Békés Megyei Hírlap, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24-27 / 301. szám
Milliomossá tesszük! VASARNAP 1998. december 27. I. évfolyam 15. szám Képes heti hírmagazin Hová tűnt a gyulád Vörös Zsaru feíje Irat nem Lek közel húsz oldala? »éröv* * 1&ho n Három és fél éves történet végére tett pontot a héten a Gyulai Városi Bíróság dr. Varga László által vezetett büntetőtanácsa. Egy bukott csempészügy borította ki a „bilit”, menetközben csalásra, bélyeg- és okirathamisításra, vesztegetésre és egyebekre is kiterjedt a vád. A hét vádlottra 15 ezer forint pénzbírságtól — pénzmellékbüntetéssel „fűszerezett” — két évre felfüggesztett, 1 év és kéthónapos börtönbüntetésig terjedően különféle büntetéseket szabtak ki. Az ítélet nem jogerős, mert az érintettek sorra fellebeztek ellene. Az elítéltek volt rendőrök, vám- és pénzügyőrök, illetve — hogy is mondjuk — civilek. Az egyik főszereplőnek — Gyulán mindenki Vörös Zsaruként ismerte — a számítógépéből az ügy kezdetén egy szakértő „elővarázsolta” a tárolt információkat. Kinyomtatta azokat, a lapokat hitelesítő zsinórral összefűzte, az egészet körcímkével átragasztotta, s lebélyegezte. A szakértői véleményt az eljárás első napjaiban nem is egy hatóság illetékesei elolvasták, majd a példányok a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra kerültek: az illetékes ügyészi nyomozóhivatalnak tőlük kellett megkapnia a többi irattal együtt. Ügy tudjuk, a bíróság kezébe már olyan példány került, melyből hozzávetőleg 19 sűrűn gépelt oldal hiányzik. A leírt történetben a szereplők kódolt névvel jelennek meg, de felismerhetők. A határmenti megyét Hazárd megyeként említi az anyag. A tárgyaláson — ahol tudomásunk szerint egyenes szándékú indítvány ugyan nem hangzott el a bizo- nyítékcsonkulás kivizsgálására — védői kérdésre a szakértő annyit mondott: nem szokta elolvasni a gépből kimentett anyagokat, s nem is emlékszik a hiányolt oldalakra, s ha a pecsét sértetlen, a bíróságnál látott anyag az ő kezéből került ki. Megnézte, rendben találta. Más esetekben viszont kiválóan emlékezett szakvélemé"i»c. ■’Oott í010«'! i«t ,Lfs * kog?rr* •«»ifi, . '*ny 101 9,0,t 10, _ *S3lu. ufKlu) ,0****ö ^‘Kís, ****. • VJ5SÍ«U11 lr**y*t*. . rer»t , . - fOro*> öö* ,, t gj ’ n. °© , ttrhQjr . °r>el< ?r"«8y. *0*5 r 232 ‘90 te s*en «í Kurva ' ***** DóiÍL'^rör £££?' •“■*•** ‘»tta Oontf, *"«S5 '•»<?» f fit* * **OÁ. i,«l •£f/í er.Jív ' ®OÍ í. ‘ >i i . •Ut l*wt “Ur, _U-n. -'“"S' nye részleteire: a tárgyaláson rendre a „Miként a szakértői véleményemben leírtam...” formulával kezdte válaszait. A teljes szakértői véleményt rengetegen látták eredeti állapotában, s Kuzma alezredes tíz hónappal ezelőtti tragikus halála után valakik a sajtóhoz is eljuttatták a hivatalos iratok közül nyo- maveszett oldalak másolatait, melyek — létező vagy kitalált? — ilyen-olyan rendőrségi vezetők szaftos ügyeit tárgyalják. Ha esetleg koholmányról van szó, e lapok vajon miért nem maradhattak a helyükön? Erre a kérdésre — másokkal egyetemben — hamarosan igyekszünk választ keresni. K. A. J. talt ,}tot i*toa , ivu* nyűi t Pándy hallgat, Agnes beszél, a sajtó figyel Munkatársunk brüsszeli beszámolója a szexuális indíttatású gyilkosságsorozatról a harmadik oldalon olvasható Aki a híreket adta: Deák János tűzoltó főtörzszászlós, megyei ügyeletes fotó: kovács Erzsébet hírek * HÍREK * HÍREK * HÍREK „Mellékes” tűzesetek Karácsony első napján történt, hogy Gyulaváriban leégett egy melléképület. A kár 200 ezer forint. Az esemény után jelentették be, hogy Békéscsabán, a Tolnai utca egyik lakásában az adventi koszorútól tüzet fogott az asztalterítő, majd az asztal, sőt, később a tapéta is. Tegnap Dévavá- nyán az Eke utca egyik melléképületének teteje, s a benne lévő takarmány égett. A kár 300 ezer forint. Békéscsabán pedig az egyik Gyöngyössy utcai ház melléképületének födémé, tetőzete égett. A tüzet a hőtermelő berendezés okozta, a kár 10 ezer forint. Halál az éjféli misén Karácsonyi üdvözlet címmel a Battonyai Zeneiskola tanárainak összeállítását hallhatták az érdeklődők a helyi katolikus templomban december 24-én. A bemutatott hangszeres művek mellett vers (Rácz Gábor, Roczkó Zsuzsanna), ének (Roczkó Zsuzsanna, Somogyvári Istvánné) és kórus (Mikes Kelemen Középiskola) is színesítette az ünnepi műsort. Az éjféli mise előtt megtartott rendezvény közönsége gyakorlatilag semmit sem vett észre abból a drámából, amely a templom oldalsó kijárátában zajlott. A zeneiskola zongora és szolfézs szakos középkorú tanárnője, Molnár Kornélia, miután orgonán több Bach- és Brahms-művet is előadott, rosszul lett. A karzatról lekísérték a friss levegőre, ám a templom ajtajában összeesett. Azonnal mesterséges lélegeztetésben részesítették, ám sem a jelenlévő orvos, sem az időközben kiérkezett mentők nem tudtak segíteni rajta. A hivatása gyakorlása közben elhunyt tanárnő lelki üdvéért hétfőn délután 4 órai kezdettel misét tartanak a battonyai katolikus templomban, (gh) Veszélyes oszlopok? Még 24-én két könnyű baleset mellett egy súlyos is megesett: Gyula külterületén egy tehergépkocsi vasoszlopnak ütközött, vezetője súlyosan megsérült. Másnap Dévaványa külterületén egy személygépkocsi kerékpárral ütközött. S tegnap? Békéscsabán, a Berényi úton, a 84-es számú ház előtt egy Volkswagen Passat betonoszlopnak ütközött. Ennek okát még vizsgálják. A kocsi 45 éves vezetője a kórházba szállítás után meghalt. Lottószámok Az 5-ös lottó nyerőszámai: 7, 22, 24, 43, 80. A Jokerszám: 476014. A 6-os lottó nyerőszámai: 4, 7,16,18, 25, 44. A pótszám: 37. Fék (pad) nélkül Fékhibával szórták (ki) a műszaki vizsgázókat Békéscsabán, a közlekedési felügyeletnél, mindaddig, míg ki nem derült, hogy nem a vizsgáztatásra bevitt autók fékberendezése, hanem a műszer a hibás — érkezett a hír szerkesztőségünkbe. Többen azonban a műszer hibája miatt csak két hónapra kaptak ideiglenes engedélyt. Plusz költség, plusz pénz, plúsz idő — panaszolták. Tény, hogy volt egy időszak, mikor a II. csarnok fékpadja rendetlenkedett — ismerte el a felügyelet munkatársa. Amikor észlelték a hibát, a gépkocsikat a másik fékpadhoz irányították, így — meglátásuk szerint — minden gépkocsit le tudtak „kezelni”. Aki azonban úgy érzi, hogy az elmúlt két hétben a fékpad miatt fékhibára kapott ideiglenes forgalmi engedélyt, az jelenkezzen a közlekedési felügyelet ügyfélszolgálatánál — ajánlják a felügyeletesek. A fék- berendezést ingyen újravizsgálják, és amennyiben hibátlan, kiállítják az engedélyt. K. A. Szilveszter bólésan A közelgő szilveszter hamisítatlan társasági esemény. Amihez ugye társasági italok dukálnak. Ezek között is előkelő helyet foglalnak el (a nagyvilágban) a koktélok. Egyik jól körülhatárolható válfajuk a bóléféleségek. Kolléganőnk, Csete Ilona abban igyekszik segítségükre lenni, hogy — ha eddig nem próbálkoztak volna vele — idén már bóléval is meglephessék vendégeiket. Természetesen néhány köny- nyen elkészíthető receptet is ajánl. (írásunk a tizenharmadik oldalon található.) Polonka Gergely, ez a huszonegy éves békéscsabai fiatalember nem csupán készülődik élete (egyelőre) legnagyobb kalandjára, hanem már túl is van rajta. A képen látható óceánjárón teljesített szolgálatot, furikázott vele a Karib-tengeren. Cikkünk a negyedik oldalon