Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-25 / 276. szám
upMEGYEI KÖRKÉP 1998. november 25., szerda G Körös-vidéki Zsaru Apa és lánya kukoricáztak D. László és D. Edit geszti lakosok ott törtek, ahol nem vetettek, nem kapáltak. A geszti téesz kukoricásában szerettek volna „kaszálni” az említettek. Készpénz bánta. (1) Hiába töri a fejét Mezőko- vácsházán a Deák utca egyik lakója, hogy hová kellett volna biztonságosabb helyre eltennie a pénzét, miután egyik este ismeretlenek — feltehetően ál- vagy hamiskulcs használatával — jutottak a házba és a konyhai, valamint a szobai szekrényből összesen 40 ezer forint készpénzt zsákmányoltak. A rendőrség lopás vétség alapos gyanúja miatt kezdett eljárásba. Macska-jaj! (1) Feltehetően megrögzött állatbarát volt az a magyarbánhegyesi lakos, aki — egy véletlen folytán — megtalálta a szintén bánhegyesi Aradi utcai lakos még júliusban elkóborolt fehér színű perzsa macskáját, de azt a feljelentés napjáig nem adta vissza a tulajdonosának, és más hatóságnak sem szolgáltatta be. A cica értéke körülbelül 15 ezer forint, amelynek „a hosszú idejű babusgatásáért” jogtalan elsajátítás vétsége címen vonták kérdőre a (pót)gaz- diját. Garázda elem. (1) Állítólag a régi nézeteltérésüket akarta tisztázni az a bánkúti lakos, aki egyik este barátjával megjelent egy szintén helyi lakos házánál, aki ezúttal — mint kitűnt — nem fogadta szívesen őket és nem engedte be a házba. Szándékuk nyomatékául a „vendégek” erre berúgták a kis- és a nagykaput, amelyet a sértetten kívül még az utcán tartózkodók is láthattak. A rendőrség garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt vonta kérdőre a látogatókat. November 3-án este 10 órától hajnal 5-ig vártak a mezőőrök a „termelőre”, aki azonban nem jött szerzeményéért. A reggeli órákban felgyorsultak az események. Nyolc óra után nem sokkal terepszemlét tartottak a mezőőrök és legnagyobb meglepetésükre Az említett napon összetört Wartburgot talált Körösla- dányban, a Sebes-Körös hídján a rendőrség helyi körzeti megbízottja. A személyautóban akkor már nem tartózkodott senki. A bevezetett intézkedések a D. család pakolásába csöppentek. Apa és lánya már a munka vége felé közeledett. Egy MTZ traktorral vontatott pótkocsira rakták a letört kukoricát, a „zavaró tényezők” felbukkanásáig. A nyomozás és kihallgatás során fény derült az ügy érdesorán hamarosan a rendőrség látószögébe került egy békéscsabai lakos, akit többen láttak aznap a gépkocsival közlekedni. A férfi először tagadta, hogy ő vezette volna a Wartburgot. Ám később megnyílt, s bevalkes részleteire is. A tettesek elmondták: az előző napokon több ízben „szüretelték le” a hat mázsánál is több kukoricát, a szállításnál használt traktort pedig V. Antal szintén geszti lakostól kérték kölcsön. A családi vállalkozásban kukoricázók ellen lopás vétség alapos gyanújával kezdeményeztek eljárást. B. I. lotta: ő ült a volánnál, s a felfagyott úton megcsúszott. Kiderült az is: a Wartburg tulajdonosa először azért nem akarta elismerni a vezetés tényét, mert nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A csabai férfi ellen szabálysértési eljárást indított a rendőrség engedély nélküli vezetés és a közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt. — i — Ablakokat zúzott G. Károly november elején este egy csehóban múlatta az időt cimboráival. Emberünk öntögette a garatra a kerítésszaggatót, aminek aztán meglátszott az eredménye. Szóváltásba keveredett az addig vállára boruló, versenyt hörpintő pálinkakomájával és bánatában hazaindult. Útközben felforrt a düh és az elfogyasztott szeszes ital benne, úgy érezte szétrobban, ha nem vezeti le feszültségét. A gondolatot cselekedet követte: betért K. János Füves utcai lakására és ott beverte az ablaküvegeket. G. gyanúsítottkénti kihallgatása során elmesélte, hogy nem volt ura cselekedeteinek. Ellene rongálás vétségének alapos gyanújával indítottak eljárást, az okozott kár 8 ezer forint. — Both — Vadászt talált a sörét Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen elkövető ellen, mivel a közelmúlt egyik délelőttjén a Dombegyház—Kisdombegyház közötti területen 5 olasz állampolgárságú, úgynevezett bérvadászt vadásztatott a dombegyházi vadásztársaság. Az aznapra várható vadászélmények azonban egy szomorú esemény kapcsán „fekete nappá” változtak, mivel az egyik olasz gondatlanul adott le lövéseket. Ennek következtében 4—5 szem sörét az egyik vadászatot vezető személyt érte az arcán, a kezén és a mellkasán. Az elsődleges orvosi vizsgálat szerint a „meglőtt” vadász 8 napon belül gyógyuló felületi sérülést szenvedett. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt folytat eljárást. (1) Tizenharmadikán, pénteken történt... Nem tudni babonás volt-e az a békéscsabai férfi, aki november 13-án Körösladányban összetörte gépkocsiját. Mindenesetre az a tizenharmadika péntekre esett. Unitárius rendezvényt tartanak Gyulán Fiatalokkal a barátságért A Békés Megyei Magyar— Román Baráti Társaság november 28-án Békéscsabán, a Lencsési úti Arany János Kollégiumban találkozót rendez magyarországi és romániai (Arad, Bihar, Hargita, Kovászna és Vaslui megyei) iskolák, diákotthonok vezetőinek részvételével. A találkozón áttekintik az oktatási intézmények és diákotthonok együttműködésének lehetőségeit. A békéscsabai társaság két éve szervez sikeres csereüdüléseket gyermekeknek. Gyaraki Sándomé elnök tájékoztatása szerint a mostani tanácskozás hozzájárulhat e szép kezdeményezés „intézményesítéséhez”. — Meggyőződésünk, hogy a gyermekek bevonásával tovább tudjuk erősíteni a két nép barátságát. A szociálisan rászoruló diákokokat mindkét országban szerető gondoskodással fogadják. Eddigi jó tapasztalataink alapján szeretnénk, ha az oktatási intézmények is bekapcsolódnának ebbe a tevékenységbe. Személy szerint nagy lehetőséget látok a közös szervezésű sport- és kulturális rendezvényekben — mondta megyénk magyar— román baráti társaságának elnöke. M. Gy. — A Magyarországi Unitárius Egyház, amelyet Trianon választott le Erdély-anyáról, keresi itt, az anyaországban történelmi létjogosultságát. Eddig eredménytelenül, mintha az ideszakadt, idevándorolt unitáriusok kellene hordozzák a nagyvilág és a honi politika vétkeit — fogalmazott Balázsi László, a Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség lelkipásztora. A Békés megyében unitárius lelkészként egyedül tevékenykedő Balázsi László így folytatta gondolatait: „A 430 esztendős történelmünk megtanított küzdeni és túlélni. Most is megsegít az Isten és a legendásan híres unitárius összetartás! November 28- án délelőtt 10 órakor Gyulán, egy Füzesgyarmatról elszármazott lelkes hívünk, Kispálné Romvári Etelka otthonában megkezdjük a Dávid Ferenc erdélyi reformátor, az egyedüli magyar földön született magyar egyház megalapítója mártíromsággal megpecsételt hitleveleinek hirdetését. Ez a találkozó úrvacso- rás istentisztelet lesz, mert valami isteni, keresztény-nemzeti ügy kezdődik és ezt méltóképpen meg kell örökíteni.” Végezetül Balázsi László elmondta: a november 28-i unitárius rendezvényt Gyulán, a Hétvezér u. H/2. szám alatt tartják, érdeklődni pedig a 466-586-os telefonszámon lehet. Az eseményre szeretettel várják mindazokat, akiket valamilyen szálak kötnek a történelmi unita- rizmushoz. M. B. Megkérdeztük olvasóinkat Egyetért-e a drogtörvény szigorításával? zék magukat. Szerintem biztosan nem fogják bebörtönözni azokat, akiket először érnek drogfogyasztáson. Egyébként sem őket kellene üldözni, hanem a dílereket, akik nagy tételben üzletelnek kábítószerrel. Aki mindenáron ki akarja próbálni, az meg tegye otthon, ha pedig ezek után valaki szórakozóhelyen kábítószerezik és elkapják, az csak magára vethet. Nagy Miklós, 35 éves békéscsabai családapa: — Fél éve otthon a fiam és néhány osztálytársa jelenlétében kezdeményeztem felvilágosító beszélgetést a kábítószerekről, szexről, családalapításról és a fiatalok tátott szájjal hallgatták az elhangzottakat. Nekik már szükségük van erre, hiszen amikor én voltam tizenéves, csak a filmekben láttuk, hogy léteznek drogosok. Annak a fiatalnak viszont, akit először kapnak el kábítószer-használatért, adnék még egy lehetőséget a büntetés előtt. Kovács Tibor, 24 éves békéscsabai lakos: — Nem értek egyet a törvénytervezettel, mert szerintem túlzottan erős büntetést helyez kilátásba az alkalmi drogosok számára. Bizonyos mértékben lehet visszatartó ereje a büntetésnek, de aki eddig is kábítószerezett, az véleményem szerint ettől nem fog leszokni. A kíváncsiságot nem tartom bűnnek, aki nagyon akarja, az ezután is ki fogja próbálni. A drogozás eddig sem nyílt színtéren zajlott, ezután pedig még inkább elzárkóznak majd a nyilvánosságtól. Kliment Krisztián 17 éves, Mosoni György 16 éves és Bohus Péter 16 éves békéscsabai diák: — Sokat beszégettünk erről barátokkal, iskolatársakkal és az a véleményünk, hogy a törvénytervezet túlzásba esik az alkalmi drogosok büntetésével, mert ha valaki nem otthon csinálja, hanem egy szórakozóhelyen kapják el marihuánás cigivel a szájában, az akár három év börtönt is kaphat. A bűntett előélettel rengeteg tehetséges fiatal pályáját törnék derékba. Lehet hogy éppen a könnyűdrogok legalizásával esne vissza a fogyasztás. F. M. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Megyei bélyeggyűjtők egymás között Két társukat országos elismerésre javasolják A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének Békés megyei küldöttgyűlése a napokban értekezletet tartott Békéscsabán. A rendezvényen jelen volt a dél-magyarországi területi iroda vezetője is. Dr. Berke Imre, a Békés megyei küldöttgyűlés elnöke (aki főállásban a szeghalmi rendőr- kapitány) a nemrég Budapesten megrendezett országos tanácskozásról számolt be. A gazdálkodási beszámolón és a szövetség munkájáról szóló tájékoztatón túl szólt arról is, az országos elnöki tisztségben újraválasztották Kurdics Sándort. A megyei küldöttek hozzászólásaikban fontosnak tartották az ifjúsági bélyeggyűjtőkkel való foglalkozást. Szükségesnek vették a Magyar Postával való szoros együttműködést. A küldöttek abban is döntöttek, hogy két Békés megyei bélyeg- gyűjtőt eddigi munkája alapján országos elismerésre javasolnak. Elhatározták: a jövő nyáron a megyei ifjúsági bélyeg- gyűjtőknek szaktábort szerveznek. Dr. Berke Imre végezetül megemlítette: köszönettel tartoznak a Magyar Honvédség békéscsabai helyőrségi klubjának, amiért helyet biztosított a megyei értekezletnek. Magyari Barna Részvénytársaság (5900 Orosháza, Október 6. u. 8. sz.) felvételre keres [vríirrririisíiíu m/iií munkakörbe munkatársatFeltétel: ^ felsó'fokú külkereskedelmi végzettség, szakmai gyakorlat ^ számítógép-ismeret «*■ tárgyalóképes francia vagy német nyelvismeret. Jelentkezni személyesen vagy fényképpel ellátott önéletrajzzal a társaság jogi, személy- és igazgatásügyi osztályán lehet 1998. november hó 30-áig . (16591) 5600 Békéscsaba, Pf. 311. Illésházi út 18. Tel./fax: (66) 453-540. r r Pénzkazetták: 110 x 110 x 60 mm-430 x 180 x 235 mm-ig. Kültéri és beltéri változatban postaládák. Gyógyszertárolók: 220 x 110 x 60 mm-240 x 100 x 350 mm-ig. 27,34,68 db kulcs tárolására alkalmas kulcstároló szekrény. Gyurmás kulcsdoboz, igény esetén sorszámozott pecsétnyomóval. Fegyverkazetták: 280 x 180 x 60 mm, rögzíthető kivitelben is. EURO minősítéssel: 2-40 millió Ft biztosítási értékhatárig. Fali- és bútorszéfek, páncélszekrények. 250 x 330 x 240 mm-től 700 x 530 x 530 mm-ig. Biztonsági fali- és lemezszekrények.