsza­ni, sült krumplit enni — ezt na­gyon imádják! Minden drága ajándéknál fontosabb nekünk, ha békében, boldogságban együtt lehet a család. Csete Ilona Kiűzetés a Narancsomból ■v Tudósítás a szerelmesek városából Pöcsétje van a menyasszonynak? A japán ember legfontosabb kelléke: a személyi pecsét. Elég „kölcsön venni” valakinek a személyi pecsétjét, és máris úgy lehet házasodni, vagy elvál­ni a pecséttulajdonos nevében, hogy az nem is tud róla! A több mint tizennyolc éve Japánban élő Doma-Mikó István festőművész elmondta: a távoli szigetországban a házas­ságkötés törvényesítése abból áll, hogy az erre szolgáló nyom­tatványt mindkét fél pecsétjével ellátva a házasulandó pár bead­ja az anyakönyvi hivatalba. A válás szintén percek alatt zajló- dik. Egy válási nyomtatványt kell kitölteni, s a két személyi pecsét lenyomatával ellátott ké­relem alapján az anyakönyvi hi­vatalban azonnal kimondják a válást. Régebben Japánban szinte is­meretlen volt a válás, olyan ke­vesen alkalmazták. Ma viszont ott is egyre több házasság bom­lik fel. A napkeleti országban nem (sem) ritka azon esetek száma, amikor a férj egy-egy női prakti­ka áldozatává válik. Azaz a hölgy „hálózza be” a férfit. Olyan is előfordul, hogy a két család beszél meg mindent a háttérben, s a fiatalok szinte csak a házasságkötés pillanatá­ban ismerik meg egymást. A japán lakadalomban a pénzadományokról névjegyzék készül, minden adakozó ven­dég neve mellett feltüntetik a pontos összeget. De a vendégek nemcsak pénztárcájukat, ha­nem fanyar humorukat is ki­nyitják. Ez utóbbiakba a háza­sulandók jócskán belepirul­nak... M. B. Rita fia

Next

/
Oldalképek
Tartalom