Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-16 / 243. szám
RIPORT 1998. október 16., péntek / Pénzt akarsz? Állj be az idegenlégióba! ,,Amikor egy árva fityinged sem maradt, Vagy elcseszted egy mellédobással egész pályafutásodat, * Vallódra dobhatod a csukádat, összeszedheted a cókmókja- idat és beállhatsz légiósnak... Vannak itt ügyvédek, orvosok, bárók, márkik, zsernyákok, Volt jegyzők, sőt papok, akik, mit tehetnek mást, Megáldják a Jóisten szentséges nevében a légiósokat.” (Részlet egy légiós dalszövegből) Ki gondolná, hogy a francia idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet pontosan 167 esztendővel ezelőtt Lajos Fülöp írta alá? A rendelet egyik szakasza szerint: Minden idegennek, aki be akar lépni az idegenlégióba, önkéntességi szerződést kell aláírnia, ami nem szólhat kevesebb, mint öt esztendőre. Vannak persze még ezen kívül is életben lévő rendeletek a régmúltból, de összességében, a mai idegenlégióra a francia hadsereg általános szolgálati szabályzatának előírásai a mérvadóak. Jelenleg az idegenlégió összlétszáma 8-9000 fő. Ez meglehetősen alacsony létszám ahhoz képest, hogy volt olyan a légió történetében, amikor több tízezren szolgáltak... A légióba Franciaország tíz városában lehet jelentkezni. S nincs a világnak olyan nációja, amelynek képviselőit ne lehetne megtalálni a légiósok között. tát, annál nem marad el az elismerés: a miniszteri kitüntetés, a dicséret... — Látom, magát a keményebb fajtából faragták. Sok kitüntetés, oklevél tanús kodik róla. Az ezredében milyen náció tagjai vannak legtöbben ? Deme Gábor alig töltötte be a huszadik életévét, amikor öt és fél évvel ezelőtt beállt az idegenlégióba. Halála esetén a biztosító 120 millió forintot fizet a Békéscsabán élő menyasszonyának... FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET I í titkos A magas, izmos, kefehajú, barna szemű, jóképű Deme Gábor alig töltötte be a huszadik életévét, amikor öt és fél évvel ezelőtt beállt az idegenlégióba. Két karjának felső részére afrikai harci jeleket tetováltatott. A tetoválás divat az idegenlégióban (is). A találkozást a szimpatikus fiatalemberrel egyik kollegám ajánlotta. Egy büfében ülünk le. Amikor Gábort meglátják az ott ebédelő, kávézó hölgyek, duplán veszik a levegőt. Sőt az egyikük nem átallja félhangosan megjegyezni: — Ez a fickó megérne egy-két ajtócsapkodást... — Nagyfokú kalandvágy, anyagiak, vagy mi vezérelte, amikor úgy döntött, itt hagy csapot-papot, a hazáját és beáll a kemény fiúk közé? Egyáltalán, mi a végzettsége? — Nevetni fog! Szőlész, borász vagyok. Ezt a tudományomat az iskola befejezése után pincérkedéssel kamatoztattam. Tudja, a kilencvenes évek elején jó pénzt lehetett felszolgálással keresni. Aztán egy évig kivontak a forgalomból. Ugyanis behívtak katonának. Amikor leszereltem, azt ajánlották, menjek ki Németországba, ahol alkalmi munkával jól kereshetek. Egy idő után megelégeltem, hogy csak alkalmi munkára vagyok jó. Szerettem volna magamnak becsülettel jó anyagi hátteret biztosítani. „Nosza, adok én tanácsot, hogyan lehet sok pénzt keresni — mondta egy idegenlégiós, akivel véletlenül találkoztam össze. — Állj be az idegenlégióba!”! Nem sokat gondolkodtam. Rövid időn belül Párizsban állítottam le egy taxist. O vitt be a laktanyába 1993. február 22-én. Egy hetet töltöttem a francia fővárosban, ahol az újoncoknak alkalmassági vizsgálatokon kellett keresztülesni. Innen Aubagne-be szállítottak minket. — Akkor éppen hányán jelentkeztek a légióba? — Körülbelül háromszázan. A végén negyvenketten maradtunk, akik a különböző teszteken, intelligenciavizsgálatokon, fizikai erőnlétben egyaránt megfeleltünk. — Beszélte a nyelvet? — Egy kukkot sem! A teszteket az anyanyelvűnkön töltöttük ki, a fizikai megmérettetéshez pedig nem volt szükség a beszédre. Jézusom! Ha eszembe jut, hogy életemben összesen nem futottam le 100 métert, s ott 12 perc alatt 2800 métert kellett teljesítenünk! Mégis sikerült. Felvettek. —Mondja, a 42 újdonsült légiósból maga volt az egyetlen hazánkfia? — Nem, még volt egy magyar fiú. Tehát felvettek, s indultunk tovább Castelnaudary felé. Itt kezdődött a négy hónapos kemény alapkiképzés. — Mit jelent ez a keménység? — Azt például, hogy hegyek-völgyek között teljes menetfelszerelésben száz kilométert tettünk meg. Akkor éppen negyvenfokos hőségben. Körülbelül harmincán voltunk képesek teljesíteni ezt a feladatot. — S a többiek, a ,,gyenge ti- zenkettők” ? — Összeestek, betegek lettek, szívrohamot kaptak... — Mi történt velük? — Folytatniuk kellett az utat. Levették ugyan a hátizsákjukat, s cipelték azok, akik bírták, de jönniük kellett. — Ki kötelezte őket, ha betegek, gyengék voltak? — A feljebbvalóink rúgással, ütéssel jobb belátásra bírták a fiúkat... Egyébként is húztuk, vontuk őket. Nem volt más választás. — De hiszen, ha jól tudom, nem a papneveldéből jelentkeznek a légióba. A kemény fiúk nem ütnek vissza? — Az a halálukat jelentette volna... A katonaságnál fegyelemnek kell lenni. Az tény, hogy pszichikailag legalább olyan nehéz elviselni a pofonokat, mint fizikailag. Hiszen jószerivel azt sem tudjuk, miért kapjuk. — Magát is gyepálták? — Ajaj! Volt olyan nap, amikor hétszer ütöttek pofon. — Ne ragozzuk tovább a kiképzést. Megfelelt. Mi történt azután? — A páncélosokhoz kerültem. Itt persze folytatódott a kiképzés, hiszen meg kellett tanulnunk harckocsit, páncélozott járművet vezetni, célba lőni, s az összes fegyvertípust használni. —Nem ismerte a nyelvet, hogyan értették a parancsokat? — Az egy-két szavas parancsszavak rövid időn belül belénk vésődtek. Aztán a hosszú kiképzés alatt volt alkalmunk gyakorolni a franciát. Egy év elteltével már gagyogtam a nyelvet. Három esztendő után pedig mondhatom, tökéletesen beszéltem. Ebben az időben kaptam meg a lehetőséget arra, hogy megszerezzem a tizedesi rangot. Életem két legkeményebb hónapja következett. — Még az alapkiképzésnél is keményebb? — Hogyne! Hiszen itt már tudnom kellett parancsot osztani, és az egész szakasz összetartása hárult rám. Harcászatot irányítani, vezetni. Tizenöt kilós felszerelésben nyolc kilométert negyven perc alatt megtenni. — Azt hallottam, egy ideig Magda Marinkéval voltak egy ezredben... — Nem szívesen beszélek róla. O a légió egyik szégyene! Nagyképű, fellengzős, üres fickó volt, aki egyáltalán nem tartozott az ügyesebbek közé. —Mondja, megérte beállni a légióba? Úgy értem anyagilag. — Kétszázötven-háromszáz ezer forintnak megfelelő francia frank a havi zsoldunk, ami — ha háborúba vetnek be — nyolcszázezer forint is lehet. — Ez szép pénz, de azt hiszem senki sem irigyli. Háborúban is volt? — Többször is. Hat hónapos légiós pályafutásom után vetettek be először. A kambodzsai repülőteret védtük. Aztán az egész ezredet Szarajevóba vezényelték. Itt az ENSZ kötelékéhez tartoztunk. — Mi volt a feladatuk? — Mesterlövész-vadászat... — Különösen hangzik. Mit jelent? — Az orvvadászokat kellett megsemmisítenünk, hiszen ők ártatlan civilekre lőttek. Kicsikre, öregekre. Ezenkívül egészségügyi konvojokat kísértünk, repülőtereket, objektumokat védtünk... —A Jugoszláviában dúló, háború kemény feladatot jelentett, hiszen a szerbekkel közismerten nehéz bánni... — A háború alatt 500 francia katona halt meg, köztük természetesen légiósok is. Ezer sebesültet szállítottak kórházba. Bizony, a háború nem leányregény. — Nem szívesen térek vissza Magda Marinkóra, de köztudott róla, hogy nem kímélt se gyerekeket, se öregeket. A légióban talán nem tanították különbséget tenni? — A légiósok nem lőnek öregekre, gyerekekre. Szigorúan tilos! — Egy fényképen látom, sok kitüntetése van... —- Végig kell csinálnia a háborút annak, aki például ezt az érmet megkapja — mutatja Gábor sorra a kitüntetéseit. —r- Aki szívvel, lélekkel végzi a felada— Talán a franciák, németek. De könnyebb lenne felsorolni, honnan nem jöttek az idegenlégióba. Vannak sziú indiánok, eszkimók, hogy csak az egzotikusabb népek képviselőit soroljam. —Igaz, hogy többen meglógnak, mint maradnak? — Ez túlzás, de valóban sokan nem bírják a kiképzést. Van, akiknek sikerül dezertálniuk, van akiknek nem. Képzelje el, az én kiképzésem például öt év alatt 150 millió forintba került. Ezért aztán nem kap örömcsókokat az, aki dezertál. —Mi történik azokkal, akiket elkapnak? — Attól függ, mennyi időt töltöttek el és még mennyit kellene letölteniük. 40 napi elzárástól öt év börtönig. — Igaz-e, hogy vannak országok, ahol tiltják az idegenlégióba való belépést? — Lengyelország, Oroszország, Csehország és Szlovákia például nem engedélyezi állampolgárainak az idegenlégióba való belépést. Ha kitudódik az országában, akkor 5-től 10 év börtönbüntetést is kiróhatnak rájuk. — Magyarországra ezek szerint ez nem vonatkozik! — így van, itt ki sem adják a szökevényeket, hiszen nem számít törvénybe ütközőnek... — Mikor jött először haza és milyen időközönként kap eltávozást? — Három és fél év elteltével látogathattam haza először. Három év után hatvan nap szabadság jár. S minden háborús bevetés végén még 2-3 hét szabadságot kapunk. Ezt azonban Franciaországban kell eltölteni; — És ha haza szeretne jönni? — Engedélyt kell kérni. Említettem milyen sokba kerül egy- egy ember kiképzése, szeretik tudni, hol vagyunk. — Talán nem tartja kényes kérdésnek, hiszen fiatal. Hogyan zajlik a légiósok szerelmi élete? — Ahogyan mindenütt a világon, a laktanyák közelében működnek úgynevezett piroslámpás házak. De azért a legtöbben a hazájukból választanak partnert. Leveleznek, találkoznak. Én éppen nagy szerelemben vagyok a menyasszonyommal, aki itt él Békéscsabán. Szeretnénk 1999- ben házasságot kötni. —O hogyan tűri, hogy messze van és veszélyes hivatást űz? —- Általában félévente találkozunk. Bizonyára félt, de hát légiósként ismert meg, így kell elfogadnia. Egyébként pedig bármi történik velem „jól jár”. Halálom esetén a biztosító 120 millió forintot fizet ki neki. — Gondolom nem a pénzére pályázik. — Tudom. A 120 millióval csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem hagyják a bajba jutott légiósok családját cserben... — Ha jól tudom, letelt az első öt éve, s most aláírta a következő ciklus szerződését is. — Még két és fél évet szeretnék a légióban tölteni, aztán élni akarjuk a hétköznapi család hétköznapi életét. — Hány évet kell szolgálni ahhoz, hogy megkapják a légiós nyugdíjat? — Tizenöt évet. Ez nagyon sok. Csak kevesen tudják végigcsinálni. Igaz a nyugdíj nagy. Kétszáz-háromszáz ezer forint havonta. De azt meg is kell érni. — Gondolkodott azon, mit szeretne csinálni, ha majd leszerel? — Az a vágyam, hogy a rendőrséghez kerüljek, vagy biztonsági őrként dolgozzam. Remélem sikerülni fog. Béla Vali A számos kitüntetés és oklevél arról tanúskodik, hogy a magyar fiatalembert „kemény fából” faragták FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET
