Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-17-18 / 244. szám
11 - ■ y 1998. október 18. Közeiről Negyedik oldal Hová mégy, Intisar? Intisar N. H. újságírónő — aki biztonsági okokból teljes nevének elhallgatását kérte — 5 és fél éves kislányával él Békéscsabán, a befogadóállomáson (menekülttáborban). Irakból menekültek Magyarországra, mert az ottani helyzetet nem tudták már elviselni. — Milyen ma Irakban? — Rettenetes. S csak romlik a helyzet — válaszolja. — Csak az elmúlt hónapokban tízezernél több kisgyermek halt meg betegségben. A családok nagy része 1 reggeli nélkül engedi el a gyermekét az iskolába, mert nem tud mit enni adni nekik. Irak ma éhező ország. Nincs gyógyszer, nincs élelem, nincs szabadság, nincs jövő. Semmi sincs. A vezetők nem oldották meg a problémákat, így sok ember és család menekülni kényszerül. Az utóbbi hónapokban 4-5 millió ember hagyta el az országot, és Európa országaiban keresett menedéket. Iraknak lassan nem lesznek generációi, a gyermekek nagy része fiatalon élelem és gyógyszer hiányában meghal, az életben maradottak pedig elhagyják az országot. Már az ivóvízzel is baj van, a folyókból látják el az embereket, de tisztítás és fertőtlenítés nélkül kerül a víz a háztartásokba. Persze jómódú emberek is élnek Irakban, de nagyon kevesen. Irak gazdag ország lehetne, hiszen sok a tehetséges iraki, de lassan már senki nem marad a hazájában. Én Irakban újságíró voltam, de azokat, akik ebben a szakmában dolgoznak, szabályosan vadásszák. Sokakat elkaptak közülük és sokan megmenekültek, mint ahogy nekem is sikerült. — Milyen itt Magyarországon? — Nem vár rám fényes jövő itt sem, nincs pénzkereseti lehetőségem. Az emberek kedvesek és segítőkészek, valójában elégedett vagyok, hiszen van élelmem, gyógyszerem, ha kell — és szabad vagyok. Bár béke van, az embereket itt is óvni kell, egyre nagyobb a bűnözés, és sok ember Magyarországon is fél. Országról országra jártunk a kislányommal, napról napra éltünk, ami nem volt könnyű. De a rokonaimat és a barátaimat szeretném felkutatni valahol Európában. így nem tudom meddig maradunk. Kriskó Edina Charlie félvállrni Már reggel arra gondoltam, ma Charlie- val találkozom! Mondatokat, kérdéseket fogalmazgattam magamban. Igazából nem a Tátrai Band volt számomra a fontos: azzal az emberrel állhatok majd szemben, akinek a dalaiból áradó ösztönös bölcsesség számtalan magányos estén átsegített, erőt adott. Izgatottságomat csak fokozta a Békéscsabán Rá várakozó tömeg. Kétségbeesetten tervezgettem, hogyan is próbálok közel férkőzni hozzá, és ha oda jutok is, előre eltervezett kérdéseim vajon nem az automatikusan eldarált tucatválaszt szülik-e? Amikor megérkezett, a hirtelen csendre eszméltem. Gyorsan átküzdöttem magam a bámészkodókon. Mikor a bemutatkozáskor megfoghattam a kezét, és a sarokban pár percet rám szánt, próbáltam elhessegetni a gondolatot, hogy egyetlen por- cikája sem kívánja most az én kérdéseimet. S akkor az a halkan elmondott mondata, hogy „essünk túl rajta, utána aludni akarok” — szerettem volna hinni, hallucináció csupán... — Mit tart legfontosabbnak, legértékesebbnek? — kérdeztem, sikertelenül próbálva átlátni a sötét napszemüvegén, hogy láthassam a szemét. — Nagyon fontos számomra a kiegyensúlyozott család és a barátság. — Van-e nőideálja? — Nincs, és nem is hiszem, hogy ilyesmit általánosítva ki lehet jelenteni. — Most megjelent,,Fűszer cseppenként” című lemezén van egy szám, melyben azt énekli, hogy talán sokáig ez a dal lesz az utolsó. Egy rövidebb szünetre utal ez a sor? — Nem, ez a lemez utolsó dalában hangzik el, és csak erre vonatkozik, egyelőre nem tervezem, hogy visszavonulnék, bár persze ezt előre nem lehet tudni. Szeretek dolgozni. — Van-e olyan dal az új amely igazán közel áll a szívéhez? — Mindegyik kedves számomra éppen azért, mert annyira különbözőek. Nagyon jól sikerült lemeznek érzem, csupa másfajta zene: az egyik blues-os hangvételű, a másik inkább funky, a harmadik funk. Szerencsés vagyok, m mezeimen szinte bármelyik szám húzódal is lehetne. Ebből a lemezből, és ezt szerénytelenség nélkül állíthatom, akár 10 másik is készülhetne, mert ha a nyugati sztárok lemezeit vesszük alapul, ők 1-2 jó szám' ra építkeznek, a többi csak szupermassza. — A koncertek gondolom fizikailag is nagyon igénybe veszik. Tesz-e valamit a jó kondíció érdekében? — Éppen a koncertek tartanak jó formában. Nagyon jó állóképességet követelnek, de szerencsére szívós vagyok. Igyekszem mindenre odafigyelni, nem szeretek téveszteni. Próbálok otthon feltöltődni, sokat sétálok a kutyámmal... — itt a levegőben hagyta a mondatot, és ellépett tőlem, mert az arra járó pincér tálcáján észrevette a kávét. Már nem is akartam alá írást kérni tőle, a csoki meg különben is teljesen elolvadt a kezemben. Persze ezentúl is szeretem Char- lie-t, csak majd vigyázok, hogy ne találkozzunk, meg hogy olyan maradhasson nekem, amilyennek a dalai elképzelem. B. Párkányi Adrienn Csak a kutya pótolhatatlan a tv2 népszerű sorozatában, a Rex felügyelőben. A világhírű eb hű társa hamarosan befejezi ha nem is földi, de sorozatbeli pályafutását. Moser („alias” Tobias Moretti) tiroli hegyi birtoka miatt kérte (filmbeli) lelövetését. A színész ugyanis úgy döntött: gazdálkodással piheni ki a filmes bűnüldözés fáradalmait. Arról nincs hír, hogy a tehenek mellett tart-e majd kutyát Moretti, per sze pusztán házőrzői feladatok ellátására. Rex leendő spanjáról csak annyit: édesanyja első szerelme — minő véletlen! — magyar volt. (y) A kutva, marad Csabai kolbászfesztivál ’98 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Kiss A. János. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszám: (66) 450-450. Terjeszti: a Népújság Kft., a „DÉLI-HÍRKER” Kiadói Lapterjesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a „DÉLHÍR” Rt. Készül: a COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomdájában, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Nyomdaigazgató: Fábián Endre. ISSN 1419-0184 Telefonoskisasszonyok A technikai fejlődést túlélt telefonoskisasszonyok éppen úgy dolgoznak, mint a filmekben. Csak éppen a technika más, mint ezelőtt, régen. A madza- gos „dugdosók” után jöttek az automaták. Az emberi azért teljesen nem nélkülözhető. A tudakozóban bizony kellenek a kisasszonyok. A békéscsabai központban huszonnégy kezelő dolgozik három műszakban. Számítógép segíti munkájukat. Kísérőm a Hunga- rotelnél Kiss Lászlóné — Erzsiké. Távbeszélő rendező a beosztása. 1982-ben távbeszélőkezelőként kezdte. A, megyénkben teljes a „gépesítés” 1997-ben fejeződött be. A 191-es bejelentő maradt, hiszen sokan vannak, akik olyan vállalatnál dolgoznak, ahol csak a helyi hívás engedélyezett. Ha tehát valaki vidékre szeretne telefonálni, hívja a bejelentőt. De sok esetben kér az előfizető vidéki hívást a postára, mert ismerősének, rokonának nincs készüléke. A tudakozóban dolgozó telefonoskisasszonyok a nap 24 órájában állnak rendelkezésre. Nincs könnyű dolguk. Ahogy mondják, a kedves ügyfelek sokkal türelmetlenebbek, zakla- tottabbak, mint például tíz-tizenkét évvel ezelőtt. Mesélik, sokszor előfordul, hogy ismeretlenül felhívják a tudakozót, és pajzán ajánlatokat tesznek. De az az úr sem a szomszédja telefonszámára kíváncsi, aki azt kérdezi: milyen csipkés alsó van rajtad? A talpraesettebbek visszaválaszolnak, de van, aki ilyen megnyilvánulástól ledermed. Ahogyan Erzsiké meséli, valamikor közvetlenebb volt a kapcsolat az emberekkel. Ma már mindenki bezárkózik saját világába. Azért előfordul, hogy a figyelmesebb előfizetők szilveszterkor köszöntik a szolgálatban lévő telefonoskisasszonyokat. Sőt, van egy doktoruk, aki minden évben pezsgőt küld a tudakozó központjába... B. V. Időnként pikáns ajánlatokat is kapnak...
