Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
1998. szeptember 23., szerda MEGYEI KÖRKÉP Kétségbeesve keresem az E-jeleket (Folytatás az 1. oldalról) Egy németországi felmérés szerint a biotermékeknek 2,9 százalékában, a hagyományos termények 60,9 százalékában találtak növényvédőszer-ma- radványokat. A hagyományos termékek 6,2 százalékának szennyezettsége pedig a törvényes határértéket is túllépte. — Fekete a kép, amit festenek. Önnek mi a véleménye? A kérdést dr. Kiss Viktóriának, a Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vezető főorvosának tettük fel. — Kétségtelenül sokakat foglalkoztat a téma — kezdte válaszát a főorvosasszony —, hiszen hozzánk is jöttek telefonok, levelek, amelyben érdeklődnek, mi is az igazság az adalékanyagokat illetően. Ezzel kapcsolatban az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet, amely köztudottan a legfőbb engedélyező hatóság, kiadta az állásfoglalását az élelmiszer adalékanyagokról. Ezek felhasználása Magyarországon ugyanúgy, mint a fejlett országokban mindenütt szigorú feltételekhez kötött. Törvény írja elő, hogy csak az adott célra, a népjóléti miniszter által engedélyezett anyagokat szabad alkalmazni, melyek a felhasználás szintjén egészségre bizonyítottan ártalmatlanok. Alkalmazásuk technológiailag indokolt és a fogyasztó érdekeit szolgálja. —Igen ám, de a legújabb felmérések szerint, amelyeket Németországban végeztek el, az élelmiszerek több mint felében növényvédőszer-maradványo- kat találtak, 6,2 százalék élelmiszer szennyezettsége pedig túllépte a megengedett határértéket. — A növénytermelőknek tisztában kell lenniük a szabáNem helyes naponta csokival tömni a gyerekeket, de néha azért csak ehetnek édességet fotó: such tamás lyokkal, a növényvédőszerek lebomlásának idejével, amelyeket ki kell várniuk, s csak aztán vihetik piacra. Folyamatosan ellenőrizzük, de nem állíthatunk — sajnos — mindegyik mellé egy-egy ellenőrt. — A Zöldköznapi Kalauz páros szerzői állítják, hogy a kakaótermelők harmincféle mérgező növényvédő szert alkalmaznak. így tehát a gyerekek kedvenc csemegéjét, a csokoládék többségét is felvették a tiltólistára. — Szerintem felesleges pánikot kelteni. Nem helyes, ha nap, mint nap csokoládéval tömjük a kicsiket, de hogy néha ne ehessenek meg egy-egy kocka csokoládét, az túlzás. Különösen odafigyelünk a gyerekekre, s természetesen a felnőtt fogyasztókra is. Nyugodtan állíthatom, hogy a közforgalomban kapható áruktól nem kell félni. Mint maguk az élelmiszerek, a tej, hal, szója, mogyoró, eper hogy csak egy párat említsek, az élelmiszeradalékok is válthatnak ki allergiás tüneteket a különösen érzékeny emberekben. A magyar élelmiszer adalékanyag előírások összhangban vannak az Európai Unió szabályaival és biztosítják a fogyasztók egészségének védelmét. Van egy olyan érzésem, hogy az ilyen minden tudományos alapot nélkülöző, meghamisított listák bizalmatlanná teszik a fogyasztókat és sokat árthatnak azoknak a gyártóknak, akiknek a termékeit példaként említik. Nem lehetetlen, hogy éppen konkurencia harcok állnak a félrevezető közlések terjesztésének hátterében. — A gyerekek, felnőttek egyaránt sok kólát isznak, amiben köztudottan sok a cukor, a foszforsav. A koffeintartalma gyerekeknél erős szívdobogást, szédülést okozhat, csökkenti a koncentrálóképességet. — A mértéktelenség, bármiről is llgyen szó, káros. Ha néha megisznak egy-egy pohárral, semmi baj nem történik. De attól igenis óvni kell főleg a gyerekeket, hogy kólán éljenek. Annyira persze nem káros, hogy le kellene tiltani forgalmazását. — Úgy tűnik, a témát illetően Ön optimista! — Ez több okból is természetes. Hiszen nem lehet úgy élni, hogy félünk vásárolni ott, ahol a szabályok betartásával kínálják az árut. Másodszor, az a feladatunk, hogy ellenőrizzük az élelmiszereket, a termelőket. Harmadszor pedig hiszek abban, hogy az emberek többsége becsületes és vigyáz arra, hogy az egészségügyi előírásokat betartsa, hiszen hosszú távon ez a célra vezető. Béla Vali Környezetvédelmi akció Orosházán Elemet, akkumulátort és olajat gyűjtöttek Gondolkodj világméretekben, cselekedj otthon! — ezzel a jelmondattal indult útjára kilenc évvel ezelőtt a takarítási világnap, amihez szeptember 20-án, vasárnap Orosháza már harmadik alkalommal csatlakozott. A polgármesteri hivatal által szervezett nagyszabású rendezvénybe minimum 20 darab szárazelemmel, 15 kilogrammnyi használt akkumulátorral vagy két liter elhasznált étolajjal kapcsolódhattak be a város lakói. A játékosokra nyereményeső várt, hiszen a támogatók jóvoltából több, mint 600 ezer forint értékű ajándék talált gazdára. A rendezőket is meglepte, mennyien ragadták meg a lehetőséget, hogy a már hasznavehetetlen, kidobásra ítélt környezetszennyező anyagaiktól megszabaduljanak! A játékba kapcsolódó 398 család összesen 14 ezer 456 kilogramm használt akkumulátort, 279,5 liter étolajat és 13 ezer 205 darab szárazelemet halmozott fel a polgármesteri hivatal udvarán. Az étolajgyűjtő versenyt 40 literrel Bella László nyerte, a legtöbb elemet — 1112 darabot — G. Kiss Tamás vitte be a hivatal udvarára, míg az akkumulátor-gyűjtésben 950 kilogrammal Török Tamás lett az első. A környezetszennyező anyagok a megfelelő helyre kerülnek. A rendezvény egyik fő támogatója, a Dél-Magyarországi MÉH Rt. speciális konténereket bocsátott az ön- kormányzat rendelkezésére és az akkumulátorok, valamint a szárazelemek elszállításáról is ők gondoskodnak. Az elhasznált étolajat pedig a budapesti Biofitter Kft. hasznosítja újra, információink szerint gépolaj készül belőle. A játékot figyelemmel kísérte a környezetvédelmi minisztérium is. Falchner Zsuzsanna, a LEAp program orí szágos koordinátora elismeréssel szólt az orosháziak környezetvédő akciójáról. K. E. Ausztriába csak engedéllyel! . A honi autóbuszok — kölcsönös egyezmény alapján — külön engedéllyel léphetnek Ausztriába szeptember 1-jétől. A rendelkezés minden autóbuszra — a 12 személyestől a 70 utas befogadására alkalmasig — vonatkozik. Az engedély a műszaki alkalmasságot igazolja, azaz a járműnek meg kell felelnie az európai szabványoknak, környezetvédelmi jellemzőknek. Az igazolást a Közlekedési Főfelügyelet adja ki. Ezzel a járművel kedvük szerint közlekedhetnek az utasok Ausztriában. Amennyiben az autóbusz nem rendelkezik a gyártómű igazolásával, járati engedélyt (esetit vagy állandót) kell kérni a főfelügyelettől. Amennyiben az Ausztriába belépni kívánó autóbusz nem rendelkezik külön engeí déllyel, visszafordítják a határállomáson. Az engedély beszerzésének egyébként nincsenek költségei. (e) _______Röviden_______ , ,Vandálbiztosat”, (r) Idén félmillió forintot költ Gyomaendrőd önkormányzata szeméttároló edények vásárlására. Azt tervezik, hogy további ráfordítással idővel a város valamennyi pontján ezekkel a szép kivitelű edényekkel váltják fel a mostani szemétgyűjtőket. Az önkormányzat fontolgatja, hogy vásárol a gyártó által ajánlott „vandálbiztos” autóbuszvárókból is. Szemétszüret, (y) A békéscsabai White Club és a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola szemétgyűjtési akciót szervez szeptember 26-án szombaton, a takarítási világnap alkalmából az Élővíz-csatornán és partján. Zsákról és védőkesztyűről a klub, konténerekről a vársüzemeltetési vállalat gondoskodik. Gyülekező az Ifjúsági Ház előtt fél tízkor. Eső esetén vasárnap megismétlik az akciót. Választási bizottság, (e) Dobozon nemrégiben megalakult a helyi választási bizottság. Az október 18-ai helyhatósági választások sikeréért Komlósi Mihályné iskolaigazgató-helyettes, Nagyné Lipcsei Katalin óvónő és Váczi Sándor szövetkezeti dolgozó tevékenykedik. A póttagok: Békési Ferenc szövetkezeti dolgozó és a kisebbség képviseletében Erdei Mihályné nyugdíjas. Felújításokra, (i) Az oká- nyi önkormányzat az első félévben jelentős összeget költött felújításokra. Épületrestaurálásra 753 ezer, számítógép-fejlesztésre 218 ezer, járműjavításra 236 ezer, fogászatigép felújításra pedig 74 ezer forintot biztosított a község. 5720 Sarkad, Zsarói u. 33. T el ./fax: (66) 375-675, (30) 557-010. ' rozsdamentes anyagból egyedi szerkezetek, élelmiszer-ipari berendezések gyártására, hegesztésére ' mezőgazdasági gépek, berendezések karosszériáinak javítására r lakatosipari munkákra ' gáz-, víz- és központifűtés-szerelésre ' egyedi gyártású vasvázas épületek gyártására, helyszíni szerelésére sr ' alumíniumcsónak gyártására. I A CSEMEGE árai mellett nem lehet elmenni! Félbarna kenyér l kg USr- 85.Liga margarin, kocka 250 g M- 79.Gépsonka kg m, 699.Parasztkolbász kg m, 699.Virsli műbélben kg m.- 399.Párizsi kg m.- 349.Finomliszt l kg M, 39.Floriol étolaj 11 csak 264.s Arvit Zöldborsó l kg m.- 165.AX—/Limessa alma ital l I Jfr.- 62.___Kanizsai Világos sör 0,51 . 62:-+ u 55./ Tolli eü. papír 4 tek. csak 85.j Zum mosogató 500 ml csak 89.—Perlux mosópor 4,2 kg m.- 799.'+Ü. Valamennyi boltunkban szeptember 21-étől október 3l-éig számos terméket akciós áron kínálunk! Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! MINDEN JÓT KÍNÁLUNK! Ha október 31 szolgáltatását: O Shell GAS INGYENES ZÖLD SZÁM 06-80-29-29-29 ELVEZETJÜK A KÉNYELEMBE j||i i \ || JPi -A Ír r m -r-l>