Békés Megyei Hírlap, 1999. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-13-14 / 37. szám
© ^ 1999. február 13-14., szombat-vasárnap SPORT ffll / Mérkőzés: jövő hét pénteken Viszontagságos utazás meccs nélkül A találkozó előtti napon a médiákon keresztül láthattuk, hallhattuk az időjárási helyzetképeket, ami sokak számára egyértelműen azt a tényt támasztotta alá: nem lesz Miskolcon mérkőzés. Ha másért nem, hát azért, mert az akkori hírek szerint képtelenség volt a borsodi városba a ki- és bejutás. Hogy végül mégis elindult autóbusszal a csapat péntek reggel 9 órakor a bizonytalannak, többek között annak is köszönhető, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség kiadta: a meccseket, ha lehet, le kell játszani. Igazán tehát választási joga a Békéscsabai NKC vezetőinek nem volt: meg kellett próbálni. Elindultunk. Egy darabig se hó, se égi áldás nem riogatott bennünket. Egészen Körösladányig, ahol minden egy csapásra megváltozott. Ugyan a dolog nem tűnt túl veszélyesnek — Darvasig. Ám egy menetrend szerinti busz sofőrje valószínűleg nem a kellő óvatossággal hajtott, ugyanis a járművet mi már fekvő helyzetben találtuk az út szélén. Miután felvettünk néhány utast a szerencsétlenül jártak közül, folytattuk utunkat. Persze figyelembe véve a mondást: lassan, de biztosan... Debrecen után ismét változott a kép — negatív irányba. Erősödtek a hóátfúvások, ezzel együtt nőtt a hómennyiség. A szembe jövő kamiono- sokat sokszor centizni kellett, de azért haladtunk tovább, átlag 30—40 km/órás sebességgel, körülbelül húsz kilométeren keresztül. Hajdúböszörmény külső határán jött el az, amitől féltünk: nem engedtek tovább a rendőrök: 14 órakor állítottak meg. Az indok hótorlasz az út közepén, a karhatalomnak pedig így szólt a parancs: addig nem mehetünk, amíg a hókotrók (lánctalpas katonai járművekről is rebesgettek) nem végeznek. Az ellenkező irányból néhány kocsit engedtek, egyikük sofőrje igen elszomorított bennünket: szerda óta 200 kilométert haladt. Reméltük, hogy ez csak egy szélsőséges példa. A hangulat egyébként meglepően jó volt, a lányok legtöbbje „poénra” vette a dolgot, ami úgy hiszem, ilyen helyzetben elengedhetetlen volt. A bizonytalanság azért mindenki arcán ott ült. Bejutunk Miskolcra? Ha igen, lesz-e meccs? Ha lesz meccs, nem hat majd túl nyomasztóan a viszontagságos utazás? Mindenesetre két óra 15 perc állás után egyszer csak egy hókotró állt elénk (elsők voltunk a több kilométeres kocsisorban), és lassan elindultunk Miskolc felé. De nem sokáig örülhettünk, ugyanis öt perc után egy ideges kamionos dudálva kielőzött a sorból, bevágott mindenki elé, még a hókotrót is megelőzte, ,s megpróbált egyedül előretörni. Mondanom sem kell, alig egy kilométerrel odébb keresztbefordult az úton, hosszú veszkő- dés után lehúzták az útról a munkagépek, s újabb várakozás után indulhattunk tovább. Tíz kilométert haladtunk alig 20—25 kilométeres sebességgel, amikor egy kicsit javultak az útviszonyok. A hó- kotró előre is engedett bennünket, s végre 50—60 kilométeres sebességre kapcsolhatott a pilóta. Igen ám, de 11 óra óta nem volt „WC- szünet”, ezért megálltunk egy kocsmaféleségnél. A szegény embert az ág is húzza: itt egy kutya megharapta Kovácsné Barta Anikót, ezért a legfontosabb cél azzá vált, hogy eljuttassuk egy kórházba a kapust. A mérkőzés 17.30 órára volt kiírva, amikor bejelentkezem, 18.30 óra van — és még Polgárt sem értük el. Pedig onnan még további 45 kilométer vár ránk. Szegedi Zsolt V $ ü Eközben Kolodzey Tamással, a miskolci Déli Hírlap munkatársával is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, aki elmondta, a helyi csapat és a játékvezetők időben ott ültek az öltözőben, a közönség viszont megunta és időközben szétszéledt. Az előírás az, hogy a kiírt kezdési időponttól számítva egy meccsnyit meg a szünetet kell kivárnia a pályaválasztónak. Azaz egy óra tíz percet. Amikor ez a kötelező várakozási idő letelt, még Polgár városában sem voltak a csabaiak. A miskolciak technikai vezetője, Szolga Mikjós és Klembucz Ferenc ekkor már telefonon egyezkedett. Ugyanis a játékvezetők is bejelentették, letelt a várakozási idő, lezárják a jegyzőkönyvet. Mindenesetre abban maradtak a csapatok, hogy a jövő hét péntekjén játsszák le a most elmaradt felnőtt és ifjúsági mérkőzést. Szolga Miklós egyébként azt is elmondta, azért sem vártak tovább, mert a kiírt kézilabda bajnoki után a DKSK női kosarasainak edzése következett, akik a másnapi bajnokira készültek. Szombaton pedig a csarnok programja, megint csak telített, ezért akkor sem tudnák megrendezni a találkozót. A békéscsabaiak 19 órakor Polgár határához közel ezért úgy döntöttek, visszafordulnak az autóbusszal Békéscsaba felé. J. P. Nem alakul az elnökség Éppen egy héttel ezelőtt abban maradtunk dr. Asztalos Gyulával, az NKC csapatorvosával, az új elnökséget állító jelölőbizottság vezetőjével, hogy visszatérünk arra, hogyan áll az ügy? — A héten a tervezettel szemben nem sokat léptünk előre — mondta. — Eddig van három „igenünk”, az, aki gondolkodási időt kért a tisztség elvállalásáról, végül nemet mondott, ezért nem gyarapodott a létszám. A héten két jelölttel beszélgettünk, az egyik szintén napokon belül választ ad, a másik külföldön van, meg kell várni, amíg hazaérkezik. Természetesen vannak további jelöltjeink, akiket a következő héten keresünk fel. Beindult a Farsang Kupa — A Debreceni Sportiskola vezetői pénteken reggel hívtak bennünket, hogy nem tudnak elindulni a Farsang Kupára, a többiek nagy, hősies küzdelem után megérkeztek — mondta Marosvölgyi Károly, a Békés Megyei Hírlap Farsang Kupa egyik fő szervezője. Mint ismert, az általános iskolás focista palántáknak péntektől vasárnapig írták ki a tizenegyedik alkalommal megrendezendő eseményt, amelynek a békéscsabai városi sportcsarnok ad otthont az idén is. — A szolnokiak vonattal, a szegediek és a kunhegyesiek autóbusszal érkeztek — folytatta a szakember. — A megyei válogatott, illetve a Madách utcai iskola csapata pedig adott volt. Most csupán annyit módosítunk a tornán, hogy egy kicsit tovább lesznek a pályán a csapatok, azaz hosszabb mérkőzéseket játszanak. így nem kell felborítani az eredeti programot. Egyszóval pattog a labda a csarnokban, s ha sok esemény el is marad a hét végén Békés megyében, azért akad még olyan, ahol jól szórakozhatnak a gyerekek és a kilátogatok. Átigazolás: meghosszabbítva Pénteken hivatalos faxüzenetet kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségből a Békés megyei szövetség. Eszerint az MLSZ élére kinevezett felügyelőbiztos, Bodor András a rendkívüli időjárási viszonyok, valamint a bajnokság kezdési időpontjának február 27-ére történt halasztása miatt a téli átigazolási időszakot február 15- e helyett február 22-éig meghosszabbította. FIFA-közlemény A pénteki közös zürichi FIFA—UEFA tanácskozás után, amelyen az MLSZ-ben kialakult, ismert helyzetet elemezték a két nemzetközi szervezet képviselői, az alábbi hivatalos közleményt juttatták el az MTI-hez: „Közös FIFA—UEFA küldöttség utazik Magyarországra. A Magyar Labdarúgó Szövetségben jelenleg fennálló helyzetet vitatta meg pénteki zürichi tanácskozásán a FIFA és az UEFA. A megszokott eljárási módnak megfelelően az a döntés született, hogy amint lehetséges, de legkésőbb március 10- ig, közös FIFA—UEFA-kül- döttséget indítanak útnak. A közös delegációt a FIFA Nemzeti Szövetségek Bizottságának egyik tagja vezeti majd. Ezalatt a Magyar Labdarúgó Szövetség tovább végzi szokásos adminisztratív tevékenységét. A szövetség elnöki tisztét illetően mind a FIFA, mind az UEFA továbbra is Kovács Attila urat tekinti az intézményesen megválasztott elnöknek, miközben figyelembe veszi a tényt, hogy őjelenleg nem képes ellátni feladatát. A tanácskozás a FIFA szabályzatának 7. cikkelyére, annak 2. paragrafusára hivatkozott: ez megtiltja a FIFA-nak, hogy elismerje a szövetségek olyan végrehajtó testületed, amelyeket nem a szövetségen belüli választással neveztek ki. Ezért a FIFA nem ismerheti el a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium által hivatalba helyezett ideiglenes testületeket sem. FIFA Kommunikációs Osztály” Az ISM kísértete járja be az MLSZ-t Egyre inkább úgy tűnik, csú- fondárosra sikeredett az Ifjúsági és Sportminisztérium első emberének, dr. Deutsch Tamásnak húzása az MLSZ-elnökkel, elnökséggel, ellenőrző bizottsággal. Tíz nappal ezelőtt aligha gondolta az ISM első embere, hogy lavinát indít el, amibe beletörhet a bicskája. Igaz, Deutsch talán hozzászokhatott az efféle mellényúlkáláshoz, elég, ha a Tocsik-ügyre utalok, ahol az ő bejelentésére indult meg az „akció”, most pedig Tocsikot első fokon felmentette a bíróság. De most eme oldalon aligha az elhíresült jogásznővel kellene foglalkozni. Joseph Blatter, a FIFA elnöke a kezdeti bizonytalanság, vagy talán helyesebb, hogy visszafogottság után csütörtökön vaskosan véleményt nyilvánított. E szerint mélységesen elítéli a Magyarországon történteket. Ugyanakkor az ISM vezető tisztségviselői mindeddig arról nyilatkoztak, hogy Blatter úr megértő, s minden korábbi megnyilvánulásából azt olvasták ki, hogy a magyar politika mellett állnak. Nem is győzték ezt hangoztatni, naponta valamelyik minisztériumi vezető megszólalt, és tömjénezte intézményét, továbbra is helyeselte az eljárást. Áz idő előrehaladtával azonban egyre világosabb a képlet: a nemzetközi szövetség mind nagyobb hangsúllyal ad nyomatékot annak, hogy nem tűri a politika beleszólását a nemzeti szövetségek életébe. Akad példa a legutóbbi időkből, nemcsak a hozzánk közeli lengyel eset lehetne tanulságos. Hogy alkalmas-e, illetve jó-e a hazai labdarúgásnak az, hogy Kovács Attila az elnök — ebben a felállásban másodlagos. Véleményem továbbra is az, hogy nem igazán. Ám az a módszer, ahogy félre akarják állítani, meglehetősen fideszes. Erőből, konokul ragaszkodnak az ilyenfajta módszerekhez, amit az elmúlt háromnegyed évben gyakran megtapasztalhattunk. Kitartanak álláspontjuk mellett, miként a Pelikán- és Simicska-ügyben és még sok egyéb, ennél kisebb port felkavart esetben. Az előbbiben aztán mégis visszavonulót kellett fújniuk. Alighanem ez lesz a sorsa a Kovács Attila- ügynek is. Még néhány napig, hétig ragaszkodnak álláspontjukhoz, bizonyítgatják igazukat, ám ha a FIFA és az UEFA bekeményít, akkor jaj a labdarúgásnak Magyarországon. A nemzetközi szövetségek nem szoktak csupán fenyegetőzni, be is tartják ígéretüket: nemes egyszerűséggel kizárják hazánkat a sportág vérkeringéséből. Megtették ezt az angolokkal szurkolóik kapcsán, megtették a lengyelekkel... Miért éppen Magyarország lenne a kivétel? Amilyen a magyar foci, a nemzetközi labdarúgó-élet nem sokat veszít vele. Mi viszont rengeteget, ha még egy rendes nemzetközi meccsen sem léphetünk pályára. A hatalom ha valakit félre akar állítani, úgyis megteszi — miként minden rendszer megtette a maga módján. Ám az át nem gondokság, az elhamarkodottság most nyakukba öntötte az özönvizet, amiből meglehetősen nehéz lesz kikecmeregni. Egyesek már azt is tudni vélik, hogy — akár visszakerül Kovács Attila posztjára, akár végleg eltűnik a szövetség éléről — az ISM- minisztemek is mennie kell. Az elmúlt héten úgy fogalmaztam hasonló jegyzetem végén, amikor az MLSZ-elnök helyére új és alkalmas embert „kerestem”: „Aki ismer ma ilyesvalakit, írjon nekünk!” Lehet, ma mindezt a felhívást meg kell toldanom azzal, hogy ha ismer ma valaki olyasvalakit is, aki az ISM élére alkalmas, ugyancsak írjon nekünk! Jávor Péter Gyáni-judoiskola Gyáni János olimpiai hetedik, világbajnoki ötödik, kétszeres Euró- pa-bajnoki bronzérmes, négydanos mester vezetésével versenyszintű judoiskola kezdődött 8—16 éves fiúk és lányok részére, amire még lehet jelentkezni. Sőt, egy másik foglalkozásra is várja az érdeklődőket, nevezetesen önvédelmi, közelharc- és kondicionáló oktatás zajlik 3 és 99 év közötti résztvevőkkel. Mindkét foglalkozásforma helyszíne a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskola tornaterme (Békéscsaba, Gábor köz 1. — de a Petőfi utca felől kell megközelíteni a tornatermet). Jelentkezni az adott helyszínen lehet kedden, szerdán, csütörtökön 17.30 órától, de érdeklődni lehet telefonon is: 06 (20) 9170-498. A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Február 14., vasárnap. Csaba Sport. 19.30 óra (ismétlés 22.15): Sporthírek, benne képes tudósítások a Miskolc— Békéscsaba női kézilabda-mérkőzésről; a Békéscsaba—Mezőbe- rény férfi kosárlabda-mérkőzésről; a Békéscsaba—Jászberény női röplabdamérkőzésről; a Gyula—Orosháza női előkészületi kézilabda-mérkőzésről; a Farsang Kupa labdarúgótornáról; a magyar—holland teremválogatott fociról; beszélgetés a világ egyik legjobb teremfocistájával, Edwin Grünholzcal; a Kígyós Csaba KC felkészüléséről. Február 15., hétfő'. Csaba Sport. 18.30: Sporthírek. Február 16., kedd, 18.55: Magyar—holland teremfoci; 21.00: Sikeres teniszező volt; Békéscsaba—Jászberény női röplabdamérkőzés. Február 17., szerda, 22.05: Gyula—Orosháza női kézilabda-mérkőzés. Február 18., csütörtök, 22.05: Téli Kupa teremlabdarúgó-mérkőzések. $ é H Csabai Kábel Tv. Február 14., vasárnap, 19.05: Magyar—holland teremválogatottak mérkőzése; Téli Kupa teremfoci. £ £ £ Gyula Tv. Február 13., szombat, 19.00: Diáksport. Február 14., vasárnap, 20.05: T eremlabdarúgás. £ £ £ Orosházi Városi Tv. Február 15., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csák nagymester Lapunk sakkrejtvény rovata szerzőjének, Csák Jánosnak a Magyar Sakkszövetség legutóbbi ülésén — a sakkszerzemény bizottsága javaslatára — a magyar sakkszerző nagymester címet adományozta. Ma: Gyula—Előre FC Amennyiben az időjárás nem jelent akadályt, akkor szombaton (a pénteki lapunkban jelzettnél fél órával később) 10.30 órakor a fürdővárosban előkészületi mérkőzés keretében összeméri tudását a Gyula és az Előre FC. Cojocaru a keretben A napokban kijelölte Viorel Filimon, a román női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya az április 26 és május 9 között Belgrádban megrendezésre kerülő felnőtt világbajnokságra készülő keretét. A román válogatott keretbe meghívást kapott Georgeta Cojocaru, az orosháziak légiósa, erőssége is. Jugoszláv kézilabdázót tesztelnek Keményen készül a bajnokság tavaszi idényének nyitányára, a Békési FKC elleni február végi megyei rangadóra az Újkígyós Csaba KC NB I B-s férfi kézilabdacsapata. Mint Susán József elnöktől megtudtuk, Ruck László szakmai igazgató és Vörös Árpád játékosedző heti öt edzést vezényel a csapatnak, amelybe az ifjúságiaktól felkerült Czina József. Fekete eddig még munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a foglalkozásokon. A napokban egy 24 éves jugoszláv kézilabdázó érkezik a kígyósiakhoz. A rossz útviszonyok és a havazás miatt elmaradt a február 12—13-ai tiszavasvári torna, amelyen öt NB I B-s klub lépett volna pályára. Az elnöktől megtudtuk még: a helyi önkormányzat támogatásáról biztosította a klubot, s erejéhez mérten az idén is támogatja a csapatot. A szponzorok továbbra is segítik a klubot, amelynek éves költségvetése meghaladja a tízmillió forintot. A csapat további programjáról Kendra István technikai vezető adott tájékoztatást: — Amennyiben az időjárás engedi, az egykori békéscsabai mester, Skaliczky László edző által irányított százszázalékos NB I B-s listavezető Alkaloida SE február 16-án és 17-én Békés megyében vendégszerepei. A tiszavasvári gárda február 16- án, kedden 18.30 órakor Újkígyóson lép pályára, majd másnap délelőtt 10.30 órakor a békéscsabai városi sportcsarnokban az újkígyósiak vegyes csapatával mérkőzik, míg este 18 órakor Békésen a helyi NB I B-s együttessel mérkőzik. A tiszavasvári torna miatt a Téli Kupa két elmaradt mérkőzését később játsszuk le. Február 18-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor Újkígyóson a Szarvas elleni találkozóra, majd egy nappal később 18 órakor Mezőberény- ben lépünk pályára. (verasztó) A vWesz ta&)a Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN. Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, NIEDZIELSKY KATALIN. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Nyomtatás: COFINEC Hungary RL Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti kit 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS. Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. E-Mail: kiado.bekes@axels.hu Hirdetés telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztés telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft az ügy nökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető a kiadónál, az ügy nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft negyedévre 2385 Ft