Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-21-22 / 273. szám
Nagy-bevásárlás 1998. november 22. Szabadidő ' Tizenharmadik oldal Dr. Nagy Ágnes két gyönyörű kislányával érkezik az egyik áruházba. Szilvi 16, Ágika 10 éves. Szeretnek vásárolni a mamával. A megyei munkaügyi központ Nagy-asszonya nincs bőviben az időnek. Hetente két-három napot vidéken tölt. Érthető hát, ha a szürke hétköznapokon előnyben részesíti a gyorsan elkészülő egyszerű vacsorákat, s ehhez egy-két hetente jókora bevásárlást csapnak. Viszont Ágnes asszony vasárnap kívánság szerint főzi az ebédet. Ami azt illeti, a két lány inkább a hagyományos ételeket kedveli, iiiába szeretnének a szülők néhá-néha különlegességeket is kipróbálni. Mint például a múltkor, amikor a nagy Ágnes új salátával rukkolt elő. Olívabogyó- val, Feta sajttal bolondította meg a salátát, s nagy várakozással tálalta a család elé. Kóstolás után a kis Ági megkérdezte, melyik szakácskönyvből készült a görögös saláta. Ágnes örült, hogy a kislánya érdeklődik, és elétette a szakácskönyvet. Mire az őszinte gyermek így válaszolt: „Csak azért kérdeztem anya, hogy még véletlenül se csináljam meg, ha felnövök...” Dr. Nagy Ágnes nem felejti azt a zöldborsólávest, amelyet fiatal- asszonyként tálalt a férje elé. — A szakácskönyvből főztem mindent — emlékezik —, betű szerint. A végén azzal zárt a szakácskönyv, hogy szaggassuk a levesbe a galuskát. Igen ám, csak azt nem írták, hogy meddig kell főzni. Én meg főztem-főztem, a galuska egyre keményebb lett. Az én toleráns férjem kihagyta a ga- , Juskát, és zokszó nélkül megette a , levest. Azóta persze sok év telt el. Most a lányokkal a hétvégi tejszínes pulyka alapanyagát vásároljuk meg, ami úgy készül, hogy megfonnyasztom a vöröshagymát, ráteszem a csíkokra vágott pulykamellet, fehérre párolom, aztán két deci tejszínben elkeverek egy kanál lisztet, s ráöntöm a puha húsra. Egyet rottyan és kész az isteni étel, amit rizzsel, krumplival vagy galuskával tálalhatunk. Béla Vali Gyerek PÚM EK A csillaggal jelölt kockától, lóugrásban olvassátok össze a betűket! A helyes sorrendben összeolvasott betűkből egy ma- gyár költő nevét kapjátok. A költő nevét küldjétek be megfejtésként! A helyes megfejtést bekül- dők között 5 darab hírlapos tollat sorsolunk ki, melyet postán elküldünk. Beküldési határidő: 1998. november 26. A E R D ♦ D Y E N Címünk: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írjátok rá, hány évesek vagytok és mottóként: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény • r 7 Műsorajánló Bűnvadászok RTLK, 20.50 Ismeretlen koldus holttestére bukkannak a város szegénynegyedében. Walt Stratton a férfi kilétét kutatja. A régi fénykép segítségével akarja megkeresni az áldozat családját. Rájön, hogy az áldozat feleségét és lányát néhány éve részeg autós gázolta halálra. Caroll, Ryan és Nora megpróbálja kideríteni, ki végezhetett a diákkal, akinek horog- kereszttel megjelölt holttestét a körhintán találták meg. A fasiszta jelkép ellenére nem valószínű, hogy fajgyűlölet áldozata lett. MTV 1: 16.00 Walt Disney bemutatja 17.00 Helló, Magyarország! 17.45 Nevetett ma már? 18.00 Ön dönt! 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás 20.00 így is, úgy is... 21.00 Hiúságok máglyája (amerikai film) 23.00 Telesport 23.35 Paganini: Huszonnégy caprice RTLK: 15.30 Meglepő és mulatságos (ism.) 17.30 Bugs -- A cég hullámhosszán 18.20 ZenÉsz 18.45 Híradó 19.05 Akták 19.30 Csíííz! 20.00 Pensacola 20.50 Bűnvadászok 21.40 Gyilkosság a Central Parkban (amerikai thriller) 23.15 Híradó. Időjárás 23.30 Ország- ház 24.00 Á növények magánélete (ism.) 0.50 Akták (ism.) tv2: 16.30 A Szuper csapat 17.30 Xena 18.30 Tények 18.45 Napló 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Közkívánatra! 22.15 Gól! Gól! Gól! 23.05 Színkép 23.35 Csatorna (lengyel film) 1.05 Napló (ism.) 1.55 Vers éjfél után DUNA TV: 16.50 Balfácánok: A garázs 17.00 Minoritates Mundi 17.40 Két macska, egy kutya 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 „Megidézett történelem” -- II. 20.50 Stúdióbeszélgetés a korszakról 21.10 Magyar évszázadok 21.35 Stúdióbeszélgetés 21.50 Ars Musica 22.20 Stúdióbeszélgetés 22.45 Egy szerelem története (olasz film) 0.25 Vers MTV2: 16.15 Jónás könyve 17.00 Ötórai tea 17.30 Szemlátomást 18.00 Újra nyitott könyv 18.30 Telesport 19.05 Vivát, Benyovszky! 20.00 A képzelet asszonya (francia tévéfilm) 21.25 Táncvilág 22.25 MM 22.35 Szabófalvától San Fran- ciscóig 23.35 A Duna-korzó 23.50 Universitas 0.20 Napbúcsúztató MS AT: 16.30 Szelep (ism.) 17.30 Clarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Rocko 19.00 MSAT Klub 19.30 Waczak Szálló 20.00 Minden lében két kanál 21.00 Clmlapsztori (ism.) 22.00 Benny Hill 22.30 A horror háza (ism.) 23.30 Music Box TV3: 16.30 Melrose Place 18.30 Hír3 19.00 Central Park West 20.00 Festménymesék (amerikai film -- 2.) 21.40 Millennium (amerikai film) 22.40 Alkony zóna HfU2f1C7VnD megfejtése: A tisztaság fél egészség! Nyertesek: Boros Vivien, Kevermes, Cseke Tibor, Gyula, Egervári Adrienn, Geszt, Kiss Katalin, Szeghalom, Kis Mónika Virág, Orosháza. Útmutató, Tarot kártyává Herczeg Ka segítségé Címünk: Axel Springef-i Audlotex 1539 Sp. P». 591. A rejtvény megfejtői között 5 darab tollat sorsolunk ki, melyet elküldünk. Beküldendő: a satírozott sor megfejtése. Beküldési határidő: 1998. november 26. (Címünk: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). A levelezőlapra írják rá: Vasárnapi rejtvény! A múlt vasárnapi rejtvény megfejtése: A torkán van a kard. Nyertesek: Ancsin Balázs, Nagy Attila, Békéscsaba, Cziglédszky Dóra, Békésszentandrás, Márkus Jánosné, Békés, Szodorai Kálmánná, Gyula. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-330-358. Valószínűleg ez a legsikeresebb nap ezen a héten a Skorpió számára. Amibe most belekezd, azt meglepően gyorsan és simán sikerül elérni. Ilyen csillagállásnál érdemes új vállalkozásba kezdeni. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-330-359. Sokat kellene pihennie, mert az energiaszintje igen alacsony lesz. Aggódik egy munkahelyi gond miatt, pedig a dolog a valóságban nem is olyan komoly. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-330-360. Szerencsecsillaga ismét emelkedőben van. Kedvező fejleményekre számíthat, ám a lehetőségre le kell csapnia, mert ha mélázik, elsiklanak. Ha teheti ússzon, vagy tegyen egy nagy túrát. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90-330-361. A bolygóállások váratlan eseményt tartogatnak, amelyek a vártnál is kellemesebbek. Érzékiségével megbabonázza a másik nemet, ám csak akkor tud kibontakozni, ha teljes odaadással viszonyulnak egymáshoz. HALAK (II. 21-111. 20.), 06-90-330-362. Fáradtnak érzi magát, ezért tanácsos pihenéssel töltenie a mai napot. Az is fontos, hogy sportoljon, de semmiképpen ne erőltesse túl magát. Egy nagy séta is jól felfrissíti. KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90-330-351. Nagyobb gazdagságról álmodozik, s ez azt jelenti, hogy a valós életben is erre vágyik. Ha sokat foglalkozik a gondolattal, meg is valósul az álma. □ BIKA (IV. 21—V. 20.), 06-90-330-352. A Vénusz, a siker és a pénz bolygója mindkét téren érezteti kellemes hatását. A kapcsolatteremtés és a kommunikáció ma előtérbe kerül. Hívja meg barátait egy jó kis beszélgetésre, hogy kellemes légkörben töltsék a délutánt. IKREK (V. 21—VI. 21.), 06-90-330-353. Egy irieghívás, amit az utolsó pillanatban kap, kiváló alkalom arra, hogy olyan emberekkel találkozzon, akik előnyösen befolyásolják életét. Valaki vonzónak találja Önt. jSX)j RÁK (VI. 22—VII. 22.), IK 06-90-330-354. Hajla- mos arra, hogy elhagy- —1---- ja magát. Ha nincs semm i teendője, lustálkodással tölti az idejét. Itt volna az ideje, hogy változtasson szokásán. Sétáljon sokat, hiszen szüksége van a mozgásra és a friss levegőre. OROSZLÁN (VII. 23- VIII. 23.), 06-90-330- 355. Akár a hivatásával, akár a szerelemmel kapcsolatban kell dönteni, ne hamarkodja el a választ. Aludjon rá egyet, hideg fejjel mindent másképpen lát. 2 —| SZŰZ (VIII. 24—IX. ^ 23.), 06-90-330-356. Ha a Szűz szülött nem — segít másoknak ott, ahol tud, akkor Ő sem várhat másoktól jóindulatot. Fontos kérdésekben lehetőleg ne lépjen a délelőtti órákban. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-330-357. Régóta kerülget egy -----beszélgetést családtagjával. Kellemetlen, de mindkettőjüknek hasznos lesz az eszmecsere. Este nyugodt lelkiismerettel térhet nyugovóra vagy baráti társasághoz.