Békés Megyei Hírlap, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-09 / 262. szám
1998. november 9., hétfő RIPORT „Tudja uram, ez a vidék csak a térképen, meg a bajban létezik...” A Tisza árhullámain Szabolcsban A Nyírség őszi pompájában tündököl. Csak a Nyírbátor környéki földutak húsába mélyen vágott keréknyomok sejt- tetik a talajvíz magasságát. Békésiek a gáton A Megyeri urat keresik? — kapják fel fejüket a zöld ruhás, bakancsos, borostás férfiak. Jöjjenek velünk — mondják A fegyveres erők és a polgári lakosság kapcsolata Végh Ferenc szerint mindenütt zökkenőmentes volt Lehet, hogy itt már csak az ima segít? Aggódás a töltés tetején Itt ’48 óta semmi nem változott egyszerre. A kölcsönös bemutatkozás után kiderül, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság csapatának tagjaiba botlottunk a Tisza jobb oldalán fekvő, alig 260 lelket számláló kistelepülés, Tivadar határában. — Szálláshelyünk érdekes ponton van. Az 1948-as jeges árvíz idején itt törte át a gátat a Tisza. Most egy buzgárt sikerült hatástalanítanunk — tájékoztat Megyeri Sándor, a Kövizig műszaki, biztonsági szolgálatának vezető-helyettese. A vásárosnaményi hídon bámészkodók tömege szemléli a barátságosnak cseppet sem mondható Tiszát. A félelem és a kíváncsiság egyaránt munkál bennünk — tudjuk meg a hölgykoszorútól. — Itt szombaton délután tetőzött az árhullám 946 centivel — válaszol Nagy Barna segédgátőr, vízmérceolvasó, aki — mint mondja — nem emlékszik ekkora áradásra, pedig már megette a kenyere javát. — Csinált nekünk ez a víz itt kalamajkát eleget. Hát, most úgy tudom, Tiszaszalka, - adony, -kerecseny térségében tetőzik az ár — teszi hozzá búcsúzóul. Három nap alatt hat órát... Útban Tiszaszalkára, Petőfi: A Tisza című verse jut eszembe, de nem sokáig marad idő a gondolkodásra. A falu határában lapáttal felszerelkezett gumicsizmás férfiakkal, terepszínű szereléses katonákkal találkozunk. — Én itt születtem, bármilyen is a Tisza, szeretem a vidéket. Két napja nem húztam le a lábamról csizmát, most is a fiam hozott zsíroskenyeret lilahagymával — mondja idős Lengyel József, a lapátnyélre támaszkodva. — Maga még mindig jobb helyzetben van, mint én — kapcsolódik a beszélgetésbe egy frissen érkező fiatalember. — Én három nap alatt 6 órát, ha aludtam. De nem számít, csak megússzuk valahogy szárazon a Tiszát... Végh a végeken Tiszaviden kollégákkal találkozunk. Zsoldos Barnabás, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere otthonosan mozog beregi berkekben, hisz’ szülőföldjén járunk. Tiszaadony- ban, a szomszédos település hangulatához hasonlóval találjuk szembe magunkat. Feltűnik azonban, hogy csődület zárja el az utat. Befurakodunk a tömegbe és Végh Ferenc vezérezredest, a honvédség vezérkari főnökét riporterek gyűrűjében és a érdeklődők körében találjuk. A vezérkari főnök sáros, fáradt bakák dolgos kezét szorongatja. Búcsúzik. Kerti Andor, a Felső-Tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság védelemvezető-helyettese elmondja: nincs ok az aggodalomra. — Természetesen megértem a lakosság körében lappangó aggályokat, de hosszú időszak ez, a helyzet azonban stabil. Az ilyenkor szokásos vízmennyiség tízszerese vonul most a mederben és az ártérben. A padkán kapart kicsiny árkokat a töltések szilárdságának megmentése érdekében nyitjuk. Vitathatatlan tény azonban, hogy helyenként átáztak a töltések — teszi hozzá Kerti Andor. Gyalogosan vágunk neki a Tiszaadony-Tiszakerecseny A honvédség a legveszélyesebb helyeken is jelen volt gátra a veszély elhárítására. A médiában felröppent híresztelések, miszerint a fegyveres erők és a polgári lakosság kapcsolata nem felhőtlen, valótlan. Látogatásom során mindenütt azt tapasztaltam, hogy kölcsönös a segítségnyújtás a katonaság és a civilek között — erősítette meg Végh Ferenc. Itt *48 óta semmi sem változott — Uram ez a rész csak térképen, meg a bajban létezik. Még az Isten is elfelejtett minket. Kormányok jönnek, mennek, de a változásnak nyomát sem látom. ’48-ban gyermekként ugyanezt éltem át, mint most. ’70-ben — akkor még bírtam magam — ugyanitt erősítettük a töltést. Nekem már mindegy, de gyermekeim, unokáim vannak — mondta könnyeit törölve Szilágyi József. — Beteg ember vagyok, de szeretnék segíteni mindenkin. Borzasztó élet, amit át kell küzdeni. Tiszakerecsenyben az árhullám tetőzésére „várt” a falu. Homokzsákok százai és a falu apraja-nagyja a gáton tartózkodott. Tiszaviden Fehér Béláné szerint soha nem volt ekkora víz. — Az zavar a legjobban, hogy tehetetlen vagyok. Az éjszaka — míg mások a zsákot cipelték — én a mankómra támaszkodva bicegtem ki a kapuba, és teát, ivóvizet kínáltam a megfázott, átázott embereknek. Tivadarban futottunk össze Sztancs József polgári védelmi századossal, aki kidolgozói munkakörben tevékenykedik az árvíz sújtotta régióban. A nemrég megválasztott polgármesterasszony és a védekezésben részt vevő helybéliek csak jót mondtak megyénk szakembereire. Both Imre A vízirendészek cirkálása csapatunk munkáját is megkönnyítette FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER közötti szakasznak. A honvédség vezetőinek dzsipjei lépésben haladnak a töltésen. Utunk nemsokára simábbá válik, Faragó Tamás főtörzsőrmester, a vásárosnaményi vízirendészeti körzeti megbízott és csapata motorcsónakjában haladunk Tiszakerecseny irányában. Itt normál állapotban 2-300 méter széles a folyó medre, most több mint két kilométer széles területen hömpölyög az árhullám. Záhonyig elvisszük — ajánlkoznak készséggel a vízirendészek —, de aztán kérésünre partra szállhatunk. Az 1953-56 között épített tiszaháti töltésen ismét Végh Ferenc vezérezredessel találkozunk, aki ezúttal lapunk stábja elől sem menekülhetett: — A honvédség november 3-án kapta az első értesítést. Gyorsan és operatív módon lendültek munkába az árvízvédelmi egységek. November 5- én éjszaka a honvédek a legnehezebb szakaszokon álltak a SB te; Nagy Barna vásárosnaményi segédgátőr szerint emberemlékezet óta nem volt ekkora a Tisza
