Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-15 / 38. szám

MEGYEI KÖRKÉP Szükség van-e gyermekhotelre Békéscsabán? Míg az anyuka bevásárol, „ügyet intéz”, biztos kezekben, megbízható körülmények között lenne a kicsikéje. (Felvételünk a békéscsabai belvárosi bölcsődében készült) FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az élet értelme a gyermek — vallják nagyon sokan, mégis jó lenne olykor-olykor, ha egy-egy kis időre, mondjuk egy bevásárlás, egy színházi előadás, egy bál, uram bocsá’ egy víkend idejére a szülőket tehermentesítené valaki a nonstop gyermekfelügyelet alól. Varga Éva, a békéscsabai Egészségügyi Alapellátási In­tézmény igazgatója és a mun­katársai úgy gondolták, ezen lehet segíteni. Mint találkozá­sunkkor elmondták, 1989— 90-ben már működött nonstop gyermekhotel a településen, csak ez akkoriban nem volt kifizetődő. Az igény sem volt túl nagy, és a város is inkább a lehetséges pénzügyi karcsú­sításokban gondolkodott. Var­ga Éva szerint talán többen odafigyeltek volna a lehető­ségre, ha a gyermekhotel nincs annyira távol a város- központtól. Persze ma ez már nem vál­toztat az akkori tényeken: volt hotel, nincs hotel. Az azóta el­telt közel egy évtized azonban sok változást hozott a családok életében. A nők jórésze nem engedheti meg magának, hogy három évig otthon maradjon a gyermekével, az elintézniva­lók estére maradnak, az esetek jelentős részében még a nagy­mamák is dolgoznak, sokkal több az ügyintézendő felada­tunk, mint egy-két évtizeddel korábban, s egyáltalán, számos olyan körülmény van, ami mi­att a nők feltehetően szívesen vennék, ha néhány órára vagy napra valaki vigyázna gyerme­kükre. Száz szónak is egy a vé­ge: Varga Éváék hiszik, érde­mes lenne feltámasztani a gyermekhotel intézményét, ez­úttal azonban a város szívében, a belvárosi bölcsőde épületé­ben. Itt ugyanis szinte minden tárgyi feltétel adott lenne a megvalósításhoz. Terveik sze­rint egyelőre egy játszószoba és hálószoba alkotná a hotelt, ahol két gondozónőt és egy biztonsági őrt alkalmaznának a feladat ellátására. A „Mennyibe kerülne mind­ez a szülőknek?” még kalkulá­ció és alku kérdése. Az alapel­látási intézmény a védőnőkön és gyermekgondozási intézmé­nyeken keresztül a közelmúlt­ban kérdőívet juttatott el a szü­lőknek, melyben nemcsak az igényeket szeretnék felmérni, hanem arra is kíváncsiak, hogy a családok milyen időtartamért mennyi pénzt tartanának elfo­gadhatónak. Az egyik elgon­dolás szerint nem fix tarifás in­tézmény lenne az új gyermek­hotel. Azon gyermekek után, akiket csak egy-két órára adná­nak be szüleik, száz-százötven forintot fizetnének óránként, akik azonban tovább vennék igénybe a hotelt, kevesebb óra­díjjal számolhatnának. Varga Éváék azt is elképzel­hetőnek tartanák, hogy nem­csak a bölcsődés és óvodásko­rú gyermekek számára lenne nyitva a hotel kapuja, hanem a 10—12 éves korosztályúak számára is. Érzésük szerint, még ha nullszaldós volna is az intéz­mény, megérné a működtetés, hiszen mégiscsak emelkedne a város rangja. A „Ki működtesse?” kér­désben is többféle elképzelé­sük van a kezdeményezőknek. Lehetne tárgyalni a Bölcsődés Gyermekekért Alapítvánnyal is, de leginkább a városi ön­kormányzat támogatására szá­mítanának. Ha az igények és a támogatás találkozna, még eb­ben az esztendőben megkezd­hetné működését a hotel. Az Egészségügyi Alapellá­tási Intézmény örömmel veszi az igények jelzését telefonon is (66/321-820), hiszen az érdek­lődők száma bizonyíthatja a leginkább: szükség van a gyer­mekhotelre. Magyar Mária Hangverseny a városházán Újabb segélykiáltás a csabai Jókai kollégiumból Korszerűsítés hibákkal A Békéscsabai Bartók Béla Ze­neművészeti Szakközépiskola hangversenyt rendez február 16-án, 19 órától a békéscsabai városháza dísztermében. A műsorban fellép az iskola kamarazenekara Purcell művé­vel, szerepel a kamarakórus is, a leánykar pedig Schein, Aichinger, Monteverdi, Ko­dály, Schubert és Kocsár dalait énekli majd. Bemutatják Hor­váth Barnabás „Mundi renivatio” című művét is, a le­ánykart Ordasi Péter, a kamara- zenekart Farkas Pál vezényli a koncert során. B. P. A. A békéscsabai Jókai kollégi­umi állapotokról, történé­sekről lapunk már korábban cikkezett. Szerkesztőségün­ket most az intézmény két nevelőtanára, Béres István villamosmérnök, fizikata­nár, és Kis Tamás villamos­műszaki pedagógus, közok­tatásvezető kereste fel, hogy még más, általuk valósnak tartott problémákról is ír­junk. — Amit előző cikkében a volt iskolatitkár az anyagi vissza­élésekről mondott — kezdte Kis Tamás, aki a kollégium szakszervezeti titkára is —, azokról a folyosói beszélgeté­sekben mi is hallottunk. Azt azonban, ha valaki tele sza­tyorral távozik, ha látja is az ember, nem tudja bizonyítani. Akár a boltban is vehette a szatyrok tartalmát, a blokkot meg, mondjuk, eldobta. Ne­kem pedig nincs jogom, hogy beletúrjak más csomagjába. De mifelénk is azt mondják, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Azt is megerősíthetjük, hogy a cikkben említett vezető minősíthetetlen hangon beszél a szakdolgozókkal, a takarító­nőket például nem engedi ebédszünetre. A szakszervezeti tagokkal megkülönböztetett bánásmódot enged meg magá­nak. — De vannak más problé­mák is — vette át a szót Béres István tanár. — Például a fűtés és annak korszerűsítéséből adó­dó problémák. Egy leiratban — ilyen leirata minden kollégium­nak van —, rögzítik, hogy me­lyik helyiség, hány hőfokú kell legyen. Ezzel szemben nálunk a hőmérséklet meg sem közelíti a hivatalos értékeket. Vagy negy­ven fokos hőség van, hogy ab­lakot kell nyitni vagy pedig hi­deg. Az önkormányzat részéről a műszakilag felelős szakember december elejére azt ígérte, hogy pótradiátorcsöveket he­lyeznek el a tanulóban, és a ta­náriban. — Az előbb, amikor a kollé­giumban jártam, megmutatták nekem a tusolót. A meleg víz majd’ megégette a kezem. — A víz mindig hatvan-hat­vanöt fokos. A beépített keverő nem működik. Ezért sajnos jel­lemző, hogy a tanulók hanya­golják a fürdést, és akkor fino­man fogalmaztunk. Ez az áldat­lan állapot másfél éve tart. De van, amikor egyáltalán nincs is meleg víz. Olyankor 16 fokos víz folyik a csapokból, mert az igazgatónőre néha ötletszerűen rájön a takarékoskodás, s akkor a helyiségekben is hideg van. A tusolót persze akkor sem lehet fürdésre használni. A legtöbb tanuló csak hétvégén fürdik — otthon. — Mennyibe került a korsze­rűsítés? — Papíron harminchét milli­óba. * íme a részletes kimutatás, mi­lyen hőmérsékleteknek kellene lenni az egyes helyiségekben: a fürdőben 22, a tanulóban, a mű­helyben, és az orvosi szobában 20, az ebédlőben a nevelőiben, a mosdóban, és a könyvtárban 18, a folyosókon, a konyhában, a tornateremben, és az illemhe­lyeken 16 fok. Pánics Szabó Ferenc BankVVustria Creditanstalt BA/CA Prémium Számla Látra szóló, sávos kamatozású bankszámla, mely segítségével teljes körű banki tevékenységet folytathat Éves kamatláb EBKM 0— 500 000 6,40% 6,73% 500 001—2 000 000 11,25% 12,15% 2 000 001—3 500 000 12,25% 13,31% 3 500 001—5 000 000 13,60% 14,89% 5 000 001— 14,00% 15,36% A kamat elszámolása naponta, a napi záró számlaegyenleg alapján történik. Kamatjóváírás minden naptári negyedév végén. • Elérhető telefonbank és electronic banking rendszeren keresztül is. • Bankkártya csatolható hozzá. • A számláról befektetni is lehet. Bővebb felvilágosításért kérjük forduljon üzletkötőinkhez : 5600 Békéscsaba, Kossuth L. tér 2/A. Telefon: 06 (66) 446-346. 1999. február 15., hétfő Kényelmesebb az élet, mégis fogy a falu Aki Örménykúton dolgozni akar, az munkát is talál — je­lentette ki legutóbbi találko­zásunkkor Bohrát Sándor, a falu polgármestere. — A tele­pülésen tevékenykedik né­hány cég. Ezek, s az itteni vál­lalkozók alkalmaznak helybé­lieket. A kínált munka több­nyire nem igényel komolyabb képzettséget. A kistelepülések nehezen orvo­solható baja azonban Örmény­kutat is elérte: fogy, öregszik a lakossága. Bohrát Sándor hoz­záteszi: a hatszáz lelkes faluban a gyermeklétszámra, a lakos­ságra leosztott normatíva is szű­kös. Tavaly mégis nagyot lép­tek előre: pályázati támogatás­sal valamennyi intézményüket gázfűtésesre korszerűsítették. A belterületi lakások majd mind­egyikében van telefon, s a gáz­fűtésre való áttérés lehetősége is mindenhol adott. Bár kényel­mesebb az élet, az elvándorlás nem állt meg. Az önkormányzat szűkös költségvetésből gazdálkodik. Segélyezésben a tavalyi szintet igyekeznek megtartani. Jövede­lempótló támogatás tavaly öt la­kosnak járt, idén nyolc fővel számolnak. A gyermekvédelmi támogatást hetven gyermek csa­ládja kap. Az önkormányzat a gyermekek étkezési térítési dí­jából is igyekszik átvállalni. A településen a földhaszon­bérletből származó forrásadó a legszámottevőbb bevétel. Szed­nek még gépjárműadót, kom­munális adót, s az idei évtől iparűzési adót is. Az adózási fe­gyelem elfogadható, kevés a hátralékos. A falu az idén is fejlődik: a polgármester beszámolt róla, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. felújítja a településről 44- es főúthoz vezető bekötőutat. Az áramszolgáltató részvény- társaság támogatásával pedig a Sárkány-sori külterületi vil­lanyhálózat felújítását tervezik. (r) Bohrát Sándor polgármester bizakodó Pályázat a szellemileg leépültek ápolására Magyarországon az időskori szellemi leépülés közel 180 ezer embert érintő probléma, mely az esetek többségében gyorsan romló szellemi és fizi­kai állapotot jelent. Az ilyen időskorúak nincsenek beteg­ségük tudatában, mindennapi ápolásuk igen nagy terhet ró a hozzátartozókra. Az ilyen ember szinte egész na­pos ápolást igényel, így sokszor egy-egy családtag kiesik a min­dennapi munkából, s a beteg és ápolója lassan teljesen elszige­telődik a külvilágtól. Az évek óta ezzel a témával foglalkozó Pfizer Kft. — a szel­lemi leépülésben szenvedők gyógykezelésére és gondozására 1997-ben létrejött Memória Ala­pítvány szakmai támo­gatásával — pályázatot ír ki. A cél olyan közös­ségek kialakítása, me­lyek mind a betegségben szenvedőknek, mind pe­dig családtagjaiknak ak­tív segítséget nyújtanak. Az országos pályáza­tot két témakörben hir­dették meg, az első az időskori szellemi leépü­lésben szenvedő beteget otthon ápoló családtag­ok klubjának egy évi működtetésére irányul. A cél olyan sorstársi kö­zösségek kialakítása, melyeken belül lehető­ség nyílik a családtagok információ- és tapaszta­latcseréjére. A pályáz­ható összeg maximum 120 ezer forint. Csopor­tok, szakmai közössé­gek és jogi személyek jelentkezését várják. A kiírt másik támogatást az időskori szellemi leépülésben szenvedő betegek napközi fog­lalkoztatójának egy évi működ­tetésére nyerhetik el a pályázók. Az összeg ebben az esetben hat­százezer forint, s a feltétel a be­tegek foglalkoztatásának rend­szeressége, a szakorvosi vizsgá­latok lehetősége, valamint a fo­lyamatos ápolói felügyelet. Adatlapokat az alábbi címen igényelhetnek az érdeklődők: Pfizer Kft., Túróczi Gabriella, 1133 Budapest, Árboc u. 6. A borítékon fel kell tüntetni, me­lyik pályázaton kíván részt venni a jelentkező. A beadott munkák elbírálásának eredmé­nyéről májusban küldenek érte­sítést. B. Párkányi Adrienn Talán ez a fa ismerős, eltévedtem” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom