Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-19 / 245. szám

t 1998. október 19., hétfő' SZOLGÁLTATÁS ) Ismét Vonatban vagyunk... Mától újra indul a korábban oly népszerűnek találta­tott „Vonalban vagyunk” rovatunk, ahol munkatársa­ink nap mint nap várják közérdekű bejelentéseiket, észrevételeiket, s ahol megpróbáljuk megtalálni a megfelelő illetékest az olvasóink panaszaira, kérdése­ire. Ezen a héten délutánonként (hétfőtől csütörtökig 14—17 óráig, pénteken 14—16 óráig) Kovács Attila várja hívásai­kat a 66/441-704-es telefonszámon. A nap egyéb szakaszaiban, il­letve hétvégeken üzenetrögzítőre mondhatják megjegyzéseiket, ügyes-bajos problémáikat, amelyeknek szintén megpróbálunk utá­najárni. A Gyula, Mezőkovácsháza és Battonya környéki olvasóink közvetlenül a területen dolgozó munkatársainkhoz fordulhatnak ha­sonló kérdésekben. Valamennyi helyen üzenetrögzítő várja hívása­ikat. Battonyán és Mezőhegyesen Ménesi György telefonján (68/456-310) 18 óra után él az üzenetrögzítő, Mezőkovácsházán Halasi Máriánál (68/381-555) 16 óra után, míg gyulai kollegánk, Szőke Margit üzenetrögzítőjére (66/463-970) délelőtt 10 óráig le­het beszélni. Olvasóink írják Üdülési lehetőség nem csak asztmásoknak A Krím-félszigeten 520 magyar él. Az adatot Csisztkova Marinától, a helyi újság és rádió munkatársától tudom. Ennyien íratták be a hivatalos statisztika szerint a keresztlevelükbe, hogy magyar nem­zetiségűek. A kárpátaljai magyar falvakból, városokból irányítás vagy önkéntes költözés útján kerültek a Krímbe. A félsziget 2,5 mil­liós lélekszámához képest számuk elenyésző. Nemrégiben megalakult 60 taggal a Krími Magyar Társaság. Vezetője Gladkikh Nagyezsda. Neve ellenére tökéletesen beszél ma­gyarul, hisz Ungvárról került ide. Címe: 333011 Szimferopol, 3017, lak. 7. Krím, Ukraina. Telefon: 3801652125-41-63. Adatait azért ír­tam ide, mert kapcsolatot keres magyarországi szervezetekkel, s a barátságra kész emberekkel. Szívesen látják a Magyarországról ér­kezőket, s ők is eljönnének nyaralni hozzánk cserébe. A Krím levegője csodatevő. Már egy látogatás is sok gyerek aszt­máját elmulasztotta. Valószínűleg lehetőség lesz korlátozott szám­ban magyarországi gyerekek ingyenes alustai gyógykezelésére. Ha beindulnak a kapcsolatok, csoportosan vihetjük a magyarországi gyerekeket a Krímbe, s viszont. Onnan is hozhatjuk a csoportokat. Felnőtteket és gyerekeket, családokat egyaránt. A távolság 1500 ki­lométer Beregszásztól, a vonat két és fél napig megy. Kényelmes a hálókocsi, s fillérekbe kerül az útiköltség a magyarországi árakhoz képest. Budapest—Beregszász 340 kilométer. Átányi László tanár, 1119 Budapest, Etele út 23. Telefon: 203-3201. Petőfi örökké bennünk él Édesapám részt vett az első világháborúban. Meghitt téli estéken, amikor a szomszédok és a rokonság összejött, mesélt és emlékezett a háború történéseire évtizedeken át. Számomra a legérdekesebb történet a következő volt. Történt egyszer, pihenőben volt a század, a nehéz ágyúk mindkét részről elhallgattak. Egy fiatal hadnagy fennhangon Petőfi versét szavalta. Megszólalt egy felvidéki huszárgyerek: Petőfi az idő tájt a mi falunkban, egy télen át ott tanyázott. Tavasszal meg eltávozott. Az nem lehet! — mondta egy másik nagyszebeni. — Petőfit Seges­váron temették el. Elébb halkan, majd hangosan vitatkoztak. Nem adták föl, kardot rántva vagdalkoztak, a hadnagy közéjük állt, és csöndesen szólt a kötekedőknek. Petőfi nem halt meg, bennünk él. Úgy magyarázott, úgy mesélt, hogy lassacskán beköltözött a vitat­kozók szívébe a hit, és forró vérük lecsendesült. Szerintem nem elítélendő az a törekvés, hogy egyesek a föltámadás reményében anyagiakat, fáradságot nem kímélve elmentek Oroszor­szágba, hogy fölkutassák Petőfi sírját. Tették azért, ha munkájukat si­ker koronázza, végső nyughelyei találjon Petőfi földi maradványa az anyaföld testében. Eredmény: kutatók megtalálták Petőfi sírját, benne földi maradványait. Ezek után kardot rántva vagdalkoznak, vitatkoz­nak Petőfiért a hitetlenkedőkkel, persze szakmai-tudományos alapon. Vélem, hogy a rohanó idő nem sodorja el a valóságot. De ha mindkét állítás csak legenda, úgy a segesvári is, a barguzini is az. Költözzenek a szívünkbe a hadnagy hit- és békítő szavai: Petőfi nem halt meg, bennünk él örökkön örökké. Fazekas Gáborné, Okány 172 cm magas, barna hajú és szemű, vidám lány vagyok. Sze­retnék megismerkedni egy jóké­pű, 18—25 év közötti orosházi fiúval, aki nem diszkórajongó. Ha szeretnél többet megtudni ró­lam, akkor üzenj a Szívküldibe Jázmin jeligére * Séta a holdfényben! Szeretnélek megismerni, mert én is hasonló gondolkodá­sú vagyok. Séta a holdfényben ketten * Édes Egyetlenem! Szeretem a közelséged, léleg­zetem követi minden lépésed. Bízom a közös jövőnkben, életre szóló, hatalmas szerelmünkben. Egy nagyon boldog 37-es * Séta a holdfényben. Leveled van a szerkesztőségben. * Séta a holdfényben! Megtalállak, csak mondd meg merre keresselek! Holdfény Boldogság! Üzenet vár a szerkesztőségben. * Togettcr vetter! Örömmel olvastam az üzene­tedet. Én is szeretnék veled ta­lálkozni. A megjelenés napján este 7 órakor a Kossuth téren várlak. Nálam lesz egy Békés Megyei Hírlap. Happiness * Mega! Soraid felkeltették az érdeklő­désemet. Én egy 18 éves oroshá­zi lány vagyok, s mostanában elég magányos. Szeretnék megis­merkedni veled. Várom válaszod Impulse jeligére Hirdetésfelvételi iroda telefonszáma: (66) 446-552, 1 faxszáma: (66) 441-311. B 050.___________________________ BÉKÉSCSABA, VII. kerületben 4 szobás családi ház eladó. Irányár: 5,6 M Ft. Érdeklődni: hétfőtől péntekig 17 óra után a 431-440-es telefonon. BÉKÉSCSABÁN a Pásztor utcában (Lencsésin) I. emeleti, felújított lakás eladó. Telefon: 06 (60) 384-911. CSALÁDI ház eladó az Egység. Ko- lozsvári és Bessenyei u.-ban, 452-317. ELADÓ 2, 2,5 szobás lakás a Tolnai, Széchenyi, Tulipán u.-ban, 453-658. ELADÓ 2,5 szobás lakás a Wlassics, Berzsenyi, Lencsési úton, 452-317. GYULA-Németvárosban 85 m2-es, 70%-ig kész ház eladó. (Szoc.-pol. felvehető, lakáscsere érdekel.) Érdek­lődni: Gyula, Budapest krt. 54. fszt./l. 462-633. ALBÉRLET BÉKÉSCSABA, LÁZÁR U. 1. SZ. ALATT irodának alkalmas helyiségek — 10 000 Ft/m2/év + áfa — bérbe­adók. Érdeklődni munkanapokon 8— 11.30-ig Püski Jánosnénál. Telefon: (66) 452-538/115-ös mellék. JÁRMŰ AUTÓÜVEG, minőség, szolid ár. 450-358._______________________________ 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán megvenném. 06 (30) 9440-110. CR 95,2 MHz CERVINUS RÁDIÓ SZARVAS KOSSUTH TÉR 3. (66)215-502 ’88-as, 3,5 t, 811-es, PLATÓS, pony­vás Mercedes eladó. 06 (60) 388-664. Használt autók forgalmazása! VW Polo 1.0 tesztautó '98-as Audi A6 tesztautó ’98-as VW Caddy 1.4 tesztautó '98-as VW Polo Variant 1.4 tesztautó '98-as Skoda Felicia Pearl 1.3 tesztautó '98-as Skoda Van Plus 1.3 tesztautó '98-as Zastava GTL 1.1 '85-ös Peugeot 205 GTi 1.6 ’84-es VWT4 mikrobusz, 1.9 TD '97-es Renault Express 1.6 D ’87-es VW Vento 1.6 CL '93-as Nissan Vanette Cargo 2.3 D '95-ös Nissan Sunny 1.6 '88-as Részletvásárlási lehetőség, egyes gépkocsikra kamatmentesen is! Hasznait autóját a legkedve­zőbb feltételek mellett bizományosán értékesít­jük! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes ér­tékben beszámítjuk! AUTÓ KÖRÖS Kft., | Békéscsaba, Szarvasi út 74. | Telefon: (66) 453-261. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.06-17.00 óráig, szombaton 9.00-13.00 óráig. „0” ÉVESTŐL autóját karambolosán megvásárolnám. 06 (30) 517-938. AUTÓ-, motorfesték színkeverése. 443-430. __________________ C ITROEN XSARA USX klímás, ’98-as bemutatóautó eladó. Hitel, lízing, tartós bérlet, használt gépkocsi, mozgáskorlátozott-utalvány beszámítási lehetőséggel is. Érdeklődni: 06 (20) 9388-777. f SZÉLVÉDŐ + beszerelés, üvegfóliá­zás. 443-430. EGÉSZ ÉVBEN AKCIÓ! iáin a hétín a STOMIL és »1Ü1IICA KÖPENYEK kaphatók naqukít.-áren. KERESSEN BENNÜNKET! B§B unimash kft. <a>iiinu»\<sms7ko\T ÉS líUMIS/.liltVIZ 'Békéscsaba, Szarvasi út 84. “Ti/.; 328-588, 447-335. | Kiskereskedők, figyelem! Miért éppen az Maszka C & Cl BQcttKk GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA! Don Esteban őrölt kávé, 250 g 221 Ft Paloma őrölt kávé, 250 g 329 Ft Globus vagdalt, 130 g 59 Ft Globus ketchup, flakonos, 500 g 227 Ft Öszibarackkonzerv, 850 g 233 Ft Bravo almaital, 1 1 68 Ft Bogica szamócaszörp, 0,7 1 163 Ft Piknik citromlé, 11 76 Ft Tix utántöltő, 3,6 kg 1022 Ft Pur Kombipack 199 Ft Blend-A-Med fogkrém, 100 ml 291 Ft Barbon borotvakrém, 80 g 156 Ft Melinda sampon, 500 ml 249 Ft Creme 21 szappan 68 Ft Pampers Babydry Plus 888 Ft Nivea női ajándékcsomag 911 Ft Alway's Ultra Plus 10 229 Ft Áraink az áfát tartalmazzák! Cím: Békéscsaba, Szerdahelyi út 20. Telefon: 446-578, fax: 453-669. 5 Nyitva: hétfőtől péntekig 7-17, szombaton 8-12 óráig. | FÉLTENGELYEK, lengéscsillapítók, lengőkarok felújítása garanciával. Bé­késcsaba, Bocskai u. 18. (66) 324­580.___________________________ KÉTÜTEMŰ Wartburg, ’78-as, jó ál­lapotban, friss műszakival eladó. Irányár: 150 E Ft. (30) 9255-283, (66) 438-252. '96-os NISSAN MICRA 1.0 LX extrákkal (klíma, gyári rádió, színezett üveg, osztott ülés stb.) kedvező hitellehetőséggel eladó. Érdeklődni: 06 (20) 9388-777. I OPEL ASTRA kombi, 1995-ös, 3 év műszakival eladó. Telefon: (20) 94- 75-720. NISSAN MÁRKAKERESKEDÉS HASZNÁLTAUTÓ-AJÁNLATA Nissan Primera 2.0 D SLX kombi ’91-es Nissan Sunny 1,6 SLX ’89-es Chrysler Stratus 2.0 LX Mextrás ’97-es Citroen Xantia 1.6 X extrás ’97-es Ford Scorpio 2.0 i, extrás, klímás ’94-es Mazda 626 Coupe 2.0 i ’84-es Isuzu Midi 2.2D 9 személyes mikrobusz ’93-as Renault Master tgk. benzin-gáz üzemű ’87-es Hitel, lízing, tartós bérlet, használt GÉPKOCSI, MOZGÁSKORLÁTOZOTT­UTALVÁNY BESZÁMÍTÁSA LEHETSÉGES. £ BÉKÉSCSABA, Árpád sor 2-4. 1 Telefon: 06 (20) 9388-777 vagy 06 (20) 9235-487. VW TRANSPORTER D, magasított, friss műszakival eladó. 06 (30) 9454- 885. Lengéscsillapító- vizsgálat, fékhatásmérés, olajcsere, g zöldkártya, gu miszerelés bármilyen típusra AZOMAL! FIAT MÁRKASZERVIZ, Békéscsaba, Bartók B. út 46—50. Nyitva: hétköznap 7—15.30 óráig. Tel./fax: (66) 442-748. MEZŐGAZDASÁG SZÁRÍTOTT kukoricát vásárolok nagy tételben. Telefon: (66) 439-671. KUVASZ kölyökkutyák olcsón el­adók. (66) 431-164. SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül a megye területén! Békéscsabán, Gyulán azonos ár!_ Telefon: 06 (60) 384-507. | REDŐNY, RELUXA, szalagfüggöny készítése, javítása. (66) 454-171. TŐKEIGÉNYLŐK és tőkebefektetők jelentkezését várjuk. 447-247/118. ÚJRA INDUL a JUMBO kisárufuvarozó FUTÁRSZOLGÁLAT Békéscsaba-Budapest között. Pontos határidő, 24 órás szolgálat, | nagyobb kapacitás (2 t-ig). | Telefon: (66) 477-164, (20) 9852-448. DUGULASELHARITAS BONTÁS NÉLKÜL. 20% KEDVEZMÉNNYEL. - Békéscsaba, Szarvasi út 16. Tel.: (66)326-281.1 TitIit 0-24 óráig Naponta több mint 50 000 ember választja! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, jó barátoknak, akik HAJDÚ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönetét mondunk a Békéscsabai Városi Rendőrkapitány­ság vezetőinek, személyi állományá­nak, valamint a Burek pékség dolgo­zóinak, a véradóállomás dolgozóinak^ A gyászoló család 8 OLTOTT mész 750 Ft/q, sóder 2900 Ft/m3, gyulai mosott homok 2000 Ft/m3, továbbá magyar cement, fehér­murva kapható, igény szerinti szállí­tással. Érdeklődni: 06 (30) 9384-417. CROSS FÁKMEKEK 1790-től 3500 Ft-ig. g Békéscsaba, Luther u. 18. : U| és használt MÁSOLÓGÉPEK forgalmazása, f javítás, karbantartás, kazettatöltés, papír- zm __ ______és festékforgalmazás. T HE* Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A. 323-644, MUNKÁT KÍNÁL SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR- (járatkíséro, pénzszállító, üzemrendész, testőr), magán- nyomozói tanfolyam indul fegy­vervizsgával, hatósági vizsgával, állásközvetítéssel, októberi kez­déssel, óriási kedvezményekkel, részletre is. Jelentkezni a (66) 321-488, (30) 850-766, (20) 248- 975-ös telefonszámokon lehet. AZONNALI belépéssel felve­szünk szakképzett kó'műveseket, lakatosokat, épületlakatosokat. Brigádok jelentkezését is vár­juk! Építészmérnököt keresünk, gyakorlati irányító munkára. Békéscsaba, Erkel u. 4—6. DYN KFT._________________ BAROMFIHÚSBOLTBA eladót felveszünk. Telefon: (66) 455­668.______________________________ D IPLOMÁSOK! Európai uniós pénzügyi szolgáltatást bevezető' HOLDING önálló munkavég­zésre képes munkatársakat ke­res vezetői és egyéb feladatkö­rökre, fó'- és mellékállásra. Idó'- pont-egyeztetés: hétfő', kedd 9— 17, (52) 347-988/37. ________ S ZÁMÍTÓGÉPES nyugdíjelem­zésre laptopos értékesítésre ke­resünk 2 fó' munkatársat. Bizto­sítási múlttal rendelkezők kímél­jenek! Jelentkezni: (20) 9805­821,_________________ É LELMISZER-eladót felveszek, Békéscsaba külterületre. 268­512._________________ É PÍTŐIPARI cég kó'művesbri- gádot keres alvállalkozóként téli munkára. Érdekló'dni: (66) 324- 622. A legjobb választás! ® HELYBEN VAGYUNK! TÁRSKERES& COCTAIL társkereső: 06 (20) 9581­800.___________________________ HÁZZASSÁG-, partnerközvetítés, fényképes választék. (66) 447­247/118, (60) 304-771.____________ TUTTI-FRUTTI. (20) 95-72-402. EGYÉB BONTÁSBÓL GERENDÁK, VÁ­LYOG, CSERÉP, KARNIS, NYÍ­LÁSZÁRÓK ELADÓK. Telefon: 06 (66) 375-675. FIGYELEM! A Dombiratosi Mg.-i Termelők Szövetkezete ku koricabetakarítást, szárítást azonnali határidővel vállal. Érdeklődni: a 06 (60) 384-306, 06 (60) 384-554, valamint a (68) 438-005-ös telefonszámon lehet 7—16 óráig. (,2992) $ (66) 446-552 KÉNYELMES, GYORS, TAKARÉKOS... Lakossági apróhirdetését otthonából telefonon is feladhatja • J / ■■■' ALAPtmziMWI» ■ JA HAZA MISÜK" KI.Ö1T MEKES MEGYEI HÍRLAP w a Ha délelőtt 11 óráig felhívja a hirdetésfelvételi iroda telefonsiámát, másnap már olvassák a hirdetését!

Next

/
Oldalképek
Tartalom