Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-27 / 251. szám
© y 1998. október 27., kedd SZÍNES r w\ Sztárinterjú Christopher Reeve újra forgat Christopher Reeve, aki 1995- ben elszenvedett balesete (ráesett a lova és éltört a hátgerince) következtében megbénult és speciális lélegeztető készülékkel felszerelt tolókocsiba kényszerült, az általa korábban alakított Superman- hez méltóan e nehéz helyzetben sem adja fel. Önéletrajzi könyvének megjelenése után most filmet forgat. Hitchcock híres alkotásának, a Hátsó ablaknak új változatát, amelyben James Stewart egykori szerepét alakítja. — Nagyon büszke vagyok a filmre. Elejétől a végéig az én teremtményem. Novemberben mutatja be az ABC. Azért részesítem előnybe a tv-t a mozival szemben, mert üzenetet akarok általa közvetíteni és így sokkal több emberhez jut el. — Hitchcock filmjében James Stewart begipszelt lába miatt tolókocsiban töltötte napjait és lakásának ablakából egy gyilkosságot vélt látni. Menyasszonya Grace Kelly volt. Nem fél az összehasonlítástól? — Nem. Jimmy nagy színész volt, nem akarom utánozni, sem versenyezni vele. Én az ihletet nem annyira a filmből, mint inkább Cornell Woolroch eredeti regényéből vettem. Az én hősöm igazi béna, tehát sokkal sérülékenyebb és problematikusabb, mint Jimmy figurája, aki csak a lábát törte el. Az én paralízisem nagyobb feszültséget teremt az új változatban. — Mennyi az önéletraj- ziság a filmben? — Nagyon sok. A film azért is hiteles, mert látszik, hogy nem játszom. Az én figurám béna a vállától a lábáig és kénytelen vagyok egy szupertechnikával berendezett világban élni, amelyben például az ajtók bizonyos hangokra nyílnak. Az egyik jelenetben kiszakítom a légzőkészülék csövét és valóban levegő nélkül maradok néhány véletlennek tűnő másodpercig. Ez egy rendkívüli drámai pillanat. Hősöm gazdag építész, aki autóbaleset következtében bénul meg és meg akar halni. Mint én, amikor felébredtem a kómából, és megértettem, hogy mi történt. — Mit üzen a filmmel? — Meg akarom mutatni a világnak, hogyan él egy béna ember. Egyetlen fikciós mű sem foglalkozott még ezzel. Meg akarom magyarázni, hogy az a több, mint kétszázezer amerikai, aki olyan körülmények között él, mint én, hátrányai ellenére tovább él — még szexuális életet is. Ezért akartam Daryl Hannah-t arra a szerepre, amely Grace Kelly-é volt. — Magyarázza ezt meg jobban! — Én, mint a film hőse, nagyón szerencsés voltam a nőknél. De a baleset után kétségek fogtak el férfiasságomat illetően és felvetődött bennem, hogy vajon megkí- vánhat-e még nő és fel tu- dom-e kelteni egy nő érdeklődését. Alapvetően fontos, hogy a történetben Daryl-lel a baleset után találkozom és ő beleszeret a bénába. A film végén még szeretkezünk is. Nem a megszokott módon, hanem úgy, ahogyan ezt valóban csináljuk, a feleségem és én. — Örült volna annak, ha Hitchock rendezte volna egyik filmjét? — Azt hiszem, megöltük volna egymást. Ő nagy rendező volt, de szőrszálhasogató diktátor is, aki nem engedett a színészeknek semmiféle improvizációt. Én szeretem, ha forgatás közben részese lehetek az alkotó munkának. — Mi történt a lovával a baleset után? — Családom egyes tagjai le akarták lövetni, de én nem engedtem. Hagyjátok békén — mondtam — neki is joga van a nyugodt élethez. A tragédiáért én vagyok felelős. — Miben reménykedik most? — Abban, hogy újra tudok járni néhány év, talán néhány hónap múlva. A dolgok ismeretében mondom ezt, hiszen közvetlen kapcsolatban állok a világ legjobb specialistáival. Almaimban mindig sértetlen, egészséges vagyok, mintha a baleset nem is történt volna meg. Göbölyös N. László Ferenczy Europress Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz; 00.00—24.00) INFÓ RÁDIÓ, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz; 00.00—24.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz; 11.00—17.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 0.00—24.00) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 00.00—24.00) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00—24.00) CSABA TV 14.00 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.35 Kórház 2000 (ism.) 19.05 Csaba-sport 20.30 Tűzoltók — 17.21.15 Csaba-sport 22.50 Képújság CSABAI KÁBEL TV 17.00 Műsorismertetés 17.05 Csabakábel szuperkupa 18.05 Tappancs — állatmagazin 19.00 Az HBO műsora 20.00 Kábelhíradó 20.20 Tappancs (ism.) 21.10 Eszenyi Enikő műsora 22.00 Kábelhíradó (ism.) GYULA TV 7.00—9.00 Reggeli 18.00 Est. Benne: 20.05 Hírhullám 21.00 Okavango, a vadon szive — 13. 22.00 Hírhullám (ism.) FIGYELEM! a Békéscsabai faisef fiilila £JSt „fiád fali" modem és jan lánccsoportja táncianuiáú tehetőségei biztosít 10 éves kortót kezdők részéret Jelentkezni lehet: kedden és csütörtökön 19.00-21.00 óráig a békéscsabai szlovák gimnázium tornatermében, ill. a 06 (30) 9384-507, 06 (66) 447-924-es telefonszámon. A tánctechnikák között megtalálhatóak napjaink legdivatosabb táncai: pl. amerikai jazz, funky jazz, modern jazz, Jacson style dance, new jazz, modern balett, revü dance és egyéb fantasztikus táncstílusok is. Tánctanár: Bottá Tibor — többszörös OB-, EB-, VB-helye- zett, érdemes sporttáncos. Számítunk minden olyan fiatal jelenkezésére, aki szeretne megtanulni igazán táncolni és szabadidejéből szívesen áldozna erre a célra energiát. A SZÍNPAD VILÁGA ELŐTTED ÁLL! Várunk sieretettet minden kedves érdeklődői! Bátorság-pirula félénkeknek Nagy-Britanniában forgalomba került az első olyan gyógyszer, amely a betegesen rettegők gondjain enyhít. A Seroxant néven szabadalmaztatott pirula az egyetlen a világon, amely az úgynevezett közösségi fóbiában szenvedőkön segít. Bár átlagosan minden tizedik ember félénknek vallja magát, ezeknek csak töredéke betegesen visszahúzódó. Ok azok, akik annyira irtóznak az ismeretlenekkel való találkozástól, hogy legtöbbször ki sem mozdulnak otthonról. A tapasztalatok szerint a Seroxant ilyen esetben képes annyira oldani a félelmeket, hogy a betegek normális életet élhetnek. A készítményt a brit társadalom- biztosító is támogatja. Intelligens szemüveg Garantált éleslátást biztosít az a szemüveg, amelyet nemrégiben egy kajmán-szigeteki társaság szabadalmaztatott. A különleges pápaszem ugyanis önfókuszáló lencsékkel rendelkezik. A változtatható élességű szemüveg képes bemérni annak a tárgynak a távolságát és szögét, amelyre viselője néz. Ezt a keretébe épített kis infravörös lámpából kibocsátott fény teszi lehetővé, melynek visszaverődéséből az intelligens okuláré minden szükséges értéket kiszámít, és a lencsék gyújtópontját ehhez igazítja. Ferenczy Europress A TIT Körösök Vidéke (adószáma: 19056779-2-04) az 1996. évi CXXVI. törvény alapján az állampolgárok 67 537 Ft-tal támogatták. Ezt az összeget ismeretter- | jesztő előadásokra és tehet- = séggondozásra használtuk fel. AZ EGYESÜLET KÖSZÖNETÉT FEJEZI KI A TÁMOGATÓKNAK. A Kvasz András Békés Megyei Repül? és Ejtőernyős Egyesület (adószám: 19053312-2-04) köszöni az 1996. évi szja 1%- át felajánlók támogatását. 1997-ben 111 404 Ft érkezett az egyesület számlájára. Ezen összeget a légi szabadidősportot szolgáló eszközeink felújítására használtuk fel. Támogatásukat köszönjük, és kérjük a jövőben is szíves támogatásukat. Az egyesület vezetősége^, A Mezőberényi 2. Sz. Általános Iskola Diáksport Egyesülete nevében ismételten köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az 1997. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át részünkre ajánlották fel. Az 1997-ben számlánkra utalt 352 950 Ft-ot az alábbiak szerint használtuk fel: ♦ gyermekek versenyeztetésére, utazási költségekre, nevezési díjakra: labdarúgás 80 000 Ft-ot kosárlabda 80 000 Ft-ot atlétika 20 000 Ft-ot ♦ úszásoktatás kedvezményes megszervezésére 50 000 Ft-ot ♦ osztálykirándulások, táborozások támogatására 123 000 Ft-ot fordítottunk.__________________________________________ DSE Vezetősége a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban folyó idegennyelv-oktatás feltételeinek jobb megteremtését — csereutak szervezése a nyelvi környezetben való gyakorlás érdekében — segítő „Idegennyelv-oktatás és -tanulás" Alapítvány, az 1997. évi szja 1%-os felajánlás összegét (552 127 Ft) az 1997. évi őszi ausztriai és németországi csereútra (114 196 Ft) és az 1998. évi tavaszi csereutak (437 931 Ft) támogatására használta fel. Ezúton köszönjük az ez évi felajánlásokat Isi AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA A Medgyesegyházáért Alapítvány a felajánlott 1%-ot (123 076 Ft) a kuratórium az alapító okiratban megjelölt célokra fogja felhasználni. Kálmán János \ titkár A Csanádapácai Előre Futball Club megköszöni minden » támogatójának £ az 1997. évi személyi jövedelemadó 1%-át. A befolyt 5017 FUot sportszerek beszerzésére fordítottuk. í A „Békés Megye Műszaki Haladásért Alap" alapítvány, tájékoztatja tisztelt Támogatóit, hogy az 1996. évi szja 1%-át, amely 9261 Ft, tanulmányi támogatásra használta fel. (13743) I A Békés Hegyei I Képzőművészeti | Szabadiskola J | Egyesület l| I köszönetét mond azoknak, j akik az szja 1%-át felaján-1 lották. j A 19 297 Ft összeget I az alkotótábor megszűrve- j zésére fordítottuk. Adószamunk: 18374113-1-04.1 \ a Küldetés Alapítvány (Békés,:: \ Teleky u. 39.) köszöni mindazoknak jj jj a támogatását, akik az 1996. évi $ze- jj \ mélyi jövedelemadójuk 1%-áról az ala- j; \ pítvány javára rendelkeztek. jj i Az így rendelkezésünkre álló forróit, jj ■ 79 390 Ft-ot 1998-ban részben gyér- jj 3 mekek és fiatalok kedvezményes nyári jj jj üdültetésére, részben az ifjúsági teaklub ;; !í első félévi működtetésére fordítottuk. :: 1(13050) i kuratóriuma Az Ultrahanggal az Egészségért Alapítvány, Békés, József A. 5., értesíti tisztelt támogatóit, hogy az adójuk 1 Tóéból befizetett (6478 Ft) összegből az alapítvány szemészeti műszer megvásárlását szavazta meg. Támogatásukat a jövőben is kérve, köszönettel: Dk. Lipták Pál a kuratórium elnöke. Az „Alapítvány Almáskamarásért" Közalapítvány 1997-ben az szja 1%-ából 104 748 Ft összeget kapott. Ebből az összegből a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására 45 700 Ft, valamint az általános iskolába számítógépek vásárlására 60 000 Ft került felhasználásra. Ezúton fejezzük ki köszönetünket ® a felajánlott összegért. I TÁJÉKOZTAT A Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa elnöksége ezúton tájékoztatja Békés megye lakosságát, hogy a lakosság személyi jövedelemadójának 1%-ából az APEH 72 273 Ft-ot utalt át. A fenti összeget az 1998. évi szabadidős rendezvényekre használjuk fel. — népi- és sportjátékfesztivál. — Teremlabdarúgó-torna. — Asztalitenisz-, sakkgála. — Kispályás labdarúgókupa. — Dr. Bándi Andor asztalitenisz-emlékverseny. Köszönjük a lakosságnak, hogy támogatásukkal is segítették rendezvényeink magas színvonalú megtartását. 8 Bízunk abban, hogy 1998-ban is támogatják nemes célkitűzéseinket. £ A Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület ezúton mond köszönetét mindazoknak, akik 1997-ben az szja 1%-át, ösz- szesen 174 700 Ft-ot rendelkezésünkre bocsátották. Az egyesület úgy döntött, hogy ezt az összeget letétbe helyezi, mint alaptőkét egy lakóotthon megvásárlására. Terveink között régóta szerepel egy lakóotthon kialakítása, hiszen sérült gyermekeink közül pár év múlva néhányan már elérik azt a kort, amikor beköltözhetnének ebbe az otthonba és ott kis segítséggel, nagyobb önállósággal élhetnék mindennapjaikat. _ Adószám: 18370360-1-04. | A ír f ! 1 t I I I i 1 1 1 í 1 I I É, GÁD0R0SI IDŐSEKÉRT ALAPÍTVÁNY köszönettel és tisztelettel ' tájékoztatja támogatóit, hogy I az 1997. évben az szja ! 1%-ának felajánlása: | 112 891 Ft volt, j mely összeget bútor j vásárlására fordítottuk j a bővülő Idősek I Gondozóházába, j _ Az alapítvány kuratóriuma | \ BÉKÉSSÁMSONI KÖZLEMÉNY Dózsa Vadásztársaság részére felajálott személyi jövedelemadó 1%-át megköszönjük, amit a társaság környezet- és 1 vadvédelemre fordított. A ra az m fe m Ti bt 01 fo Dr. Réthy Pál Alapítvány ku- tóriuma köszönetét mond oknak, akik 1996. évi sze- élyi jövedelemadójuk 1%-át ajánlották az alapítvány szá- ára. ijékoztatjuk Önöket, hogy a 'folyt 299 714 Ft összeget vosi műszer beszerzésére rdítottuk. „33,3, / Békés Megye Képviselő-testüle- te Gyermek-és Ifjúságvédő Intézete, Gyula, Ady E, u, 8. sz, „A v KÁLLAI JENŐ ALAPÍTVÁNY gondozott gyermekekéit" alapítványa köszöni mindazoknak, akik az alapítvány javára befizették adójuk Hát. köszönetét mond nindazoknak, akik zemélyi jövede- emadójuk 1%-át az lapítvány számlájára italtatták. ut%i őseget öp!o|)ítéij céfjönalj megjcfelőeii a |iatafobaÍ2 fafcásfcog jutásfco^, vafcwiiit Ijoä segítő csoport fcépgcgéicg kasgtáfta (cf. ■ (13727) K ÁLLAI JENŐ ALAPÍTVÁNY, BÉKÉS, JANTYIK U. 21-25. SZÁM. Köszönetelmond az alapítvány kuratóriuma. \