Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28-29 / 279. szám
Milliomossá tesszük!14Egy Hajdú-Bihar megyei festő forró vízzel telt kádban lelte halálát. A tragédia sokak szerint összefüggésbe hozható azzal a különös dologgal, amit néhány évvel a halála előtt Debrecenből hazafelé autózva élt át. Mint azt mesélte, egyszercsak azt vette észre, hogy a saját sávjában menetiránnyal szemben áll a kocsija. A különös élményt követően a festő, mintha kicserélték volna, szakított az addigi stílusával. Olyan témákat, színeket és ábrázolásmódot választott, amelyet addig soha. Ám a sikert csak egy-két évig élvezhette. A szörnyű balesetre környezete azóta sem talált magyarázatot. E történetet tegnap hallottuk Kondoroson, a II. Békés Megyei Ufó Fesztiválon, amelynek fő témája a helyszínelő ufókutatás volt. Életveszélyben! Pénteken éjjel közös ellenőrzést nyomán megnézte, az adott hely tartottak Gyulán és Eleken a rend- alkalmas-e a bentlévők befogadá- őrkapitányság, a tűzoltó-parancs- sára, ellenőrizte a vészkijáratok nokság és a megyei adóhivatal megközelíthetőségét. Volt, ahol a munkatársai. Saját szempontjaik vészkijáratot zárva találták, mi szerint vizsgálták a szórakózóhe- több, kívülről. Nem voltak kijára- lyekét, a diszkókat. A tűzoltóság ti útvonaljelzők vagy nem műpéldául a svédországi diszkótűz ködtek. Szőke Margit Szekták egyházi köntösbe bújva Vallásszabadsággal való vis- szélésnek nevezte szombati orosházi látogatásakor dr. Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára azt a gyakorlatot, amikor 100 ember kontroll nélkül alapíthat egyházat. Nyugat-Európában ez a legalacsonyabb küszöbszám. Jelenleg a magukat egyházaknak nevező ilyen csoportok vagy nyers üzleti tevékenységet folytató közösségek, vagy destruktív szekták, akik a történelmi egyházak ellen szítanak gyűlöletet — fogalmazott a szónok. (Cs) Marci kölyökkutya korában nagyon utálta a postást. A kis magyar vizsla kan eleinte érdeklődve szaladt a kerítéshez a kézbesítő jöttére, de miután a férfi többször rácsapott az újsággal a kutya orrára, megromlott közöttük a viszony. Azt gondolhatnánk, hogy Marci örökre megutálta az újságkihordókat, meg az újságot is, de nem így történt. Amikor új kézbesítő került a környékre, addig barátkoztak a kerítésen keresztül, amíg a kutya elfogadta a férfitől a lapot, majd odavitte a gazdájához. Azóta naponta megismétlődik ez a jelenet: Marci ugat, megérkezett a kézbesítő a Békés Megyei Hírlappal. A kézbesítő odaadja neki az újságot, s a derék eb máris szalad vele a ház urához. Az ügyes jószág tulajdonosa, a gyulai Száva Károly régebben rendszeresen vadászott. Marci feladata volt a leterített nyulat, fácánt, vadlibát a gazdihoz „szállítani”. Ma már csak a Körös-partra és a hobbitelekre járnak levegőzni, de a kutya tehetsége nem kopott meg. Úgy tartja fogai között az újságot, hogy annak még soha egyetlen lapja sem gyűrődött meg. Arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy Marci olvassa-e a híreket. Eddig még nem szólt róla senkinek... Baracsi Magdolna HÍREK * HÍREK * HÍREK * HÍREK Négy nap Rómában. Tóth Imre országgyűlési képviselő a Parlament rendészeti bizottságának tagjaként hétfőtől négy napos római programon vesz részt. A három tagú magyar képviselői delegáció az olasz Parlament ágazati bizottságának képviselőivel találkozik. A tárgyalások során az Európai Unióhoz csatlakozás jegyében szó lesz az önkormányzati, rendészeti feladatokról, a nemzetközi bűnözésről. A magyar delegáció olasz üzletemberekkel is találkozik — az üzleti kapcsolatok, a hazai tőkebefektetés növelése érdekében. Reisz-nap. Szombaton a gyulai városházán tartotta alakuló ülését a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége. Korábban az almáskamarási, eleki, gyulai, mezőberényi német kisebbségi önkormányzatok tartoztak hozzájuk, most csatlakoztak a választás után megalakult gyomaen- drődi, kétegyházi, orosházi önkormányzatok is. A megyei szövetség elnökévé a gyulai Reisz Ádámot, alelnökké az orosházi dr. Forman Istvánt választotta. Az elnökség tagja a mezőberényi Wagner Márton, az almáskamarási Nagy Lászlóné és • az eleki Niedermayer Ernő. Romaválasztás. Személyi kérdésekben is döntött tegnap a Békés Megyei Cigánylakosok Egyesületének küldöttközgyűlése. Az elnök továbbra is Zsig- mond Károly maradt, al- elnököknek pedig Pusztai Józsefet és Drágos Józsefet választották meg. Az ellenőrző bizottság elnöke Bíró István lett. A küldöttközgyűlésen elhangzott az is, hogy megyénkben húsz cigány kisebbségi önkormányzat alakulhatott meg az októberi választások után. McÜnnepették. Olimpiai bajnokok autogramjaival térhettek haza azok, akik tegnap délben a békéscsabai McDonald’s étterem első születésnapját ünnepelték. Horváth Csaba és Kolonics György olimpiai és világbajnok kenusok aláírásaik mellett díjakat is átadtak, mégpedig az óvodások részére kiírt rajzpályázat legjobbjainak. A nyertesek: Dócs János, Papp Noémi és Kocsor Réka. Vér-party. A véradók napja alkalmából tartottak ünnepséget a véradóknak és a véradásszervezőknek tegnap Békéscsabán, a Party étteremben. Akik százszor vagy ennél többször adtak vért, emlékplakettet vehettek át. A szervezőktől megtudtuk azt is, hogy Békés megyében — a véradóknak köszönhetően is — nem fordulhat elő olyan eset, hogy valaki a megfelelő időben ne kapja meg a számára legmegfelelőbb vérkészítményt. Rímfaragók. Ramasz Imre bácsi és pörköltfőző csapata már javában kavargatta a kondérok tartalmát, amikor tegnap leparkoltunk a kardoskúti művelődési ház előtt. A szokásos nyugdíjas vers- és prózaíró pályázat díjkiosztójára készülődtek, ahová ilyenkor még Tatabányáról is eljönnek, merthogy nem csak Békésből, Csongrádból, de még a Dunántúlról is neveznek lelkes toliforgatók. Az idén, 11. alkalommal éppen 52- en vetették papírra életük számvetését, és rímbe öntött soraikat. Közülük is a kardoskúti Csongrádi Pali bácsinak gratulálunk szeretettel, aki a próza kategóriában nyerte el a zsűri tetszését, és így a 2. helyezettnek járó díjat, a Békés Megyei Hírlap rádiós ébresztőóráját. Pali ( bácsi nem tudta átvenni az elismerést, mert kórházban van. Ezúton is kívánunk neki mielőbbi gyógyulást! Mai számunkban: * ■' Előfordulhat, hogy valaki rákapcsolódik az előfizető készülékére... © Lottószámok Az 5-ös lottó nyerőszámai: 5, 9, 22, 25, 31. A Jokerszám: 564217. A 6-os lottó nyerőszámai: 9, 23, 25, 32, 41, 43. A pótszám: 14. indul a Mikulás! A Mikulások december 5-én délelőtt 9-kor a Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel karácsonyfájánál, lapunk székháza előtt (Békéscsaba, Munkácsy utca 4.) találkoznak, s innen indulnak a gyerekekhez! Ide várunk minden főállású és alkalmi Mikulást! A „legtélapóbb” elnyeri a Vasárnap Reggel Mikulása címet, maga is ajándékot kap, másnap bemutatjuk őt a Vasárnap Reggel színes címlapján, s a kará- ^ - csonyfánktól az ifiházba a békéscsabai városi tűzoltók századeleji lóvontatású fecskendőjével kocsizik át. Vele indulnak a Mikulások, a krampuszok és a bohócok a Mikulásfesztiválra, melyet a csabai Ifiház immár j második alkalommal rendez meg. Hogy mi lesz ott! Hogy mi lesz ott? Az Ifiházban 10 órától Télapóbár működik majd, a kakaót és a kalácsot a Télapó szolgálja fel. Sőt, ajándékfotót is készít! A játszóházban gyertyaöntés, karácsonyfadísz-készítés és sok-sok meglepetés várja a gyerekeket. Közben a nagyteremben a Csabai Színistúdió ad műsort, utána a Mézga Család koncertezik. Ezt követően pedig a látványos bűvészshowt varázsolnak a gyerekek elé a Télapó közreműködésével. A Télapó a legkisebbeket 10 órától folyamatosan szórakoztatja a Mesesarokban. Tartsatok velünk mai és tegnapi ' gyerekek! Indulás a Vasárnap Reggel karácsonyfájától! Úton-útfélen ajándékok várnak rátok...