Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-27 / 278. szám
Meseház. (s) Ma délután 4 órakor a békéscsabai Meseházban (Békési út 17.) Kiss Ernő és Kiss István festőművészek, Kovács László fazekas kiállítása nyílik meg. A szervezők, az Egyre Jobban Kulturális Egyesület és a Békési Úti Közösségi Házak Várkonyi Jánost kérték fel a megnyitóbeszédre. A kiállítás december 19-ig tekinthető meg. Győzött Vésztő! (m) Tegnap tovább folytatódtak a szeghalmi gimnáziumban a Péter András-napok. Megválasztották a diákigazgatót Kanó Péter 12/C osztályos tanuló személyében. A négy településről (Szeghalom, Vésztő, Körösladány és Füzesgyarmat) érkező diákok versenyében a vésztői tanulók vitték el a pálmát. Ma a Tv2 három munkatársát várják az oktatási intézménybe. Támogatás. (1) A Magyar Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Szervezetének mezőhegyesi körzeti csoportja támogatási kérelemmel fordult a mezőkovácsházi önkormányzathoz, mivel a szervezetnek 8 kovácsházi személy is tagja. A képviselő-testület legutóbbi ülésén tagonként 3000 forintot szavazott meg, amelyet ajándékcsomagként kapnak meg az érdekeltek. Ugyancsak hasonló kérelem érkezett Medgyesegyházára is az önkormányzathoz, ahol a novemberi testületi döntés szerint 10 ezer forintot utalnak át a szövetség mezőhegyesi számlájára. Frontális ütközés, (s) Tegnap késő délután a 44-es főúton Kondorostól 2 kilométerre két személyautó frontálisan ütközött. A balesetnek Korda György és Balázs Klári is részese volt, akik a gyulai jubileumi műsorukra utaztak. A házaspár nem sérült meg, de a másik autó gépkocsivezetőjét súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A baleset körülményei még nem ismertek. t’zrmanyagtolvajok. (s) November 20—23. között a békéscsabai Lipták utcai katolikus temető bekerített udvaráról egy tehergépkocsiból 60 liter gázolajat, valamint 2 darab akkumulátort vett magához az ismeretlen elkövető. Nem tisztázott annak a tolvajnak a kiléte sem, aki a telekgerendási Arabeszk Kft. nyitott telepén parkoló tehergépkocsiból, kotrógépből és munkagépből összesen 220 liter gázolajat tulajdonított el. A Békéscsabai Rendőrkapitányság mindkét esetben nyomozást folytat. Fogyasztásmérő, (s) Három fogyasztásmérőre volt szüksége annak az ismeretlen tettesnek, aki november 22—23. között egy mezőberényi tanya verandáját látogatta meg, és a vezetéket elvágva eltulajdonította az említett tárgyakat. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozást folytat az ügyben. Gépkocsifeltörés. (z) Szerdán délben, fél tizenkettő és fél egy között Békéscsabán, a Reményi utcában ismeretlen tettes feltört egy fehér színű Citroen Jumpyt, s kirabolta. Az egyéb értékek mellett magával vitte a kocsi gazdájának Ericcson 198-as típusú mobiltelefonját, egy irattartót, benne fontos iratokkal, számlákkal és bizonylatokkal. Az ügyben a rendőrség nyomoz, a jármű tulajdonosa kéri, hogy aki a jelzett iratokat megtalálja, adja le a békéscsabai rendőrségen. „JOBB A BORZALMAS VÉG, MINT A VÉG NÉLKÜLI BORZALOM.” (Jennifer Crusie) MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 27., péntek Körforgalom az igazi csillapító (Folytatás az 1. oldalról) A Ü. ütemhez tartozik a Battonya átkelési szakasz, valamint a Battonya—Mezőkovácsháza útvonal második része és a mezőkovácsházi csomópont, amely jelenleg tervezés alatt áll. Ebben szerepel az említett kovácsházi „veszélyes” kereszteződés körforgalmúvá történő átépítése is. A munkák kezdési ideje jövő év második fele és a befejezés 2000 eleje. A ül. ütem Mezőkovácsházától Orosházáig (a kaszaperi csomóponttal együtt!) tart, amelynek „indítása” 2000 második felére várható. Mint mondta, a társaság azon lesz, hogy a kiemelt csomópontokat az általános tervből kivéve, előrehozott formában kezelje, de ennek esetleges lehetőségeit ma még nem lehet meghatározni. Természetesen a teljes , képhez tartozik, hogy a megye közúthálózatában még sok olyan bel- és külterületi csomópont van, amelyeknél hasonló „átváltoztatásra” lenne szükség. A szemlét követően végül arra is választ kaptunk, hogy a két „bejárt” helyszínen milyen technikai változásokra kerül sor még az idén: Mezőkovácsházán és Kaszaperen is az úgynevezett alárendelt útvonalak felől „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblákat alkalmaznak menetirány szerinti bal oldalon is megismételt és elő- jelzett módon. A STOP táblák nagyméretűek lesznek. Mindkét helyen a burkolatra ragasztható „STOP” jelet alkalmaznak, és szintén az alárendelt irányból 30 km/óra értékű sebességkorlátozást vezetnek be. A sebességkorlátozás alá vont utakra pluszként nagyméretű „Egyéb veszély” jelzőtáblát tesznek, amit kiegészítenek „Balesetveszélyes útkereszteződés” felirattal. Mint Hoffmann László mondta, a feliratot — a közlekedésrandészet javaslatára — román és német nyelven is feltüntetik. Ezeken túl az előjelzésre szolgáló sárga burkolati jeleket is alkalmaznak, valamint a közúti jelzést akadályozó minden egyéb tárgyat (fát, hirdető- táblát) eltávolítanak. Az elmúlt időszakban kért sárga, villogó lámpák felszerelésétől — az átépítés ismeretében — az érintettek elálltak. Összegzésként elmondható, hogy a korábbi felvetések, javaslatok — úgy tűnik — meghallgatásra leltek és az Állami Közútkezelő Társaság által a tervek kidolgozása jó úton halad, ami feltehetően 2—3 éven belül (ütemszerű- en) megvalósul. Halasi Mária Battonyánál 15 tonnáig mehet teher A nagylaki határátkelőhely november 1-jei megnyitása óta Battonyán a korábbi felére csökkent a nemzetközi utasforgalom — tudtuk meg Kiss László századostól, a vámhivatal parancsnokától. Battonyán és Lökösházán a november 16-ától 22-éig tartó héten 28 ezer utas lépte át az államhatárt. A vámhivatal három magyar állampolgár ellen indított eljárást, akik török eredetű árukat próbáltak becsempészni az országba. Mindhárom ügyben az elkövetők lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságok folytatnak eljárást. A két határátkelőhelyen összesen tíz esetben kellett ismeretlen elkövetők ellen eljárniuk a vámosoknak. A „gazdátlannak” minősülő áruféleségek listáját a gázolaj és a dohányáru vezette. A vámhivatal négy esetben 9 ezer forint pénz-, illetőleg három esetben 16 ezer forint vámigazgatási bírságot szabott ki a szabálysértőkre. Kiss László százados elmondta azt is, hogy a bukaresti kormány ezekben a napokban tárgyalja a kisteherforgalom engedélyezésével összefüggő kérdéseket. A román vámosoktól származó információk szerint Bukarest 3,5 tonnáig nyitná meg a Tornya—Battonya közötti határátkelőhelyet a teherforgalom számára. Ez annyiban érdekes, hogy a magyar hatóságok 1,5 tonnáig engedélyezték Battonyánál a közúti teherforgalmat. M. Gy. Napirenden a vízdíj és a gépjárműadó Megalakult a cigány kisebbségi önkormányzat, de az alakuló ülésen nem sikerült megválasztaniuk a tisztségviselőket — hallottuk tegnap délután a békési önkormányzat ülésén. Ezt követően a képviselő-testület a város I—III. negyedévi költségvetését vette górcső alá. köbméterenként nettó 115,20 forint, csatornadíja köbméterenként nettó 93 forint lesz. A gépjárműadó mértékéről is döntött az önAz előterjesztésből kiderült: a jelzett időszakban az önkormányzat bevétele égy milliárd 521 ezer 827 ezer forint volt, ami azt jelenti, hogy a bevételek időarányosan 80,9, a kiadások 77,3 százalékban teljesültek, s az idén több beruházás, kiemelt jelentőségű fejlesztés valósult meg, s a város jelentős tartalékokkal rendelkezik. A városatyák áttekintették és felülvizsgálták a testület szervezeti és működési szabálytatát, majd a jövő évi víz- és csatornadíjak mértékéről voksoltak a képviselők. E szerint ’99-ben a lakosság vízdíja kormányzat, s a lakosság teherbíró képességét figyelembe véve január elsejétől a törvényi minimumot fogadta el, ami 600 forint. A testület az egyéb ügyek tárgyalása után zárt ülésén az önkormányzatot érintő vagyoni kérdésekben döntött. —sz— A tévések életét az események irányítják Láncszemek vagyunk mi egy nagy fogaskerékben — szerénykedtek a TV2 fiatal stábjának munkatársai orosházi látogatásukkor. Önigazolásként Pachmann Péter szerkesztő-műsorvezető (a Tények sztárja) egy munkanapjáról mesélt a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola zsibongójában. Elmondása szerint a tennivalók délután 3 órakor kezdődnek, műsor előtt 1 órával pedig lázas készülődés jellemzi a kollektívát. Mivel késő éjjel ér haza, ezért nem átlagos napirend szerint él. A lányok legnagyobb szomorúságára azt is elárulta, hogy nős, felesége megértő, elfogadja rohanó életvitelét. — Ma kivételesen láthattam a takaró alól kivillanó bokáját, mert én keltem korán, egyébként ő távozik otthonról hamarabb — mondta nevetve a fiatalember, majd emlékezetes baklövéseit elevenítette fel. Középiskolás éveit idézve először színészi ambícióiról, pedagógiai elhivatottságáról, a diákévek alatt szövődött barátságokról szólt, amelyek meghatározták eddigi életét. S hogy mennyi idő jut szabadidőre, privát programokra? — Ha évtizedek múlva el kellene számolnom a sok lemondott családi eseménnyel, a be nem tartott ígéretekkel, bizony rosszul járnék — sóhajtott Csisztu Zsuzsa. Itt van például a legutóbbi eset: anyukám Erzsébet, a család minden programját hozzám igazította, de váratlanul rám bízták a finn világbajnokot, Häkkinent. Először őt kísérgettem, csak késő este jutott idő a szeretteimre. Az orosházi táncsicsosok napestig hallgatták volna a riportereket, de helyet követeltek maguknak a programban az „Aranytorkúak” is (a magyar munkaközösség tagjai, Kazin- czy-díjas és egyéb vers- és prózamondók). Csete Ilona Országosan az elsők között November 25-én tartotta hagyományos évadzáró rendezvényét a Békés Megyei Szabadidós Klubok Tanácsa. A meghívott vendégeket — az egyes rendezvények főszponzorait — Honti Pál elnök köszöntötte. Az összejövetelt Szilvásy Ferenc, Békéscsaba alpolgármestere mellett az aradi egyetem rektora is megtisztelte. Mint megtudtuk, velük elsősorban sport terén szeretnének kapcsolatot kialakítani. Bertalan Sándor titkár értékelte az elmúlt év eredményeit. Kiemelte, hogy nagyon jó érzés találkozni azokkal, akik egész évben segítették a klubtanács munkáját. A kismértékű állami támogatás mellett csak így lehetett színvonalasan megrendezni a versenyeket, találkozókat. A közel tíz éve megalakult szervezet jövőre új vezetést választ, melynek már most folynak az előkészületei. Menedzser típusú vezetésre van szükség, hiszen a feladatok, elvárások egyre nőnek. 38 klub 5280 regisztrált fővel tagja az idén közhasznú szervezetté alakult klubtanácsnak. Hat új klub pedig arra vár, hogy beléphessen szervezetükbe. Békés megyében minden szabadidős rendezvényt ők szerveznek, külön felkéréseknek is eleget tudnak tenni. A jövő évi eseménynaptár is elkészült, a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák. Ezen kívül jövőre is megszervezik a női sportnapot, a cigánylakosok sportnapját, s részt vesznek a Kihívás napja rendezvény- sorozaton is. Dr. Petróczy Gábor megyei sportigazgató is elismeréssel szólt a klubtanács munkájáról. Országos szinten a legjobb három szervezet között szerepelnek. Ehhez az eredményhez sokan nyújtottak segítséget. A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa elnökségének javaslata alapján az OTSH emléklap adásával fejezte ki köszönetét a szabadidősport fejlesztése és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében végzett munkáért a következő személyeknek: Hatos Istvánné (Unicon Rt.), Kokavecz Jánosné (Henkel), dr. Ábrahám Béla (Rendőrfő-kapitányság), dr. Tóth Miklós (Népújság Kft.), Nemes Gyula (Hungária Biztosító), Árendás Béla (Sütőipari Rt.), Rajnai Csaba (Söripari Rt.), Ruck János (Bábolna Baromfi Kft.) és Pecze Gábor (Alaszka Kft.). TOMI VÉLEMÉNYEK ' Horrornak is sok halál A napokban, amikor a Heves megyei kórház gyermekosztályának nyolcadik, daganatos megbetegedésben elhunyt nővérét temették, az egész ország megdöbbent. A sokkbój némiképp kijózanodva aztán felháborodott. Csakhogy nem sokáig kellett várni az újabb elképesztő bejelentésre: nemcsak egy osztályon, hanem az egész kórházban pusztított a gyilkos kór; nem 8, hanem 30 dolgozó halálát okozta rák az elmúlt 11 évben! Rémület és védtelenség ott, ahol a gyógyítók fizetsége az, hogy menniük kell, örökre, ahol a kórház halálgyár. Hogyan lehetséges az, hogy ennyi idő és ennyi áldozat után (ellenére) még mindig nem derült Idevalójában mi okozta a tömeges megbetegedést, a rengeteg halált?! Állítólag a gyermekosztályon 1976-tól 1992-ig szabálytalanul használt otilén-oxidos gázsterilizátort hibáztatják az ártalmas kisugárzásért. Mintha az elmúlt esztendőkben több vészjelzés, jajkiáltás hiába hangzott volna el, mintha nem az élet(mentő) lenne az első, a legfőbb érték. Ki a felelős, mi a halál oka? Még csak a múlt héten kezdeményezték a környék talajára, víizére, az épületre és a háttérsugárzásra kiterjedő vizsgálatot. De hát miért csak most? S ki mondja meg, hogy a ma még ugyan élők közül hányán hurcolják magukban tudtukkal, vagy tudtukon kívül a titokzatos kórt? Azt pedig aligha garantálhatja bárki is, hogy a halál különbséget tesz, válogat, betegre nem sújt, csak kórházi dolgozóra. Szinte hihetetlen, hogy ennyi tragédia után még mindig csak hagyják, hogy szedje alattomosan, sorba áldozatait a rejtélyes kór. Akinek kellene, az nem tudja, vagy tudja, de nem mondja, miért kell annyi ártatlan embernek meghalni. Ki és mikor állítja már meg Egerben a taroló halált?! Miközben a kórház dolgozói, nővérek, orvosok ilyen lelkiállapotban minden nap újra felkelnek és bemennek munkahelyükre, hogy elvégezzék a munkájukat, amire felesküdtek, gyógyítsák betegeiket, életet mentsenek. Ezalatt nem csoda, ha arra gondolnak, vajon mi vár rájuk, ki lesz a következő, akit temetnek... Niedzielsky Katalin Mennyi a csekély? — Mondja már meg valaki, hogy hová süllyedtünk! Túl vagyok az életem delén, de én ilyet még nem pipáltam, az úristenét! Hogy a kábítószer-élvezők tüntetnek a jogaikért, a fűért? Micsoda világot élünk? — ontotta a panaszt egy középkorú atyafi a napokban. Közismert, hogy az Egyesült Államokban tűnt fel először a tömeges kábítószer-fogyasztás. Akkor a szakértők egy része a fogyasztói társadalom fogalmára adott sajátos válaszként értelmezte a kábítószer-élvezést. Mára köztudott — a statisztikai adatokból világosan kitűnik —, hogy nem a hatvanas évek virággyermekeinek „protest” magatartásával állnak szemben tengerentúlon sem. Ä számadatok tanulságosak: sem életkor, sem egzisztenciális helyzet, sem iskolázottsági szint, sem vallási, sem pedig nemi hovatartozás szerint nem lehet olyan társadalmi csoportról beszélni, amelyről nyugodt lelkiismerettel ki lehetne jelenteni, hogy „kábítószermentes”. Hazánkban igen sokan füstölögnek, füstölgünk a fű — és egyéb szárnyakat adó szerek — hallatán az utóbbi időben. No, nem mintha mindenki szívni szeretné. A fűbarátok egyre népesebb tábora fél a Btk. terítéken lévő módosításától, ők azért füstölögnek. De vannak, vagyunk azért olyanok is, akik füves cigaretta nélkül is füstölgünk. Németországban a hatályos jogszabályok értelmében a kábítószer fogyasztása (birtoklása akár személyes célból) és értékesítése egyaránt büntetendő. A karlsruhei alkotmánybíróság még 1994-ben felkérte a tartományi bíróságokat, hogy az egységes bírói gyakorlat és az ítélkezés megkönnyítése érdekében definiálják a csekély mennyiséget. A csekély mennyiség meghatározása azonban még várat magára. Magyarhonban a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 155. számú állásfoglalásából kiderül: csekélynek tekinthető az a mennyiség, ami nem haladja meg a letális (halálos) adag — mint alapegység -— tízszeresét. Csendesen, de megkérdezném: ilyen kondíciók mellett mikor kerülnek rács mögé a dílerek, addig ugyanis fölösleges a preventív munka. Mi számít csekély mennyiségnek? Both Imre Kik kapják az adományt Kárpátalján? Mint arról már korábban hírt adtunk, november 19-én közúti balesetet szenvedett a Kárpátaljára adományt szállító gyomaendrődi delegáció. A tegnapi képviselő-testületi ülésen a delegációt vezető Dezső Zoltán alpolgármester számolt be ennek hátteréről. Uticéljuk Tiszabökény volt, ahonnan a segély átadása után még aznap este visszaindultak Magyarországra. A határon az ukrán vámosok a segély átadásáról hivatalos igazolást kértek. A delegációnak így vissza kellett mennie a nagyszőlősi vámirodára, hogy ott beszerezzék a kért okmányt. A síkos úton ekkor történt a baleset, aminek következtében a jármű utasai közül az alpolgármester egy napra kórházba került. Dezső Zoltán elmondta, tegnap egy ukrán rendőr százados kereste fel Gyo- maendrődön, hogy tájékozódjon a baleset körülményeiről, egyben közölte vele, hogy a magyar delegációt vissza sem fordíthatták volna Nagyszőlősre, az illetékes vámtisztnek ott kellett volna tartózkodnia a határon. A rendőr százados elmondta azt is, a magyarok balesetét követően úgy döntöttek, hogy november 20-ától az adományokkal a nagyszőlősi vámirodán kell bejelentkezni, s annak szétosztásáról ott döntenek. Dezső Zoltán ezt úgy kommentálta, ilyen körülmények között félő, hogy az adományok nem oda kerülnek, ahová szánják őket. Az alpolgármester, aki karácsonyra újabb élelmiszer-akciót kíván szervezni, a most kapott információk birtokában elállt ettől a tervétől. Cs. R.