Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-12 / 265. szám

SPORT 1998. november 12., csütörtök A foci, a sport ürügyén az egykori elnökkel, Araczki Jánossal A mai politikusok és vezetők nem érzékenyek a sportra Gyakran megállapítottuk: siralmas a hazai és ezen belül a me­gyei sport állapota manapság. Az elmúlt tíz év során mind job­ban visszafejlődött. Annak ellenére, hogy — az eredményeket tekintve — ma is nagy közérdeklődésre tart számot. Csakhogy a ma embere alig jár eseményekre, sokkal inkább passzív szem­lélője a sportnak: elolvassa, meghallgatja az eredményeket... és megütközve figyeli a körülötte zajló, már-már krimibe hajló történéseket. Araczki János egykoron, amikor még egy jól menő labdarúgó­szakosztály évzáróján értékelte a csabai futballisták teljesít­ményét FOTÓ: FÁBIÁN ISTVÁN Miként legatyásodott a mező- gazdaság, nehéz helyzetbe ke­rült az oktatás, az egészségügy — ebből a sorból a sport sem maradt ki. Abban mindenki egyetért, hogy döntően a pénz­telenség hozta hátrányos hely­zetbe ezeket az ágakat. De nem mindig volt így. Anélkül, hogy a régi időket és a „régi idők fociját” visszasír­nánk — meg kell állapítani: akadtak boldog békeidők, ami­kor remekül prosperált a sport Békés megyében. Volt rá pénz, széles bázisa volt a szakosztá­lyoknak, hosszú távon tervez­hettek... Jöttek a Csató testvérek, Mracskó, Szenti ••• Csak a tiniknek nem mond so­kat, de volt egyszer egy Előre Spartacus, a maga 16 szakosz­tályával, NB I-es csapatokkal, megannyi válogatottal. És 2000 igazolt sportolóval. Sikk volt a lila-fehér klubban sportolni, aki pedig tehetségesebb volt az át­lagnál, fiatalkori egzisztenciát is lelt benne. Ennek a klubnak volt társa­dalmi elnöke Araczki János, aki egyben hosszú időn át a megye (akkoriban a megyei tanács) el- nöke-helyettese, korábban a vá­ros első embere (akkoriban vá­rosi tanácselnöke) volt. Abban az időben nyert Magyar (Nép- köztársaság) Kupa-győzelmet a labdarúgócsapat, akkoriban tet­ték le az alapjait annak a gárdá­nak, amely később a bajnokság­ban bronzérmes lett, hiszen ab­ban az időszakban igazolták a Csató testvéreket, Mracskót, Szentit, Szekerest... Azokban az években volt ezüstérmes a női kézilabdacsapat, s volt NB I-es férfi gárda is... Nem nosztalgiázni szeret­nénk, sokkal inkább összeha­sonlítani a korábbi sporthelyze­tet a maival, amihez Araczki Já­nost hívtuk segítségül. Annál is inkább, mert „bundaperes” meghurcoltatás ide, meghurcol­tatás oda, ma is minden békés­csabai labdarúgó-mérkőzésen ott ül a megszokott helyén a le­látón. Kiöntik a vízzel együtt a gyereket — A mai politikusok és vezetők nem érzékenyek a sportra — kezdi az egykori elnök. — Nem érzik át annak fontosságát és je­lentőségét. Arról beszélnek, hogy a Kádár-rendszerben vagy az NDK esetében az országot szinte csak a sporton keresztül lehetett elismertetni. Ezért az­tán, ahogy mondani szokták, ki­öntik a vízzel együtt a gyereket is. Pedig a sportnak nagy hatása van az emberekre, s minden nemzet és politikai rendszer esetében szórakoztató, nemzet­tudat-formáló az ereje. Tekint­sünk csak az amerikai sportolók világraszóló eredményeire. A franciaországi labdarúgó-világ­bajnokság nemzeti örömmá­morára, fiesztájára. Hogy mi­lyen nemzeti büszkeséget vált ki egy világbajnoki győzelem. Ezt egyetlen politikus, de ál­lamigazgatási testület sem hagyhatja figyelmen kívül. Ami érdekes, nem is biztos, hogy emiatt kell elsősorban támogat­ni a sportot egy adott ország­ban. Mert gondoljunk bele: mekkora egészségmegőrző sze­repe van annak, ha minél több fiatal rendszeresen testmozgást végez. Ha pedig minél több sportágban jeleskedik egy-egy nemzet, annál nagyobb vonz­erőt fejt ki a fiatalokra a tekin­tetben, hogy sportoljanak rend­szeresen. Az arányokat mindenképp meg kellett, és meg Is lehetett találni —És akkor még nem beszéltünk a sport szórakoztató jellegé­ről... — Valóban. A látványspor­tok, a labdarúgás, a kézilabda szórakoztat és kikapcsol, mint egy színházi előadás. S akkor itt teszek egy hasonlatot: tizen­nyolc évvel ezelőtt a gyulai Várszínház minden látogatója kétszáz forintos megyei támo­gatást élvezett. A Jókai Színház jegyeihez 120—130 forint dotá­ció járt. Bármily meghökkentő, a sportbelépők csupán húszfo­rintos támogatást kaptak. Mégis jobban megélt akkoriban a sport, mint ma. — Biztos benne, hogy ma is kell ezeket — mármint a színhá­zat, a sportot— támogatni? — Maximálisan. Annak elle­nére, hogy azt állítják a mai ve­zetők, hogy nincs pénz. Régen sem volt elég. De az arányokat mindenképp meg kellett, és meg is lehetett találni. Egészen onnan, hogy mennyi pénz jus­son útépítésre, a gátak karban­tartására, az oktatásra, a kultú­rára, a sportra. Ma is megirigyelhetnék a klubok az egykori támogatás mértékét — Mennyi jutott egykoron a sportra? — Lehet, hogy sok helyen ma is örülnének, ha annyit kap­nának, mint a ’80-as években: 1984-ben tizenhatmilliót, egy évvel később huszonhármat, a következő két évben huszon­nyolcat, míg 1988-ban negyven- millió forintot. Márpedig ha az inflációt is számítom, akkor ezt talán tízzel is megszorozhatjuk a mai árakhoz viszonyítva. De elég, ha azt az összehasonlító számot nézzük: azokban az években az egész megye, benne Békéscsaba költségvetése is öt­hét milliárd között mozgott. Ma tudomásom szerint 25—30 mil­liárd. Tessék kiszámolni, mit je­lentett az százalékban. Akkori­ban az Előre Spartacusnak 45— 55 inillió forint volt a költség- vetése, aminek nyolcvan-ki­lencven százaléka állami támo­gatás volt. S emellett más ala­pokkal még működött egy léte­sítménygondnokság, amely a pályákat, csarnokokat üzemel­tette. Nem teremtették meg a túlélés lehetőségét — Ezek szerint ma is az állam­nak kellene felvállalnia a spor­tot. — Egy részét minden bi­zonnyal. Lehet, hogy ma már nem olyan alapokról, ahogy tíz évvel ezelőtt, de az is tény, ad­dig nem lett volna szabad kivo­nulnia az államnak és az önkor­mányzatoknak a sportból, amíg meg nem teremti a túlélés lehe­tőségeit. Mondjuk valahogy úgy, mint például Győrben. Ahol minden, a klubok által megszerzett egy forinthoz ugyanannyi támogatást ad a he­lyi önkormányzat, ezzel is ösz­tönözve őket az eredményesebb marketingmunkára. Vagy más: nyugaton régen bevált gyakor­lat, hogy a közcélokra adott tá­mogatás jelentős adókedvez­ményben részesül. És természe­tesen, aki adja az anyagiakat a működéshez, annak joga van betekinteni abba is, mire költöt­ték el. Vagyis rendszeresen el­számoltatják a sportvezetőket, ellenőrzik, hogy valóban oda került-e a pénz, ahová kellett. Nem úgy, mint Békéscsabán, ahol a mai napig nem tudni, hol vannak azok a pénzek, amik a labdarúgók Győrbe, majd Diós­győrbe való kiáramlásakor kel­lett volna, hogy megérkezze­nek. Mert az igaz, hogy a sze­génység kényszerítette az akko­ri vezetőket arra, hogy kiárusít­sák a csapatot, de néhány ügyeskedő azokon az ügylete­ken meggazdagodott. — Továbbgondolva: lehet, hogy sok helyi politikus éppen emiatt nem áll ki a sport mellett, illetve nem vállalja fel? . —Ez is elképzelhető. De ez a hozzállás nagy hiba. A mai po­litika bűne az elmúlt kilenc-tíz évben tapasztalt lezüllesztése a sportnak. Lehet, hogy rossz szájíz maradt bennük a mi pél­dánkból, az úgynevezett bunda­perből is. De az azóta már bebi­zonyosodott, hogy koncepciós per volt. Mivel járhat a sportban a koncentráció? — Ma megannyi kis egyesület próbál életben maradni, szinte valamennyi az egykori Előre Spartacus utódja. Helyesnek ta­lálja ezt a feldarabolást? — Nem. A koncentráció a sportban is előnyökkel járhat. Elég abba belegondolni: a ti­zenhat szakosztályra jutott há­rom saját busz. Mennyivel egy­szerűbb volt közösen fenttarta- ni, beosztani, mikor, ki, hová menjen, mint manapság, amikor a tizenhat utód külön-külön bé­rel borsos összegért járművet, ha utazni akar. Vagy ott az ad­minisztráció, a könyvelés. Most mind-mind külön végzi, külön emberekkel. Akkor egy-két munkatárs megoldotta a 16 szakosztály minden gondját. De más szervezettséggel is problé­mák vannak. Egykor minden is­kola más és más sportra szakosodott. Ma ez kihalóban van, nincsenek sportosztályok egy-két kivételtől eltekintve. Pedig tehetséges sportoló akad ma is. Elég, ha rátekintünk az ifjúsági labdarúgó-tabellákra. Milyen előkelő helyen állnak a csabaiak. S ez azt is bizonyítja, szakemberben sem szűkölkö­dünk. — Talán, ha megalakul az új sportminisztérium, újra erőre kaphat a sport... — Nem hiszek abban. De egyáltalán a minisztérium létre­hozását is szükségtelennek tar­tom. Amit azzal kapcsolatban megfogalmaznak, túlságosan általános. S nem látom, hogy a helyi sporttal behatóan tudna foglalkozni. Márpedig minden­nek az az alapja. Helyette in­kább a sport működtetésének feltételeit kellene megteremte­ni. Hogy minél több gyerek jár­hasson a futballpályákra, az uszodákba, a súlyemelő ter­mekbe... Minden embereben el van ágyazva a vágy az eredményesebb szereplésre — Tudjuk ugyan, hogy egyko­ron birkózó volt, de ejtsünk szót a ,,kedvencről", az Előre lab­darúgásáról! Ma is ott van min­den találkozón. Milyen érzés, hogy a szeme láttára zsugoro­dott össze a csabai futball? — Borzasztó. É téren már csak az emlékekből élhetünk, ami viszont büszkeséggel tölt el. A Magyar Kupa-győzelem, a Ferencváros, az MTK, a Vasas, legyőzése mind szép emlék. Ma viszont nem sok az örömöm a fociban. Sőt, egyenesen bosszankodom rajta. Meg azon, hogy idáig jutott a sportág. Tisztában vagyok vele, hogy a pénz kivonulása ezzel párosul. De a bosszúságom ma már nem is annyira a futballistáknak szól, hanem azoknak a testületi tagoknak, városvezetőknek, akik hagyták, hogy ide zülljön a futball. Nem értem, hogy őket miért nem bántja ez a helyzet? Ugyanis sok tisztes ember büsz­ke arra, amit korábban ez az egyesület elért, hímevet, odafi­gyelést, reklámot hozva a vá­rosnak és a megyének. Minden emberben el van ágyazva ma is a vágy az eredményesebb sze­replésre, de lassan kiölődik végleg, ha nem kap segítséget a sport. Jávor Péter Létesítményelemzés Araczki Jánossal való beszélgetés során az élő sport elemzésén kívül szóba került a sportlétesítmények helyzete is. Erről így vélekedett az egykori elnök: — Egy külön témát megérdemel­ne ez is. Mert ugyan a sport működtetésével van manapság a legnagyobb probléma, de lassan a létesítmények is elhaszná­lódnak, tönkremennek. A gazda szerepének átruházásával nem szűnik meg a város vezetőinek felelőssége. De ez csak az egyik probléma. A másik: miért az én, a tied és a vidéki emberek adó­jából tartják fenn a Ferencváros, a BVSC, a Kispest, az Újpest — és sorolhatnám a fővárosi klubokat — létesítményeit. Valóban megérne ez is egy külön misét. Ügyvezető-váltás az Előre FC Kft. élén Kovács Géza helyett Annus Vince Hétfőn Békéscsabán taggyűlést tartott az Előre FC Kft. Békés­csaba. A testület személyi kérdésekben is döntött. Elfogadták a korábban lemondott Kovács Géza ügyvezető igazgató lemon­dását azzal, hogy nem kell kitöltenie a hatvannapos felmondási időt. A kft. új ügyvezetője Annus Vince lett, aki tíz évvel ezelőtt már irányította a nagy múltú klubot, azon belül a labdarúgók te­vékenységét is. Találkoztak a tulajdonosok Pap János polgár- mesterrel is, amelyen a téma a klub és az önkormányzat kap­csolata volt. Keresik az áthidaló megoldást arra, hogy sportkon­cepció híján hogyan tudná segíteni a város az Előre FC-t. Elsorvad a „Nemzeti Sportváros” élsportja Kéthavi bérrel tartoznak a kézilabdáslányoknak A Békéscsabai NKC NB I- es női kézilabdacsapatának felkészüléséről beszélget­tem a Kisvárda elleni, pén­teki bajnoki mérkőzés előtt, amikor Rácz Sándor, a gár­da nyáron éppen Kisvárdá- ról érkezett vezetőedzője nagyon óvatosan előhoza­kodott egy, a játékosokat hetek óta érintő dologgal. — Nem tudom itt mi a szokás, de nem ismerek sen­kit Békéscsabán, ezért szeret­ném, ha a tisztánlátás érdeké­ben megjelenne néhány gon­dolat. Sajnos, két hónapja nem kaptak fizetést a lányok és ez akarva-akaratlanul meglátszik a mindennapi munkájukon, hiszen nem tudnak teljes odafigyeléssel dolgozni az edzéseken, nem tudják azt nyújtani a mérkő­zéseken, amit nyugodt körül­mények között. A vezetőktől kaptunk egy jelzést, hogy a héten félhavi bért megka­punk, ám a további kifizeté­sekről még nem esett szó. A régóta itt kézilabdázó játéko­sok mondták, hogy korábban is voltak tíz-húsz napos csú­szások a fizetéseknél, a pré­miumoknál még ennél is hosszabb időszakok, de két hónapos elmaradás még nem fordult elő. Mi most szeret­nénk megnyerni a Kisvárda elleni, pénteki összecsapást, amely nem lesz könnyű, s azután az Eb-döntő miatti két hónapos szünetben vélemé­nyem szerint lehetne rendez­ni a klub anyagi helyzetét. Az újonnan megválasztott ön- kormányzattal a vezetés megbeszélést folytathatna a finanszírozásról, hiszen még­iscsak a város egyetlen, az él­vonalban szereplő csapatáról van szó — fejezte be a szak­ember. Néhány éve Szarvas kapta meg a „Nemzeti Sportváros” címet, aztán szépen hanyatla- ni kezdett a Körös-parti város sportélete, az élvonalbeli női kosárlabda csapat ma már amatőrként csak az NB II- ben szerepel, miként vissza­esett a kiváló kézilabda után­pótlásbázist jelentő egykori NB I B-s férfi kézilabdacsa­pat is, amely jelenleg a me­gyei bajnokságban játszik. Az évekkel ezelőtt még az NB Il-ben dobogós helyen álló szarvasi labdarúgócsapat a megyei I. osztályban a ki­esés ellen harcol. Tavaly Bé­késcsaba kapta meg a „Nemzeti Sportváros” címet, ám azóta úgy tűnik, követi Szarvast, hiszen a labdarú­gók a nyáron kiestek a leg­magasabb osztályból, hóna­pok óta akadozik a fizetés az Előrénél, s most itt a legna­gyobb értéket képviselő női kézilabdázók esete. Az NB I- ben az előző idényben hato­dik helyen végzett együttes játékosai hetek óta nem kap­ják meg bérüket, miközben a régi önkormányzat már, a most megválasztott még nem akar tudomást venni nehéz helyzetükről, s a város hírne­vét országszerte öregbítő sportértékek pedig sorra tönkremennek a Viharsarok fővárosában. Meddig még ez a közöny Tisztelt Képviselők? V. L. Kemény szorításban a békéscsabai kézilabda. Vajon ugyanarra a sorsra jut, mint a szarvasi kosárlabda? FOTÓ: SUCH TAMÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom