Békés Megyei Hírlap, 1998. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-10 / 212. szám
GAZDASÁG 1998. szeptember 10., csütörtök Feljelentette, (r) Szarvason egy vállalkozó feljelentette egyik dolgozóját, miután az folyamatosan meglopta a cégét. A házkutatáskor 50 ezer forint értékben csillárokat és szerelési anyagokat foglaltak le. Jogok sérültek, (cs) Szerzői és szomszédos jogok megsértése vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást az Orosházi Rendőrkapitányság négy nagyszalontai lakos ellen, akik szeptember 3-án az orosházi „KGST’-piacon hamisított magnókazettákat árultak. A rendőrség valamennyi gyanúsított kapcsán a bíróság elé állítást kezdeményezte. Fatolvajok, (z) A minap hívatlan látogatók tették tiszteletüket az egyik muronyi fakereskedésben. A polgárőrök észrevették, hogy a sötétben egy utánfutót deszkával rakodnak, majd csendben figyelték, elindulása után pedig követték az ötvenezer forint értékű rakományt szállító járművet. A nyomok a rendőrség régi ismerőseihez, egy népes famíliához, a 38 éves békéscsabai N. K.- hoz és sógorához vezettek, akik a bérelt utánfutót éjszakai portyázásukhoz használták. Az ügyben a vizsgálat folyik. Készpénzt, (c) Békéscsabán a Vincze sörözőt látogatták meg hívatlan „vendégek” augusztus 22-én hajnalban. Az elkövetők 43 ezer forint készpénzzel oldottak kereket. Motorokkal léptek, (c) Békéscsabán, a Batsányi utca egyik lakóházának udvaráról tulajdonítottak el két MZ típusú motorkerékpárt ismeretlen tettesek augusztus 21-éré virradóan, összesen 100 ezer forint értékben. Azóta az egyik motor már előkerült, de a másik járművet, valamint az elkövetőket' a rendőrség keresi. Kis balkék. (cs) Egy orosházi tett feljelentést, mert a város külterületén, a Békéscsaba felé vezető műút melletti földterületéről ismeretlen tettes eltulajdonított 4-5 darab 3 mázsa súlyú körbála szalmát. A lopási kár 30 ezer forint. Egy gádorosi lakos is feljelentést tett az Orosházi Rendőrkapitányságon, mert lakásába — a szúnyogháló kivágásával — bejutott valaki és ellopott egy gázkonvektort, valamint egy gázpalackot. „Kukáztak.” (cs) Rendőri jelentés alapján rendeltek el nyomozást M. A., M. L.-né és M. L. békéscsabai lakosok ellen, akik augusztus 19-én éjjel Orosháza belterületéről 10 darab alumínium szemeteskukát tulajdonítottak el 10 ezer forint értékben. Körös-vidéki Zsaru Karakas Attila az egyetlen megyebeli rendőr, aki polgármesterjelölt Vésztő, a hazai pálya Nem mindennapi zsarutörténet főszereplője a Vésztőn élő Karakas Attila rendőr századosé. A Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálati csoportjának vezetője nemrégen szolgálati viszonya felfüggesztését kérte. Polgármesterjelöltként indul a választáson Vésztőn, amely szülőfaluja, s egyben lakóhelye is. Karakas Attila rendőr százados polgár- mesterként tanácsadó testületre támaszkodna Nem is olyan egyszerű „beleren- dőrködni” a politikába. Karakas Attila 31 éves korában kezdi. Persze ő sem rendőrként jött a világra. Az erdészeti szak- középiskola után a szakmájában, utóbb a vésztői té- eszben helyezkedett el. Sorkatonáskodott, s1990- ben megnősült. Azóta megszületett immár 7 éves lányuk, 4 éves fiuk. Kereste a helyét a világban, így került 1991- ben a Rendőrtiszti Főiskolára, ahol bűnügyi szakon 1994-ben végzett. A szeghalmi kapitányságra került. A közlekedési(I) alosztály élére tették, tíz hónap múlva vizsgálótiszt, majd fővizsgáló lett. Idén februárban megbízták, július elsején meg kinevezték a vizsgálati csoport élére, egyben — soron kívül — századosi rendfokozatot kapott. Ötödéves joghallgató. — Kreatív munka a vizsgálóé — vallja Karakas Attila. — A mi munkánkon múlik, hogy a nyomozók fáradozása beérik-e, azaz megállja-e helyét vádemelési javaslatunk az ügyészségen, majd a vád a bíróságon. — Ön sikeres ember, s most nyakába venné Vésztő minden gondját, baját? — Vésztőt mindig is otthonomnak tekintettem. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nincs munka itt, nagy az elvándorlás, nem nyílik perspektíva az errefelé élők előtt. Látom az elszegényedést, a családok tönkremenetelét. Elgondolkodtam: rendőrként is sokat tehetek az emberekért, de talán a szándékomnál kevesebbet. Húsz éve tanulok, korábban termelésirányítói munkaköröket töltöttem be. Erre is építhetek. Vígh Ilona országgyűlési képviselővel beszélgetve vetődött fel a polgármester-jelöJtség gondolata. A családom bátorított. Néhány álmatlan-éjszakát követően szolgálati jegyet adtam be kapitányomnak, melyben — indokomat feltárva — augusztus húszadikától szolgálati viszonyom szüneteltetését kértem. Elolvasta, mosolygott. Aztán igazolást kért arról, hogy tényleg jelölt vagyok. Szeptember elsejétől szüneteltethetem a szolgálati viszonyomat. Illetményt, juttatást erre az időre nem kapok — a Fidesztől sem. A jelölésemet támogató erők: a Fidesz, az MDF és a Kereszténydemokrata Szövetség. Az ő támogatásukat élvezi kilenc képviselőjelölt is. — Milyen helyet kap programjában a közrend, a közbiztonság? — Vegyük sorra! A legfontosabbnak a munkanélküliség felszámolását tartom, növekvő közmunkaprogrammal. Utakat, járdákat, kerékpárutakat kell építenünk — a lakosság önrészének jelentős csökkentésével. Pályázatokkal kell „bombáznunk” az illetékeseket. A vállalkozókat kedvezményekkel is Vésztőre szeretném Vonzani, az ittenieket meg segíteni indokolt. Meg kell mentenünk a vasutat. A Csőit monostor idegenforgalmi lehetőségét ki kell használni. A fiatalok szórakozási, sportolási vágyának kielégítése ugyancsak adóssága az önkormányzatnak. A közbiztonság területén négy év alatt el kell érni, hogy a felszámolás alatt lévő Készok Kft. irodaházában rendőrőrsöt, polgárőrséget, fizetett mezőőröket helyezzenek el. Néhány fős helyi nyomozócsoport, nyolctíz járőr, négy-öt körzeti megbízott kell az áttöréshez. Az önkormányzatnak élnie kell a sorozatjellegű bűncselekmények esetén a díjkitűzéssel. A segélyezésben csak a valóban ráutaltakat támogassuk, mégpedig természetben, hogy a segély senki torkán ne csúszhasson le. A romákról is, akik mára a lakosság tíz százalékát teszik ki: önkormányzatukkal együtt kell működnünk. Elsősorban nekik kell tenniük helyzetük jobbításáért. Meg kell tartani a fiatalokat, vissza kell von- zanunk a diplomájukat megszerzőket. Az általános iskola felújításra szorulna, vissza kellene szerezni a középiskolai oktatást is. Nem azért, hogy város legyünk — nem ez a legfontosabb. Vésztőt működőképesen kell tartani, az alapellátások színvonalán kell emelni. Az a legfontosabb, hogy a lakosság ne adósodjon el. A térség más településeivel összefogva juthatunk csak előrébb. Persze mitől értenék mindenhez? Egy tanácsadó testület felállítását tervezem. — Az USA-ban a polgár- mesterek seriffekből lesznek... — Rendőrtisztként rengeteg emberrel, sokféle sorssal találkoztam, az élet derűsebb és árnyékosabb oldalán élőkkel egyaránt. Ez élettapasztalatot adott. A legfontosabb rendőrként is, polgármesterként is a kapcsolatteremtő képesség és a tenniakarás. S tudja, mi ösztönöz leginkább? Mindazt, amit fel tudok mutatni, otthon szeretném kamatoztatni. K. A. J. Megkérdeztük olvasóinkat Mit szól az új papírpénzekhez? Jambrik Ramo- la, 36 éves szarvasi üzemgazdász: — Tetszenek. Pénzügyesként biztonságosnak, kevésbé hamisíthatónak tartom őket. Az idős emberektől azonban sok kritikát hallok, a legtöbben az összetéveszthetőségre panaszkodnak. Különösen a 200 és a 2000 forintos téveszti meg őket. Előfordul, hogy csak a nullákat megszámolva tudnak különbséget tenni a két bankjegy között. Kacsirek László, 26 éves kondorosi bádogos: — Hazánkban a pénzhamisítás nem annyira jellemző, inkább az uniós csatlakozásra való felkészülés indokolja az új papírpénzek bevezetését. Szerintem kár folyton új papírpénzeket kiadni. Az előbb a tízezerforintosomat sem tudták felváltani a boltban, pedig már elmúlt tíz óra. Minek ilyen nagy címletet bevezetni? És ki tudja, mikor jön az ennél is nagyobb címlet? Németh László, 22 éves szarvasi főiskolai hallgató: — Örülök nekik. A korábbi bankjegyekhez képest kevésbé hamisíthatóak és tetszetősebbek is. Azt hiszem, színvonalban bármelyik nemzet bankjegyével állják a versenyt. Annyi gondom van velük, hogy egyformák, könnyen összetéveszthetők. A fiatalabb korosztálynak ez kevesebb problémát okoz, ám az idős embereknek annál többet. Tóth Béla, 65 éves szarvasi építészmérnök: — Praktikusak, mert ki- s .bb a méretük, így jobban elférnek a pénztárcában. A szakemberek az új papírpénzek fő érdemének azt tartják, hogy biztonságosak, nehezen hamisíthatok. Nos, már illő volt ilyet bevezetni. A 200 és a 2000 forintos azonban nagyon összetéveszthető. Színben, méretben miért nem lehetett nagyobb különbséggel tervezni őket? (r) FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Fogalmazástanítók Társasága alakult Hazánkban igen kevés a fogalmazás tanításához használható tankönyv, segédanyag a pedagógusok számára, és ezen is javítani kívánunk — hangsúlyozta Maczák Edit, az ITEM Könyvkiadó vezetője tegnap Békéscsabán, a Fogalmazástanítók Társasága alakuló találkozóján. Elmondta, hogy létrehozzák a Fo- galmazástanitás című lapot is, mely a tervek szerint hatszor jelenik meg évente. Az első számot várhatóan október közepén vehetik kézbe a pedagógusok. Ezáltal szakmai, módszertani kapaszkodókat kaphatnak, illetve a lap olyan fórum lesz, ahol kicserélhetik véleményüket, leírhatják saját tapasztalataikat, ötleteiket. Pályázatok is szerepelnek majd a kiadványban és bemutatják a fogalmazástanításban kiemelkedőt nyújtó kollégákat. Maczák Edit szólt arról is, hogy a Fogalmazástanítók Társaságába és a lap munkájába is bárki bekapcsolódhat, aki fogalmazási tanít vagy ahhoz valamiképpen kötődik. A csatlakozni szándékozók a Fogalmazástanítás szerkesztőségénél (5600 Békéscsaba, Szerdahelyi u. 7.) jelentkezhetnek, illetve érdeklődhetnek a részletekről. Ny. L. Háromnapos Békési Őszi Fesztivál Hagyományteremtő szándékkal indították útjára azt a háromnapos, Békési Őszi Fesztivál elnevezést viselő rendezvénysorozatot, mely pénteken kezdődik. Az ötlet két helyi vállalkozótól származik, melyet többen is támogatnak. A rendezvénysorozat három helyszínen zajlik majd, így a Barta diszkontnál, ahol pénteken reggel a programsorozatot Pataki István, a város polgármestere nyitja meg. Lesz kerékpárgravírozás, csokoládékóstoló, tíz órakor kezdődik a sörakció, négy órakor az Aranyászok sörkóstolók, öt órakor pedig sörivó verseny. Szombaton két helyszín is várja az érdeklődőket: a Barta diszkontnál kilenc órakor startol a trabantosok találkozója, amit játékos vetélkedők és kóstolók követnek. A Kiskörös vendéglő előtti téren már délben elkezdődik a szüreti mulatság, a főtéren pedig a hintós felvonulás. A programsorozat része lesz az egész napos kirakodóvásár is. Vasárnap a kora esti órákban látványos külsőségek között avatják fel az újonnan kialakított Múzeum teret. A programok hat órakor kezdődnek. A háromnapos Békési Őszi Fesztivált tűzijáték zárja. —sz— headset és tok Most már kapcsolnod kell! ..ALCATEL One Touch Club/SU készülékcsomag és kártya nettó 1 |T ** bruttó: 19 000 Ft I J rffcUÜFt WESTEL 900 mintabolt Békéscsaba, Mednyánszky u. 8. tel.: 06-66/447-014,06-30/345-900 ______________ • Ofotért: Békéscsaba, Andrássy út 10. tel.: 06-66/325-385 • Telemobil 96 Kft.: Békéscsaba, Gyóni Géza u. 21. tel.: 06-30/587-879 • Heilinger Bt.: Gyula, Béke sugárút 9-11. tel.: 06-30/288-396 • LA Computer: Orosháza, Táncsics M. u. 11. tel.: 06-30/658-061 • Puszta Híradástechnikai Szaküzlet: Mezőhegyes, Zala György Itp, 7. tel.: 06-30/288-389 • Villtech Műszaki Bolt: Gyomaendrőd, Fő út 149. A. Ih. 111/10. tel.: 06-30/476-624 • B & T Bt.: Békéscsaba, Petőfi út 2. tel.: 06-30/685-174 • Szarvas, Kossuth tér 1. tel.: 06-30/685-175 • Pharmadent Kft.: Orosháza, Vörösmarty u. 2. tel.: 06-30/452-089 • Deba-Print Kft.: Gyula, Béke sugárút 4. tel.: 06-60/381-400 Itt az idő hogy végre kapcsolj, ha szuper feltételekkel szeretnél a WESTEL 900 előfizetője lenni. Válassz a két vagány és sokoldalú készülékcsomag közül headset-tel és tokkal együtt Most igazán megéri Kapcsolatba lépni több mint 480 000 Westel 900 előfizetővel és a világgal. WESTEL 900. A Kapcsolat. Keravill ofotért wIcstcl rorc* Információ: 06-30/30 30 30. 06-30/80 80 80 • http://www.westel900.hu Szeptember 12-től minden GSM mobil telefonszám 7 jegyű és 9-essel kezdődik. Csak Westel 900 előfizetői kártyával használható. Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. (Egyéves előfizetés esetén az ár bruttó 7 500 Ft-al több.) Mindez szeptember 30-ig. vagy amíg a készlet tart a Westel 900. a Westel Rádiótelefon Kft., a Fotex, az Ofotért és a Keravill kijelölt üzleteiben és üzletkötőinél. További feltételek az üzletekben.