Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-08 / 236. szám

Nyugdíjba vonult Mát ment dr. Gál László volt megyei rendőrfőkapitány ilyen fiatalon nyugdíjba, és mivel foglalkozik mostanában? (5. oldal) Amerikában kitüntetve Az ABN Ambro Bank munkatársát a na­pókban Peter Tufo nagykövet kitüntet­te az Egyesült Államokban. (10. oldal) Veterán Európa-bajnokság Az olaszországi Cesenaticóban és Bellariában rendezték meg a XI. Veterán Atlétikai Európa-bajnokságoL (11. oldal) 1998. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 39 FORINT Lili. ÉVFOLYAM 236. SZÁM Nem hétköznapi, ahogy a 7. napon ráköszönünk Önre egy lel! Keresse a megye 540 újságárusánál! Emlékmű-avató, megbékélés és szeretet Az I. és II. világháborúban el­esettek tiszteletére állítottak emlékművet tegnap délelőtt a végegyházi temetőben, amelyet Figura Ferenc és Király Sándor önkormányzati képvi­selők tiszteletdíjának felajánlá­sával tudtak megvalósítani. A hősök nevét őrző alkotást dr. Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel. A bensőséges hangulatú ünnepsé­get a mezőhegyesi zeneiskola fú­vószenekara és szavalat nyitotta meg, majd dr. Farkas László alpolgármester köszöntötte a nagy számú megjelenteket. Ezt követően Tóth Sándor ország- gyűlési képviselő emlékezett az elmúlt évtizedek — háborúktól terhes — eseményeire. Mint mondta, a megemlékezés szép példáját áhította Végegyháza az emlékmű létrehozásával, hisz a világégések tragédiáit történelmi távlatból sem lehet feledni. Mély sebeket jelent a testvér, a szülő, a gyermek elvesztése, amelyre az értelem nem talál ma­gyarázatot: Miért? A történelem azonban esélyt ad, hogy okuljunk a múltból, és hogy az esztelen öl­döklés többé ne fordulhasson elő, arról az utókornak kell példát szolgáltatnia. A megemlékező szavak után dr. Gyulai Endre megyés püspök isteni áldást kérve szólt az áldozatok önfeláldozásá­ról, illetve Krisztus üzeneteként a türelemre, a megértésre, a szere- tetre és a megbékélésre hívta fel az emberek figyelmét. Kicsiben kell boldoggá tenni egymást ah­hoz — hangsúlyozta —, hogy a családok, a nemzet és a világ a Végegyházán a világháborúkban elesettek és eltűntek nevét a sötétvörös gránitlap őrzi ezentúl. Tegnap dr. Gyulai Endre megyés püspök áldotta meg és szentelte fel az emlékművet FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER nagy vészeket elkerülhessék. Vé- szőrűt, a családok, barátok, isme- gül a püspöki felszentelés után az rősök virágokat helyeztek el az alapítók és az önkormányzat ko- emlékműnél. Halasi Mária Vetélkedő az egészségért A megyei tisztiorvosi szolgálat (ÁNTSZ) egészségvédelmi osztálya az egészséges életmód­dal kapcsolatos vetélkedőt ren­dezett tegnap délután Kaszape­ren az általános iskolásoknak. A művelődési házban tartott program gyakorlati és szóbeli tudnivalói között Lerner Tiborné, Szűcsné Gyiire Katalin és Erős Antalné, az ÁNTSZ munkatársai vezették, segítették a csapatok feladatmegoldásait. A győztes csapat holtver­senyben a Cseresznyék és a Coco Pops lett, a második he­lyet a Jordan Magic, a harmadi­kat pedig a Négy muskétás nyerte el. A díjazás után — me­lyet a megyei szervezet biztosí­tott — mindenki megkóstolhat­ta a szülői munkaközösség által készített egészséges ínyencsé­geket. H. M. HÍREK Bodzási jelöltek. (1) Medgyesbodzáson a Fidesz- Magyar Polgári Párt támo­gatásával induló ifj. Mala- tinszki János polgármester­jelölt mutatkozott be tegnap este a helyi közösségi ház­ban. A község további pol­gármester-jelöltjei: Darvas Tamás, Erdei Péter, Fodor Zoltánná, ifj. Oláh Imre és Varga Gábor függetlenként indulnak az önkormányzati megmérettetésen. Negyvenéves, (b) A megyeszékhelyi 9. számú általános iskola az oktatási intézmény fennállásának 40. évfordulója alkalmából ok­tóber 9-én sulinapot rendez. Az ünnepségen egyebek mellett a „kilences” volt di­ákjai, tanárai randevúznak, de emlékfaültetés is lesz. Délután a 9-es Show, majd diszkó várja a diáksereget. Körös-holtág, (r) Ala­kuló közgyűlését tartja októ­ber 10-én 10 órakor Szarva­son a városháza földszinti termében a Szarvas—Bé- késszentandrási Körös-holt­ág Hasznosító Egyesület. Az érdekvédelmi szervezet a közgyűlésre várja a holtág jóléti hasznosításában érde­kelteket, a holtágért tenni akarókat. Könyvtári napok, (z) Hétfő óta tartanak Mezőbe- rényben a ,,Könyvtári napok". A helyi kábeltévé műsorával kezdődött a ren­dezvény, s minden nap egy- egy esemény színesítette a programot. Ma tea mellett a könyvtárosok, az olvasók és a fenntartók beszélgetnek a jelen és a jövő könyvtáráról. Pénteken este hat órától ,,Láng és lélek" címmel Beregszászi Olga és Újlaki Károly előadói est keretében lesz a könyvtár vendége. „Föld alá is tehetnek, csak a parasztság nyerjen” Dr. Karsai József battonyai gazdajegyző — aki szülőatyja volt a gabonaválságban az erőteljes termelői fellépésnek — nem kapott helyet a Torgyán Józseffel tárgyaló szűkebb küldöttségben. A delegáció tagjai tegnap el­mondták: ez nem rajtuk múlt, és elismerik Karsai József ér­demeit az ügyben. A bat­tonyai gazdajegyzőt arról kér­deztük, hogy nélkülözése mi­ként érintette, valóban meg- sértődött-e. — Két méterre letehetnek a föld alá, csak a parasztság nyer­je meg harcát — mondta. — Sokkal jobban bosszant, hogy a gyermekeimnek, a nekik meg­lévő többszörös fedezet ellenére sem adtak vetési hitelt. Úgy lát­szik, elindult egy kampány elle­nem, újra működik a kollektív bűnösség elve, és a gyermeke­im isszák meg a levét a nem mindenhol díjazott ténykedé­semnek. — Vagyis a vezér lehet a győzelem áldozata? — A megállapodás egy lé­pés, és nem győzelem. A battonyai gazdák azzal fogad­tak: örülünk, hogy hazajöttél Pestről, de hogyan vessünk? Többen a temetésre félretett pénzüket vették ki, gázolajra. Emellett az már másodlagos, hogy nekem „viszik” a kombáj­nomat. Mégis azt mondom: annyit elértünk, hogy a minisz­tériumban is látják, a szövetke­zetek és a magángazdálkodók egységes réteggé váltak. Ny. L. Koleszos lányok az éjszakában Jobban kellene őrizni a Jókai kollégiumot? Lapunk szülőktől szerzettin- formációja sajnos igaznak bi­zonyult Éjszakánként rendsze­resen kiszökdösnek a lányok a békéscsabai Jókai kollégium­ból. Reméljük holnap már minden kérdésünkre választ kaphatunk Földes Péterné igazgatónőtől, és a kiszökdös­nek szót is múlt időbe tehetjük. Hány lány, milyen időközön­ként és milyen céllal hagyta el a kollégium hálótermeit? A ka­landvágyon kívül motiválta-e őket valami más? Ki vagy kik a felelősek a történtekért? Amikor tegnap délelőtt szer­kesztőségünk felhívta a békés­csabai polgármesteri hivatal ok­tatási, közművelődési és sport­irodáját, az iroda illetékese még tőlünk szeretett volna részlete­ket megtudni. A kollégium egyik vezetője igazgatónője tá­vollétében nem kívánt nyilat­kozni lapunknak. Tuskáné Papp Erzsébettől az oktatási, közművelődési és sportiroda vezetőjétől először azt kérdeztük, hogyan lehetsé­ges, hogy irodájuk semmit nem tudott a dologról? — Az iskoláknak, kollégiu­moknak nem kötelességük beje­lenteni a fenntartónak, ha olyan ügyük akad, amelynek elintézé­se jogszabály szerint saját ha­táskörükbe tartozik. Nekünk nem jelentették, az igazgatónő nem követett el mu­lasztást. Hatáskörébe tartozik, hogy rendezze a dolgot. — Az igazgatónő Ön szerint mit fog tenni? — Kötelessége fegyelmi vizsgálatot folytatni. A vizsgá­lat a következő alkalmazottak­ra terjedhet ki: a portásra, az éjszakai ügyeletes tanárra, il­letve az érintett gyerekekre, akik megsértették a háziren­det. Pánics Szabó Ferenc mr/i/A/rMI FIAT DUCATO 2.8 id. TD TESZTGYOZTES* már megvásárolható! DUCATO 2.5 D típusok most i L>% árengedménnyel, amíg a készlet tart! * Autópiac, 1998. július. AUTÓ-BRILL KFT., Békéscsaba, I Bartók B. út 46-50. £ Tel./fax: (66) 450-622. Kompromisszum és nem hurráhangulat A gabonaválság összehozta a különböző gazdálkodókat, és az egységes fellépésnek köszönhető, hogy sikerült az agrártárcával kedden este aláírni a megállapodást — hangsúlyozta a tegnapi békéscsabai tájékoztatón Győrfi Károly, a Békés Megyei Mező- gazdasági Termelők és Szövetkezők Szövetségének titkára. Ezen kompromisszumos doku­mentumnak a hírére a gabona- termelők elálltak a tegnapra meghirdetett országos demonst­rációtól. így megyénk öt hely­színén sem vonult az utakra a tervezett 450 mezőgazdasági gép. Győrfi Károly leszögezte: a bajok a megállapodással ko­rántsem oldódtak meg, és az eb­ben foglaltak nem ellensúlyoz­zák a termelők óriási vesztesé­gét. Ugyanakkor előrelépésnek kell tekinteni a megállapodást több okból is. Csalódtak, akik zavarkeltést vártak, és azok is, akik impotensnek hitték az ér­dekképviseleteket. A földműve­lésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter kézjegyével (is) ellátott dokumentum 13—14 milliárd forintot jelent az ágazatnak. Az erkölcsi eredmény pedig az: ha működik a gazdálkodók össz- képviselete, akkor a kormány, a mezőgazdasági tárca is partner­ként tárgyal. Szemenyei Sándor, a megyei gabonaválasztmány elnöke — aki tagja volt a tárgyalóküldött­ségnek — elmondta: kemény, de korrekt tárgyaláson született meg a kompromisszum. Ez azonban nem jelent hurráhan­gulatot, csak csöpp a tengerben. Ugyanakkor a termelők delegá­ciójának is meg kellett értenie, hogy a kormánynak ezen terület­re már egy fillérje sincs az idei költségvetésből. így csak az ag­rártárca pénzátcsoportosításával enyhíthetők a gondok. A konkrét eredmények mellett sikerült ar­ról is meggyőzniük Torgyán Jó­zsefet, hogy nem „felelőtlenül vetegető parasztok” remélnek támogatást az adófizetők pénzé­ből. Azt is egyértelművé tették, hogy szó nincs politikai zavar­keltésről, de az ágazat válsága és a termelők csődhelyzete intézke­déseket sürget. A konkrét eredmények mel­lett fontos az is, hogy a felek fo­lyamatosan egyeztetnek majd az aktuális kérdésekben épp­úgy, mint az agrárstratégia kö­zép- és hosszú távú céljainak érdekében. Nyemcsok László ízu&cv akció! A Me taker óriási szőnyegvásárt tart A BÉKÉSCSABAI SPORTCSARNOKBAN MtJAXni wvs MCTAKER m. (B bejárat:, Gyulai út:) 1998. október 31 -éig. KÍNÁLATUNK: padlószőnyegek már 290 Ft/m2-es áron, ezeken kívül sok más meglepetés. Vidéki vásárlóinknak 20 000 Ft feletti vásárlás esetén MEGTÉRÍTJÜK AZ ÚTIKÖLTSÉGET. IMuitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00—17.00 óráig, szombat, vasárnap 3.00—13.00 óráig. Széles áruválasztékkal várjuk üzleteinkben is: Békéscsabán az Andrássy út 42. és Orosházán a Kossuth L. u. 4. sz. alatt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom