Békés Megyei Hírlap, 1998. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-01 / 230. szám

Idősek világnapja, (b) A Jaminai Nyugdíjasklub­ban az idősek világnapján, ma 13 órakor ünnepi ren­dezvényen adják át a nyug­díjasok székházának felújí­tott, bővített részeit. Helyesbítés. Lapunk szep­tember 26-ai számának Jár­gány című mellékletében pon­tatlanul jelentek meg az Autó­klub Kelet-Magyarországi Te­rületi Szervezetének tagme­gyéi. A szervezet Békés, Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyéket tömöríti. Polgármesterjelöltek, (y) A szabadkígyósi kábeltele­vízión ma 20 óra 10 perctől a helyi polgármester- és kép­viselőjelöltek mutatkoznak be. Polgármesterjelöltként Balogh József (Fidesz), Csík Zsolt (független), Orvosné Juhász Ilona (független) és Tábor Istvánná (független) indulnak a helyhatósági vá­lasztásokon. A műsort szom­baton ugyanabban az idő­pontban megismétlik. Nagygyűlés, (cs) Pusz­taföldváron a helyi művelő­dési házba várják október 2- án 16 órakor az érdeklődő­ket, ahol választási nagy­gyűlést tart dr. Baranyi Ist­ván polgármesterjelölt. Ven­dégei: dr. Boross Péter volt miniszterelnök, az MDF al- elnöke, valamint dr. Varga István, a térség országgyűlé­si képviselője. Vendégül látják. (1) A mezőkovácsházi önkor­mányzat október 2-án 15 órától az idősek napja tiszte­letére megemlékező ünnep­ségre hívja a város idős la­kosságát a művelődési ház­ba. A megvendégelés és ün­nepi köszöntő után az eleki Hagyományőrző Néptánc­együttes műsorát tekinthetik meg a résztvevők. Öngyilkosok, (y) Vésztőn egy 1945-ben született férfi, Gyulán a szociális otthonban egy idős hölgy vetett véget önke­zével életének. Mindketten fel­akasztották magukat. Sértetlenül, (y) Két sze­mélygépkocsi ütközött tegnap a 44-es főúton Gyula határában. A karambolt a sofőrök sértetle­nül megúszták. „S VAN-E A SZÍVNEK NAGYOBB ALJASSÁ­GA, MINT A CINIZ­MUS?” (Palotai Erzsi) Ikeröröm Szegeden A Szegeden szétválasztott kisperegi ikreket tegnap meglá­togatta a magyarországi testvér- település, Mezőhegyes polgár- mestere. Kassai Béla a battonyai átkelőhelyen várta a szegedi gyermekklinikára tartó szülőket, Szabó Imrét és Szabó Zsuzsannát. Átadta nekik azt a 60 ezer Ft-ot, amit a mező- hegyesi képviselő-testület sza­vazott meg az immár önálló éle­tet élő Izabella és Melinda „kelengyéjére”. A klinikán kel­lemes meglepetések érték a szü­lőket és a polgármestert. Össze­futottak a szintén ikerlátogató­ban lévő szegedi román főkon- zullal és Szeged város polgár- mesterével. De ami még ennél is nagyobb öröm az az, hogy a professzorok közölték: a csöpp­ségek a jövő héten visszatérhet­nek a romániai Kisperegen lévő szülői házba. M. Gy. MEGYEI KÖRKÉP 1998. október 1., csütörtök Tárgyalótermi vita a gyilkos gáz tulajdonságairól Egy végzetes leszállás előzményei Három életet követelt az az üzemi baleset, amely tavaly augusztus végén történt a Sarkadi Cukorgyárban. A Gyulai Városi Bíróság dr. Bíró Mariann vezette büntetőtanácsa négy vádlott, V. I., P. Gy., K. B. és J. J. ellen folytat eljárást több ember halálát okozó, foglal­kozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt Néhány szó a múltról. A Magyar Cukor Rt. döntése nyomán ta­valy a sarkadi gyárban is hajtóvízkénező rendszert építet­tek a diffúziós tartályhoz. Ä vád szerint a megvalósítás során több területen eltértek az ácsi cukor­gyárban szerzett tapasztalatoktól. Ahelyett, hogy a tartály levegő­szellőző vezetékét a szabadba vezették volna, takarékossági megfontolásból a mészégető ke­mence kéményéhez építették. A diffúziós tartály és a mészégető kemence így kapcsolatba került, s a kemencéből kiáramló gáz visszajuthatott a tartályba. A gyár egyik — azóta nyugal­mazott — főművezetőjének tanúkénti meghallgatása során tegnap kialakulhatott egy kép a cukorgyárbeli munkavégzésről, -körülményekről. A diffúziós tar­tályba az elhasználódás függvé­nyében kellett leszállni, a javítás évtizedek alatt begyakorlott rutin­munkává vált, bár senki nem vi­tatta a veszélyességét. A gyilkos gáz tulajdonságai hosszas elem­zésre sarkallták a tárgyalás részt­vevőit. „A gáz mindig lefelé me­het” — állította a tanú, majd las­san kiderült, hogy a talaj fölött 1,20 méterre elhelyezett hatalmas tartályban is beszívhatták a mun­kások a gázszagú levegőt, mint ahogyan a főépület minden részé­ben terjengett a jellegzetes szag. No, de mit jelent az, amikor fehér füst gomolyog a tartályban? Ter­mészetesen meg kell nézni, mi okozza — válaszolt az egykori főművezető, sőt, amikor az ember kesernyés ízt érez a szájában, nem szabad lemenni a tartályba (oda, ahol az előző években nem tör­ténhetett volna tragédia, mert nem volt összeköttetés a kemencével). Újdonságként hatott az az in­formáció, hogy nagyobb munka is várt a dolgozókra, mint az 5 percet igénybe vevő zsírzás — e műveletet elvégezni szálltak a mélybe a szerelők —, amelynek hiányában megtartható lett volna a kampány előtti főpróba, csak üzemviteli szempontból nem volt biztonságos a tevékenység. A tárgyalás ma folytatódik. L. E. Kicsiben tőzsdézők „iskolája” Hagyományosan tanévnyitó sajtótájékoztatóval kezdi évadját a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. Békés Megyei Igaz­gatósága. Klaukó Mátyásné igazgatónő azzal kezdte, ami válto­zatlan évtizedek óta: a Perfekt az ország, a megye legnagyobb, s legpatinásabb pénzügyi oktató cége. Egy meglepő adat: a magyar okleveles könyvvizsgálók, adó- tanácsadók 90 százaléka a Per- fektnél szerezte képesítését. — Évente öt-hatezer új hall­gató kezdi meg tanulmányait a Perfektnél — mondta Klaukó Mátyásné. — A magas színvo­nalú oktatás lehet a vonzó, s mi nem csupán oktatunk: vizsgáz­tatunk és tankönyveket is ki­adunk. Könyveinket a közgaz­daság-tudományi egyetem, va­lamint a pénzügyi és számviteli főiskola tanárai írják. Tizenkét másik cég is oktat e területen megyénkben, ám ebben az év­ben is jelentősen nőtt a hozzánk beiratkozottak száma. Illetve még nőhet is, hiszen több szak­képzési formában csak október végefelé indul a képzés, addig fogadunk jelentkezéseket. Hogy miért hozzánk jönnek? A képzés színvonala bármilyen le­het a különféle cégeknél, a vizs­gakövetelmények azonosak. Éredményes vizsgát hallgatóink közel kilencven százaléka tesz. Céljaik között szerepel, hogy jövőre beindítják az okleveles pénzügyi revizori képzést. Ok­tóberben indul tőzsdei szeminá­riumuk: kezdő gazdasági szak­embereknek és a kisbefektetők­nek. Cégük most adja ki a Tőzs­dei fogalomtárat, ennek szerző­je lesz az előadó. A sajtótájékoztatón megje­lent Károlyi Zsuzsa, a Perfekt Rt. marketingigazgatója is. Kiss A. János Elégedetlenek a szarvasi képviselők A szarvasi képviselők tegnapi ülésükön csalódottan vették tudo­másul, hogy a várakozások ellenére idén nem történik meg a 44- es főút városi átkelési szakaszának felújítása. Emlékeztettek rá: a Békés Megyei Közútkezelő Kht. még év elején az eredeti felújí­tási terv megvalósítása feltételéül szabta, hogy az önkormányzat idén, az útrehabilitációval egy időben építse meg a kerékpárutat. Elhangzott: ha az önkormányzat időben tájékoztatást kap arról, hogy a felújítás várható időpontja megváltozik, lehet, hogy a város nem is pályázott volna idén a ke­rékpárút megvalósítására, s nem költött volna most 12 millió forin­tot a beruházásra. A Békés Me­gyei Közútkezelő Kht. képviselő­je elmondta, a Phare-támogatásra Brüsszelbe eljuttatott útrehabi- litációs tervekről, köztük a 44-es főút pályázatáról még nem kaptak visszajelzést. A képviselők között körbejárt a főút átkelési szakasza felújításának terve. A képviselők leszögezték, a tervet nem tekintik véglegesnek. — Másfél éve tartottunk pont itt, mint most — jegyezte meg, nem titkolt elégedetlenséggel dr. Demeter László polgármes­ter. Hozzátette, a mostani beru­házás hosszú időre meghatároz­za a főutca forgalmát, amely minden szarvasi polgárt érint. Mivel idén már semmi nem lesz a felújításból, így jut rá idő, hogy az észrevételek alapján megtörténjen a város és a terve­ző közötti egyeztetés. —r— És mégis mozgott a föld! (Folytatás az 1. oldalról) Csak akkor erősebben mozgott a csillár. Szerencsére hamar abba­maradt minden — elevenítette fel éjféli élményeit. Utcai hírforrá­sokból tudjuk, hogy néhányan ki­szaladtak az erkélyekre, mert nem tudták mire vélni a szokatlan érzést. Mások viszont az igazak álmát aludták. A mostani földrengést sokkal gyengébb és rövidebb ideig tartó utórezgések követhetik. Az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma földrengési kérdőíveket küld ki, melyek kiértékelésével ponto­sabb képet kapnak a földrengés erősségéről, és besorolhatják majd az úgynevezett 12 fokozatú Mercalli-skálán. (A Mercalli- skálán a földrengés erősségének érzetét mérik, míg a Richter-ská­la a rezgés amplitúdójára vonat­kozik.) Cs. I. — F. M. — K. A. VÉLEMÉNYEK Oszd meg és uralkodj! Kikérem magamnak! Sőt! Hiszem, hogy nem sértődik meg sok tízezer nyugdíjas, ha az ő ne­vükben is tiltakozom. A nyugdíjemelés terveze­te szerint ugyanis azoknak a nyugdíját akarja az új kormány emelni, akik viszonylagosan kevés járadékot kapnak. Az már úgy tűnik senkit sem érdekel, miért és kik kapnak keveset? Nem kevesen olyanok, akik ilyen-olyan okból mindössze tíz, tizenöt évet dolgoztak, vagy kü­lönböző spekulációval kevés nyugdíjjárulékot fizettek be, mondjuk harminc-negyven éven keresztül. Mindenesetre, ha megszavazzák az új rendszert, egymásnak uszítják az időseket. Hiszen tiltakozni fognak azok, akik ledolgoztak negyven-ötven évet, s persze ez idő alatt keményen, becsülettel fizették a nem kevés nyugdíjjárulékot. Valamelyik országos hetilapban azt ol­vastam, Orbán Viktor kijelentette: ne tartsák a markukat azok, akik kiszolgálták a kommunista rendszert! Nem tudom itt kikre gondolt. Netalán a nyugdíjasokra? Kérdem én a miniszterelnö­köt: ez a kijelentés a szüleire, nagyszüleire is vonatkozik? Mert hogy ők is kiszolgálták azt a bizonyos rendszert, sőt! Orbán Viktor abban a most nagyon szidott rendszerben tanulhatott a híres angliai egyetemen: Oxfordban. Hát hogy is van az akkor? Éreztem, ha ilyen mentalitással a fideszesek kormányra jutnak, jaj az öregeknek! Na de ennyire? Ugyanígy szeretnék megosztani a parasztságot is, hiszen Torgyán József a megmaradt töredék termelőszövetkezetet, s azokat, akik ott dolgoznak, minden támogatásból kizárná, s csak a kis gazdálkodókat segítené! Milyen alapon? Több isme­rősöm dolgozik keményen éjjel-nappal, esőben, sárban a meg­maradt termelőszövetkezetekben, mitől kevesebbek ők azok­nál, akik meg tudták teremteni a feltételeket ahhoz, hogy saját géppel, saját földön termeljenek? Divide et impera, azaz oszd meg és uralkodj! Ugye ismerős XI. Lajos mondása? Lám, jó követői vannak manapság hazánk­ban a hajdan élt francia királynak. Béla Vali Különös házasság( törés) Mátis Jenő kimondta a boldogító igent, mégis kosarat kapott. No, nem szíve választottjától, VMHH hanem az anyakönyvvezetőtől. Igazából azon- " dEK ban a román nyelv értelmező szótára a hibás mindenért, ez a kiadvány hiúsította meg a fri- gyet­Azt eddig is tudtuk, hogy egy esküvőn — ha már odáig merészkedett az emberfia — illik megválogatni a szavakat. Egy parlamenti kép­viselőtől még inkább elvárja ezt a nagyérdemű. Mátis Jenő vi­szont felrúgta az írott román szabályokat. Ott állt a múlt hét szombatján menyasszonyával élete sorsfordulóján, és izgatot­tan várta a semmi mással össze nem téveszthető kérdést. Igaz, hogy Mátis a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagja, igaz, hogy arája is magyar nemzetiségű, és az is tény, hogy a ceremóniának Kolozsvár adott otthont. De akkor is... Szóval elhangzott románul az anyakönyvvezető kérdése, amire a vőlegény annak rendje-módja szerint határozott „da”-val válaszolt. Férjjé válását azonban rögvest romba döntötte, mert odabiggyesztett egy igent magyarul is. Az anyakönyvvezetőnek több se kellett, félbeszakította a házas­ságkötést. Hivatkozván arra, hogy a román nyelv értelmező szótára nem említi a „da-igen” szókapcsolatot. A hivatali előírások szerint így bármennyire is szeretné, nem adhatja össze a párt. Az anyakönyvvezető túlbuzgóságát már egy román jogász is törvénysértőnek minősítette. Elismerte ugyan, hogy a törvé­nyes előírások szerint az anyakönyvi hivatalban a hivatalos nyelvet kell használni, de miután ez megtörtént, semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy az anyanyelvet használ­ják. Arról már nem szól a fáma, hogy a menyasszony szóbeli magyar „dádában” részesítette-e választottját kirívó, a frigyet kútba ejtő megszólalásáért. Valószínűbb azonban, hogy ami­kor az anyakönyvvezető nem hallhatta, magyarul kedvese fü­lébe súgta: „Te, Mátis, én a mát is meg a holnapot is csak ve­led tudom elképzelni. Még akkor is, ha igent mondtál.” Nyemcsok László Búzafronti bevetésen... (Folytatás az 1. oldalról) Figyelemfelhívó akciónkkal fel kívánjuk rázni a közvéleményt, nehogy azt higgye az ország, hogy mindenki Karsai úr mellett áll, és ő a pozitív hőse az ország­nak. Dr. Karsai József a levél tar­talmának ismertetésekor meg­döbbenésének és felháborodá­sának adott hangot: — Elkeserítő, hogy az álta­lam is hőn szeretett Ferencváros nevét felhasználva nyílt táma­dást intézhetnek ilyen módon a demokrácia ellen — hangsú­lyozta. — Aki az említett szö­veget papírra vetette, az magá­ról állította ki a bizonyítványt. Ugyanakkor bennem félelmet és megütközést kelt, hogy ön­védelmi légiót emlegetnek azok, akiknek fogalmuk sincs, mik a törekvéseink. Mi a gaz­dák érdekeit tartjuk szem előtt, hogy megkezdődhessen a búza vetése, és enyhítsenek a gondo­kon. Senkivel nem akarunk összetűzésbe kerülni, és éppen az a célunk, hogy megelőzzünk minden provokációt. Emiatt a levélnek mielőbb a rendőrség­hez kell eljutnia. Dr. Ábrahám Béla ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója az iro­mányt elolvasva a következőket mondta: — Álláspontom szerint a le­vél tartalmából semmilyen bűn- cselekmény alapos gyanúja nem állapítható meg. Ami tény: pénteken a mezőgazdasági kis­termelők demonstrálnak Bat- tonyán, és bejelentési kötele­zettségüknek a gyülekezési tör­vény alapján eleget tettek. A rendőrség a törvényes keretek között biztosítja a demonstráci­ót, ami egyébként a szervezők kérése is volt. Ny. L. Heten mérkőznek Békés megye minden települé­sén van polgármesterjelölt, nemcsak a megyeszékhelyen és a nagyobb településeken rajtol­nak többen, a kistelepülések is kitesznek magukért. Köte- gyánban, az 1721 lelket számlá­ló határmenti faluban heten pá­lyáznak a polgármesterségre. Borbély János, Bujdosó Sán­dor, dr. Deák Ferenc, Jánkné Nagy Mária függetlenként in­dul, Mándiné Bundik Irén, az FKGP, Nagyné Felföldi Ilona Mária a Kötegyáni Baráti Kör Egyesület, Szőke János, MSZP- BIT támogatással „száll harc­ba”. A kilenc képviselői helyre harmincketten pályáznak. Buj­dosó Lajos, a település jelenlegi polgármestere egészségügyi okokra hivatkozva nem indul az október 18-ai önkormányzati választásokon. — Both — Könyvet nyerhetnek! A sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár •lapunkkal közösen játékra hívja a kedves olvasókat! A játék a nyitott könyvtár akcióhoz kapcsolódik, mely ok­tóber 5-étől 9-éig tart a sarkadi könyvtárban. AZ ÓH, MÉG CSODÁLATOS BIZONY A KÖNYVEK SZEREPE.:. HATALMA... ÉRTÉKE... Az ábrában lévő szavakat egyfajta logika alapján kell összeolvasni. A helyes sorrendben összeolvasott sza­vakból Comenius, a könyvekkel kapcsolatos hitvallását ismerhetik meg. Megfejtésként ezt a mondatot küldjék be címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Pf. 111.! A helyes megfejtést beküldők között a sarkadi könyvtár által felajánlott könyveket sorsolunk ki. A levelezőlapra írják rá: Nyitott könyvtár! Beküldési határidő: október 9. Kedves gyerekek, ha ti is bekülditek a megfejtést, a cí­metek mellé azt is írjátok fel, hány évesek vagytok!

Next

/
Oldalképek
Tartalom