Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-14-15 / 267. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. november 14-15., szombat-vasárnap Körös-vidéki Zsaru Görkorisok törtek-zúztak hazafelé menet Vesztükre rendőrautót stopoltak le Árokba borult, (c) A csorvási benzinkút közelében borult árokba tegnap reggel egy teherautó. A gépkocsi ve­zetője lehajtott az útpadkára, majd elvesztette uralmát a jár­műve felett. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár fél­millió forint. Százezres kár. (i) Kö­rösladányban, a Nova büfébe hatolt be ismeretlen tettes no­vember 7-ére virradóan. A be­törő dohányféleséget és kész­pénzt vitt magával 100 ezer forint értékben. Ablakbetöréssel, (i) Szeghalmon, a Bocskai lakó­telep parkolójában leállított Suzuki személygépkocsi abla­kát törte be ismeretlen elköve­tő november 6-ára virradóan. A kocsi belterébe jutva a tet­tes onnan egy autós rádió­magnót vitt el. Az okozott kár 60 ezer forint. „Elszökellt”. (c) Békés­csabán, a Szöcske utca egyik hétvégi házából permetezőt és kéziszerszámokat tulajdoní­tott el ismeretlen tettes no­vember 6-ára virradóan. Az okozott anyagi kár 30 ezer fo­rint. Visszaeső visszaélő, (i) Okirat-hamisítás és lőszerrel való visszaélés alapos gyanú­ja miatt indított ismételten el­járást T. L. vésztői lakos ellen a Szeghalmi Rendőrkapitány­ság. A férfi ellen hasonló ese­tek elkövetése miatt már fo­lyamatban volt egy ilyen eljá­rás. A 19 éves G. L. és a 17 éves N. I. — mindketten békési lako­sok — Békésről érkeztek át szórakozni Békéscsabára csü­törtökön este. Mivel egy koráb­bi átrándulásukkor lekésték visszafelé az utolsó buszt, most nem akartak kockáztatni. így görkorcsolyát is hoztak ma­gukkal, hogy majd azzal su­hannak haza. Éjjel egykor indultak Békés­re a görkorikon, és útközben — még a megyeszékhelyen — megláttak egy kitört ablakú épületet. Ez adta nekik az ötle­tet, hogy ők is törjenek-zúzza- nak. Utszéli ténykedésüket 26 fekete-fehér, műanyag útjelző­tábla és két „halszálkás”, az út- kanyarulatot jelző tábla bánta. Ilyen fárasztó „műszak” után nem csoda, hogy elkészültek az erejükkel és a stopolás mellett döntöttek. Balszerencséjükre azonban egy rendőautó vette fel őket. A rendőröknek termé­szetesen feltűntek a kidöntött táblák, és hamar beazonosítot­ták, hogy utasaiknak komoly közük lehet ehhez. így a suhan- cok Békés helyett Békéscsa­bán, az otthon helyett a rendőr­ségen kötöttek ki. A rendőrségen tegnap el-' mondták: az érintett útszakasz „halálkanyarokkal” van tele, az utóbbi tíz évet figyelembe véve mindegyik kanyarban történt halálos baleset. A fiatalok tette tehát súlyos következmények­kel is járhatott volna. A két su- hancot közlekedésbiztonság el­leni bűntettel és rongálás vétsé­gével gyanúsítják. Ny. L. Támadás a sötétben Hamis pénzzel próbálkozott Micsoda világot élünk! — átvillanhatott a gon­dolatai között ez is annak az orosházi sértettnek, akivel az alábbi eset történt: november 4-ét jegy­zett a naptár, már esteledett. A Kiss Ernő utcában kerékpárral közlekedő Cs. P.-t a bokorból kilépő alak megállásra kényszerítette, miközben a brin­gát megmarkolta. Nem volt egyedül a támadó, háta mögött megjelent társa, aki a sértettet a csuklójánál fogva tartotta, majd mindkét kezét hátra csavarta. Az idegenek semmit sem szóltak, ahogy jöt­tek, úgy távoztak. A sértett viszont a bántalma­zás eredményeként 8 napon túl gyógyuló sérü­lést szenvedett. Az egyik férfi személyleírása: körülbelül 30- 40 éves, göndör, fekete haja van, szakadt mun­kásnadrágot és zöld dzsekit viselt. Társa — a kézcsavarós — 18-19 év körüli, 170-175 centi­méter magas, rövid, fekete hajú, kötött fekete, hosszú ujjú pulóverben volt. A rendőrség kéri a lakosságot, ha valaki tud valamit az eset kap­csán, jelezze az Orosházi Rendőrkapitánysá­gon. Csete Ilona B. Gy. 24 éves, gyulai lakos ellen hamis pénz for­galmazása miatt indított eljárást az elmúlt hónap­ban Romániában a Bihar Megyei Rendőrség. A Szalontai Napló információja szerint a gyu­lai fiatalember csaknem egy esztendeje próbál­kozott hamis ötezer forintosokkal Nagyszalon­tán. A néhány hamis Széchenyi-bankót az éj lep­le alatt, Arany városában a nyílt utcán adta át pénzváltás ürügyén F. Gh. szalontai lakosnak. A „vevő” még Romániában lebukott (könnyen el­képzelhető, hogy ő is üzér volt, bizonyára felár­ral akarta továbbadni az odaát értékesnek számí­tó forintot) a hamis pénzzel. F. Gh. a rendőrségi meghallgatás során részle­tes személyleírást adott az őt átverő honfitár­sunkról, így B. Gy.-t állítólag még az Interpol is körözte, mégpedig hónapokon át eredménytele­nül. Aztán az egyik októberi napon a körözött gyulai fiatalember a szalontai átkelőnél akart be­utazni Romániába. Pechjére a nagyszalontai út­levélkezelő szolgálat munkatársai B. Gy.-ben azonosították a hamis ötezressel seftelőt, így el­lene eljárást indított a nagyváradi székhelyű Bi­har Megyei Rendőrség. — i — Megkérdeztük olvasóinkat Mivel büntetné a temetőrongálókat? Farkas Erika, 41 éves szarva­si üzletvezető: — Nem tu­dom, hogy mi­vel büntetném őket, de a ma­gyar törvény­kezésben bizo­nyára megvan erre a megfelelő büntetési tétel. Időről időre ol­vasni, hallani ezekről a kegye­letsértésekről: feldúlják a sír­kerteket, felborogatják, össze­törik a sírköveket. Úgy gondo­lom, jobban kellene gondos­kodni a temetők védelméről. A temetőőrök dolga manapság el­sősorban a sírkertek rendben tartása, kevésbé az őrzés, a vé­delem. Frankó Mi- hályné, 53 éves szarvasi nyug­díjas: — Eszükbe jut-e ezeknek az emberek­nek, tettükkel mekkora fáj­dalmat okoznak a sírokban nyugvók hozzátartozóinak? Mert szerintem szentségsértő, amit tesznek. S valljuk be, ko­moly anyagi kárt is okoznak, hiszen egy síremlék elkészítte­tése sok pénzbe kerül. A koszo­rú- és viráglopások is elszomo­rítanák. Sajnos ezek úgyszólván mindennaposak. A megelőzést tartom a legfontosabbnak, s eb­ben a családoknak és a pedagó­gusoknak nagy szerepe lehet. Malmos Ká­roly, 72 éves szarvasi nyu­galmazott fo­tóriporter: — A legsú­lyosabb bünte­tést szabnám ki. Szomorú, hogy a temetőrongálásokról va­ló híradások legtöbbször fiata­lokról szólnak. Az efféle maga­tartásban úgy gondolom, főként az egyházi nevelés hiánya mu­tatkozik meg. A szülők és az is­kolák is többet tehetnének. De nem állom meg szó nélkül: sok sírhant sajnos rongálás nélkül is lehangoló képet mutat, a hozzá­tartozók nemtörődömségéről, a tisztelet hiányáról árulkodik. Marton Zsolt, 24 éves szarva­si szerződéses katona: — Táblát akasztanék a nyakába, amin mindenki elol­vashatná, hogy viselője temetőt rongált. Ennek bizonyára visszatartó ereje lenne. Kötelezném rá, hogy helyreállítsa az általa okozott kárt, továbbá részt kellene vennie a sírkertek el­hanyagolt területeinek rendben- tartásában, esetleg egyéb köz­munkát is rábíznék. Ezeket a fel­adatokat saját munkája mellett, szabadidejében kellene elvégez­nie. Közben lenne ideje elgondol­kodni tettének súlyosságán, (r) FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Vevőtalálkozó az orosházi Tópartban Jótékonysági bál Gyarmaton Ha november, akkor vevőtalál­kozó. Ezúttal a KITE Rt. telekgerendási és hódmezővá­sárhelyi alközpontjainak szak­emberei várták Orosházán, a Tópart panzióba üzletfeleiket. Tuska György telekgerendási alközpontvezető köszöntőjében elmondta, komoly fejtörést okoz majd tavasszal a gazdák­nak, mit is vessenek. Többszö­rösére nőtt a repce vetésterüle­te, miközben a búza iránti ér­deklődés alaposan lecsökkent. Jók a vélemények a napraforgó­ról is — ezek a megállapítások már a KITE Rt. vetőmag­kereskedelmi üzletágvezetőjé­től, Honti Lászlótól hangzottak el. Mint mondta, a magas beta­karítási és szárítási költség mi­att a fajtaválasztás sem mind­egy. Megbízható teljesítményt nyújtó, hideg talajon is minősé­get produkáló fajtákat ajánlott a szakember az érdeklődőknek. Kiemelte a szegedi intézet kivá­ló alkalmazkodóképességekkel rendelkező Veronika márka­névre hallgató fajtáját is (gyor­san adja le a vizet, betakarítási nedvességtartalma 20 száza­lék). A napraforgónál a beteg­ségekkel szemben ellenálló faj­tákat keresik, a burgonya eseté­ben pedig ipari és étkezési fajtá­kat is ajánlottak a hallgatóság­nak. Farkas József értékesítési vezető megnyugtatta a KITE Rt. partnereit: a vetőmag-keres­kedelmi üzletág még nem zárja az évet. — Novemberben a kukorica­értékesítési előszezon akciójá­ban 5 szállító kukoricahibridjei találhatók. Ezzel is segíteni sze­retnénk a készpénzes eladást. Akiknek viszont nincs elkölten­dő pénzük, azoknak is kínálunk telekgerendási és hódmezővá­sárhelyi alközpontjainkban megoldást — mondta az előadó. Az 1998-as növényvédőszer- és műtrágyapiaci helyzetről Tóth Imre kereskedelmi vezető adott tájékoztatást. (csete) Füzesgyarmaton, a Kossuth Lajos Általános Iskola Gyer­mekeiért Alapítvány javára iskolabált rendeztek a napok­ban. Várkonyi Imre iskola- igazgató nyitóbeszédében az alapítvány célkitűzéseit is­mertette, és ehhez kérte a megjelent vendégek támoga­tását. Az iskola tanulói színvonalas műsort adtak, majd megkezdő­dött a hajnalig tartó tánc. Az önfeledt szórakozást többször tombolahúzás szakította meg. Az ajándéktárgyakat a szülők, a tanárok és a vállalkozók aján­lották fel. Az iskolabüfében pe­dig ezúttal az iskola tanári kara volt a kiszolgáló személyzet. A rendezvény — amelynek negyvenegy támogatója volt — olyan jól sikerült, hogy a részt­vevők már most egyetértenek abban, hogy azt jövőre meg kell ismételni. M. B. kwmmi Mm! 'sr— _____— A kciós kukoricafelvásárlás és -szárítás! Legmagasabb napi áron vásárolunk takarmánykukoricát! Átvétel: az rt. szárítóüzemében 22% alatti víz-, valamint 8% alatti törtszemtartalommal. Rendkívüli kedvezménnyel tudunk szárítási szolgáltatást biztosítani. AZ AKCIÓ 1998. NOVEMBER 20-ÁIG TART. ALLAMI MENESBIRTOK RT. • MEZŐHEGYES • v ALAPÍTVA: 1784 ) Búzavetőmag mellett hibridkukorica-vetőmagot is cserélünk takarmánykukoricáért! Fizetés: az átvételt követő 7 munkanapon belül. Várjuk szíves érdeklődésüket az alábbi telefonszámokon: (68) 466-015/122, 421 mellék, (60) 388-548, (30) 9671-711. (1541, @FHB FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. Mit kell tudni a jelzálog- hitelezésről? A jelzálog-hitelintézet hiteleit ingatlanra bejegyzett jelzá­logfedezet mellett nyújtja, döntően hosszú lejáratra. A hitel- nyújtás alapfeltétele, hogy az ingatlan rendezett tulajdonvi­szonyokkal és tulajdoni lappal rendelkezzen. Alapfeltétel az is, hogy a tőketörlesztést és kamatfizetést biztonsággal megalapozó jövedelme legyen a hitelkérőnek. Milyen hiteleket nyújt az FHB? Az FHB hiteleit 5-15 éves lejárattal nyújtja. Az igényelhe­tő kölcsön összege nem lehet kevesebb 3 millió forintnál. Az FHB által kínált finanszírozás főleg az agrárgazdasági fejlesztések, a kereskedelmi és ipari ingatlanfejlesztés, a la­kásszektor, valamint az önkormányzati és vidékfejlesztés területén lehetnek előnyösek. Az FHB termékeiről információt nyújtanak még a Posta­bank és az Erste Bank kijelölt fiókjai is, továbbá a Teletext 508. oldala. Dél-alföldi Területi Képviselet Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Telefon: (76) 501-090, -91, -92, -93. s Fax: (76) 501-094. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom