Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-06 / 234. szám
1998. október 6., kedd RIPORT Köszönünk mindent, Magyarország! A román főkonzul szívesen lenne tanú a peregi ikrek esküvőjén A Szegeden szétválasztott sziámi ikrek e hét második felében valószínűleg hazatérhetnek Kispe- regre. A mintegy nyolcszáz lakosú Arad megyei falucska és a tóle légvonalban csak néhány kilométerre lévő Mezőhegyes évek óta testvértelepülési kapcsolatokat tart fenn egymással. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan osztozott Kispereg bánatában, később pedig örömében a nagyobbik testvér, Mezőhegyes. A város polgármestere, Kassai Béla a közelmúltban, a határmenti települések polgármestereinek Lökösházán megtartott tanácskozásán hallott először a mellkasukon összenőtt ikrekről, Melindáról és Izabelláról. Éppen a tanácskozás napján szállították a csöppségeket a szegedi gyermekklinikára. A kisperegi polgármester, Nagy Sándor drámai szavakkal ecsetelte a család és az ikrek helyzetét, s már akkor köszönetét mondott az anyaországtól kapott segítségért. (Odahaza, Romániában 6-9 hónapot kellett volna várni a műtétre.) — Másnap a megyei, azt követően pedig az egész magyar sajtó kiemelt helyen és terjedelemben foglalkozott az ikrekkel. Képviselő-testületünk a soron következő ülésén úgy döntött, hogy 150 ezer forintot átutal a szegedi klinika Műtétre Váró Gyermekekért Alapítványa javára, a 11735005- 20804617 számlaszámra, Melinda és Izabella műtétjére — mondja Kassai Béla, Mezőhegyes polgármestere. — Szenzációsan jól sikerült a beavatkozás. — Óriási öröm ez nekünk is, szinte lélegzetvisszafojtva figyeltük a Szegedről érkező híreket. Közben volt egy újabb testületi ülésünk, ezen további 60 ezer forintot szavaztunk meg a babák kelengyéjére. A „kelengyevásárra” lapunk is elkísérte a családot. Szeptember 30-án a battonyai határátkelőn vártuk Kassai Bélával a Szabó házaspárt, és nagylányukat, a hatéves Brigit. Zsuzsa asszony, aki néhány napig Kisperegen tartózkodott, hogy rendbe tegye a háztartást, a könnyeivel küszködik: Szabó Brigitta (elöl, középen): „Ugye, milyen szép és boldog család vagyunk így együtt..., vagyis külön-külön!” nos, a felesége, az eladók: mindenki igyekszik Szabóék kedvébe járni. Közben záporoznak a kérdések, a jókívánságok: — Jól vannak? Mekkora a súlyuk? Mikor mehetnek haza? Sok boldogságot nekik is, és az egész családnak! Másnap ismét találkozunk Szabóékkai, de ezúttal már otthonukban. Első utunk Peregen az önkormányzathoz vezet, ahol Kassai Béla polgármester és Hupucziné Györki Julianna aljegyző átadja Nagy Sándor polgármesternek a Magyarok Világszövetsége Magyar Segély- szolgálat Alapítványának ruhaadományát. (Az ikrekről szóló első írásunk megjelenése után az alapítvány békéscsabai megbízottja, Szabó Károlyné szerkesztőségünk segítségével vette fel a kapcsolatot a mezőhegyesiek- kel.) Innen együtt megyünk Szabóékhoz. Példásan rendben tartott udvar, patyolattiszta lakás. A család 150 ár, azaz másfél hektár szántón gazdálkodik. Ami terem, azt feletetik a jószágokkal. Zsuzsa félállásban takarít az iskolában, egyébként pedig eljárnak napszámba. ' — Eddig is megfogtunk minden munkát, így lesz ezután is — mondja Szabó Imre. Majd hozzáteszi: ezután kell csak igazán hajtani, hiszen előbb-utóbb három lányt kell tisztességgel kistafírungozniuk. — Adná az Isten, hogy az ikMezőhegyes polgármestere, Kassai Béla átadja Szabó Zsuzsannának a képviselő-testület által kelengyevásárlásra megszavazott 60 ezer forintot Melinda és Izabella, amikor még terhére voltak egymásnak Szeged, nagyáruház. Az eladó ajándék gyűrűvel kedveskedik Szabóék „nagylányának” — Nagyon szépen köszönünk mindent Magyarországnak. Attól a perctől fogva, hogy megérkeztünk az ikrekkel Szegedébe, megkülönböztetett figyelemmel és kedvességgel bánt velünk mindenki: a professzor úr, az igazgató úr, a doktorok, a nővérkék, a klinika egész személyzete, sőt még a betegek és a látogatók is. Azon volt az egész ország, hogy segítsen rajtunk: ki pénzzel, ki ajándékokkal, ki jó szóval. Bármerre járunk, csak kedvességet és együttérzést tapasztalunk. Mezőhegyesnek is köszönünk mindent... A Szeged felé tartó úton a szülők felidézik megpróbáltatásaikat. Az apa még mindig maga előtt látja, amint a két pici egymás arcát karmolássza, vagy egymás fülét tépi. Az anya az etetés, a fürdetés, az öltöztetés viszontagságait idézi föl, meg azt, hogy az ikrek csak oldalra fordulva feküdhettek. A fájdalmas emlékek között azonban föl-fölbukkan egy-egy derűsebb is. Az aradi doktornő, aki az ikerterhességet nem vette észre, nagyot hibázott. Egy idős doktor bácsi viszont így kiáltott fel közvetlenül a szülés előtt: „Patru picioare jós!” — Négy láb van lenn! — mondja nevetve Zsuzsa, de hozzáteszi, hogy akkor nagyon megijedt. Utána meg az a keserves három hónap. De akkor is sokan segítettek. A polgármester, a volt egészségügyi miniszter felesége, Bárányi Ildikó, a szeretetszolgálat, no, meg az aradi Observator című újság ri- portemője, Camelia Tuduce Berar, aki a szerkesztőség kocsiján vitte őket Temesvárra. Szegeden első utunk az ikrekhez és az éjjel-nappal velük lévő 64 éves nagymamához vezet. Izabellát és Melindát még az intenzív osztályon ápolják. Éppen vendég van náluk: Andrei Oancea, Románia szegedi főkonzulja és dr. Szalay István országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere. Oancea úr két játék babát ajándékozott az ikreknek, és köszönetét mondott a műtétért. Boldog lenne, ha tanúként részt vehetne az ikrek esküvőjén — mondja. Zsuzsa és Imre magához öleli a két kislányt. Babusgatják őket, beszélnek hozzájuk. Aztán a nővérke figyelmeztet bennünket: ne felejtsük, hogy az intenzíven vagyunk! — Tudjuk, drága, tudjuk — bólogat Zsuzsa, s előbb a nála, majd a férjénél lévő kisbabát teszi vissza az ágyra. KöszöAndrei Oancea (sötét öltönyben), Románia szegedi főkonzulja is meglátogatta az ikreket. A diplomata megköszönte a klinikai stáb áldozatos munkáját, gratulált a sikeres műtéthez, és... esküvői tanúnak ajánlkozott a szerző felvételei körülrajongják Szabóékat. Mindenki mosolyog, mindenki a kívánságukat lesi. Azon a részlegen, ahol a kispaplanokat árulják, leltároznak. Sebaj! Az ikrekért mindent! Brigit is meglepik apró ajándékkal. A maradék pénzt Mezőhegyesen költjük el, a vasútállomás mellett, a Franczek-áruházban. A tulajdoa nehéz szakaszán — sóhajt megkönnyebbülten Zsuzsa asz- szony, aki jön velünk vissza „magyarba”. A mezőhegyesi önkormányzat mikrobusza egyenesen a klinikára viszi. — Legközelebb a lányaimmal együtt lépek ki ezen a kapun! — mondja búcsúzóul. Ménesi György nünk... köszönünk mindent — mondja egy-egy puszit lehelve Izabella és Melinda homlokára. A nagyáruházban az eladók rek esküvőjén itt lehetne Füzesi professzor úr is a munkatársaival, meg mindenki, aki átsegített bennünket életünknek ezen