Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-19-20 / 220. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1998. szeptember 19-20., szombat-vasárnap Körös-vidéki Zsaru Kitört a hátsó ablak, bentről mocorgás hallatszott Kergetősdi a harmatos füvön Dr. Hajdú Antal megbízott megyei főkapitány dicséretben és jutalomban részesítette Szák András zászlóst és Kockás Imre őrmestert — középen — a szolgálat példás ellátásáért Melegítőkkel bukott, (c) A békéscsabai piacon melegítőlopás közben bukott le szeptember 12-én D. R. román állampolgár. Az asszony három garnitúra ruhát próbált elemelni 7500 forint értékben. A lebukott tolvajt a bíróság gyorsított eljárással három hónap börtönbüntetésre ítélte — egy évre felfüggesztve a büntetést —, valamint kiutasította az asszonyt az országból. Két eset. (1) A med- gyesegyházi rendőrőrs munkatársai nem unatkoztak az elmúlt hetekben sem, mert több lopással, betöréssel kapcsolatos esetet rögzíthettek a területükön. Előbb a Fáy utcában levő ingatlanba jutottak be — feltehetően álkulccsal — ismeretlenek, ahol a kiskonyhában található gázpalackról levágták a vezetéket, majd a palackkal és a hozzá tartozó nyomás- csökkentővel távoztak. Máskor egy helyi dinnyeőr tett feljelentést egy Honvéd utcai ember ellen, aki a nagykamarási külterületi földjéről eltulajdonított 4 mázsa görögdinnyét. A rendőrség lopás és sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt indított nyomozást. Pávát vagy biciklit? (r) Az őszi kert szépsége helyett egészen más kötötte le egy szarvasi férfi figyelmét a közelmúltban az arborétumban. Emberünk a látogatók elől elzárt gazdasági udvar garázsába vette az irányt. Az ott tartott tehergépkocsiból eltulajdonította a szerszámkészletet, majd az egyik szerszámmal levágta a közelben letámasztott kerékpár lakatját. Ebbéli foglalatosságába annyira elmerült, hogy nem volt ideje eltűnni a helyszínre érkező alkalmazott elől. Hogy mentse magát, a garázsban lehevere- dett, és alvást színlelt. Az alkalmazott azonban nem éb- resztgette a „szendergőt”, hanem a rendőröket hívta. A kiérkező rendőrök a helyszín közelében elfogták az elkövetőt, aki később bevallotta, elsődleges szándéka az volt, hogy pávát lop az arborétumból. Két csabai srác az iskolakezdés idején úgy döntött, hogy a suli mellé valamilyen munka után néz. Olyan alkalmi munkára gondoltak, amivel jól meg lehet gazdagodni. Persze, ilyen nincs, de ők úgy gondolták, a betörés olyan. Akár milliókat is lehet találni, szerencse kérdése az egész. A tettek mezejére léptek hát, ám a csillagok baljós állását figyelmen kívül hagyták. Amint egy kővel betörték Békéscsabán a Bartók Béla úti Kékfény ABC hátsó ablakát, megcsörrent a telefon a városi kapitányság ügyeletén. Egy A jóhiszemű vásárló nem tudta címmel lapunk szeptember 11- ei számában írtunk Sz. Csabáról, a bűn útjára nemrég tévedt fiatalemberről. Most ismét az etnikumhoz tartozó, korábban kukakutakodásból tengődő fiatalember történetünk „főhőse”. Szeptember 11-én a sarkadi L. Tiborhoz, régi ismerőséhez környékbeli lakó meghallotta az üvegcsörömpölést, és a telefon után nyúlt. Amikor a két járőr a kocsiba pattant, éjjeli fél egyet mutatott az óra. A tetthelyre érve egy lányt találtak, aki persze nem hallott és nem látott semmit. Valóban csendes volt a környék, ám hamarosan kisebb csatatérré változott a park. Amint körbejárták az épületet, látták a betört hátsó ablakot, és-jmár hallották is bentről a mocorgást. Aztán megjelent egy alak, majd egy másik, a hátukon egy-egy zsákkal. Kiugrottak az ablakon, és futásnak eredtek. A rendőrök meg utánuk. Üldözés közben a látogatott Sz. Csaba. A háziak nem tartózkodtak otthon, az ablak azonban nyitva maradt. A nyitott ablak az izgatás fogalmát teljes mértékig kimeríthette Sz. értelmezésében, mert nem tudott ellenállni a csábító látványnak, és beugrott az ablakon, ahonnan női ruhaneművel és fehérneművel távozott. harmatos füvön az egyik járőr elcsúszott, ám a betörők még így sem tudtak egérutat nyerni. A magányosnak látszó lány is a csapathoz tartozott, ő volt a hesszelő (figyelő), neki kellett volna figyelmeztetni a bent szorgoskodókat. Reggelre mind a hárman a kapitányság „vendégeivé” váltak. Dr. Hajdú Antal megbízott megyei főkapitány dicséretben és jutalomban részesítette Szák András zászlóst és Kockás Imre őrmestert a szolgálat példás ellátásáért, valamint köszönetét fejezte ki a rendőrök munkáját segítő állampolgárnak.-s Nem volt különösebben nehéz dolga, hisz’ útrakészen össze volt pakolva a vadonatúj cucc. L. Tibor felesége ugyanis a kórházba készült, és már csomagolt. Sz. Csaba ismét szállásadójának, N. Évának adta át a portékát, aki most sem gyanított semmit az áru eredetéről. Both Imre Fehérneműben (is) „utazott” Megkérdeztük olvasóinkat Adna-e magyar állampolgárságot nemzeti alapon? Kormányos Ferenc, 45 éves, mező- berényi vállalkozó: — Szerintem az lenne a legjobb, ha a határon túli magyarság kettős állampolgárságot kapna, így nem bántaná érzelmüket a más nemzettel vagy nemzetekkel való együttélés, ugyanakkor megtarthatnák magyarságukat. Az anyaországnak minden körülmények között törődni kell a másutt élő fiaival, még akkor is, ha ez pénzbe kerül. A kialakult helyzet gyökereit a történelemben kell keresni, mindenért Trianon a felelős... Szatmári Lászlóné, 48 éves, muronyi takarítónő: — Ha úgy, mint mi itt, ők is befizetik az adókat, mindenfajta kötelezettségüknek eleget tesznek, s mivel magyarok, akkor miért ne kapnák meg a magyar állampolgárságot? De ne csak kapjanak, hanem adjanak is, mert így tisztességes. Ha ezért nekünk több adót kellene fizetnünk, akkor nagyon bántana a dolog, s lehet, hogy nem hagynám szó nélkül. Szerintem az egyenlő jogokat csak egyenlő kötelességek mellett lehet megteremteni. Rónai Sándor, 41 éves, békési postás: — Nem adnék kettős állampolgárságot egyetlenegy határon túl élő magyarnak sem. Ok ott születtek, ott élnek, nekik az ottani törvényeknek, szokásoknak és elvárásoknak kell eleget tenniük. Nem tudom, hogyan képzelte el a gondolat felvetője? Hol választanak, hol fizetnek adót? Vannak állampolgári jogok és kötelességek, s az nem járható út, hogy csak a jogokra, a juttatásokra formáljanak igényt. Van nekünk éppen elég fizetni valónk. Molnár Imre, 47 éves, békési középiskolai tanár: — Amit Tőkés László felvetett, azaz az állampolgárság nemzeti alapon való elnyerésével nem értek egyet. Szerintem mást jelent az állampolgárság és a nemzetiségi hovatartozás; Az állampolgárság adminisztratív dolog jogokkal és kötelezettségekkel, a nemzeti hovatartozás néphez, nyelvhez, kultúrához való tartozást jelent. Nagyon veszélyesnek érzem a felvetést, ugyanis irritálhatja a többségi nemzetet, bizalmatlanságot kelthet, és gyanakvást ébreszthet. — sz — Járművezetők továbbképzése Új irányok a járművezetők továbbképzésében — ez a címe annak az országos konferenciának, amelyet október 14-én Békéscsabán rendez a Békés Megyei Közlekedéstudományi Egyesület. Megyénkből kiinduló kezdeményezés volt, hogy keretet, formát találjanak a szakemberek a gyakorlati továbbképzésnek. A Közlekedéstudományi Egyesület felvállalta, hogy összefogja azokat az elméleti tapasztalatokat, kísérleteket, amelyek a járművezető-képzésben hasznosíthatóak. Az országos konferencia célja, hogy az elméleti, gyakorlati eredményekről számot adjanak a szakértők — fogalmazott nemrégiben dr. Szeberényi Andor, az egyesület elnöke. A konferencia nyitóelőadásában a tervek szerint dr. Gyurkovics Sándor, a KHVM államtitkára többek között az Európai Unióhoz csatlakozás közlekedési feltételeiről szól a megjelentek előtt. (e) Az Agrimill Rt. a sarkadi és a kondorost keverőüzemeiben árpafelvásárlást hirdet garantált fizetési feltételekkel. Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: Kondoros, keverőüzem: (66) 388-166, Sarkad, keverőüzem: (66) 375-944. Agrimill Rt. Békéscsabai kft. w #• FŐKÖNYVI M KÖNYVELŐT keres mérlegképes végzettséggel. t Főkönyvi könyvelésben gyakorlatot szerzett • tb-, munkaügyi, bér• Excel-, DOS-, Windows ’95-ismeretekkel rendelkező személyek jelentkezését várjuk. Pályázatokat „KÖNYVELŐ" jeligére kérjük a kiadóba: Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 25. rr Őszi megtakarítás! Valamennyi áruházunkban szeptember 21-étől október 31-éig számos terméket akciós áron kínálunk! Figyelem! Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek!