Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-15 / 216. szám

MEGYEI KÖRKÉP 1998. szeptember 15., kedd Egy szerelmes úr Ciprusról A szerelem nem ismer határokat — ezt eddig is tudtuk. A hétvé­gén Geszten elfogott ciprusi férfi esete újabb adalék a „határtalan” szerelem példatárába. Elsőként a szántóföldön dol­gozó kombájnosok észlelték az államhatár közelében tébláboló, majd a közeli erdőben eltűnő férfit. Jelzésükre a biharugrai határőrizeti kirendeltség járőrei azonnal megkezdték az idegen felkutatását, akit az erdő átfésü- lése után végül is Geszt belterü­letén sikerült elfogniuk. A férfi meghallgatása során elmondta, hogy ciprusi állam­polgár, és — vízum hiányában — ez év tavaszán toloncolták haza Romániából. Az intézke­dés következtében meg kellett válnia román állampolgárságú élettársától, s ezt nem tudta so­káig elviselni. Felkerekedett, hogy viszontlássa szerelmét. Görögországon és Jugoszlávián át érkezett Magyarországra, in­nen illegálisan akart a szomszéd országba jutni. A határokat nem ismerő sze­relmes férfit kiutasították ha­zánkból, a kitoloncolás végre­hajtásáig az orosházi közösségi szálláson helyezték el. M. Gy. Mezőőrök fényképezőgéppel A mezőőri szolgálat létrehozása mellett döntött Békéscsaba kép- viselő-testülete legutóbbi ülé­sén. A 10 mezőőrt egy Niva személygépkocsival és 6 Enduro motorkerékpárral látják el. A „csőszök” egységes for­maruhában, sörétes puskával, távcsővel, fényképezőgéppel, gázspray-vel és egészségügyi csomaggal lesznek felszerelve. Ezután dolgozzák ki, hogy a mezőőri szolgálat fenntartásába milyen módon és mértékben ve­gyenek részt az érintett földtu­lajdonosok. (y) Az igazgatónő rőzsegyujtésből elégtelent kapott A hunyadisok Mekkája: Erdély az elvárásoknak megfelelő fa­pofát vágtunk, ahogy buszve­zetőnk elhúzott egy-egy sza­kadék mellett, vagy éppen centiméterekkel került el egy fával megrakott teherautót az aszfalt nélküli, szűk erdei úton. Fogadtatásunk meglehe­tősen hűvös, kissé szeles, né­ha csepergős volt. íróasztalnál görnyedő hátunkat a földön alvással egyengettük, miután reggelre sikerült jól át­fagyni a fölénk halmo­zott szigetelőréteg elle­nére. Csak a tüzes víz és az általunk gyűjtött fában raktározott nap­meleg segített rajtunk. A „kiképzésen” az Eszkimó-jégbarlangnál a sárban csúszkálást, a Csodavámál a szikla- és létramászást, vala­mint a halálfélelem és a tériszony legyűrését gyakoroltuk. Az utolsó napon sem volt nyugal­munk! A Szamos-bazár vizes barlangjában pal­lókon ugráltunk, majd egyik csúszós gerendá­ról a másikra szinte csak fenéken lehetett közlekedni. Végül si­kerrel zártuk a tábort, és a diákok nagy bána­tára testben-lélekben megerősödve tértünk haza.” Sarkadi tanár úr vé­gül sietve hozzátette, mivel az igazgatónő rő- zsegyűjtésből elégtelen minősítést kapott, ezért jövőre megismételik a A diákok nagy bánatára testben-lélekben megerősödve tértek ha- túrát. za a tanárok az erdélyi „kiképzésből” H. M. A mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumban hagyo­mány, hogy nyaranta kétszer is felfedezik Erdély természeti csodáit. Idén éppen a huszonkettedik alkalommal utaztak a kedvelt útra, ám rendhagyó módon most a tantestület egy ré­sze is csatlakozott a táborozókhoz. A tanévkezdéshez „erőgyűjtésnek” szánt kirándulás hangulatát Sarkadi László biológiatanár, egyben túravezető így írta le: „Tantestületünk egy része au- az ottani „módi” szerint em- gusztus utolsó napjaiban azt bért próbáló táborozáson vol- hihette, hogy profi menedzser tunk a Bihar-hegységben, a cégnél alkalmazott, ugyanis Pedis-fennsíkon. Mondhatni, Megkérdeztük olvasóinkat Gondot fordít az egészséges táplálkozásra? Sebestyén Jó­zsef, 52 éves, orosházi BM- dolgozó: — Ez az egyik legfon­tosabb szem­pont, amikor vacsorát ké­szítek. Ezt a jó szokást egyébként átvették tő­lem a család hölgytagjai is. Amit a kertben megtermelek, tököt, répát, cukkinit, azt ki­rántva fogyasztjuk el. Nagyon szeretjük a főzelékeket. A kí­nai konyha sem áll távol tő­lünk, a rizs is rendszeresen az asztalra kerül nálunk. Lukács Ar- pádné, 65 éves, gádorost nyugdíjas: — Olajjal főzök, a cu­korbetegsé­gem miatt na­gyon vigyáz­nom kell a szénhidrátokkal is. Kevés ke­nyeret fogyasztok. Nem va­gyunk már a nehéz munkára rá­kényszerítve, ezért a nehéz éte­leket sem kívánjuk. A férjem is pártolja a főzelékeket, a gyü­mölcsöket. Az unokám pedig jobban örül, ha az ételt nem cu­korral, hanem édesítőszerrel ízesítem. Bozó Fe- * flk rencné. 54 /v, * ® éves, kardos ­an káli nyugdíjas: ffj 'Hjj — Mi nem "ST 'mÁ csa^ természe­Tm tes kömyezet- J|J| ben élünk, az L-—- ’------J étkezésünkre is e z a jellemző. Méhészek vagyunk, gyakran vándorolunk, az erdőben készít­jük el az ételt. Azt főzzük, ami gyorsan elkészíthető és finom. A hozzávalókat az otthoni konyha­kertben termeljük meg. A hagy­ma egyébként nálunk nagyon kedvelt. A mézről nem is beszél­ve! Ősszel a dióval kombináljuk. Dr. Baranyi István, 35 éves, puszta­földvári pol­gármester: — Próbálok az egészséges táplálkozás­nak eleget ten­ni. A Test- kontroli utasításait igyekszem betartani, a szalonnát és zsírt már régen kiiktattam az étren­demből, de a kenyérről nem tu­dok lemondani. Ha Mezőhe­gyesen járok, onnan hozok bar­na kenyeret. Imádom a főzelé­keket, és kedvencem a hal is. Csete Ilona FOTÓ: SUCH TAMÁS Németek reszeltek Az Orosházi Határőr Igazgatóság útlevélkezelői szeptember 11-én, pénteken két lopott Volkswagen Passat VRó-os személygépkocsi külföldre vitelét akadályozták meg. A 3, illetve 3,5 millió forintot érő autókat német állampolgárok vezették, ám a forgalmi engedé­lyek nem az ő nevükre szóltak, rá­adásul az indítókulcsokon reszelő­nyomokat is találtak a határőrök. Mint kiderült, az egyik VW-t a Gödöllői Rendőrkapitányság, a másikat pedig a BRFK körözte. A német autócsempészeket és a két elkötött járművet átadták a Be­rettyóújfalui Rendőrkapitányság­nak. (gh) A Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt* az exportőrök szolgálatában A Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. (BA-CA Rt.) egy különleges banki terméket kínál a mezőgazdasági termékek exportjával foglalkozó cégek számára, amely mostani aktualitása miatt, a felhalmozódó gabona és lisztfelesleg, valamint minden egyéb élel­miszer-ipari termék problémájának egyik megoldása lehet. Miért előnyös a konstrukció? A bank abból indul ki, hogy a terményfelesleg egy jó részét csak a külpiacokon lehet ér­tékesíteni, mivel azonban a jó termés miatt más országok is hasonló cipőben járnak, elő- j re látható, hogy a gabonaexportőr országok éles harcot fognak folytatni a vevőkért. A BA-CA Rt. ügyfelei a bank által kidolgozott exportfinanszírozási konstrukcióra tá- I maszkodva felvehetik a kesztyűt a külföldi konkurenseik ellen vívott, várhatóan éles j harcban, vevőiknek ugyanis halasztott fizetési lehetőséget nyújthatnak, ugyanakkor a I bank a kiszállítást követően viszonylag hamar kifizeti az ellenértéket. Hogyan vehető igénybe a finanszírozás? Az osztrák BA-CA csoport gyakorlatilag a világ összes, elfogadható kockázatot jelentő bankjára felállított limitrendszer alapján megfinanszírozza a külföldi vevőt. Ez azt jelen­ti, hogy a külföldi bank garantálja az ügyfelét (az importőrt) és amennyiben az exportőr által benyújtott exportokmányok rendbenlétét ez a külföldi garansbank visszaigazolja, a BA-CA Rt. az előre kialkudott leszámítolási kamatlábbal csökkentett exportellenértéket a kiszállítást követő néhány napon belül kifizeti a magyarországi szállítónak (exportőr­nek) visszkereset nélkül, vagyis 100%-ban átvállalva a nemfizetési rizikót. Miért egyedülálló az ajánlatuk? A konstrukció az exportfinanszírozás mellett magában foglalja a termelő és az exportőr közötti „üzleti kapcsolat” finanszírozását is, amelynek a lényege, hogy pl. bizományosi konstrukció esetén a leszámítolást követően a bank egyenesen a termelőnek utalja át a gabona árát, az exportőr számláján annak csak exportbizományosi jutalékát írja jóvá. A termelő tehát biztosan és viszonylag hamar hozzájut a pénzéhez. Mivel az ellenérték a diszkontálás miatt hamarabb „befolyik”, a költségvetési támoga­tásokhoz is hamarabb juthatnak hozzá az erre jogosultak. A fentiekben vázolt konstruk­ció számos esetben már jól működött, idén már jelentős mennyiségű magyar kukorica és búza exportját finanszírozta így a Bank Austria Creditanstalt Hungary Rt. ügyfelei megelégedésére. További részletes információért, kérjük, tj 1 A _ • forduljanak Kereskedelem-Finanszírozási \11 STElíJ Osztályunk munkatársaihoz! Móger Péter osztályvezető: (36-1) 301-1358, Tégla Imre ügyfélreferens: (36-1) 301-1529, Havas Szilvia ügyfélreferens: (36-1) 301-1526, HunaafV Rt fax: (36*1) 301-1528. _____^______ C reditanstalt Három emlékezetes nap A mezőkovácsházi Szivár­vány nyugdíjasklub, a kétegyházi és magyar- bánhegyesi klubtagokkal karöltve, a nyár végén két busszal, háromnapos ki­ránduláson ismerkedtek Észak-Magyarország ne­vezetességeivel. A szálláshelyen, Miskolcon városnézés keretében lát­hatták az ország egyetlen ortodox egyházi múzeu­mát, valamint a 234 méter magas Avas tetején a kilá­tóról gyönyörködhettek a környék szépségeiben. Este a vendéglátó miskolci nyugdíjasklubbal vidám összejövetelt tartottak. Út­juk a diósgyőri vár romjai­nak megtekintése után az ország legszebb szurdok­völgyeinek egyikén át Lil­lafüredre vezetett, ahol megnézték a Palota Szállót, a vízesést és a cseppkőbar­langot. Itt a 96 méter mély csónakázó-tavat festői völgy öleli körül. Ugyancsak itt lehet fel­ülni a zakatoló, keskeny nyomtávú kisvasútra, amely Garadnára, a hegy­csúcsra visz. Útközben Újmassán, hazánk egyetlen ipartörténeti műemlékét, a helyreállított Fazola-kohót láthatták. Ezután a mis­kolctapolcai fürdő vize je­lentett felüdülést a kirándu­lóknak, majd a történelmi nevezetességű egri várban töltötték idejüket. A kirán­dulás résztvevői végül a Szépasszony völgyében, zamatos borok és cigányze­ne mellett pihenték ki fára­dalmaikat. 0) Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet — alapítva 1957. május 18. — 1998. OKTÓBER 1. NAPJÁTÓL ÉRVÉNYES BETÉTI KAMATAI: 6. Piramis takarékbetét 1. Lakossági folyószámla • lekötés nélkül 8,0% • 3 havi lekötés 14,0% • 6 havi lekötés 14,5% • 12 hónapra lekötve 15,0% Lekötési időn belüli felvett összeg után kamat —% Elhelyezhető minimum összeg 50 000 Ft. 2. Kamatozó könyves betétek • látra szóló 8,0% • egy évre lekötve 14,0% • két évre lekötve 14,5% • három évre lekötve 15,0% Lejárati időn belüli felvett összeg után 5,0%. 3. Vállalkozói bankszámla • lekötés nélkül 4,0—10,0% • 14—30 napra lekötött 13,0% • 3 hónapra lekötött 14,0% • 6 hónapra lekötött 14,5 % • 9 hónapra lekötött 15,0% • 12 hónapra lekötött 15,0% Kamatprémium legalább 6 hónapos lekötés esetén 1 000 000 Ft-ot elérő lekötésnél 0,5% 5 000 000 Ft-ot elérő lekötésnél 1,0% 10 000 000 Ft-ot elérő lekötésnél 1,5% Lekötési időn bglül felvett összeg után kamat —% Leköthető összeg minimum 50 000 Ft. 4. Ifjúsági-Otthonteremtő lakástakarékosság! betét • egy éven belüli felvét esetén 5,0% • öt éven belüli, de egy éven túli felvét esetén 14,5% • öt éven túli felvét esetén 15,0% 5. Takaréklevél betét • egy éven belüli felvét esetén 5,0 % • egy éven túli felvét esetén 14,0 % • két éven túli felvét esetén 14,5 % • három éven túli felvét esetén 14,5% (látra szóló) 8,0% 7. Profit takarékbetét (1995. augusztus 1-jétől váltott) • 30 napon belül 5,0% • 30 napon túl 9,5% • 60 napon túl 11,5% • 90 napon túl 12,5% • 180 napon túl 13,5% • 270—360 napig 14,5% 8. 95/3. jelű Profit takarékbetét • 3 havi lekötés esetén 14,5% lekötési idő előtti felvét esetén —% 0. 95/6. jelű Profit takarékbetét • 6 havi lekötés esetén 15,0% lekötési idő előtti felvét esetén —% 10. 05/12. jelű Profit takarékbetét • 12 havi lekötés esetén 15,5% lekötési idő előtti felvét esetén 5,0% 11. Hozam takarékbetét • 6 havi lekötés esetén 14,5 % • 1 évre lekötve 15,0% (Három havonta kamatfizetés.) 12. Egyedi betéti szerződés • 1 havi lekötés esetén 12,0% • 3 havi lekötés esetén 14,0% • 6 havi lekötés esetén 14,5% • 9 havi lekötés esetén 15,0% • 12 havi lekötés esetén 15,0% október 1-jétől váltottakra 13. Spirál takarékbetét 12,5% 14. Életciklus betétcsomag • tanulmányi betét 16,5% • családalapítási betét 16,5% • kegyeleti betét 16,5% Lejárat előtti felvét esetén 8,0% 15. Gyámhatósági betét 15,25% Az ITT FEL NEM SOROLT BETÉTEK KAMATAI VÁLTOZATLANOK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom