Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-29 / 253. szám
1998. október 29., csütörtök SPORT A második félidőben egyenlíthettek volna Magyarország—Románia 1—2 (1—2) Serdülő, U 15-ös korosztályú válogatott labdarúgó-mérkőzés, Battonya, 300 néző. V.: Takács Zs. Magyarország: Szabó (Mészáros) — Dénes, Vanczák, Reibl, Regedei — Horváth T. (Glöckner), Juhász, Horváth Á., Ferenczy — Nógrádi, Varga (Deme). Edző: Sarlós András. Románia: Után — Ghita, Demian, Fitea, Fiortan — Cristescu, Ionescu, Nalati (Colec), Ianiu (Codreanu) — Margianeau, Georgheu (Zicu). Edző: Hansvszki Michai. A két 15 évesekből álló csapat kedden Aradon már összemérte tudását egy barátságos mérkőzés keretében, s akkor 2— 1-re a román fiatalok győztek. A tegnapi mérkőzésen a magyar válogatott kezdő csapatában helyet kapott a Békés megyei Horváth Tamás is. A szerdai battonyai visszavágó első félidejében a vendégek jobban játszottak, már 2—0-ra vezettek, amikor a félidő végén szépítettek a mieink. A második játékrészben, a cseréket követően mezőnyfölénybe került a magyar együttes, sok helyzetet dolgozott ki, de az egyenlítés nem sikerült. A látottak alapján a magyar serdülő válogatott legalább döntetlent érdemelt volna. G.: Varga, ill. Ianiu 2. Jó: Glöckner, Horváth Á., Varga, Deme, ill. Ghita, Ianiu, Georgheu, Codreanu. Sarlós András: — Nehezen lendültünk játékba, de a második félidőben a győzelmet is megszerezhettük volna. Lukács István Tóth ezüstérmes Welsben A felső-ausztriai Welsben léptek tatamira a hét végén egy korosztályos nemzetközi utánpótlás cselgáncsversenyen a Gyomaendrődi Judo Club fiataljai. A nyolc ország, háromszázötven versenyzőjét felvonultató erős mezőnyben az 1981— 85-ös korosztályban a lányok 44 kg-os súlycsoportjában a 13 éves Tóth Tamara a döntőbe verekedte magát, ahol egy nálánál három évvel idősebb, két övfokozattal magasabban jegyzett osztrák lánnyal találkozott. A hazai versenybírók az osztrák versenyzőt látták jobbnak, pedig a semleges szakértők szerint a tatamin Tóth volt jobb, aki így ezüstérmet nyert. A másik gyomaendrődi induló, az ifjúsági fiúknál rajthoz álló Dananaj István a 60 kg-osok mezőnyében a hetedik helyet szerezte meg. (v. 1.) Ketten az ifjúsági húszakon A hét végén rendezik meg Budapesten az ország legjobb utánpótlás korú asztaliteniszezőinek hagyományos viadalát, az ifjúsági húszak versenyét. Békés megyéből két fiatal kapott meghívást a versenyre, a lányoknál Püski Orsolya, az OMTK-Hunga- rotel asztaliteniszezője, míg a fiúknál Göndös Gábor, a Békési TE fiatalja fog ütőt a szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő megmérettetésen. Erőemelés középiskolás fokon Már tavaly is nagy sikere volt a középiskolások megyei erőemelő versenyének, nem véletlen, hogy a szervezők az idén szeretnék megismételni az eseményt. Sőt, nemcsak szeretnék, hanem minden előkészületet megtettek annak érdekében, hogy november 7-én, szombaton összemérhessék tudásukat az erős diákok. Ugyanis ekkor rendezi meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola ISK-ja és a Békéscsabai Előre Súlyemelő Klub közösen Békéscsabán, a Vandháti úti súlyemelő teremben a megyei középiskolás bajnokságot 3+1 fős csapatok részére. Nevezni Pluhár János testnevelőnél lehet november 4-éig telefonon/faxon: (66) 445-845. Az esemény mérlegelése reggel nyolckor kezdődik, majd egy órával utána rajtol a verseny. Umato az élen Véget ért az 1998—99. évi gyulai nagypályás labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. A korábban Vízügy néven futó, de az év közben az Umato nevet felvevő gárda az utolsó két mérkőzésen döntetlent ért el, így minimális, egypontos előnnyel vezeti a tabellát a Siva FC előtt, a harmadik helyen a tavalyi bajnok Vám- Göndöcs FC kötött ki. Az év meglepetéscsapata, a Gyula Bútor a negyedik, amely tavaly a tizedik helyen állt. Akkor egész esztendőben 22 pontot gyűjtöttek, most a fél szezonban 21-et. Az idei utolsó maratoni Az év utolsó félmaratoni versenyét rendezi meg a Magyar Marathon Klub november 8-án a fővárosban, amelynek rajtja a szentendrei HÉV-végállomás. A 11 órakor induló mezőny minden beérkezője emblémázott pólót kap ajándékba. A verseny egyik célja a korosztályos legjobbak kiválasztása, valamint a hétpróbázók pontszerzési lehetősége. Nevezési díj előzetesen 700, a helyszínen 900 forint. Nevezni a klub címére lehet: Budapest, Szérűskert u. 17. fszt. 3., ahová a nevezési díjat is el kell juttatni postai befizetési szelvényen. Díjkiosztó az íjászoknál Játékvezetői tanfolyam Szarvason alapfokú labdarúgó játékvezetői tanfolyamot szerveznek november 16-ától. Jelentkezni, illetve részletes tájékoztatást a polgármesteri hivatal intézmény-felügyeleti osztályán lehet kapni kedden és pénteken 9—12 óra között vagy telefonon: 311-122/185. Teremfoci Kétegyházán Ebben az évben is megrendezik november 21-étől Kétegyházán a téli teremlabdarúgó-tornát a helyi sportcsarnokban. A csapatokban NB-s labdarúgó nem szerepelhet. Nevezési díj: 20 ezer forint csapatonként. A nevezéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítást nyújt Szelezsán Péter a (66) 250-276-os telefonon. Békéscsabán, a ruhaipari szak- középiskolában rendezték meg a Békés megyei történelmi nomád íjászbajnokság ünnepélyes eredményhirdetését. Az idei bajnokság, amely nyolc versenyből állt, mindeddig példa nélküli volt a maga nemében. A hazai íjászszövetségnek ugyan van történelmi íjász szakága, de a régi korok íjaihoz vonzódók eddig csak a sport- és csigás íjakkal lövőkkel együtt állhatták rajthoz az alkalmilag rendezett terep- és vadászíjász-versenye- ken, vagy a lovasíjászatban bizonyíthatták tehetségüket. Mint Kovács^ Józseftől, a „Csaba” Lovas-Íjász Kör elnökétől megtudtuk, a történelmi íjászatnak még a mai napig sincs egységes, országosan elfogadott külön versenyszabályzata. Ezen az állapoton szerettek volna változtatni a Békés megyeiek, s az általuk kidolgozott versenyszabályzat olyannyira követőkre talált, hogy jövőre Kecskeméten a fogathajtó világbajnoksággal egy időben rendezik meg a történelmi nomád íjászok országos döntőjét, amelyen a megyék legjobbjai állhatnak rajthoz. A hagyományteremtő bajnokság Békéscsabán, Gyulán, Szeghalmon megrendezett versenyein összesen 48 íjász indult ebben az évben. Többségük a honfoglalás korát megidéző fegyverzetben és viseletben állt rajthoz. A bajnokság végeredménye. Gyermekek: 1. Kovács Sándor (Gyulai Lovas Club) 154,09 pont, 2. Kovács Gergely („Csaba” Lovas-Íjász Kör) 98,35, 3. Tamás Ferenc (Gyulai Lovas Club) 72,97. Nőit: 1. Kovács Józsefné 154,57, 2. Kovács Erika (mindkettő „Csaba” Lovas-Íjász Kör) 144,56, 3. Szilágyi Edit (Ruhaipari Szak- középiskola íjász Szakköre) 103,23. Férfiak: 1. Gyarmati Norbert 272,03, 2. Horváth István (mindkettő Gyulai Lovas Club) 260,32, 3. Vpzár András („Csaba” Lovas-Íjász Kör) 243,32. Csapatban: 1. „Csaba” Lovas-Íjász Kör 637,10, 2. Gyulai Lovas Club 608,28, 3. Békéscsabai Történelmi íjászkor 464,93. V. L. Elhunyt Filipinyi János Aki csak kicsit is járató: volt az uszodák világában, alighanem ismerte Filipinyi Jánost, az örökké jókedvű egykori úszót, vízilabdázót. A múlt ide sajnálatos, ugyanis a napokban elhunyt az egykori csupaszív pólós, aki s ’30-as évek végétől aj ’50-es évekig erőssége volt a békéscsabai vízilabdacsapatnak, rettegtek tőle a szegedi, szentesi, vásárhelyi védők, de £ fővárosban is jól ismertél ,Janót”. Hosszan tartó súlyo: betegség után hunyt e életének 72. évében, s ma csütörtökön kísérik utolsó útjára szerettei, rokonai, barátai, az egykori sporttársak a békéscsabai vasúti temetőben 13 órakor. Ha most esernyőről lenne szó, Ön esernyőszaküzletet keresne. Nem is akármilyet: megbízhatót, j 1/ minőségit, ahol az áru 5^ nemcsak tetszetős, de tartós is, és ahol szakemberekkel konzultálhat arról, mi felel meg igényeinek. Az üzletnek múltja, neve van, garanciát ad, és Ön tudja, hogy bármikor visszatér, ugyanazt a színvonalat kapja. Most pénzről van szó, és Ön bankot keres. Az IEB 1981 óta stabil tagja a magyar bankéletnek. Tíz éve a legnagyobb olasz bank, a földkerekség talán legpatinásabb pénzintézete, az 1563-ban alapított San Paolo áll mögötte. A tőkeerő, a szaktudás az IEB további sikereinek alapja, a siker mércéje pedig nálunk ősidők óta az ügyfelek elégedettsége. Válassza az Inter-Európa Bankot kiegészítőnek pénzügyeihez! Mindennapi életéhez. Kiegészítők a mindennapi élethez Inter-Európa Bank (D 0640373333 • www.ieb.hu