Békés Megyei Hírlap, 1998. július (53. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-18-19 / 167. szám

«wáRFIÉS MEGYEI HÍRLAP 1998. július 18—19., szombat—vasárnap SPORT Ónodi Henrietta kézlenyomata a sportcsillagok falán Kempfék a Hungaroringen Kernpf Zoltán (balról) és az idén a speciális túrakocsik baj­nokságán, Mercedesszel versenyző klubfőnök, Zengő Zoltán, aki a hét végén csak „kívülről” figyeli majd a pályán történ­teket, segítve a gyulai autóst Új edző Szeghalmon Megkezdte a felkészülést a Szeghalom SC megyei I. osztá­lyú labdarúgó csapata. A napok­ban az elnökség foglalkozott a szakosztály jövőjével. Zolnai Pál edző szerződése lejárt, az elnökség megköszönte a szak­vezető eddigi munkáját és Papp Sándort, az ifjúsági és serdülő csapat eddigi edzőjét kérte fel a felnőtt csapat irányítására. Szeghalmon a fiatalítás és a saját nevelésű labdarúgók sze­repeltetése a cél. A játékosok Vitorlázók a légtérben Mától a Magyar Repülő- és Ej­tőernyős Szövetség, valamint a Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőernyős Egyesü­let közös rendezésében a vitor­lázók veszik birtokba a légteret, ugyanis Békéscsabán a 9 órai megnyitó után kezdetét veszi a Kvasz Andrásról elnevezett nemzetközi területi vitorlázó­verseny. A szlovének mellett 12 klub hatvanöt pilótája száll a felhők fölé. Füredi László, a Komjátszeghy-emlékverseny Gyulán közül várhatóan hárman-né- gyen távoznak. Sáfián jelenleg a Gyomaendrődi Barátságnál készül, az NB III-as csapat sze­retné kölcsönkérni. Kialakult az előkészületi mérkőzések prog­ramja: ma 10.30 órakor a Dévaványát fogadják, július 21- én 17.00 órakor Békésen játsza­nak, július 25-én 10.30 órakor a békésieket fogadják Szeghal­mon. Július 29-én 17.00 órakor a Gyomaendrődi Barátság láto­gat a sárrétiekhez. verseny vezetője úgy tájékozta­tott, hogy a résztvevők a sza­badosztály, a standard, valamint a klubkategóriában mérik össze tudásukat. A számos neves pi­lóta között a békéscsabaiak is versenyre kelnek a két hét so­rán, így Csizmadia Antal, Kis Norbert, Romvári György, Sze­gedi János, Szendrői Mihály, Varga Sándor és Várkonyi Szabolcs. —gy— A békéscsabai Ónodi Henrietta és Borkai Zsolt, a magyar torna- sport egykori kitűnő egyénisé­gei pénteken elhelyezték kézle­nyomataikat a Hemingway Ala­pítvány gondozásában létreho­zott Magyar Sportcsillagok Fa­lán, Budapesten. Az 1993 óta folyamatosan zajló emlékállítás hatvanötödik Felnőtt versenyzők részére ke­rült kiírásra, de a fiatalok is megpróbálkozhattak a táv telje­sítésével a 35. román nemzeti kerékpáros körversenyen. A kö­zelmúltban rendezett viadalon száz kerékpározó állt rajthoz. Románia, Moldávia, Albánia, Törökország, Németország, Tu­nézia és Magyarország kerék­párosai versengtek egymással. A juniorok kategóriájában 5 fős tiszántúli csapat tagjaként állt rajthoz Mezei Tamás 1. éves if­júsági és Gyepes Zsolt II. éves serdülő versenyző, akik a Gyu­lai R-Sport kerekezői. Breilában kezdődött a 9 sza­kaszos, 9 napos verseny. A ma­Az Előre FC Kft. Békéscsaba értesíti a szurkolókat, hogy hét­főtől megkezdi a labdarúgó NB I 1998—99-es idényére szóló bérletek árusítását. Az érdeklő­dő szurkolók munkanapokon 9.00 órától 15.00 óráig válthat­Véget ért az 1997—98. évi NB III -as labdarúgó-bajnokság az Alföld csoportban is. Szo­kásunkhoz híven körbejárjuk a hét érintett Békés megyei csapatot, mindenütt azt ele­mezzük, mennyire valósultak meg a tervek, s milyen volt a szakosztály, klub anyagi hát­tere. Az adott csapatnál négy kérdést tettünk fel a szakveze­tődnek, miszerint 1. Mi volt a célkitűzés erre a bajnokságra és mi valósult meg ezekből? 2. Kikkel volt elégedett az edző és kikkel kevésbé? 3. Mi a nyári program, ter­veznek-e erősítést? 4. Elegendők voltak-e az anyagiak, illetve kik segítet­ték az egyesület, szakosztály gazdasági működését? A tótkomlósi egyesület életéről Matajsz Pál beszélt: 1. — Az alapvető célkitűzé­sünk a bentmaradás volt, ami sajnos nem sikerült. Ennek oka és hatvanhatodik tagja lett ezzel Ónodi és Borkai. Mindketten igencsak rászolgáltak az elis­merés eme fajtájára. Ónodi Henrietta a békéscsa­baiak volt tornásza nagy sikere­ket tudhat magáénak: 1989-ben felemáskorláton Európa-bajnok volt, majd ugrásban remekelt, 1992-ben e szeren olimpiai és gyár junior csapat felnőtt együt­teseket megelőzve került sza­kaszbesorolásra. Breila— Onesti—Marosfő—Gyergyó- szentmiklós—Nagybánya—Zi­lált—Kolozsvár—Szeben— Kanpulung Muscel—Bukarest voltak a szakaszok főbb csomó­pontjai. A Kárpátokban a nehéz hegyi szakaszokon Gyepes még részhajrápontot is tudott gyűjte­ni. A mezőnyben minden csapat felvonultatott néhány igen jónevű versenyzőt, akik az eu­rópai és világversenyeken he­lyezettek voltak. Például Bonczikov Igor'moldáv kereke­ző, aki a Tour de France ötödik helyezettje is volt. Mezei napról ják meg bérleteiket Békéscsa­bán, a Kórház utca 6. szám alat­ti Előre székházban. Egy héttel a Lombard FC Ta­tabánya elleni idegenbeli őszi bajnoki nyitómérkőzés előtt a csütörtöki Nyíregyháza elleni nagyon összetett. Alapvetően a pénzhiány szabta meg a csapat kialakítását, ami ezért nem volt optimális. Az utánpótlásunk meglehetősen vékony, nem tud­tunk onnan megfelelő játékoso­kat felhozni a felnőttek mellé. Csak vásárolni tudtunk volna meghatározó játékost, de arra nem volt anyagi keretünk. Ezért nagyon kevés, mindössze 13— 14 labdarúgóval küzdöttük vé­gig az évet. Ha sérültünk, sárga lapos eltiltottunk volt, akkor még az is gond volt, hogyan szedjük össze a kezdő tizen­egyet. 2. — A kiesés miatt nehéz megnevezni azokat, akikkel elégedett lehetett a szakvezetés. Főleg az öregebb játékosok vol­tak, akik húzóerőnek számítot­tak, bennük még van becsvágy, így a kapus Ölei Dezső, vala­mint Kvasznovszki József, Ba­kai István, Papp Lajos, Pásztor Tamás volt hasznára a csapat­nak. A fiatalokkal azonban nem világbajnoki aranyérmet szer­zett. Borkai Zsolt 1985-ben lólengésben lett Európa leg­jobbja. Két évre rá, nyújtón vi­lágbajnokságot nyert. Pályafu­tása csúcsát 1988-ban érte el, amikor a szöuli olimpián lólengésben olimpiai bajnokká avatták. voltam elégedett, egyrészt a hozzáállás, az edzéslátogatott­ság miatt, no meg amúgy sem érte el sokuk tudása ennek az osztálynak a szintjét. 3. — A levezető edzések jú­nius 25-éig tartottak, majd pihe­nő következett. A jövőt még nem tudjuk, mert az függ a to­vábbi támogatástól is, mert csak így alakulhat ki egy olyan csa­pat, amelyik a megyei első osz­tályú bajnokságban a legjobbak között végezhet. 4. — Az NB IlI-ban az ered­ményes működéshez hét-nyolc millió forintra lett volna szük­ség. Nekünk ennek mindössze negyven százaléka volt meg. Ez vezetett többek között az ered­ménytelen szerepléshez. Saj­nos, a helyi kis- és középvállal­kozók elfordultak a sporttól, így szinte csak a helyi önkormány­zattól kaptunk segítséget, ami mintegy hárommillió forintot tett ki. Jávor Péter Az augusztusi Forma—1-es fu­tam után a legrangosabb hazai autósviadalt rendezik a hét vé­gén a Hungaroringen. A Ma­gyarországon először élvezhető FIA GT bajnokság egyik kísé­rőprogramja viszont már na­gyon is ismerős a sportág hívei­nek. Pénteken délben ugyanis — az első időmérő edzés kere­tében — a volán mögé ültek a Castrol Opel Astra Kupa részt­vevői is, köztük a Zengő Mo­torsport SE gyulai versenyzője, Kernpf Zoltán, és csapattársa, ifj. Oláh Gyárfás. „Szeretném megtartani eddigi pozíciómat, vagy ha lehet, erősíteni is rajta a kettős fordulóban” — véleke­dett hétközben az elutazás előtt Kernpf, aki elmondta azt is, hogy magánszámításai szerint négy forduló után az egyéni összesítésben hetedik helyen áll, ifj. Oláh kilencedik, míg csapatban harmadikok. A hungaroringi viadalon a Castrol Opel Kupa 5. fordulójá­nak rajtja szombaton 11.30 óra­kor, a hatodik „meneté” vasár­nap 9.45 órakor lesz. A FIA GT bajnokság 126 körös száguldása vasárnap 12 órakor kezdődik. (fábián) Szrnka Hortenzia a válogatottban Mocsai Lajos a női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 21 tagú keretét, amely a decemberi Európa-bajnokság- ra készül. A keret tagja lett Szrnka Hortenzia, a Békéscsa­bai NKC fiatal átlövője. Monostori: HCM Alaposan meggyengült a Bé­kési TE NB I A csoportos férfi asztalitenisz-csapata. Az együt­tes elmúlt idényben legjobb tel­jesítményt nyújtó játékosa, Monostori Péter bejelentette távozását és az újonc élvo­nalbeli Hejőcsabai CM gárdá­jához igazolt. A békésiek most igyekeznek pótolni a fiatal asztaliteniszezőt, bár nehéz dol­guk lesz, mert már lassan vége- fele jár az átigazolási időszak. Szarvasi teremtorna Szent István Kupa néven terem­labdarúgó-tornát szervez a KOMÉP sportlétesítmény-igaz­gatósága. A technikai értekezlet Szarvason, a sportcsarnokban lesz július 20-án 18 órakor. A rendezvénnyel kapcsolatosan felvilágosítást nyújt Darida Károly sportfelügyelő a 66/311- 122 vagy Nyári Mihály a 66/311-444-es telefonszámon. A helyi televíziók sportprogramja Csaba Tv. Július 19., vasár­nap. Csaba Sport. 19.30 óra (ismétlés 22.10): Sporthírek, benne képes tudósítások: Ismét harcállásban Silviu Iorgulescu. Megtartotta első edzéseit az új szakvezetés a női kézilabdázók­nál. Turcsek Zoltán a Jami- náról. Emlékképek — szemel­vények az Előre FC mérkőzése­iről. Kézilabda gólszépségver­seny. Békéscsaba—Nyíregy­háza előkészületi mérkőzés összefoglalója. Július 20., hétfő. Csaba Sport. 18.30: Sporthírek. H> » « Csabai Kábel Tv. Kábelsport. Július 19., vasárnap, 19.00: Flórián Kupa — beszámoló a rendvédelmi szervek kispályás tornájáról. Szurkolói kispályás labdarúgótorna. Összefoglaló a Mezőhegyes—FTC jótékony- sági labdarúgó-mérkőzésről. « « « Orosházi Városi Tv. Július 20., hétfő, 19.20: Sporthírek. Pénteken megkezdődött Gyulán a hagyományos Komjátszeghy tenisz-emlékverseny. A három­napos viadal fő versenyszáma a felnőtt II. osztályú, amelyen a díszes serlegért küzdenek a pályára lépő sportolók. Szom­baton és vasárnap 8.00 órakor folytatódnak a küzdelmek a vá­rosi sporttelepen. A \ y^ATESZ tagja Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; sportrovat: 451-114. Szerkesztőségi telefax: (66) 441-020. Kiadói telefax: (66) 450-198. Hirdetésvezető: Nánási János. Telefon: (66) 446-552, fax: (66) 441-311. Terjesztésvezető: Rajtár János. Telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DELHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba, Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106, és a „KLK” Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 745 Ft, negyedévre 2235 Ft. Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató. HU ISSN 12151068 Eredményesen szerepeltek a fiatalok Gyulai kerékpározók Romániában Hétfőtől árusítják a bérleteket Ma: a Békési FC a Kórház utcában Labdarúgó NB III — mérlegen a Tótkomlósi TC A pénztelenség meghatározta a csapat teljesítményét A sötét mezes komlósi játékos fejel a Mezőberény ellen, ám a találkozót 3—0-ra a herényiek nyerték. A tótkomlósiak az idény végén kiestek az NB III-ból fotó: such tamás napra javította teljesítményét, és minden szakaszon végig­ment, szintidőn belül. Gyepes igen egyenletes teljesítményt nyújtott a kilenc szakaszon, szinte valamennyi napon az él­bollyal ért célba. Bukarestben került sor a vég­ső értékelésre. A tiszántúli juni­or csapat nyerte korosztálya versenyét. Gyepes Zsolt a juni­orok versenyében első helyen végzett, ő lett a körverseny kü­löndíjasa is, mivel ő volt a leg­fiatalabb résztvevő, aki teljesí­tette az igen nehéz kilenc sza­kaszt. A 15 éves kerekező a fel­nőtt abszolút versenyben a kö­zépmezőnyben végzett. H. Gy. találkozó után szombaton újabb előkészületi mérkőzést játszik az Előre FC Békéscsaba NB I- es labdarúgócsapata. A lila-fe­hérek 10.30 órakor a Kórház ut­cában az NB III-as Békési FC együttesét fogadják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom