Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-20-21 / 43. szám
8 HÉTVÉGI MAGAZIN 1999. február 20-21., szombat-vasárnap Verselő Ezen a héten lapunk hirdetésvezetője, Nánási János kedvenc versét olvashatják. Választásom Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön című versére esett. Baranyi a versein át sugallja, hogy egyszerűen azt az öröm- és bosszúságteli életet szeretné élni, mint amit a nagy többség. Az egyre tökéletesebb emberségre törekvés nem könnyű feladat, új törvényeket is kell keresni. A magánélet és közélet kritikus szituációi emberi, természetes megoldásokra ösztönöznek. A „Valami mindig közbejön” című versében is figyelmeztet: néha-néha érdemes megállni és nem szabad elhalasztani mindig azt, ami „életté” varázsolja létünket. Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak sós parlaggá szikesedett magánya fehérük utánad, futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön, futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve, a csüggedőkre biztatón, a lányokra ingerkedőn mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom sjiem csillapító szunnyadás koncul Kapott, kényelmes ágyon, álmodhatnál egy igazit vetetten, parttalan mezőn, álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad, de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak, hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn, lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön. Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet, pedig adódna még idő kifogni az adott időn, igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön. Lipták Pál a művészet mesterségéről és a csabaiságról „Minek fessem azt, ami már elmúlt?” Könyvtárosként, festőművészként és lokálpatriótaként is ismert a köztünk élő Lipták Pál, aki könyvtárépítő munkájáért 1954-ben Kossuth-díjat kapott. A festményeit, rajzait rendezgető 77 éves Mestert a békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékházban látogattuk meg, ott kértünk tőle interjút. Kedves bezárkózottsággal fogadott. Mindjárt az elején közölte, nem akar magáról fotót, öreg már hozzá. Bár fotóriporterünk azért jött, hogy lefényképezze, de ha zavarja, majd keresünk képet az archívumban. A beszélgetés ennek ellenére nehezen indult, kérdéseinket szabadkozva fogadta, semmi új nem történik vele, semmi értelme a beszélgetésnek. Végül mégis elkezdtük. — Békéscsabán a negyvenes évek közepétől működött egy képzőművészeti szabadiskola, ahol modellrajzot, portré- és szabadban festést tanulhattam 1945-től 1948-ig. Szüleim akaratának engedelmeskedve az úri szabó szakmát is kitanultam. Abban az időben úri szabónak lenni egzisztenciát jelentett. — A képzőművészeti iskolában kik tanították? — Jankay Tibor, Sass Árpád és Miklós István. — Az ötvenes évek elejétől rendszeresen kiállított, 1957-ig a festők területi vezetője is volt. Később is, még a kilencvenes években is bemutatta munkáit. Vásznain keresztül ismert csabai lokálpatriótának számít. — Az én csabaiságom lassan közhellyé válik. Fölösleges az embernek újra felböfögni. Megöregedtem, másképp látom a világot. Az idők folyamán a város térképe egybeesett életem térképével, mintegy metszve azt. Én ma is a saját térképemen közlekedem. Visszavonultan élek, látszólag elkülönülve, de nagyon nyitott, éber szemekkel járok a világban. Ezzel azt akarom mondani, hogy egyáltalán nem zártam be magam szellemi gettóba. Egy meghatározott közegen keresztül benne vagyok a város életében. — Erre kiállításai is jó példák. Mélységes átérzéssel a szűkén vett emberi és táji környezet jelenik meg rajtuk. Jelenlegi munkái absztrakt jellegűek. — És főleg nonfiguratívak. Miért festek ilyeneket? Nem akarom a régi vázlataimat előrángatni. Miért fessek olyan tájképeket, melyek tárgyai már rég eltűntek a látómezőmből? Ä táj sajnos átalakult. — A belváros is... — Én erről nem akarok beszélni. A nyugati kisvárosok sétálóutcái kialakulnak, nem kineveztetnek, mint itt Békéscsabán csinálták. Nézzen meg egy régi, tízes évekbeli képeslapot, láthatja ennek a városnak volt főtere, voltak templomai. — Milyen szempontok szerint válogatja össze a képeit egy kiállításra? — Már nem tervezek több kiállítást. A szempont nyilvánvalóan az, hogy ne szerepeljek olyan képekkel, amelyeket már több helyen kiállítottam. Az ember ilyenkor arról akar hírt adni, hogy jelenleg milyen korszakában dolgozik. — Mikor érzi, hogy egy képe készen van? — Amikor már nem tudok semmit festeni rajta. Nem biztos, hogy készen van, csak nem tudok többet hozzátenni. Az igazán jó mű mindig kész. A jó író, a jó festő munkája minden pillanatban kész. — Irodalomról is ejtsünk szót. Az induló Tevan Kiadó munkatársait több ismert irodalmi nagysággal, többek között a Kossuth-díjas Lakatos Istvánnal hozta össze. — Könyvtárigazgatóként a kortárs magyar líra köteteit szerkesztettem, innen volt az ismeretségem vele és sok mással. — Jelenleg mivel tölti napjait? — Olvasok. Most épp Bemáth Aurél életregényét. De sokat nézek tévét, és bosszankodom a műsorok alacsony Békéscsaba térképe egybeesik élete térképével — Lipták Pál ma is ezen közlekedik színvonala miatt. A kereskedelmi csatornák műsorvezetőinek magyartalanságán, a rengeteg reklámon, a helyi televíziók amatőr, túlexponált bemon- dócskáin. Pánics Szabó Ferenc „Görcsösen kapaszkodtam az ülésbe és vártam, hogy mi lesz” Két zuhanást is túlélt Nem látszik rajta, hogy félne, izgulna. Keyla Malpartida a limai repülőtéren várakozó hatalmas Jumbo-Jet fedélzetén fogadja ismét utasait. Készségesen, barátságos, biztató mosollyal a helyére kíséri a bátortalan utazót, utasításokat ad, elmondja — ki tudja, hányadszor —, mi a teendő veszély esetén. — Imádom ezt a munkát, s csak akkor adom fel, ha megtalálom az igazit, férjhez megyek, családot alapítok — mondja a huszonkét éves perui légikisasszony. Keyla kétszer élt túl légiszerencsétlenséget: Óriási fájdalmat éreztem, levegő után kapkodtam. 1994-ben, majd pár hónapja a perui dzsungelben kiégett Boeing—737-es gépen. Sabusoa felé tartott a kis kétmotoros repülő hét emberrel a fedélzetén. — Öt perc múlva leszállunk — jelenti a kapitány, amikor hirtelen megváltozik az időjárás. Zuhogó esőben próbál landolni a gép, ám amint földet ér, felcsapódik, majd belevágódik a közeli folyóba. — Csak később tudatosítottam, hogy mi történt. Óriási fájdalmat éreztem, levegő után kapkodtam. Nem tudom hogyan buktam ki a gépből, s hogyan kerültem a víz felszínére Egyszer csak egy úszó rönk került elém, belekapaszkodtam, így menekültem meg — meséli Keyla, aki szerint „mennyei ajándék” volt az a rönk, hiszen a többszörös csonttörést szenvedett lány aligha tudott volna kiúszni a partra. A gép utasai, a pilóta és a másodpilóta életüket vesztették. Keylát a szőr- . nyű tragédia j után arra pró- J hálták rábeszélni, hogy adja fel foglalkozását, de hajthatatlan maradt. 1998. május 5-ére virradó éjszaka az ecuadori határhoz közeli Andoas városba tartó Boeing—737-es fedélzetén tartózkodik, amikor a gép leszállás előtt lezuhan. — Minden teljesen rendben volt, semmi gyanúsat nem észleltem, aztán hirtelen megtörtént a katasztrófa. Mintha valaminek nekiütköztünk volna, valószínűleg egy fa tetejét súrolta végig a Boeing. Ahelyett, hogy a gép landolás előtt fokozatosan ' 1 ■' ■■ Keyla úgy látja, csak azért menekült meg, mert mindkét alkalommal a gép hátsó felében ült lelassult volna, csak gyor- A korábbi szerencsétlenségnél is ugyan- i ez történt. Görcsösen kapaszkodtam az ülésbe, csukott szemmel vártam, hogy mi lesz, s közben Istenre gondoltam. Az ütközés pillanatára már nem emlékszik, valami nekicsapódott a fejének, s elájult. Amikor magához tért, csak a szörnyű fájdalmat érezte, amely át— A legborzasztóbb az volt, hogy egyáltalán nem kaptam levegőt, hápogtam, kapálóztam. Kolléganőmmel valahogy sikerült elvágnunk a biztonsági öveket. Fel akartam állni, kirohanni a repülőgépből, amikor rámkiáltottak: állj, elöl tűz van! Sosem láttam még Hetvennégy ember az égő repülőgépen maradt. járta egész testét. ekkora tüzet, borzasztó volt. Ki kell jutnom ebből a lángoló pokolból, hiszen a gép bármely pillanatban felrobbanhat! Szerencséje volt: pár másodperccel a hatalmas robbanás előtt egy kis nyíláson keresztül sikerült kikúsznia a szétroncsolódott gépből. Fejvesztve rohant az őserdőbe, ahol több óráig tartó keresés után hajnali négykor találtak rá a mentőalakulatok a könnyebb sérüléseket szenvedett, de pszichikailag teljesen megtört ste- wardessre. Keylán kívül 12-en menekültek meg, 74-en az égő repülőgépben maradtak. Keyla úgy látja, csak azért menekült meg, mert mindkét alkalommal a gép hátsó felében ült. — Optimista vagyok, folytatom a repülést, s remélem, további szerencsétlenségben már nem lesz részem. „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag” Az 1848—49-es forradalom és szabadságharcra emlékezve a múlt év végén útjára indítottunk egy fejtörő játékot olyan kérdésekkel és illusztrációkkal, amelyek átfogják történelmünk legfényesebb időszakát. Hétvégi magazinunkban hétről hétre ugyanezen a helyen találnak egy-egy kérdést, hozzá tartozó képpel és három lehetséges válasszal. Közülük egy helyes, a másik kettő téves. Ha részt akarnak venni a játékban, akkor egy levelezőlapon küldjék be a helyes megfejtést vagy annak betűjelét a szerkesztőség címére (5600 Békéscsaba, Pf. 111.) A levelezőlapra ne felejtsék el ráírni: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Á megfejtést legkésőbb kedden adják postára. A helyes megfejtők között hetente három tollat sorsolunk ki, s valamennyi hibátlan megoldást a rejtvénysorozat végén beletesszük egy kalapba, s „ráadás” húzást tartunk értékes nyereményekkel. Tehát a játékba bármikor be lehet kapcsolódni és bármikor ki lehet belőle szállni, de minél több helyes megfejtést küldenek be, annál nagyobb esélyük lesz arra, hogy az 52. forduló utáni sorsoláson 1848—49-es témájú könyvek, verseskötetek nyertesei legyenek. Irodalomajánlat: Hüttner Vilmos: Békés (Magyarország megyéi, 1982.), Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848—49. (Képes Történelem sorozat), Scherer Ferenc: Gyula város története II. (1938.), Závodszky Géza és Hermann Róbert: Nemzet születik (Új Képes Történelem sorozat), Glatz Ferenc: A magyarok krónikája (1996.), Sisa Béla: Békés megye műemlékei II. (1981.), Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete I. (1985.), Ezernyolcszáznegyvennyolc. Magyar szabadság- harc 1848—49-ben. Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben (1898.) 12. kérdés: Egy híres magyar író mind a 48-as forradalmi kormánynak, mind 1867-ben, a kiegyezés utáninak minisztere volt. Ki ő? a) Gyulai Pál b) Eötvös József c) Lévay József Előző heti feladványunk megfejtése: c) pénzügyminiszter. Egy-egy tollat nyertek: Mészáros Ilona (Gyula), Turbucz Vanda (Szabadkígyós), Vinkovics Bernadett (Gyomaendrőd). • A kor egyik jeles írója: báró Eötvös József . - ■ ■'< ...í/í
